Békés Megyei Népújság, 1965. május (20. évfolyam, 102-126. szám)

1965-05-16 / 114. szám

WW5. május 16. 3 Vasárnap A huszonheteink ügyben nem hozott határozatot a Békéscsabai Konzervgyár társadalmi bírósága 0 Vádlókból vádlottak 0 Bajok vannak a munkaerkölccsel 0 Az ellenőrzés miért maradt el ? Hétfőtől májusi iparcikkvásár Hegyei fórumokon és az Élelmezésügyi Minisztériumban is mindig elismerőleg szólnak a Békéscsabai Konzervgyár társa­dalmi bíróságának munkájáról. Két év alatt huszonhat ügyet tár­gyalt, a hozott határozatok nevelő hatása minden esetben megmu­tatkozott. A napokban tárgyalt huszonhetedik ügyben nem hoz­tak határozatot, az iratokat — to­vábbi intézkedés végett — elküld­ték á városi ügyészségnek. Idézzük a tárgyalást. Az ebédlőben hatvan ember üli körbe az asztalokat. Időseb­bek, fiatalok vegyesen. Valameny- nyien a TMK-műhely dolgozói. Várhegyi Ferencné, a társadal­mi bíróság elnöke ismerteti a vá­dat az üzemrendész jelen tése alap­ján. — Az elsőrendű vádlott Váczi Mátyás, volt TMK csoportvezető; 0,1 köbméter lenyődeszkát egy újonnan érkezett borsócséplő gép­ről eltulajdonított, s jogtalanul vett fel 397 forint kilométerpénzt. Fóri Sándor és Fekete Mátyás, másod- illetve harmadrendű vád­lott a paradicsomvonalról lesze­relt egy plexi figyelőablakot. Ez­ért kerültek a társadalmi bíróság eié. — Elismerik bűnösségüket? Egymás után háromszor hang­zik el: igen. Váczi azonban hal­A Mezőhegyes! Állami Gazda­ságban hatezer holdon termelnek szemes és silókukoricát. A főveté- sü kukorica magja már földbe ke­rült, sót az őszi takarmánykeve­rék helyén másodvetésként most vetik e fontos takarmánynövényt. Mezőhegyesen minden időszerű tavaszi munka jó ütemben halad. A cukorrépa egy elését például — kisebb egységekre. Ezt követően a gazdaságban folyó operatív számviteli munkával rendszere­sen értékeljék az adott helyzetet. Az értékelés alapján a gazdasá­gok minden munkahelyen: az ál­lati telephelyeken, a segéd- és ki­segítő üzemágakban, a növényter­melés területén a pártcsoportok a gazdasági vezetőkkel rugalma­san és azonnal reagáljanak a felvetődött problémákra. Az elemzésből az eredménytelen ter­melési ágazatok megjavítására mozgósítsák a párt- és a szak- szervezeti tagokat és a fiatalokat. A pártszervezetek figyelmüket a meglevő eszközök gazdaságos és mind teljesebb kihasználására, a takarékosságra fordítsák. A gazdaságos termelés útját a Bé­kés megyei gazdaságokban is az anyag- és segédüzemági szolgál­tatással és az egységnyi termékre eső munkaóra-ráfordítás csök­kentésének lehetőségével kell ke­resni. Az első negyedéves mér­legek arra figyelmeztetnek, hogy különösen sok tennivaló van a tehenészet, a növendékmarha, a sertéstenyésztés, a sertéshizlalás és a juhászat ágazatában. Különös figyelemmel kell kí­sérni a költségfelhasználást az egy számosállatra jutó hozamér - tók alkalmazásánál. Tavaly a gazdaságok számosállatonként 558,— forint üzemi eredményt produkáltak. Ez a szám önmagá­ért beszél és arra figyelmeztet, kan még hozzáteszi: „De nemcsak én .. A hallgatóság soraiban néhá­ny am összedugják a fejüket, arcu­kon látszik, hogy ők is elítélik a társadalmi tulajdon herdálóit. Má­sok csők bólogatnak. Érződik a hangulaton, hogy a TMK-sok kö­zül nemcsak