Békés Megyei Népújság, 1965. február (20. évfolyam, 27-50. szám)

1965-02-07 / 32. szám

1965. február 7. 6 Vasárnap CSAIAD-OTTHOM ^WWWWWWVWWWVWWWAfVN ^vS/WW * ^ pedagóguii írja: fp/ r * r Tízórai es életstílus Serdülő lányoknak Sok gondot okoz a mamák­nak azoknak.a leányoknak az öltöztetése, akik már nem „kis­leányok“, de még nem „nagy­leányok“. Ebben a korban a magatartás még gyerekes, de az igény — divatos legyen az öltö­zék, amit viselnek — már igen jelentős. Természetesen nem kell sok öltözék, hiszen a növe­kedés még nem szűnt meg, in­kább jól választott ruha szüksé­ges, ami a serdülő leányt egyes alkalmakkor jól öltözötté teszi. A szoknya térdig érjen, mint a nagylányoknak, de a ruha gal­lérmegoldása nem lehet még „felnőttes“. Kerülni kell a me­rész dekoltázsokat az ünnepi ruháknál is. Íme egy képsorozat arról, ho­gyan lehet a serdülő leányt mindig csinosan, sőt divatosan öltöztetni: A télikabát most még min­dennapi viselet A szabás egye­nes, hogy melegen alá lehessen öltözni. De „kislányos“ még rajta a fehér szőrmegomb és fi­atalos a hozzáillő fehér prém­kucsma. A csizma kényelmes, meleg, s nagyon divatos is. A kabát alatt viselt ruhák még tavaszra is szólnak. A ser­dülő kislánynak mindig legyen kétrészes kiskosztümje. Anyaga IMP if sötétkék pepita. A lezser ruhá- A serdülők ruhatáriban fon ban kényelmes a mozgás. A fém- tos a „kis szövetruha“. Gallérja gomb és a vállra helyezett pánt kerek, végiggombolódik. diva- a legújabb divatot jelzik. A kis tos az apró golyó gombokkal. A kosztüm pulóverrel, blúzzal tallér alá tűzött fekete rinsz- megfelelő mindennapi, viselet, masnival ünnepélyesebb is. Kátay Antal: Csit, cstt Palkó, jól vigyázz! Nem kavics ez, csigaház! Nincs kéménye, ablaka, sem kilincses ajtaja. Mégis ház ez, takaros, ugye milyen aranyos? Erre csúszik, arra mászik, Csiga Zsiga benn tanyázik. Csúszó, mászó, csigafi, Csiga Zsiga, gyere ki! Miért élnek tovább a nők? Miért hosszabb életűek a nők, mint a férfiak? A tudomány még nem ismeri a pontos választ erre a kérdésre. Régebben a különbsé? csupán 2—3 év volt, de azután nö­vekedni kezdett és az utóbbi idő­ben már 5—6 év a gyengébb nem javára. A legkifejezettebb a különbség a Szovjetunióban, ahol a nők át­lag nyolc évvel hosszabb életűek, mint a férfiak. Angliában és Ausztriában a különbség átlag öt év. Egészen más a helyzet Ázsiában, ahol a nők rövidebb életűek. Eh­hez a nők hátrányos társadalmi helyzete is hozzájárul. Az európai nők hosszabb élet­korát a tudósok különféle okokkal magyarázzák. Olasz tudósok sze­rint a különbség biológiai termé­szetű. A női szervezet könnyeb­ben alkalmazkodik a külső körül­ményekhez, a különféle pozitív és negatív tényezőkhöz. A német tudósok a világhábo­rúkra utalnak, amelyek több fér­fit követeltek áldozatul, mint nőt. Ámde a nők a háborús esemé­nyek által nem sújtott országok­ban is hosszabb életűek. A francia tudósok szerint a fér­fiak alacsonyabb átalagos életko­rának fő oka az, hogy a férfiak között több az alkoholista. Kétezredes szerelem Az angliai katonaság tör­ténetében első ízben for­dult elő, hogy két ezredes szerelemre gyulladt és há­zasságra lépett egymással. A 42 esztendős Mary Hick­son a hadsereg női osztagá­nak ezredese feleségül ment Arthur Soames ötvenéves ezredeshez, mindketten Al- dershotban szolgálnak, két különböző ezredben. (MTI) Megyénk tanyavilágának három pontján éltem, tanítottam