Békés Megyei Népújság, 1965. március (20. évfolyam, 51-76. szám)

1965-03-11 / 59. szám

BÉKÉS A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉSA MEGTEI TANÁCS LAPJA Gyógyszeriparunk as idén is számíthat Békés megyére A termelőszövetkezetek és háztáji gazdaságok 1081 hold gyógynövény termelésére kötöttek szerződést (Tudósitónktól) HÍREK o Az utóbbi három évben jelen­tősen elterjedt Békés megyében a gyógyszeripar számára nélkü­lözhetetlen növények termelése. Számos termelőszövetkezet gaz­dái és vezetői szívesen kötnek szerződést a földművesszövetke­zetekkel gyógynövénytermelésre. Erről tájékoztatott a napokban Csonki István, a Földművesszö- vetkeaetek Békés megyei Köz­pontja mezőgazdasági osztályá­nak munkatársa. — Tavaly jó eredményt értünk el megyénkben a gyógynövény- termelésben — mondta be ve ze. ti­kén t. A múlt évi tervet jóval túl­teljesítették termelőszövetkezete­ink és a szövetkezeti gazdáink: a 3 millió 433 ezer forint ossz érték helyett 5 millió 279 ezer fo­rint értékű gyógynövényt vásá­roltunk fel. S mivel a gyógyszer- ipar hazai ellátása és export-kö­telezettségeinek teljesítése egy­aránt megnövekedett, erre az év­re 515 holdas tervet kaptunk, ázsiai influenzajárvány me­gyénkben is több megbetegedést okozott. Mint arról hírt adtunk a Közegészségügyi Járványügyi Állomás arra kérte a megye la­kosságát, hogy fokozott tisztaság­gal előzze meg a megbetegedést. A megbetegedés következtében 04 esetben lépett fel szövődmé­nyes gyulladás. A KÖJÁL főor­Magalakult a Korosvideki Intézőbizottság Tegnap délután a Békés me­gyei tanács építési és közleke­dési osztályának szervezésében megalakult Békéscsabán a Körös- vidéki Idegenforgalma Intéző Bi­zottság. A bizottságnak 28 tagja van. Feladatuk a Körös-vidék idegenforgalmi lehetőségeinek feltárása és hasznosítása. Erről szólt Takács János osztályvezető előadása is. Az intéző bizottság elnökévé Homoki Imre ezredest, titkárává pedig Inokai Jánosnét, a Békés megyei Idegenforgalmi Hivatal vezetőjét választották meg. I amelyen körömvirágot, kamillát, I solánumot és édesköményt kell termeltetni, szerződésre. Különö­sen megnőtt a gyógyszeripar igé­nye édesköményből. Ugyanis az 515 hold ossz gyógynövényből terv szerint 325 hold édeskö­mény termelését irányozták elő erre az évre. — A gyógynövényekkel foglal­kozó termelőszövetkezetek közül elsőnek a kondorosi Dolgozók Tsz-t kell megemlítenem. E kö­zös gazdái az idén 70 hold solá- num és 10 hold édeskömény ter­melésére kötöttek szerződést. Kétsopronyban is tért hódított ez az új termelési ág: a Hunyadiban 40, a Dózsában pedig 20 holdon vállalkoztak solánium termelésé­re. Az orosházi Szabadság Tsz 30, a kunágotai Bercsényi 20, a körösladányi Dózsa Tsz gazdái pedig 30 hold solánuim termelésé­re, átadására kötöttek szerződést a helyi földművesszövetkezettel. Csorváson a Petőfi Tsz a 30 hold solánumon kívül 30 hold édeskö­vosa elmondotta, hogy ez arra figyelmeztet mindenkit, ha meg­betegedést észlel, úgy fokozottan ügyeljen a tisztaságra és óvja az idősebbeket, valamint a csecse­mőket a fertőzés veszélyétől. El­mondotta azt is, hogy enyhe le­folyású a járvány. A fellépett influenza további terjedésének megakadályozása ér­dekében a megyei tanács egész­ségügyi osztálya korlátozta a kór­házi fekvő betegek látogatásának rendjét. A rendelkezés szerint a kórhá­zakban a nőgyógyászat, szülészet, az újszülöttosztály, a gyermek- gyógyászat egyáltalán nem láto­gatható. A kórházak egyéb osztá­lyain fekvő betegeket is csak