három személyt kel­lett volna vádlottként említeni..: A tanúk kihallgatása követke­zik. Az első Keresztes József. — Bizonyítom, hogy Váczi ezen­kívül még vinklivasat, csövet, dró­tot és cementet is elvitt. — Igaz ez? — kérdezi a társa­dalmi bíróság elnöke. — Igaz, de Keresztes is lopott cementet... A termen haragos moraj fut végig. A vádlóból vádlott lett. A hall­gatóság soraiból ezután többen szót kérnek. Kiderül, hogy ez is, az is, meg amaz is vitt el valamit. Mindenki úgy akarja menteni magát, hogy a másikat vádolja, de a következő percben már az ő fejére is ráolvasnak ... Az üzemrendés? jelentése alapján a társadalmi vagyont né­hány száz forinttal -károsították meg. Azonban a tárgyalás során ez több ezerre gyarapodott. A tár­sadalma bíróság ^az ügy bonyolult­sága miatt igazságos határozatot nem hozhatott volna, s ezért 9. vá­amit 800 holdon termelnek — csaknem befejezték, most a lucer­nabetakarítás adja a legtöbb munkát. Az első vasárnap lesz május 16-án, amikor pihenhetnek végre a traktorosok, akik a gyako­ri eső miatt az elmúlt hetekben rendszerint a hét végén tudtak legtöbbet dolgozni. \ hogy a pártszervezetek sajátos eszközeikkel jobban segítsék a gazdaságvezetés tevékenységét. Nem elegendő tehát, ha a gazda­ság- és a pártvezetésben dolgozók csak az anyagi összefüggéseket látják. Szükséges az egészséges munka- és emberi kapcsolat a ve­zetők és a dolgozók között. Ennek a kapcsolatnak a megteremtésén, elmélyítésén kéül fáradozniuk pártszervezeteinknek. Sajnos, azx állami gazdaságok összevonása után Békés megyé­ben is a nagy gazdaságok jelsza­va mögött eltörpült az „apró” munka jelentősége. Az emberek­ről való gondoskodás helyenként háttéribe szorult. A specializálás- sal egyidőben megjelent a nagy­vonalúság, ami az ágazati veze­tési forma felszámolása után sem szűnt meg. Ehhez hozzájárult, hogy a vezetés — szerencsére — kisebb része az emberekkel való foglalkozást a társadalmi szervek feladatának tekintette. A gazdaság rendelkezésére álló bér- és jutalmazási alap felhasz­nálásával az ösztönzők rendszere ölelje fel a gazdasági tevékeny­ség minden oldalát, segítse a kapcsolódó munkák szervezését. Nagyon helyes az a kezdeménye­zés, hogy a munka díjazási for­májaként a sima teljesítménybér mellett a rugalmasabb, ösztön­zőbb bérezési formákat alkalmaz­zák, mint a pénzbér kiegészítése természetbeni bérrel, vagy a vég­rosi ügyészségnek elküldték az iratokat. A kivizsgálás tehát tovább tart. A TMK-ban nem jó a hangulat. Még most is egymást vádolják az emberek. Talán azért, mert érzik, hogy helytelenül cselekedtek, ami­kor — ki kevesebbel, ki többéi — megkárosították a népgazdaságot. Nem véthettek volna a tár­sadalmi tulajdon ellen, ha a közös vagyont mindenki jobban szív­ügyének tekinti. Ha lehet egyik­nek, lehet a másiknak — gondol­ták. A munkaerkölccsel és az őszinteséggel még bajok vannak. A TMK vezetőjénél is, aki szin­tén „benne volt” a dologban. Tu­dott róla, de eltűrte. Miért? Az elszámoltatási felelősséget s a bi­zonylati fegyelmet már régen szi­gorítani kellett volna. D. S. n.. . Nem láttátok Pali bá­csit, a postást... ? Nem járt még erre ... ? Szóljatok, ha jön, nem szeretném elszalasztani... — ilyen és hasonló érdeklődés előzi meg a békéscsabai