az utol­só 12 évben. Három meg nem je­lölt pont az ország térképen egy­mástól alig 20—30 kilométer tá­volságra. Van-e különbség A, B vagy C között, nevezzük így e há­rom helyet! Ez is, az is, amaz is itt van az Alföldön; „A”-han és „C”-ben a sáros dűlőn épült ta­nyákat generációkon át itt élő pa­rasztok lakják. Régebben kis föld­jeiken dolgoztak, ma közösen gaz. dálkodnak. A „B”-iek viszont az egyik állami gazdaság dolgozói, akik a tanyákat szolgálati lakás­ként kapják. A szinte egyforma feltételek között élő emberek gon­dolkodásmódjának, életstílusának különbségét egyszer az iskolás gyermekek tízóraizásából próbál­tam levezetni. Érdekes kísérlet volt. „A”-t, ahol a 12 évből hetet töl­töttem, 4—10 holdas parasztok lak­ták odaérkezésemkor. Jó anyagi helyzetben élő, vidám és bőkezű emberek életvidám és könnyűszí- vű gyermekeit nagy kedvvel taní­tottam. 3 év múlva ugyanolyan lendülettel és eredményesen dol­goztak tovább a szövetkezetben. A tízórai természetesen évszakon­ként változott. Ősszel szőlő, dió, alma került a tizórais táskába, ké­sőbb szilvalekváros, majd zsíros és cukros kenyér. Már tanítás előtt megkezdődött az evészet és még léli 1—2 óra felé is nagy darab kenyerekkel a kezükben zengett a „jó napot kívánok, köszönjük szépen a mai tanítást” köszöntés. Az ételmaradékoknak egy tálkát rendszeresítettünk, hogy a papírko­sár ne piszkolódjék. Tanítás után e tálat táncolták körül a kutyák, megkapva belőle a csontot és más nekik valót. Egyszer a kapu előtt álig megkezdett vajaskenyeret ta­láltam eldobva. A nyomozás sze­rint kiderült, hogy csupán elejtette az illető s nem szándékosan dob­ta el, s így bűnéit megbocsájtóttá a kollektíva. „B”~ben hol volt tízórai, hol nem. Persze ott is akadtak gondos, beosztó családok, akik naponta szépen becsomagolt, változatos uzsonnával látták el gyermekeiket, de a nagy többségnek a havonta egyszeri fizetés napjaiban drága cukorkák, szalámik, narancsok ke­rültek elő az uzsonnaszünetben, melyek a hónap vége felé fokoza­tosan zsíros és bolti lekváros ke­nyerekké változtak át, míg csak el nem következett a „nem veit otthon kenyér” sírva bevallása. Disznóölések idején nagy volt a lakmározás. Sokan ültek sápadoz- va a gyomorrontástól a nagy kö­vér tepertők, hurkák előtt. Egyszer vagy negyed kiló kolbászt találtam az egyik elsős padjában. „Nem bír­tam megenni” — vallotta Zsuzsi­ka, ami természetes is volt, lévén a kolbász nyers, füstöletlen. A ma. radékos tálba akkora karéj kenye­rek, félig megrágott húsok kerül­tek, hogy egy nap kétszer kellett kiüríteni. — Gyerekek, nem sajnáltok eny_ nyi jó ennivalót elpocsékolni? Hi. szén egy malac kihízna rajta! — intettem őket, de csak vállvonoga. tás volt a válasz és takarékbélyeg helyett „pezsgőport” vettek és et­tek, ceruza helyett csokoládét vá­sároltak. „C”-ben is helyére került a ma- radékos tányér, ősz elején alma- és szőlőcsutkákkai telt meg. Múlt az idő, télbe fordult az ősz, de a tányér ekkor sem mutatott más képet. Néha hétfőn kacsa-és csir­kecsontot udvaroltak ki a kutyák a téren játszó gyerekektől, de lát­tam olyat is, hogy a csontot is visz- szacsomagolták a kenyérhéj mellé. — „Jó lesz a mi kutyánknak” — mondották. Ugyanúgy cselekedtek később a hurka-és szalonnabőrrel és. a szép tiszta kendőkbe, nylon­zacskókba csomagolt uzsonnama­radókok mind hazakerültek. Senki se mondta el, nem is kéri deztem, csak elképzeltem