Békés Megyei Népújság, 1965. január (20. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-20 / 16. szám
M65. január 20. 4 Szerda Termelési tanácskozások — új szemléletben (Tudósítónktól) MÉG EGY HETE SINCS, hogy a Minisztertanács és a SZOT újább együttes határozatával szabályozta, illetve új elemeikíkel bővítette a termelési tanácskozások és a munkaértekezletek rendjét. Ezzel összefüggésben érdemes visszapillantást vetni a Békéscsabai Kötöttárugyárban még decemberben megtartott termelési tanácskozásokra, miután azok számos vonatkozásban tartalmaztak olyan motívumokat, amelyek már az új határozat szellemének felelnek meg. Senki sem vonhatja kétségbe, hogy évekkel ezelőtt a termelési értekezletek általában nem töltötték be azt a szerepüket, amelyre hivatva vannak. Akkoriban nem is volt ritka eset az afféle véleménynyilvánítás: „Nincs sok értelme, hogy részt vegyek a termelési értekezleten, hisz’ úgyis csak vízgereblyéaés az egész”.« Aki így vélekedett, bizony, az esetek többségében oka is volt erre. Ezek az értekezletek ugyanis a leggyakrabban az egyéni sirámok halmazából, számos esetben irvt- rikus személyeskedésből tevőditek össze. Nem volt ritka a nagyhangú frázispuffogtaitás, sok cifra szóvirág, viszont annál kevesebb volt a kollektív érdekkel való törődés. A valóban sokait sejtető határozatok meg csak határozatok maradtak... A legutóbbi évek tapasztalatai azit igazolják, hogy ez a káros szemlélet már a múlté. Egyre inkább érvényre jut mostanában a termelési tanácskozásokon, munkaértekezleteken az új határozatban már egészen világosan megfogalmazott legfontosabb élv, hogy a dolgozók — bármilyen poszton végezzék is munkájukat— legyenek tevőleges részesei a vállalatvezetésnek. A KÖTÖTTÁRUGYÁRBAN decemberben tizenhárom, üzemré- szenkéniti termelési tanácskozást Nos, a következtetés kézenfekvő: al nem kielégítő minőségű alapanyag a továbbfeldolgozás során is kedvezőtlenül hat a kelme és ai konfekcionált készgyártmány mii nőségére. Az üzemrész és a gyér vezetői haladéktalanul alapos vizsgálat alá vették a problémát s megállapították, hogy a korábban alkalmazott gépgyorsítás foka átesett azon a Rubikonen, amely már a minőségromlás veszélyét hordozta magában. Ezért megfelelő műszaki és egyéb természetű intézkedésieket tettek, aminek viszont közvetlen következménye az lett, hogy a kedélyek a csévélöben is megnyugodtak, zavartalanabb lett a költőüzemek fonalellátása. S ha az új határozat szemléletében világítjuk meg az in nti esetet, vajon nem úgy értékelhetjük art, hogy az idézett dolgozó — ha kissé elkeseredett hangulatban is — egyre nagyobb létszámú kollektíva nevében őszinte segítséget nyújtott a vállalatvezetésnek az alapvető hiba felszámolásához? FIGYELEMRE MÉLTÓ volt az a megnyilvánulás is, hogy egyszerű, kétkezi munkásnő hívta fel a ügyeimet a cérnával történő fokozottabb takarékoskodásra, holott ehhez semmilyen egyéni érdek nem fűződik. Mi ez, ha nem a kollektív ügy szerotete? Aztán, az aprónak tűnő ügyek: a lánckötőben partßst kértek, hogy a villanyokról a bolyhát letakaríthassák; többen azt kifogásolták, hogy az esti műszakváMástkor a mosdókban nincs meleg víz, a varrodaiak meg telefont kértek, hogy ne kelljen szükségtelenül szaladgálniuk. Mondom, apróságnak tűnik mindez, de megannyi spontán megnyilvánulása a kulturáltabb munkakörülményekre, a szociális ellátottság javítására irányuló őszinte törekvéseknek. Néhány üzemrészben felvetődött a melegségi, illetve nehézségi pótlék igénye. Ez meg althoz adott segítséget a vállalatvezetésnek, hogy meg kell vizsgálni és a hatályos jogszabályok keretében pontosabban el kell határolni a pótlékos státuszokat. KÖZÖSSÉGI SZELLEMRŐL, pártos magatartásról tanúskodott a szövetjavítóbím R. P.