Békés Megyei Népújság, 1965. március (20. évfolyam, 51-76. szám)

1965-03-11 / 59. szám

1965. március 11. CsStSrtök SPORT SPORT SPORT Színvonalas mérkőzések a megyei kosárlabda-bajnokság első fordulóiban A megyei Jcoeárlabda-bajnoltség ed­digi fordulói alapján komoly fejlődést várhatunk az Idei bajnokságban az el­múlt évihez képest. Mindenekelőtt ör­vendetes jelenség az, hogy a küzdel­mekben több új csapat is részt vesz, melyek között nemcsak középiskolai csapatot találunk, hanem a férfime­zőnyben az Orosházi Honvéd, a női mezőnyben pedig a Békéscsabai MÁV együttesét. Bizonyára színvonalemel­kedést fog jelenteni a sarkad! csapa­tok egyesülése is a Kinizsi színeiben. Az eddigi fordulóiban láthattunk né­hány magas színvonalú mérkőzést, mint például a Gyulai Kinizsi—Oros­házi Honvéd, valamint a Szeghalmi Gimnázium—Sarkadi Kinizsi férfi ta­lálkozókat. A gyulai mérkőzésen ;,dobőverseny” volt, különösen az I. félidőben, amelyet végül is jó küzde­lem után a hazai csapat nyert meg a végére kifáradó vendégcsapat ellen. Az Orosházi Honvéd színeiben több NB-s játékos szerepel, így igen komoly ellenfele lesz minden csapatnak. A szeghalmi mérkőzésen mindkét félidő döntetlenül végződött, így csak hosz- szabbitás után dőlt el a küzdelem a hazaiak javára. A Békési Vörös Meteor férficsapata mindkét mérkőzésén háromszámjegyü győzelmet aratott. A női mérkőzések közül kiemelke­dett a Békési Vörös Meteor I.—Gyulai Kinizsi rangadó, melyen végül Is a ru­tinosabb békésiek győztek, Feltűnően jól rajtoltak a szeghalmi leányok, akik — bár minimális arány­ban — de mindhárom mérkőzésüket megnyerték. Ugyancsak figyelemre méltó a Békési Vörös Meteor n. csa­patának rajtja — bár Szeghalom el­len 1 ponttal alulmaradt ugyan — de Gyulán, a gimnázium ellen már biz­tos győzelmet aratott. EREDMÉNYEK: Női mérkőzések Gyulai Kinizsi—Gyulai Gimnázium 131:11 (73:4), Szeghalmi Gimn.—Békési Gimn. 23:20 (18:9), Békési Vörös Mete­or I.—Mezőberényi Gimn. 85:34 (41:10), Békési Gimn.—Gyulai Gimn. 40:26 (19:7), Békési Vörös Meteor 1.—Gyulai Kinizsi 59:26 (39:14), Szeghalmi Gimn —Békési Vörös Meteor II. 36:35 (19:14) Gyulai Kinizsi TE—Békési Gimn. 76:29 (35:31), Szeghalmi Gimn.—Sarkadi Ki­nizsi 39:38 (16:18), Békési Vörös Mete­or n.—Gyulai Gimn. 45:32 (20 *4). A bajnokság állása a 3. forduló után 1. Szeghalmi Gimn, 2. Gyulai Kinizsi 3 3 — 96:93 6 3 2 1 233:99 5 2 2 — 144:60 4 3 1 2 89:125 4 2 1 1 80:68 3 3— 3 69316 3 1—1 36:39 1 1 34:85 1 3. Békési VM I. 4. Békési Gimn. 5. Békési VM n. 6. Gyulai Gimn. 7. Sarkadi Kinizsi 8. Mezőberényi Gimn. 1 — 9. Szarvasi Óvónő —­------------------­1 0. Bcsabai MÁV — — — — — — Legjobb kosárdobók: 1. Perjési (Gy. Kinizsi) 63, 2. Bednár (Gy. Kinizsi) 42, 3. Vékony (Szeghalom) 42, 4. Bander- man (Gy. Kinizsi) 38, 5. Takács (Bé­kési VM) 36, 6. Egerei (Békési VM) 34, 7. Mucsiné (Békési VM) 33, 8. Hídvégi 3. (Békési Gimn.) 30, 9. Hídvégi Zs. (Békési VM) 28, 10. Bondár (Sarkad) 27, Férfimérkőzések Békési Vörös Meteor I.