magam előtt e vidék szűkszavú, tiszta, dol­gos tsz-gazdáit, odahaza, akik é$g kezes után kosárba dobják a ke­nyérhajat, s az alig beszélni tüdő uzsonnázó kicsit megintik: „nem szabad az étiéit eldobni, jó lesz a3 a malackának, abból lesz a jó hur­ka, kolbász, szalonna!” Három része a megye tanyavilá­gának és három „világ” gondolko­dásmódban. Egyben azonban intő példa a felnőtteknek: cselekedetük mag a gyerek lelkében, amelyből egy életre szóló jó vagy rossz nő ki a példáit alapján. Huszár Istvánná Makkember! Vasárnap Jutka ki­rándult édesanyjával az erdőbe, s a fák alatt sok-sok makkot talált. Kosárkáját teleszedte, s hazavitte. Apa kiválasztotta a legszebbeket, elővett egy csomó gyufaszálat meg a kiskést és munkához látott. Jutka érdeklődés­sel figyelte, mi lesz eb­ből, s el nem mozdult apa mellől! Apa pedig csodálatos dolgot talált ki. Egy kisebbfajta makk lett az emberke feje. Két gombostűfej a ra­gyogó szeme, gyufavég az orra Piros szájat Jut­ka festett. Egy nagy makk lett a törzs, gyu­faszállal apa ráillesztet­te a fejet, s gyufaszál­ból készült a makkem­ber lába, keze. A makk­ember fejére kis kucs­mát kapott, lábára csiz­mát húzott Jutka Apa még pipát is dugott a szájába. Valóban helyre legényke lett, mire elké­szült, ............................... — De gyönyörű! Kö­szönöm szépen! — ör­vendezett Jutka, s bol­dogan játszott új játé­kával. — Jutka, gyere vacso­rázni! — hívta egyszeri­ben édesanya Jutkát a konyhába. Jutka hirtele- nébe a babaszobába ál­lította a makkembert és átszaladt édesanyjához. A babák gyanakodva nézték az új jövevényt — Vajon ki lehet? — találgatták. Sári baba, a legbátrabb, hamarosan megkérdezte: — Kihez van szeren­csém? A makkember kivette szájából a pipát, megha­jolt: — Én vagyok a makk­ember — mutatkozott be. — Milyen különös név! — csodálkoztak a babák. — Kérlek, meséld el a történeted! — kérlelte Sári baba. — Nagyon szívesen! — felelte a makkember és el is kezdte: — Nyáron, az erdőben, a tölgyfa gallyain a zöld levelek között üldögé­lünk, növekedünk. Az­tán megérkezik az ősz, s amikor a hideg szél megrázza a fákat, leper­gett a leveleket, a meg­bámult makkok is sor­ban lepotyognak a gal­lyakról. A földön szerte­gurulnak és télen befedi őket a hó. Tavasszal, ha a langyos eső locsolja, a nap süti a makknépet, a földbe gyökeret, a leve­gőbe levelet hajt a mak- kocska, hogy fává növe­kedjék. Engem azonban Jutka felemelt a földről, hazahozott, apa pedig makkembert készített, és íme, itt vagyok! — Ez roppant érde­kes! — csodálkoztak a babák és elismerően bó­logattak. A konyhából behallatszott a rádió ze­néje, s egyszer csak a makkember meghajtotta magát Sári baba előtt: — Szabad egy fordu­lóra? —-kérdezte, s már­is táncra perdültek. Táncra perdült a többi baba is, de a legszebben ropta a makkember és a párja. Egyet jobbra, egyet balra, azután kör­be, körbe. Egyszer csak megbotlott a makkem­ber Sári baba ruhájában és elrepült a babaszoba padlóján. A babák pe­dig sietve helyükre áll­tak, mert nyílt az ajtó, S vacsora után visszatért Jutka. Észrevette a sze­rencsétlenül járt makk­embert: — Jaj, szegény! — ki­áltotta, s felemelte, a Sá­ri baba mellé állította. , — Ezentúl te leszel a Sári baba párja! — mondta Jutka, s addig kérlelte apát, míg őt is megtanította makkem­bert készíteni. Próbáld meg te is! Szűcs Mária

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom