Békés Megyei Népújság, 1965. március (20. évfolyam, 51-76. szám)
1965-03-10 / 58. szám
1965. március 10. 3 Szerda Műszakiak a gép jobb kihasználásáért Badár Bálintnak, a GTE mezőgépész szakosztály elnökének nyilatkozati Háztartási újdonság A korszerű háztartásban különféle kisgépek teszik könnyebbé a dolgozó nők második műszakját. Ezekről készült híradásunk, egy képben. A villanyvasaló tiszta és gyors munkáit jelent minden háziasszonynak. Amióta azonban a szintetikus anyagok is bevonultak öltözködésünkbe, a vasalás gondot okoz. Más hőfokon vasalható a pamutanyag, és mást kíván a nylon, perion, őrlőn, bánion. A képen látható a hőfokszabályozóval ellátott, tetszetős külsejű villanyvasaló. A tetején kapcsológomb segítségével különféle textil-anyagokat megfelelő hőfokon, vasalhatunk. Szolidaritási hét Békés megyében A Ttextíl-, a Ruha-, a Bőr- és a Szőrmeipari Dolgozók Nemzetközi Szervezetének határozata érteimé, ben március 6—12-ig a Békés me. gyq Textiles Szakszervezet szolidaritási hetet rendez. A Békéscsabai Kötöttárugyárban, a Gyulai Harisnyagyárban, a Békéscsabai és a Mezőberónyi Pamutszövőben és a mezőhegyesi, illetve a Sarkadd Kendergyárban munkásröpgyülésefcet tartanak. Síkra szállnak a tőkés és a gyarmati országokban élő dolgozók politikai és gazdasági követelései mellett a nők egyenjogúsításáért, az emberi jogok tiszteletben tartásáért, az általános, és a teljes leszerelés megvalósításáért. A gyűlések után a határozatokat a nemzetközi szervezetnek távirat, ban megküldik. Műrétet csinálnak Hosszas tanácskozás után akként határozott a dobozi Petőfi Tsz igazgatósága, hogy a máksári és a lábagoni határrészben a Kettős. Körös szomszédságában 341 hold műrétet csinálnak. A tereprendezési munkálatokat elkezdték. A növényvilág kialakításéba a szarvasi ÖRKI kutatóit is bevonták. A párt Békés megyei bizottságának 1965. január 22-i üléséről kiadott határozat kimondja többek között, hogy félkérik a MTESZ-t, hogy a mezőgazdaságban használatos traktoroknak eddigieknél jobb igénybevételére tegyen javaslatot A MTESZ ezt a munkát az arra legilletékesebbre, a GTE mezőgépész szakosztályára bízta. Ennek elnöke Badár Bálint mérnök, a Gépállomások Megyei Igazgatóságának műszaki osztályvezetője. öt kereste fel munkatársunk, hogy a párthatározat megvalósításával kapcsolatban néhány kérdésre válaszát kérje. — A GTE Békés megyei Mezőgépész Szakosztályának sokirányú munkája országosan is a közérdeklődés előterébe került. Mivel érdemelték ki ezt az elismerést? — Még 1963 őszén, amikor a tsz-ek tulajdonában lévő gépek javításának lehetőségét kerestük, a GTE-n belül különböző mérnökcsoportokat hoztunk létre a gépjavítással kapcsolatos elgondolások műszaki megoldására. Ezek a mérnökcsoportok a tipizált, és a kooperációs javítás lényegét kidolgozták. Elkészítették a traktorok futószalagszerű javításának, a részegységszerelő módszernek a technológiáját. Hogy ez a kezdeményezés mennyire vált be, azt mi sem bizonyítja jobban, mint a tavaly júniusban tartott mezőgépész napok. Az eredmény felmérésére az ország különböző részéről Békéscsabára sereglettek a gép- állomási mérnökök, FM és kísérleti intézetek gépesítési, gépjavítási szaktekintélyei. Tulajdonképpen ez az értekezlet végképp megerősítette bennünk, hogy műszakilag a gépek karbantartásának, felújításának útját, módszerét gazdaságilag helyesen határoztuk meg. A GTE 1964. évi további munkájának középpontjába a fejlett gépjavítási módszer