—Mezőberé­nyi Gimn. 136:33 (68:14), Gyulai Kini­zsi—Gyulai Gimn. 70:25 (41:10), Gyulai Kinizsi—Békési V. Meteor IL 85:12 (33:6), Békési Vörös Meteor I.—Gyulai Gimnázium 116:16 (62:12), Békési Vö­rös Méteor n.—Gyulai Gimnázium 43:4il (15:15), Gyulai Kinizsi—Orosházi Honvéd 104:86 (54:52), Szeghalmi Gim­názium—Sarkadi Kinizsi 56:32, (42:42, 22:22). A bajnokság állása a 3. forduló után 1. Gyulai Kinizsi 3 3 — 259:123 6 2. Békési V. Met. I. 2 2 — 252:49 4 3. Szeghalmi Gimn. 2 2—121:83 4 4. Békési V. Met. H. 3 1 2 86:191 4 5. Gyulai Gimn. 3 — 8 82:229 3 6. Sarkadi Kinizsi 1 — 1 52:56 1 7. Orosházi Honvéd 1 — 1 86 .104 1 8. Mezőberényi Gimn. 1 — 1 33:136 i 9. Szarvasi FMG -----------------------­1 0. Battonyai Gimn.---------------------­L egjobb kosárdobok: I. Vlncae (Bé­kési VM) 57, 2. Krasznal (Gyulai Ki­nizsi) 56, 3. Kelemen (Gy. Kinizsi) 52 4. Farkas (Szeghalom) 47, 5. Kimptán (Gy. Kinizsi) 42, 6. Gál (Gy. Kinizsi) 40, 7. Takács (Oh. Honvéd) 40, 8. La- borczi (Békési VM) 32, 9. Jakucs (Bé­kési VM) 31, 10. Szijjánö (Szeghalom) 27, F. L. To!ó?ippíe;nk 1. Ferencváros—Tatabánya 1 2. Komló—Bp. Honvéd x2 3. Salgótarján—Vasas x2 4. Dorog—Űjpesti Dózsa x2 5. Szeged—Pécs 1 6. Budafok—Szombathely 1x2 7. Jászberény—Diósgyőr x 2 8. MÁV DAC—Debrecen 1x2 9. Oroszlány—Ganz-M. 1 10. KISTEXT—Eger lx 11. Bp. Spart.—Kecskemét 1 12. Pénzügyőrök—Sz. MÄV 1 13. Sz. MTE—Bp. Előre 1 x A pótmérkőzésekre x, x, 1 a tippünk. Szoros küzdelem alakult ki a délterületi szabadfogású serdülő birkózó-bajnokságban Az orosháziak három első, két második és két harmadik helyezést szereztek A közelmúltban rendezték meg , la, Szegedi TSK, 2. Horváth László, Orosházán a délterületi szabadfogású I Szegedi TSK, S. Csernus Márton, Kecs­serdülő birkózó-bajnokságot. A ven- 1 kémét. déglátó Spartacus versenyzői mellett részt vettek a küzdelemben a szegedi, hódmezővásárhelyi, szőregi, csong­rádi, kalocsai, kecskeméti és kiskun­félegyházi egyesületek Is. A különféle súlycsoportokban hatvannyolc ver­senyző indult és a hazaiak három el­ső, két második, valamint két har­madik helyet szereztek. Az idei ver­seny színvonalában 14 felülmúlta az előzőket, néhány csoportban rendkí­vül szoros küzdelem alakult ki és mindenképpen elismerésre méltó az utánpótlás lelkesedése és fegyelme­zett, sportszerű magatartása. EREDMÉNYEK 48 kg-os csoportban: 1. Seres Imre, Kiskunfélegyháza, 2. Rótta István, Sze­gedi VSE, 3. Babcsics András, Hódme­zővásárhely. 5« kg-os csoportban: 1. Nagy József, Orosháza, 2. Dőmsödi Tibor, Szegedi TSK, 3. Király József, Szegedi VSE. 53 kg-os csoportban: 1. Benkő Gyu­56 kg-os csoportban: 1. Kádl Sán­dor, Orosháza, 2. Vidócs József, Sze­gedi TSK, 3. Szabó István, Kalocsa. 59 kg-os csoportban: 1. Szép József, Kalocsa, 2. Juhász László, Szegedi TSK, 3. Csepregi László, Szegedi TSK. 62 kg-os csoportban: 1. Zana Mihály, Szegedi TSK, 2. Seben Lajos, Oros­háza, 3. Makuja Miklós, Kiskunfél­egyháza. 66 kg-os csoportban: 1. Szabó Ár­pád, Kiskunfélegyháza, 2. Földi Mik­lós, Szegedi VSE, 3. Sülé Pál, Oros­háza. 79 kg-os csoportban: I. Iványi Sán­dor, Orosháza, 2. B. Szabó László, Sze­gedi TSK, 3. Vatta Péter, Hódmező­vásárhely. 74 kg-os csoportban: I. Nagy János, Mezőhegyes, 2. Soós Antal, Orosháza. 3. Albert Antal, Orosháza. Nehézsúlyban: 1. Fazekas András, Kecskemét, 2. Tóth Zoltán, Szegedi VSE, 3. Réczica János, Klskuníélegy háza. ujT rTiTiTtu iit iiT i TÉiTsrr>~ra — a — A szeghalmi leánykollégium megvétel­re vagy könyvjóváirással egy 500—800 literes melegvízkazánt keres. Cim: Szeghalom, Ady 26. 82013 Eladó Orosháza, Kertész utca 14/a szá­mú kétszobás beköltözhető ház. Eladó Orosházán, Sajó utcában tOOO négyszögöl gyümölcsös és szőlő, a Csa­bai utcában 600 négyszögöl új vetésű here. Érdeklődni: Thék Endre utca 5 szám alatt, Kovácsnál. 44086 Orosháza, Hun utca 17 számú szoba, konyha, kamra mellékhelyiségű ház sürgősen, olcsón eladó. Azonnal beköl­tözhető. 44080 Modem cementlapokra, betonárukra előjegyzést felveszek. Zeltler, Oroshá­za, Iglól Út L 44081 Eladó Hosszúsori ugar 27 számú tanya. Érdeklődni: Orosháza VXt., Szarvasi út a szám. 44979 Danuvla motor, keveset használtan eladó. Orosháza, Zöldfa utca 14 sz. 44090 Orosháza, Báthory utca 18 számú, há- romszobás beköltözhetően, esetleg két részben is eladó. 83885 Havi 200 forint lakbért fizetek, szobá­kon yhás lakásért, meghatározott időre szerződök. Szerződés lejártával a la­kást cserelakás nélkül átadom. Címe­ket az Ingatlanközvetítő Vállalathoz. Keresek szoba-konyhás lakást bérbe, havi 200 forintot fizetek. Meghatáro­zott időre szerződök, lakáskártalanítás nélküli feltétellel. Címeket az ingat­lanközvetítő irodába. 83882 Eladó Külsőmonoron 67 számú tanya és melléképület lebontásra Is. Érdek­lődni: Orosháza, Petőfi utca 12 szám aLatt. 44666 Újszerű tanya, istálló, góré, nagyobb melléképületek eladók Pusztaföldvá­ron. Értekezni Orosháza, Móricz Zs. 7. 83863 Újszerű igáskocsi eladó. Móricz Zs. 7 szám. Orosháza, 83884 Tsz-ek figyelem! A KEDVEZŐTLEN IDŐJÁRÁS MIATT sürgőssé vált a mákvetés HA AZ IDŐJÁRÁS ENGEDI, AZONNAL MEG KELL KEZDENI. A JÓ TERMÉS CSAK ÍGY BIZTOSÍT­HATÓ. A JÓ JÖVEDELEM PEDIG ÚGY, HA A KORAI VETÉS MELLETT termelési szerződést kötnek A MÉK-KÖZPONTTAL, BÉKÉSCSABA, TANÁCSKÖZTÁRSASÁG ÜTJA 44. A JELENTKEZÉS TELEFONON IS KÖZÖLHETŐ A 26—29 TELEFONSZÁMON. 47216 Hathónapos süldők eladók, ba, Berzsenyi út 51. Békéscsa­47214 Takarni ánycukorrépamag Orosháza, Iglól út 12/a. kapható. <44095 Fényezett kombinált szobabútor (eset­leg külön is) eladó. Orosháza, Rákó­czi út 2, emelet. Érdeklődni: 16 óra után. 44098 Külön bejáratú bútorozott szoba, két személy részére kiadó. Orosháza, Akácfa utca 16. Eladó Orosháza VIII, L/enin utca 47 számú ház, azonnal beköltözhető. Új­szerű Pannónia motorkerékpárt beszá­mítok. Érdeklődni: Répástanyai Álla­mi Gazdaságban, Tolnainál. 44.100 Nehéz teherbírású gumis kocsi, 2 da­rab mura ló, 4 colos átemelő szivaty- tyú eladó. Orosháza, Könd u. 10. 44101 Belterületen külön bejáratú bútoro­zott szoba kiadó. Házrész beköltöz­hetően eladó. Buksi kötőgép, üstház rézüsttel, zománcos bödönök, felújí­tott kerékpárok, kismo tork erékpá rok, körszivattyúk eladók. Orosháza, Tom­pa utca 1, Rádiókészüléket vásárol. 44102 »50 négyszögöl üres telek beépíthető, eladó. Orosháza, VIL kerület, Szarva­si út dl. 44105 Egy pályán rendezik meg a két csabai NB Ilí-as labdarúgó-mérkőzést Az új bajnoki évben Békéscsaba két j mérkőzést a Honvéd a VTSK-pályára NB III-as labdarúgó-csapata külön viszi, így a Kórház utcában kettős NB rendezi mérkőzéseit. A VTSK saját III-as találkozóra kerül sor. A Szal- pályán, míg a Honvéd Szalvai SE a , vai SE a Szegedi Honvéddal negyed Csányi utcában játszik. A MAV-pálya használhatatlansága miatt a vasárnap, március 14-én sorra kerülő bajnoki kettőkor, míg a házigazda VTSK a Ka­locsai Honvéddal három órakor ját­szik. A BÉKÉS MEGYEI , MEZŐGAZDASÁGI ELLÁTÓ VÁLLALAT „AGROKER”, Békéscsaba, Szerdahelyi úti központi telepére AZONNALI BELÉPÉSSEL FELVESZ KÜLÖNLEGES GÉPJÁRMŰVEZETŐI ENGEDÉLLYEL rendelkező, vizsgázott autódaru-kezelőt. 47212 Itt az ideje a mák SZERZŐDÉST MÉG KÖTHET A MÉK-KIRENDELTSÉGEKEN VAGY A HELYI FÖLDMÜVESSZÖVETKEZETEKNÉI A FAJTISZTA VETŐMAGOT A HERBARIA AZONNAL KÜLD' Két darab kétszárnyas üvegajtó és 25 mázsa teherbírású gumikerekű kocsi eladó. Orosháza, Táncsics Mihály utca 29 szám alatt. 44106 900-as IFA személykocsi jó állapotban igényesnek is eladó. Értekezni: vasár­nap, Vass János, Orosháza, Bercsé­nyi utca 10 szám. 44107 270 kilós hlzó eladó. Orosháza, Zom- bai utca 58 szám alatt. 44108 Egy hízó eladó. Orosháza, Téx utca 11 szám alatt. 44109 Eladó lebontásra 10 méteres cserépte­tőé épület. Értekezni: Orosháza, Kelet utca 17 szám. 44110 Földet, portát bérelek. Orosháza, Ná­dor utca 2/b. (Délután) 44112 Egy 150 kilós bízó eladó. HL, Fecske utca 10 szám. Orosháza 44113 Kereszthúros, angol mechanikás zon­gora eladó. Orosháza, Eszperantó ut­ca 7. 44114

Next

/
Oldalképek
Tartalom