Békés Megyei Népújság, 1965. március (20. évfolyam, 51-76. szám)

1965-03-12 / 60. szám

BÉKÉS MEGYEi A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA NÉPÚJSÁG 1985. MÁRCIUS 12., PÉNTEK Ara 60 fillér XX. ÉVFOLYAM, 60. S: ZAM A Közlemény margójára | Korszerűen, jövedelmezően | Rejtett „tartalék"? I á rádió ,/őrő heti műsora A bizalom drága kincs Több mint három és fél milliárdra növekedett a közös vagyon Rövidesen elkészül a megye termelőszövetkezeteinek zárszámadási összesítője Egy kulturális értekezelet al­kalmával felvetődött a bizalom, mint téma. Mindenki elismerte, hogy a nevelésnek mellőzhetetlen eszköze és módja a bizalom, mely feltételezi, hogy a másik, az is­meretlen is emberséges szándék­kal és érzelemmel teli lény. Per­sze ez az előleg nem mindig té­rül vissza. Ki ne hallott volna olyan esetről, hogy valaki a váró­teremben vkgy vonaton megkéri a mellette ülő rokonszenves szomszédot, hogy vigyázzon a bő­röndjére, míg elszalad édességért vagy füstölnivalóért — és mire visszatért, a „rokonszenves ide­gennek” és a bőröndnek hűlt he­lye. Munkatársak és házastársak esetében efféle előlegezés törté­nik, de jóval hosszabb távra, amiben már komolyabb veszélyek rejlenek, mint egy bőröndnyi veszteség. Ugyanis, ha elvész vagy egyoldalúvá szegényül a bi­zalom, ritkán lehetséges egészsé­ges gyors megoldás, illetve felol­dás. Így aztán évtizeden vagy évtizedeken át kénytelen elvi­selni bizalma csorbítását a hűsé­gesen tűrő és, ha a végén meg­unja, még őt teszi bűnbakká a másik. Az említett értekezleten azon­ban nem a felnőttek, hanem a gyermekek ilyen problémáira fe­lélődött a szó. Ha az ember nem lett volna valamikor maga is fia­tal, el sem hinné, hogy — külö­nösen a serdülő kor határán — mennyi megválaszolásra váró kérdése, problémája lehet lány­nak és fiúnak egyaránt. Ezek a kérdések olyan változatosak, mint maga az élet. Szülők, iskola, társadalom, felnőttek és fiatalok viszonya, pályaválasztás, nyilado­zó szerelmi érzések, (szívbeli és biológiai értelemben egyaránt); mind megannyi válaszra váró té­ma, méghozzá milyen eleven té­mák! Az első vonalban lévő vá- icKzadók, mi szülők otthon, gyer­mekeink körében aszerint, hogy mi magunk is — műveltségi, ne­vel tségi, világnézeti és más szem­pontból — mennyire állunk a helyzet magaslatán vagy éppen alatta, jól-rosszul megfelelünk, vagy ami a rossznál is talán rosszabb hallgatunk, mellébe szelünk, ha pedig ügyesek va­gyunk és bátrak önmagunkkal szemben, akkor a pedagógushoz, orvoshoz, illetve a kérdésnek, a problémának megfelelő más szak­terület képviselőjéhez fordulunk felvilágosításért és válunk annak hű tol mácsoló jává. A még konzervatfvan gondol­kodó és előítéletekkel telt szülők esetében azonban „rázós” a do­log. As iskolában s az úttörőfog­lalkozásokon szépet, jót, okodat halló gyermek hiába megy az ilyen otthonba lelkes hírvivő­ként, hogy mi minden újat, izgal­masat érdekeset hallott, látott, tanult. Legyintés, lehurrogás, „fogd be a szád, nem érdekel bennünket”, a bére. Pubertási és más életkori gondjaival, olya­nokkal, melyekkel pedig elsősor­ban az édesapához, édesanyához fordulna legszívesebben, bújkálni kénytelen, s titkolódzóvá lesz olyan kérdésekben, melyek okos szülői szóval szinte pillanatok alatt problémamentessé válhat­nának előtte. Az értekezleten résztvevő egyik pedagógus, külö­nösen jól ismerve az ilyen szü­lők gyermekeinek keserves gond­jait, érdekes módszerről számolt be. Osztályában időnként felkéri a tanulókat, hogy ha bármilyen, a nevelővel, tanulással, felnőttek­kel, családi, egyéni életükkel kap­csolatos kérdéseik, problémáik vannak, íriák fel papírra névte­lenül, mivel úgyis rendszerint közös gondokról, örömökről van szó. Az összeszedett kérdéseket a tapasztalt pedagógus gondossá­gával és bölcsességével áttanul­mányozva, közérdekű módon és mégis egyéni ízzel megválaszolja. Hogy mennyire bíznak benne ta­nítványai, annak jellemzéséül említette, hogy egyszer félrehívta egyik tanulója és azzal kezdte, hogy amit közölni kíván, azt szüleinek sem meri elmondani, csak a tanár bácsinak. Egyéb­ként ártatlan gyermek problémá­ról volt szó. Az eset azonban is­kolapéldája annak, hogy ahol a szülő, valami okból, nem törek­szik gyermekei bizalmának elnye­résére, ott szülői tiszte és szere­pe formálissá, rideggé válik s fia, lánya lassan már egészen ár­tatlan gondjaival sem mer hozzá fordulni. Viszont másrészről a mi világunk igazi pedagógusának legszebb bizonyítványa az, ami­kor a tanulói szinte az édesanya, édesapa iránti gyermeki bizalom­mal fordulnak hozzá, kérik ki ta­nácsát. Ifjúságunk szerencséjére, évről