Békés Megyei Népújság, 1965. február (20. évfolyam, 27-50. szám)
1965-02-07 / 32. szám
1965. február 7, 5 Vasárnap Nagyteremnek nevezik az end- rődl Búzakalász Termelőszövetkezetben azt a helyiséget, amelynek egyik végét a seprűkötők, másik végét pedig a kosárfonók foglalták el. A szövetkezet népes tagságához mérten nem nagy a terem, leginkább biliárdozók és televíziónézők foglalják el esténként. Nappal, mint minden télen, most is kattog az egyszerű seprűkötő gép s a suhogó vesszőből formálódik a kosár. Sipos Imre ez év január elsején töltötte be 66. életévét. A seprűkötés afféle nyugdíjkiegészítés számára, s a 73 éves Tímár Gergelynek is. A mesterséget ki itt, ki ott tanulta. Sipos Imre katonakorában kezdte kötni, aztán 30 évig tartó kubikoskodása idején mindig kötött annyi seprűt a, téli estéken, amennyire a családnak szüksége volt. A Búzakalász Tszgyűjtött össze hol ilyen, hol olyan munkában. Varjú István nem nyugdíjas még. Nyáron a növénytermesztésben dolgozik, télen pedig fonja a kosarat másod-, harmadmagával. Most a 69 éves Kenyeres Imre szegődött társául s előreláthatólag mintegy 130 kerek kast és vagy 30 hátikast fonnak. Ezenkívül a szövetkezet is, a tagok is befonatnak velük néhány üveg- butykost. most a tél folyamán. Természetesen a kas az első, mert arra szükség van az állatok etetéséhez, a kukorica betakarításához, a hátikasra pedig a kertészetben. A vessző ott nő a szövetkezet határában. A rizsgátak oldalát ültették be nemes fűzzel s ott nő meg minden évben egy, másfél méterre a kosárnak való. Alvó lány Az üvegen át csak a körvonala látszik: háttal ülő női alak. Jobb karja, tompaszög az asztal lapján, a karon az alvó feje, s a haja mint a lassan mozgó víz hullámai beleolvadnak a kar vonalába. Diákváróterem a felírása a helyiségnek. A csabai állomás órája este 7 órát mutat..; — Ki lehet vajon ez a diáklány, aki este 7-kor alszik a váróteremben? S ha alszik, miért alszik — este 7-kor? — Ez a két kérdés fogatta meg velem a váróterem kilincsét, és késztetett arra, hogy nagy lelkiismeretíurdalással, de mégis megérintsem az alvó lány vállát: — Ha diák, miért nem tudott hazautazni eddig? Nehezen talál vissza az ébrenlét világába. Csak hunyorog, s az is látszik rajta, ami minden mély álomból ébredőn; azt sem tudja pillanatnyilag, hol van. — Bocsánat, én nem vagyok diák — masszírozza az arcán a kabátujj gyűrte piros vonalakat. Azt hiszi, azért keltettem föl, hogy kitessékeljem, mert nem diák. Pedig azért keltettem fel, mert azt hittem: — diák. Most már még jobban érdekel. Nem diák, pedig annak látszik, mégis a tanuló-váróteremben alszik. Miért? — Mert álmos vagyok. S hogy miért vagyok álmos? Mert nem aludtam ki magam. S hogy miért nem aludtam ki magam? Mert... A 21 éves Szarvas Mária Sarkadról jár be mindennap Békéscsabára. A szőnyegszövőben dolgozik. És minden reggel felkel 5 órakor, és minden reggel alszik a vonaton Békéscsabáig és minden délután alszik a diákváróteremben Békéscsabán, Nem is szól neki senki sem ezért, mert olyan, mint egy diák. Mennyit keres? — Ezer forint. az átlagkeresetem. —- Mennyit költ havonta? Ketten számolunk, ceruzával', papíron. Csak a legalapvetőbbeket írjuk föl. Ilyeneket, hogy: utazási költség, koszt, fekete, mozi... Mégis 1300-ra jön ki. — Na és? — Otthon külön foglalkozom szemfelszedéssel. Igaz, hogy nem szabad, de megkeresek vele 350 forintot havonta. Addig masszírozza az arcát, míg a kabátujj gyűrte vonalak elsimulnak, viszont a jobb arca teljesen piros lesz. A szeme sem álmos már, s ez a 20 éves „mongoloid” leányarc mosolyog. — Miért a diákváróteremberj pihent meg? — Évek óta bejárok, s itt este már senki sem háborgat, nem „udvarolnak”, dióknak néznek, s ilyenkor már diák sincs itt. — Gondolt arra, hogy egy élete van, s ezt az egyet elejétől végig így kell leélnie? Nem válaszol. Meghökkenést keltőén mosolyogni kezd. — Na és? Ha így kell leélni, akkor sincs semmi baj. Tanulok, így álmosah is dolgozom. Állítólag nem rosszul. És egyre jobban. — ... De azért jó, hogy fölkeltett, mert így a negyed kilences vonatot el tudom érni. Vele együtt száll hatnék föl a vonatra, de elköszönök, hogy megleshessem. Egy darabig tén- fereg a csarnokban, vágyódva néz be az ablakon arra a helyre, ahol még szinte látszik karjának tompaszöge az asztalon a szétom- ló fekete hajjal. De nem megy be. Rutinosan száll fel a bal első vágányon három kocsiból összeállított szerelvényre, sarokba húzódik, s aztán elrendezi a szoknyáját, megigazítja a haját. Egy darabig kihunyorog az ablakon, s amikor megrándul a vonat, lehunyja szemét. Elalszik, mert reggel 5-kor kell ébrednie, s az ébresztőóra csörgése után csak 5 percet szunyókálhat már, mert annyival hajtotta előre... •Ternyik Ferenc Juraj Spitzei* HOZZÁTOK TARTOZOM Fordította:/ Krupa András nek alapító tagja; 1943-ban lépett be s azóta a termelőszövetkezet irodáinak, magtárainak s a tagoknak seprűszükségletét igyekszik ellátni minden télen. Volt már olyan tél, amikor 470 seprű került ki a keze alól. Nyáron sem pihen, de a 73 éves Tímár Gergely sem. Egyikőjük 162, másikójuk pedig 270 munkaegységet Jzeiflesészségügyi felmérés ölvén üzemben Ezekben a hetekben ötven üzemben végeznek felméréseket az üzemi társadalombiztosítási tanácsok tagjai. Azt vizsgálják, hogy miképpen alakult a táppénz folyósítása, milyen segélyeket nyújtottak, milyen „borítékon kívüli” szociális juttatásban részesítették a dolgozókat, hogyan lehetne csökkenteni — a jelenlegi helyzet javításával is — a balesetforrásokat, a termelésből kiesett napok számát, hogyan lehetne javítani az egészségügyi ellátást. A felméréseket elemző munka követi, majd konzultáció a gazdasági vezetéssel és a dolgozókkal. Az első negyedévi termelési tanácskozáson a vizsgálatot folytató üzemekben mindenütt sort kerítenek az üzemegészségügy! helyzet ismertetésére. 13. Ernest hosszan nézett Valériára, más értelmet keresett a szavakban. Megértette, hogy csak vigasztalja, hogy csak sajnálja. A nyájasság, amellyel fogadta, felszínes nyájasság, mely- lyel messziről hazatérő embereket fogadunk vagy azokat az embereket, akik hosszú idő után visszatérnek a kórházból. Látogatás a szabad embereknél! Peter Gal után. ő. Biztosan nem is élt a tudatában, hogy élek, csak ha valaki véletlenül kiejtette nevemet. Nem, ebben a házban nincs mit keresnie. Ernest ott megtanulta, hogyan kell érzékenyen figyelni és felismerni az emberek tulajdonságait, gondolatait, érzéseit és szándékait, még ha nagyon mélyen voltak is a felszín alatt. Az ilyen felismerés fontosságától gyakran függött, hogyan ment sora az embernek. Ez ott volt érvényes. Nem rossz tapasztalat ez itt sem. Ha az ember onnan egyáltalán visszatér. — Hát akkor én megyek. Nem tartóztatta, mindjárt felállt. Mielőtt becsukta maga mögött az ajtót, felemelte a kezét, búcsúképpen zavart mozdulatot tett, mintha még mondani akart volna valamit, mintha elfelejtett volna valamit. De már nem mondott semmit. Milyen hihetetlenül és váratlanul keveredett a múlt a jelennel. Olyan volt ez, mintha nem akart volna elmenni, mintha még valami fontosat akart volna mondani — pontosan így emlékezett hirtelen Peter Gal Volkmannra, utolsó perceire a Gápel’ falucska szélén.Volkmann is különös mozdulatot tett a kezével, mintha még egyszer kihallgatásra jelentkezne, mintha még elfelejtett volna valami fon. tosat. Együtt voltak ott Ernest- teL A megtizedelt partizó hegységek a besztercebányai hegyekből átvonultak a túróéi hegyekbe. Repta egysége visszatért Vtácnikra, ahol a felkelés előtt kezdte. Szüntelenül esett. Az eső. cseppek mintha a levegőben álltak volna. A víz, a köd és a hideg szél szinte a csont velejéig, a lélekig hatoltak. Át kellett gázolniuk a megázott Túrócon, a partizánok átkeltek a folyón és a fegyvereket magasan a fejük felett vitték. A víz hideg volt, itt-ott már jég'áblák úsztak. Amikor leereszkedtek a túróéi hegyekről, a csapat parancsnokai kiadták a parancsot, hogy a partizánok éjjel nem vetkőzhetnek le, egy pillanatig sem tehetik le kezüktől a fegyvert. A környező falvak tele voltak felfegyverzett helyi németekkel, akik sokkal veszedelmesebbek voltak a megszálló csapatoknál, mert ismerték a környéket. A partizánok bementek Gápel’ községbe, felállították az örökét és a házakban szárították ruháikat. A falubeliek megosztották velük szegényes élelmüket. Alkonyodon, amikor Galnak és Emestnek jelentette az összekötő, hogy a parancs szerint az egész csapat a falu mögött sorakozik. Mindenki sorakozott és jött a parancsnokság. Két partizán vezette Volkmannt Becsületes fiú volt. Átélte a felkelés minden frontszakaszát. Szüleit megölték a megszállók, egyedül maradt és mindegy volt neki, hogy ő is elpusztul vagy élve marad. Bosszút akart állni. Könnyelműen hazardírozott az életével. Most a könnyelműség ellene fordult. A faluba érkezés után egyenesen a kocsmába ment és berúgott. Amikor kitántorgott, a kármentő mellette felejtette a puskáját. Volkmann puskáját a csapat komiszárja találta meg. A csapat felett fojtó csend lebegett. Mindenki érezte, hogy Volkmannak kegyelmet kéne adni, hogy a halálbüntetést ebben az esetben el kellene kerülni A parancs megsértéséért járó fenyegető, szigorú büntetést az egység maga alkotta. Tudta ezt Volkmann is, csendesen állt a csapat előtt, egy szót sem szólt, csak nézett harcostársai szemébe. Hosszú ideje volt partizán és nagyon jól tudta, hogy ő is csendben lenne, ha valaki másról lenne szó. (Folytatjuk)