tanyavilégban naponta Gálik Pál külterületi kézbesítő érkezését. Érdekes, hogy vannak foglal­kozások, mint pl. a bányászat, a vasút, amelyeknek a munkakörül­ményei bármilyen nehezek is, vonzzák az embereket, az új gene­rációt, ahol a fiú nagy előszere­tettel lép az apá örökébe. Azt azonban sohasem. gondoltam volna, hogy ilyen foglalkozás a külterületi kézbesítés is, amelyre például Gálik Pál esete szolgál. termék utáni javadalmazás. Igen eredményesnek bizonyul a külön­féle kultúrák családi művelésre történő kiadása, amelyet a prog­resszív bértételek alkalmazásá­nak bevezetésével biztosítanak. A szűkös munkaerőhelyzet mérséklésének egyik módja a ter­melőszövetkezetek és az állami gazdaságok munkájának koope­rációja. Megyénk több gazdaságá­ban kialakult és gyakorlattá vált a termelőszövetkezetekkel való szoros kapcsolat. Ez megnyilvá­nul abban, hogy az állami gaz­daságok előre meghatározott gé­pi munka teljesítményre szerződ­nek a termelőszövetkezetekkel. Ez többnyire olyan gépi teljesítés, amit a tsz-ek saját és a gépállo­mások gépeivel nem tudnak el­végezni. A tsz-ek viszont szerző­désben vállalják egy adott terü­leten a kézi munka elvégzését. Igen eredményes és gyümölcsöző ez a munkakapcsolat Telekgeren­dás, Murony, Bánkút térségében és olyan helyeken, ahol az állami gazdaságokból kikerült tsz-v^ze- tök továbbra is tartják a kapcso­latot korábbi munkahelyükkel. A telekgerendás!, muronyi pél­da nyomán minden Békés megyei gazdaságban karolják fel ezt a módszert a pártszervezetek és a helyi adottságokból kiindulva te­gyék gyümölcsözővé azt. • Faragó Sándor Békés megyei Pártbizottság munkatársa Az állami és a földművesszövet­kezeti kereskedelem május 17 és június 5-e között kiárusítás jel­legű májusi vásárt rendez. Több ezer vas- és műszaki, valamint kultúrcikket 30—50 százalékkal olcsóbban hoz forgalomba. A készletrendezést szolgáló májusi vásár háromhetes időtartama alatt 250 millió forint vas- és* mű­szaki cikket és körülbelül 63 mil­lió forint értékű kultúrcikket vá­sárolhat a közönség, az erre ki­jelölt szaküzletekben, áruházak­ban. így például 30 százalék ár­engedménnyel vásárolható törpe­A napokban betakarításra ke­rülő lucerna első kaszálását — 270 holdon — már gépek segítségéivel végzik el az eleki Lenin Tsz II. üzemegységében. Az itt dolgozó szakvezetés jó összhangot alakí­tott ki a betakarításhoz osztott Az apja annak idején Békéscsaba városnál mint városi hajdú, szin­tén külterületi beosztásban kéz­besítőként dolgozott, 1952-től — immár 15 esztendőn keresztül — fia is a békéscsabai tanyavilág­ban hordja a sokak részéröl vár- vavárt postai küldeményeket. □ Gálik ma 47 esztendős. Szolgálata reggel fél hétkor kez­dődik és rendszerint este hat óra körül ér véget, miközben na­ponta 50—60 kilométert tesz meg. kerékpáron. (Most nyűvi az ötö­dik kerékpárját.) Az őszi, téli időszakban, amikor a nagy sár következtében kerékpárral lehe­tetlenné válik a külterületi köz­lekedés. 