Békés Megyei Népújság, 1965. március (20. évfolyam, 51-76. szám)

1965-03-19 / 66. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! A MEGYEI PÁRT BÍZÓT T SÁG ÉS A MEGYEITANÁCSLAPJA NÉPÚJSÁG IMS. MÁRCIUS 19., PÉNTEK Ara 60 fillér XX. ÉVFOLYAM, 66. SZÁM Hogyan jutott ki a kabinból és hogyan mozgott az űrben Leonov alezredes? Hasznos tanácskozást! A világtörténelemben először, szabadon a világűrben Leonov, a Voszhod—2. utasa kilépett a kozmikus térségbe Pável L Beljajev ezredes, a Voszhod—2. parancsnoka és Alekszej A. Leonov alezredes, a Voszhod—2. másodpilótája. (TeLefotó — MTI Külföldi Képszolgálat) Hasznos, eredményes tanács­kozást! — jókívánsággal bo­csátották útra a küldötteket a ma Budapesten kezdődő szocia­lista brigádvezetők országos ér­tekezletére. Százezrek figyelme kíséri a tanácskozás munkáját, hiszen a szocialista munkaver­senynek ez az új hajtása né­hány esztendő alatt megizmoso­dott. Életképességét nemcsak azzal bizonyította be, hogy a nagyobb tettek serkentője lett, azzal is, hogy a kollektívák egy­re inkább az új típusú ember formálásának kovácsaivá vál­nak. Ki ne hallott volna már olyan esetekről, amikor a szocialista címért versenyző brigádok ere­je jó útra térített olyan mun­kásokat, akik korábban gyak­ran a kelleténél mélyebben a pohár fenekére néztek, s emiatt elhanyagolták családjukat, munkájukat. A brigádnaplók sok-sok bejegyzése tanúskodik arról, hogy egyemberként segí­tettek társuknak a családi fé­szek építésében. Nem pénzért — emberségből, jó szándékból tet­ték. Hány árva mesélhetne ar­ról, hogy a szocialista brigád szerető szülőként gondoskodik róla. Az elvesztett édesanyát, édesapát sok új anyuka és apu­ka próbálja pótolni. Az ilyen gyermekek arcán, fakadó mo­soly, csillogó szemük ragyogása a köszönet a gondoskodásért. S ezt az érzést semmi mással sem lehet összemérni. A szocialista brigádmozga­lom a társadalmunkra jellemző mély emberség hordozója, ter­jesztője. S ez az emberség nem­csak az egymás és mások iránti szeretetben és segítésben lelhető meg, hanem a munkában is. A legnagyobb emberség az, hogy a több, a jobb minőségű és ol­csóbb termékek gyártásában és termények termelésében, a munkában is az elsők között vannak. Esztendőről esztendőre immár mind többen és többen. Tavaly év végén a megye ipa­rában, építőiparában, közleke­désében, mezőgazdaságában (ál­lami gazdaságokban, tangazda­ságokban, gépjavító állomáso­kon) és kereskedelmében 1074 brigád 11 285 tagja versenyzett a szocialista címért. Nem is eredménytelenül, hiszen eddig . 381 kollektíva mondhatja el ma­gáról, hogy elnyerte a szocialis­ta brigád címet. Nagyon nehéz mindig a leg­jobbak között lenni, de nem le­hetetlen. A küldöttek között több olyan brigádvezető van, akinek kollektívája ilyen ered­ményekkel a tarsolyában. küld­te vezetőjét az országos érte­kezletre. Balázs Béla, a békés­csabai MÁV fűtőház villanysze- rdi brigádjának vezetője, aki ott volt a szocialista brigádve­zetők első országos kongresszu­sán és annak előestéjén kor- mánykitüntetésít kapott, el­mondhatja: hatszor nyertük el a megtisztelő címet. A megye küldöttei zömmel olyan kollek­tívák „parancsnokai“, amelyek már ötször, négyszer, három­szor vagy kétszer érdemelték ki ezt a rangot. Az ő példájuk is bizonyítja, hogy többször is el lehet nyerni a szocialista bri­gád címet. A megye termelőszövetkeze­teiben tavalyelőtt kezdett erő­teljesebben kibontakozni e moz­galom. A múlt év végén 46 kol­lektívában 524-en versenyez­tek. Két küldött képviseli őket az országos tanácskozáson: Fa­zekas Jánosáé, a mezőberényi Aranykalász Tsz növényter­mesztési brigádvezetője és Bá- jer István, a kondorosi Lenin Tsz gépes brigádjának a veze­tője. Fazekasné kollektívája szép hagyományokkal rendelke­zik, a szocialista cím háromszo­ros birtokosa. A brigád tavaly sem vallott szégyent, olyan eredményeket produkált, ame­lyek helyettük is ékesszólóan be­szélnek. Elhatározták, hogy a kiosztott egyéni területeken tíz százalékos terméstöbbletet ér­nek el. Állták a szavukat: ku­koricából 10, cukorrépából 11, napraforgóból 12 százalékkal több termést takarítottak be. De Bájer István is elmondhatja, hogy a termelőszövetkezetek­ben is megvan a létjogosultsága ennek a mozgalomnak, amely­nek célját a „Szocialista módon dolgozni, tanulni és élni“ jelszó tömören meghatározza. A har­minc fős gépes brigád