finomítgatá- sát állítattuk. Megszerveztük a mérnökök és technikusok továbbképzését. Ezeken célul tűztük a jaerősítése útján; a nyers- és segédanyag, valamint az energiatermelés fokozása; a vállalati kooperáció kiterjesztése és a gazdaságilag elmaradt vidékek fokozott fejlesztése. Ezek persze nemcsak az idei évre szóló elvek, hanem hosszabb távon is érvényesülnek. A feladatok végrehajtását megkönnyíti Jugoszlávia fokozott bekapcsolódása a KGST tevékenységébe és egyre szorosabb gazdasági és kereskedelmi együttműködése a Szovjetunióval, a szocialista országokkal. Jellemző, hogy a szovjet—jugoszláv külkereskedelmi forgalom értéke 1964-ben elérte a 220 millió dollárt, vagyis 1960 óta megkétszereződött. Időközben kölcsönösen előnyös és egyre szorosabb kapcsolatok alakultak ki nemcsak egyes szovjet és jugoszláv, hanem a magyar, lengyel, bolgár, illetve jugoszláv iparágak és üzemek között is. A viták időszakát követően Ju- goszlévia-szerte komoly alkotó munka folyik azért, hogy az egész ország mielőbb az élenjárók színvonalára emelkedjék. Márkus Gyula vítási technológia fejlesztését, az alkatrészfelú j rtás módszereinek tudományos megismerését: az áram nélküli nikkelezés és vasazás, valamint a kopások műanyaggal történő fed töltését, a rezgő edéktró- dás hegesztő apparátok kezelését. Az Agrártudományi Egyetem gépipart tanszékétől és a Gépkísérleti Intézettől ehhez a munkához igen jelentős támogatást kaptunk. A párt megyei bizottsága is felfigyelt műszaki munkánkra. Többször bátorított bennünket egy-egy fontos feladat megoldására. Ügy érzem, a január 22-i határozat is egy kis bátorítás ahhoz, hogy a termelőszövetkezetek gépeinek jobb kihasználásához tapasztalatainkból az eddigieknél több segítséget adjunk. — Hogyan képzeli rí ezt? — A párthatározat megjelenése óta mérnök és technikus barátaimmal többször beszélgettem a termelőszövetkezeti gépek kihasználásénak fontosságáról. Ez a téma meggyőződésem szerint igényli a gépjavító és a gépállomáson dolgozó műszakiakat. Ugyanis a gépállomások átszervezése új feladatúiknak megfelelően ebben az évben megyénkben lényegében befejezést nyert. A gépeket megkapják a szövetkezetek. A közös gazdaságok a gépesítés frontján azokat az első lépéseket teszik, mint a gépállomások másfél évtizeddel ezelőtt. Ez idő alatt mi egy sor igen hasznos tapasztalatra tettünk szert. Közöttük egyik legfontosabbnak tartom a vonóerő maximális kihasználására tett üzemi intézkedéseinket Annak idején arra törekedtünk, hogy egy lánctalpas traktor ne csak az ekét vontassa, hanem a gyűrűshengert, a fogast is, mikor melyik szükséges. Vagyis a főmunkagéphez mindig kapcsoltuk a kiegészítőt. így időt és anyagot nyertünk. A tsz-ekben lévő lánctalpas gépek üzemeltetése többé- kevésbé elfogadható szinten áll. Nincs azonban kellően megoldva csázás, a disztilierezés, a hengere zés, a fogasolás, a vetés és a szá; lítás munkagépeinek kapcsolása A felsoroltak nemcsak a láncts pás traktorokra vonatkoznak, hr nem az MTZ, az UTOS, a Szupe Zetor és a többi nagy teljesítmé nyű gépre is. Ebben az évben traktorok eddigieknél jobb kihass? nálásában, amire a párthatározn is utal, a hatásfok igénybevételében kell előrébb lépnünk. Elővesszük a korábban nálunk has? né'lt kapcsolószerkezeteket, ezei alapján újat is készítünk, és kellő szaktanáccsal a szövetkezetekbe juttatjuk. A gépkihasznélás és a gépkapcsolás gyakorlati megoldására, a GTE mezőgépész szakosztályán be lül külön