évre egyre több a gyermekével érző, őt problémáin átsegítő szü­lő és mind gyakoribb iskoláink­ban az olyan nevelő, akihez gyer­meki bizalommal fordulnak diák­jai kicsi és nagy kérdéseikkel egyaránt. Ez a folyamat megy végbe bizonyos értelemben a szülők és pedagógusok közt is, a kettős nevelés megszüntetése során. És mindenütt, minden te­kintetben ott buzog a nagy erő­forrás, a jószándékú és tiszta cé­lú emberközösségek kölcsönösen mély, őszinte bizalma. Huszár Rezső A megyei tanács vb mezőgaz­dasági osztályán rövidesen befe­jezik a termelőszövetkezetek 1964. évi gazdálkodásáról a zárszám­adások összesítőjét — közölte Ba­logh Tibor főkönyvelő. A rendel­kezésre álló adatokból máris meg­állapítható, hogy 1964-ben a ter­melőszövetkezetek gazdaságilag tovább erősödtek. A közös va­gyon 3 milliárd 25 millió forintról 3 milliárd 592 millió forintra nö­vekedett. összesen 182 tsz készí­tett zárszámadást. Ezekben a gaz­daságokban 78 ezer 646 család 84 ezer 267 tagja egyesítette erejét. A szövetkezeti családok és tagok száma 1964-ben 2—2,5 ezerrel csökkent. A közös gazdaságok 1964. évi árbevétele 1 milliárd 878 mállió vétel jelentős részéből — földjá­radékon kívül — csaknem 1 mil­liárd forintot fordítottak a tag­ság jövedelmére. Az egy dolgozó tagra jutó részesedés az 1963. évi 12 ezer 937 forintról 1964-ben 13 ezer 647 forintra nőtt. Egy mun­kanapra a megyei átlagban a kö­zösből származó jövedelemből 66,23 forint jutott. Ez az összeg 6,54 forinttal haladja meg az 1963. évi színvonalat. A kellő takarékoskodást szor­galmazó FM rendeletet a tsz-ek nagy többsége magáévá tette. A kötelező tartalékolás megvalósí­tására azonban több gazdaság nem tett különösebb erőfeszítést. A szükséglethez képest 1964 vé­gén kereken 46 millió forinttal kisebb a szövetkezeti gazdaságok tartalékalapja. Ez egyben azt is jelenti, hogy a vetőmag és a ta­Tegnap, csütörtökön újabb tu­dományos egyesületek rendezvé­délután a Textilipari Műszaki és Tudományos Egyesület megyei szervezetének rendezésében nagy érdeklődés mellett került sor a szakmai előadásokra. Bojtár Pál, a Textilipari Kutató Intézet mun­katársa Az automatizálás helye és lehetőségei a textiliparban, Molnár Béla, az Országos Munka, egészségügyi Intézet főmunkatár­sa A textilgépek rezgéscsillapítá­karmány-tartolékolást a gazdasá­gok egy része egy év alatt az anyagi gondok miatt nem tudta megvalósítani. így ezeken a he­lyeken a különféle tartalékala­pok képzése 1965-re húzódott. A 182 zárszámadást készítő szö­vetkezeti gazdaságból hét mérleg­hiányos. A mérleghiány 2 millió 973 ezer forint. Ez csak 300 ezer forinttal kisebb, az 1963. évinél. sónak lehetőségei címmel tartou előadást. Frank Tibor, a Műszaki és Természettudományi Egyesüle. tek Szövetsége ipari osztályának vezetője előadásában a korszerű üzemvezetés és üzemszervezés problémáival foglalkozott. A Ma­gyar Elektrotechnikai Egyesület békéscsabai csoportjának szerve­zésében Nádas Mátyás, a Hajdú­sági Iparművek laboratóriumának vezetője a villamos háztartási gé­pek fejlesztési irányait elemezte előadásában. A Papír- és Nyomdaipari Mű­szaki Egyesület megyei szervezete is megtartotta első rendezvényét. A Kner Nyomda gyomai részlegé­nél Horváth Tibor, az Európa Könyvkiadó műszaki szerkesztője A könyv tipografizálása címmel tartotta meg előadását. A nappali felmelegedés fokozódik Közép-Európa fölött óriás mé­retű anticiklon-rendszer alakult ki a legutóbbi napokban, hatásá­ra megszűnt az északi hideg le­vegő beáramlása. Ugyanakkor az Azori-szigetek vidékéről elindult meleg légáramlás szerdán elérte Délnyugat-Európa partvidékét. A Meteorológiai Intézet köz­ponti előrejelző osztályán adott tájékoztatás szerint hazánkban jobbára napos, csöndes időre szá­míthatunk, bár pénteken délnyu­gat felől valószínűleg megindul a felhősödés. Számottevő csapadék előreláthatólag sehol sem lesz. Lassan indul, s élénkül a délies szél. A felmelegedés fokozódik, elsősorban a nyugati országrésze­ken. A délnyugat felől közelgő meleg áramlás valószínűleg to­vább hatol a kontinens belső te­rületei fölé. (MTI) Készül a húsdaráló A Szarvasi Vas- és Fémipari Ktsz egyik üzemrészében havon­ta 10 ezer húsdarálót készítenek. A munkában főként nők vesznek részt. Képünkön: Pataki Jánosné menetet fúr. (Fotó: Malmos) forint volt, ez csaknem 220 mil­lió forinttal több, mint az 1963. évi tényleges eredmény. Az árbe­nyeivel folytatódott a II. Műszáki Fejlesztési Hét. Békéscsabán, a Technika Házában délelőtt és Csütörtökön három tudományos szervezet öt előadásával folytatódott a II. Műszaki Fejlesztési Hét

Next

/
Oldalképek
Tartalom