fel­nőttek és egy személy látogathat­ja. Kivételes esetekben az osz­tályvezető főorvosok adhatnak engedélyt a látogatásra. A betegek és a hozzátartozók érdekében minden kórházban in­formációs szolgálatot szerveztek, ahol felvilágosítást nyújtanak. A betegek részére csomagot, élelmet ugyancsak az információs szolgá­lat juttatja el. A beteglátogatás korlátozása az influenzajárvány csökkenésekor természetesen meg­ményt és 10 hold ánizst is ter­mel. Az édeskömény termelését a sarkadi járásban is megszeret­ték. A zsadányi Dózsa Tsz 90, a Búzakalász 19, a biharugrai Fel­szabadult Föld 130, az újszalon- tai Béke Tsz 20 hold édeskömény termését adja az idén gyógyszer- iparunknak. Jelentősen megnövekszik az idén Békés megyében a kamilla termelése is. A helyi adottságo­kat figyelembe véve Szabadkí­gyóson a Szabad Föld tsz-beliek 300, Biharugrán a Felszabadult Föld gazdái szintén 300, Bucsán a Kossuth Tsz-ben pedig 40 hold kamilla termelésére kötöttek szerződést. Szép számmal vannak azonban a termelőszövetkezetek gazdái között olyanok is, akik háztáji földterületükön gyógynö­vényt termelnek. Biharugrán 49, Kondoroson 15 holdat tesz ki az a vegyes gyógynövény, amelynek leadására a termelőszövetkeze­tek gazdái egyénileg kötöttek szerződést a földművesszövetke zettel. Sok szó esett a MBSZÖV-né’ már a múlt évben is az említett gyógynövények betakarításának fokozott gépesítéséről. Csonki Ist­ván bizakodóan mondott véle­ményt erről: — A már említett termelőszö­vetkezetek legtöbbje a korábbi években is foglalkozott különbö­ző gyógynövények termelésével, így ezek a közös gazdaságok ren­delkeznek is olyan gépekkel, amelyek meggyorsítják a növé­nyek időbeni és jó minőségű be­takarítását. Örömmel alkalmaz­zák termelőszövetkezeteink a be­takarításánál a MAHLADER-t, amely egyetlen nap alatt 40 em­ber munkáját bonyolítja le, két kezelő közreműködésével. Ez a gép levágja és menet közben gyűjtőkocsira rakja a gyógynö­vényt. B. I. Az időjárás óriáskonyhája Az ázsiai kontinens felett ural­kodó atmoszféra legmodernebb automatikus ellenőrző hálózatát építi fel a tadzsik hidrometeoro- lógiad intézet. A rendszer első­sorban a Pamár-hegység feletti atmoszférát figyelné, mert az az időjárás „óriáskonyhája”. Körül­belül 5500 méterre a tengerszint felett két automatikus mérőállo­mást létesítenek, amelynek be­rendezései rádió útján továbbít­ják a meteorológiai adatokat. — A BÉKÉSCSABAI városi MHS elnöksége március 13-án délelőtt 9 órai kezdettel tartja küldöttértekezletét a Fegyveres Erők Klubjában. — HARMINCHÁROM műsoros rendezvényt, öt hangversenyt és nyolc kiállítást rendeztek az el­múlt évben a vésztői művelődési otthonban. — AZ EGY TSZ-TAGRA jutó tiszta jövedelem az 1963. évi 10 300 forinttal szemben az elmúlt év­ben 15 890 forint volt a kondoro­si Vörös Október Termelőszövet­kezetben. — MŰSZAKI FILMEK vetítésé­re kerül sor március 27-én, szom­baton délután 4 órától a békés­csabai Technika Házában. Ez al­kalommal bemutatják a műszaki híradót, valamint a Műanyag­csapágyak alkalmazása és a Műanyagok a gépiparban című kisfilmeket. — A KÖZSÉGI tanács és a he­lyi építőipari ktsz munkájáról tárgyalnak Szarvason március 26- án, pénteken a Szarvasi Járási Tanács V. B. ülésén. — FIATAL színészek és úttö­rők találkozóját rendezik meg március 12-én, pénteken délután 3 órától a békéscsabai Kállai Éva Ű ttörőházban. — A VILLANYHÁLÓZAT bő­vítésére 170 ezer forintot költe­nek községfejlesztési alapból az idén Mezőberénybein. — NYILVÁNOS énekkari pró­bát tart a békéscsabai Általános Munkás Vegyeskórus március 19- én, pénteken a békéscsabai tégla­gyári művelődési otthonban. — AZ MHS járási szervezetei közül jó munkája eredményeként megyénkben 1963-ban a harmadik, 1964-ben pedig a második helye­zést szerezte meg az MHS szarvasi járási elnöksége. — AZ OROSHÁZI Járási-Vá­rosi TS március 12-én, pénteken délután fél öt órai kezdettel ren­dezi meg Orosházán a városi ta­nács dísztermében a Mit tud ön a sportmozgalomról? vetélkedő járási döntőit. — AZ OROSZ nyelvet tanító pedagógusok 30 tagú csoportja in­dul április 10-én repülőgéppel hat napra Moszkvába az IBUSZ szervezésében. A résztvevők prog­ramjában iskolalátogatással egy­bekötött tapasztalatcsere is sze­repek j ™ | ■ A FRIZURÁRA FIGYELNI • : • A londoni divatfodrászak a jj I hat legszebb angol manekent S • közönséges krumpllszsákokból j • szabott darócruhába öltöztet- ■ ! tők, hogy a közönség figyel- 8 I mét ne vonják el a bemutatott | ; frizurákról. ! : — NÉGY filmankétot tartanak május 1 tiszteletére Szeghalmon, a Moziüzemj Vállalat dolgozói. A filmankétokra a Petőfi Tsz-ben, a nőtanácsnál, az 1. számú általá­nos iskolában kerül sor és egyet a gimnázium KlSZ-fiataljai részé­re rendeznek. , — TANÁCSTAGI fogadóórát tart Békéscsabán, március 11-én 1?—19 óráig a 101-es választóke­rületben, Jósika u. 53. szám al^ti Zsíros József; március 12-én 18— 20 óráig a 39-es választókerület­ben, Czuczor u. 4. szám alatt Gyebnár Mihály tanácstag. Hideg idő Derült, csendes, reggel párás, he­lyenként ködös, hideg idő. Éjjel gyen­ge, napközben kissé megélénkülő szél. Több órás napsütés. Várható legala­csonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 3—mínusz 7, egy-két helyen mínusz 7—mínusz 9, legmagasabb nappali hő­mérséklet plusz 3—plusz 7 fok kö­zött. Köszönetnyilvánítás ■ Mindazoknak a rokonoknak, is­merősöknek, akik drága jó férjem, édesapánk, Filipinyi Sámuel temetésén megjelentek, sírjára ko­szorút helyezve, soha el nem múló fájdalmunkat enyhíteni igye­keztek. Külön köszönetét mon­dunk a Békéscsabai Kötöttárugyár dolgozóinak. , A GYÁSZOLÓ CSALÁD 47313 BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei Pál. Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 17., III. em. Telefon: 21—96, 22—98. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat. Békéscsaba n., Tanácsköz­társaság útja 5. T.: 10—21, 10—51. Felelős kiadó: Lehoczky Mihály. Békés megyei Nyomdaipari Vállalat« Békéscsaba. Terjeszti a Magyar ’’osta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. szűnik. H I R AZ ASZFALTŰTÉP1TÖ VÁLLALAT (Bé­D késcsaba) felhívja azon dolgozókat, akik E személyesen vagy írásban felvétel után T érdeklőditek, azonnal jelentkezzenek M Békéscsabán, Lenin út 5/a. alatt. , É f N I mivel az útépítési munkákat beindítottuk. Fölvételre újabb jelentkezőket is fogad t március 20-ig bezárólag az építésvezetőség. Aszfaltútépííö Vállalat, Békéscsaba, Lenin üt 5/a. Tel.: 28—06. 47209 Békéscsabai Faipari Kisipari Termelőszövetkezet A LAKOSSÁG SÍOLGALATABAN FELHÍVJUK a LAKOSSÁG FIGYELMÉT, HOGY MINDEN­NEMŰ ASZTALOS-, BÜTORMAZOLO- ÉS KÁRPITOS JAVÍ­TÁSI MUNKÁKAT PONTOSAN ÉS HATÁRIDŐRE VÁLLALUNK. Telefonhívásra a legnagyobb készséggel házhoz megyünk! Telefonszámunk: Békéscsaba, 12—09. SZÜKSÉG ESETÉN VEGYE IGÉNYBE BIZALOMMAL SZÖVETKEZETÜNK SZAKSZERŰ MUNKÁJÁT! x Tájékoztató az ázsiai influenzáról Csökken a megbetegedések száma — Korlátozzák a beteglátogatást a kórházakban Az elmúlt hetekben fellépett

Next

/
Oldalképek
Tartalom