2—3 hónapon keresztül hátaslovon végzi el ugyanezt a munkát, a hideg, esős időjárással is súlyosbított munkakörülmé­nyek között. Munkaterületéhez tartozik a kisfényesi, repülőtéri, a nagyréti, valamint a vandháti határrész 247 tanyát számláló és mintegy 2500 holdat kitevő területe. A Kanálisi-szőlőt tavaly lecsatolták területéből, amelynek lakói tá­vozásakor megsiratták... Levele­ken és különböző utalványokon kívül kézbesíti az expresszleve- leket, táviratokat is, az előfizetők számára a hírlapokat, árüsít lot­tó-, totószelvényt, bélyeget, vala­mi nt képeslevelezőlapot. Arra a kérdésre, hogy érkezé­sét kik várják leginkább, megtu­dom, hogy két korkategóriába tartozók várják a legnehezebben: a fiatalok és a nyugdíjasok. — Kedves Pali bácsi, van-e sok baj a külterületen a címzésekkel? □ — Igen, ilyesmi is akad — feleli mosolyogva Gálik Pál. — Egyes leveleken néha csak a centrifuga, gázboyler, 30—40 szá­zalékos engedménnyel különféle lakásvilágítási cikkek, csillárok, asztali lámpák, konyhafelszerelé­sek, háztartási gépek, eszközök, 30—50 százalékos engedménnyel különféle hanglemezek (művész­lemezek, operáik stb.), mint­egy 18 millió forint értékű OFO- TÉRT-cikik, 17 millió forint ér­tékű bútort, 14 millió forint ér­tékű sport-, hangszer és játék- áru, 8 millió forint értékű üveg­árut és körülbelül hatmillió forint értékű órát és ékszert árusítanak kedvezményes áron. gépek között: a kaszáló, a rend­sodró, a rendfelszedő és a szállító járművek munkateljesítményét szinkronba állították a Vámosi­féle hideglevegős szónaszárító ventillátorokéval. név, a, Békéscsabán létező sok azonos családnév egyike és a ha­tárrész van feltüntetve. Más eset­ben, ez főleg az újsághirdetések­re küldött leveleknél fordul elő, ilyen címzés állítja fogós kérdés elé a kézbesítőt: „X. Y. Nagyrét, Omaszta dűlő...” vagy: „N. N. Dobozi út ötödik tanya..Ilyen­kor természetesen a nagy hely- és az emberek legkülönbözőbb csa­ládi, személyi összeköttetései is­meretére van utalva a kézbesítő. Tudni kell, hogy kinek merre van rokonsága, ki kivel szokott levelezni, mit árul vagy mit' akar vásárolni? — Még egy személyes vonat­kozású kérdést, Pali bácsi. Mit tart szakmai munkája eddigi leg­nagyobb eredményének? Gálik Pál nem mond sokat, anem előkerül egy csomó kü­lönböző oklevél, majdnem min­den esztendőről egy-kettő, ami többet beszél minden szónál, min­den elhallgatott sikernél. A KPM IV. Postafőosztálya 1963-as ke­lettel „a rendkívüli időjárás alatt teljesített kiemelkedő munkája és példamutató szorgalma elismeré­séül ...” tüntette ki oklevéllel. A Békés megyei Népújság terjesz­téséért hasonló kitüntetésben ré­szésült, de a legbüszkébb arra az oklevélre, amit a Szocialista bri­gád cím megszerzésében kifejtett eredményes munkájáért nyert el. □ Ezzel kapcsolatban elmond­ja, hogy a nyolc külterületi kéz­besítő tartozik ebbe a brigádba, amelynek ő a brigadérosa. A bri­gádban kialakult kollektív szelle­met és a brigádmunka vonzóere­jét dicsért, hógy a brigád kilence­dik tagja: Szénás! András hiva­talvezető helyettes... Surányí Sándor A SZOLNOKI CUKORGYÁR az őszi répaát véteih ez répaátvevőket keres. Mérlegelésben és számolásban**jártas . FÉRFI ÉS NŐI MUNKAERŐK jelentkezését kérjük A SZOLNOKI CUKORGYÁRBAN. 88734 Őszi takarmánykeverék helyén vetik a kukoricát a Mezőhegyesi Állami Gazdaságban tervek lebontását kerületekre és Á tanyai postás kerékpáron, lovon Tudni kell, hogy kinek merre van a rokonsága, ki mit akar vásárolni vagy eladni Lucernabetakarítás géppel

Next

/
Oldalképek
Tartalom