szakbizottságot hoztunk létre. E szakbizottság rövidesei elkészíti javaslatát. Ezt mérnökeink, technikusaink megvitatja és még a tömeges tavaszi feladatokig eljuttatjuk a szövetkezetekbe. — Mivel a mezőgépész mérnökök és technikusok működése kiterjed a mezőgazdaság valameny- nyi üzemágára, kérdezzük, milyen műszaki intézkedésekkel segítik még a tsz-eket? — Sok gondot okoz megyénkben a cirok betakarítása. Egy mű. szaki és egy üzemszervezési csoport vállalta, hogy egy cirokbetakarító felszerelést konstruál, melyet a kendervágó kombájnra lehet felszerelni. A prototípus, tavaly bevált. Az idén 50 ZSK kombájnra szerelhető cirokvágó szerkezetet készítünk a termelőszövet, kezetek rendeléseire. Egy másik műszaki csoport ag- ronómusokkal együtt — a gabonabetakarítás teljes gépesítése mellett — a kombájnszérű hasonló gépesítésének előkészítését kapta feladatul. Mire elérkezünk a betakarításhoz, mérnökeink, technikusaink kész tervet adnak a gabona kombájnszérűn történő kezeléséhez, nagyobb embert erő kifejtése nélkül — fejezte be nyiössztermelésben. S sikerek ellenére a mezőgazdaság még mindig nem tudja fedezni a növekvő fogyasztói és feldolgozóipari szükségleteket, nem szerepel megfelelően a külkereskedelmi kivitelben, s még mindig jelentős összegeket kell fordítani élelmiszercikkek behozatalára. A történelmi fejlődés folyamán egyes területek elmaradtak más területek mögött. Évek óta igyekeznek ezeket a különbségeket a lehető leggyorsabban kiegyenlíteni. Így például Horvátország vagy Szlovénia ipari termelése most mintegy négyszerese az 1939. évinek, Macedóniáé viszont tízszerese, Montenegróé pedig tizenháromszorosa. Az egyes köztársaságok közti színvonalkülönbségek azonban még mindig igen nagyok. A személyi fogyasztás az elmúlt öt esztendőben évi átlagban mintegy hét százalékkal nőtt. „Ezzel azonban nem lehetünk megelégedve — mondotta nemrég Tito elnök —, mert az utóbbi években elért sikerek mellett is egyre sürgetőbb kérdés az életszínvonal emelése.” Jugoszláviában most minden erőfeszítés arra összpontosul, hogy a szocializmus építésének szilárdabb és korszerűbb anyagi bázisát hozzák létre. Az előrehaladás elsősorban az anyagi termelésben elért eredményektől függ. Egyik legfontosabb kérdés most a beruházási politika. A legutóbbi 15 év alatt beruházásokra — álló és forgó alapokra — az egész népgazdaság össztermékének 32 százalékát fordították. Jelentős részben ez az oka annak, hogy bár a személyi fogyasztás 10 év alatt megkétszereződött, mégis elmaradt. Az idei esztendő az 1961—65. évi gazdaságfejlesztési ötéves terv utolsó esztendeje, amely közvetlenül előkészíteni hivatott az új távlati terv megvalósításét is. Konkrét célkitűzése a túlméretezett beruházások csökkentése; a nemzeti jövedelem elosztásában a személyi fogyasztás részarányának a növelése; a mezőgazdasági termelés fejlesztése, a beruházások emelése és a szocialista szektor a traktor teljesítményének arányában a műtrágyasaórás, a tárlatkozatát Badár élvtárs. Dupsi Károly FIGYELEM! A lakosság együttesen kezelt adói, valamint a juttatot- tak által fizetendő megváltási ár félévenként, FÉLÉVI EGYENLŐ részletekben esedékes. A félévenként fizetendő adó a félév első napján esedékes és március, illetve szeptember hó 15. napjáig fizethető adópótlékmentesen. FIZESSE BE első félévi adóját március hó 15-ig, mert későbbi fizetés esetén a pénzügyi szervek adópótlékot kötelesek felszámítani. MEGYEI TANÁCS VB PÉNZÜGYI OSZTÁLYA