a múlt évben a tervezettnél kilencezer normálholddal többet teljesí­tett, méghozzá úgy, hogy 6é 585 kilogramm üzem- és kenőanya­got, valamint 99 324 forint ér­tékű anyagot és alkatrészt meg­takarított. Megyénk küldöttei nem utaz­tak üres kézzel az országos ta­nácskozásra. Tarsolyukban sok jó tapasztalatot, eredményt vit­tek magukkal, hogy azok köz­kinccsé váljanak. Az útravaló- ban azért gondok is találhatók, s bizonyára ezeket is szóvá te­szik majd, hiszen azt sem lehet elhallgatni, hogy e mozgalom további erősödését, térhódítását gátolja még a helyenként ta­pasztalható megnemértés, a kö­zöny vagy éppen a segítőszán­dék hiánya. A nagy, országos eszmecsere nemcsak az eddigi tapasztalatokat összegezi, ered­ményeket értékeli, a szocialista brigádmozgalomnak utat is mu­tat a jövőre. E felelősségteljes munkához hasznos, eredményes ■anácskozást kívánunk! Podina Péter Moszkva Mint a TASZSZ jelenti gyors­hírben, csütörtökön, magyar idő szerint 8 órakor a Szovjet­unióban földkörüli pályára jut­tatták a két utast szállító Vosz­hod—2-t. Az űrhajó személy­zete: Pavel Beljajev ezredes (az űrhajó parancsnoka) és Alek­szej Leonov alezredes (másod­pilóta). Az űrhajó sikerrel ju­tott pályájára, mely megköze­lítőleg azonos a számításokban megadott pályával. Beljajev és Leonov közérzete jó. Hozzá­kezdtek a kutatási program tel­jesítéséhez. Előzetes adatok szerint az űrhajó 90.9 perc alatt tesz meg egy fordulatot a föld körül. Röppályájának legkisebb távol­sága a földtől (perigeum) 173 km, maximális távolsága (apo- geum) 495 km. A pálya hajlás­szöge 65 fok. A Voszhod—2 űrhajóban ál­landóan kétoldali rádiókapcso­latot tartanak fenn. Pavel Beljajevnek, az űrhajó parancsnokának jelentése, va­lamint a távmérés útján szer­zett adatok szerint az űrhajó személyzete kielégítően elvisel­te a pályára jutást és a súlyta­lanság állapotára való áttérést. A Voszhod—2 143.025, a 17.635, 18.035 és a 19.996 me­gahertz frekvencián sugározza közleményeit. Az űrhajó fedél­zeti rendszerei zavartalanul működnek. A Voszhod—2-ről érkező további híreket vala­mennyi szovjet rádióállomás fo­lyamatosan sugározza. Elutazóit megyénk küldöttsége a szocialista brigádvezetők országos értekezletére Megyénk szocialista brigádmoz­galmát huszonöt brigádvezető képviseli a ma, pénteken Buda­pesten kezdődő szocialista brigád, vezetők országos értekezletén. A küldötteket csütörtökön délelőtt Békéscsabán, a Szakszervezetek Megyei Tanácsának székházában Lipták Pál, az SZMT vezető tit­kára üdvözölte, majd a kétnapos program ismertetése után átadta a küldötteknek a megbízólevele­ket. A fogadáson jelen volt Mity- kó Mihály, az SZMT elnöke, Araczki János, az SZMT politikai munkatársa és Lipcsei Imre, az SZMT közgazdasági munkabi­zottságának vezetője. A mositasú küldöttek között két jlyan brigád vezető van, aki a szo­cialista brigádvezetők I. országos kongresszusán is részt vett. Ba­lázs Béla, a békéscsabai MÁV. fűtőház villanyszerelő brigádjával eddig hatszor, Uchrin Pál, az Orosházi Gépjavító Állomás trak­torosbrigádjával ötször nyerte el a Szocialista címet. A küldöttséget Lipták Pál, az SZMT vezető titkára vezeti. Me­gyénk küldöttségét, amely tegnap délelőtt a féltizenkettes gyorsvo­nattal utazott el a fővárosba, el­kísérte Araczki János, az SZMT politikai munkatársa is. A szocialista brigádvezetők visszatérve a kétnapos országos értekezletről, március 25-e és áp­rilis 10-e között saját üzemükben beszámolnak a szocialista címért versenyző kollektívák tagjainak a mostani tanácskozásról. Alekszej Leonov moszkvai idő szerint 11.30 órakor külön­leges, a létfenntartást biztosító autonóm (önálló) rendszerrel ellátott űrhajós öltözetben elő­ször a világtörténelemben kilé­pett a szputnyik űrhajó kabin­jából a kozmikus térségbe, öt méterre eltávolodott az űrha­jótól, sikeresen végrehajtotta a !számára megjelölt kutatásokat I és megfigyeléseket és szeren­csésen visszatért az űrhajóba. Leonov közérzete az űrhajón kívül és az űrhajóba való visz- szaérkezés után is jó volt. Az űrhajón kívül végzett munkája és az űrhajóba való visszatérését a fedélzeti televí­ziós rendszer közvetítette a földre és megfigyelték a földi megfigyelő állomások hálózata segítségével. A moszkvai ■ televízió közve­títi képfelvételről Alekszej Leo­nov űrhajós kilépését a Vosz­hod—2-ből a világűrbe.

Next

/
Oldalképek
Tartalom