-né hozzászólása. Arról _ sem feledkezett meg, hogy felhívja a figyelmet: többen vegyenek részt a párttaggyűléseken. Ugyan csak figyelmet érdemel az az intelem, amely a nyári hónapokban előreláthatóan fellépő vízhiány okozta kiesések megelőzésére hívott fel. A körkötőben J. T.-nek az volt a legfőbb gondja, hogy a gépes termekben optimális összhangot kell teremteni a mennyiségi és a minőségi termelés követelményei között. Talán oldalakon keresztül sorolhatnák a százhuszonhat felszólaló jobbnál jobb javaslatait, érveit, jogos kifogásait. Eirt nem tehetjük ugyan, ám akár az elmondott szemelvényekb 11, akár a tizenhárom tanácskozás teljes vitaanyagából — és hangulatából! —, de a gyárvezetéséig által azóta megtett határozott, mérhető intézkedésekből is leszűrhetjük az általános jellemzést: van értelme. Sőt, nagyon komoly értelme és tartalma van a kötöttárugyári termelési tanácskozásoknak, amelyekben már határozottan kifejezésre jutottak a kormány új határozatainak egyes motívumai is. Ugyanebben a gyárban még novemberben tanúi lehettünk egy párttaggyűlésen elhangzott felszólalásnak, amely önkéntelenül is felidéződött emlékezetünkben a termelési tanácskozások hangulatában: „Azért jó itt, mert mindent el lehet mondani!” Egyszerű szavak, de kifejezők. S e tekintetben a fejlődésnek ez a helyes és követendő útja. Kazár Mátyás tartottak. Az érdeklődésre mi sem Ki, mi akar lenni? Közvéleménykutatás a falusi iskolákban A félévi iskolai bizonyítvány osztásának időszakában néhány év óta rendszeresen közvéleménykutatást szervez a megyei tanács mezőgazdasági osztálya. A falusi iskolásoknak is ebben az időszakban kell dönteniük, hogy ki, mi akar lenni. A közvéleménykutatás mind több eredményt hoz a mezőgazdaságnak — közölte Vámos László megyei szakfelügyelő. Egyre több iskolás választja a mezőgazdasági szakmát. Az utóbbi években a mezőgazdaság gépesítésével, a fejlett módszerek alkalmazásával, a vegyszerek és a tápszerek felhasználásával szakmává nőtt az örökölt falusi mesterség. Ebben az évben a mezőgazda- sági munka tíz különböző területére jelentkezhetnek a nyolcadikosok. Tavaly a baromfitenyésztő és zöldségtermesztő szakma iránt érdeklődtek legtöbben. Ebben a tanévben mindjobban előtérbe kerül a szántóföldi növénytermesztő és az öntözéses növénytermesztő gépészek képzése. Azok a fiatalok, akik hivatásnak a mezőgazdasági pályát választják, 3 éven át közismereti és szaktárgyakat tanulnak. Ameny- nyiben kedvük van a továbbtanulásra, a szakmunkásvizsga utáni második esztendőben technikumi érettségit is szerezhetnek. A mezőgazdasági tanulóképzésben jelenleg 1100 diákot tartanak nyilván, közöttük 450 elsőévest. Vámos László azt is közölte, hogy a mezőgazdasági szakma a tanulók szemében is elismertebbé vált, bár 1964-ig a szerződött tanulók egy része — tavaly például 27-en — felbontotta a megállapodást. A jellemző azonban egyre inkább az, hogy tanulmányaikat sikeresein befejezik. A békési Öntözéses Növénytermesztő Gépész- iskola első osztályán tanulók közül eddig nem volt lemorzsolódás. Hasonló a helyzet a dobozi Petőfi Tsz elsőéves tanulóinak kö_ rében is. Az eleki Lenin Tsz-ben jelenleg 49 fiatal ismerkedik a szakmával. Szó van arról, hogy a kétegyházi Gépészképző Szakiskolában a felnőttek oktatását fokozatosan megszüntetik és a szántóföldi gépészképzést szervezik meg. A mezőgazdasági szakma tanulását az első esztendőben iskolaszerűvé tesrtk, a második évtől pedig a tanulók az eddiginél több időt töltenek majd gyakorlati munkával. Hét általános iskolai központi műhely megyénkben A Művelődésügyi Közlöny 1965. január 15-i számában tették közzé Koren István főosztályvezetőhelyettes aláírásával azt a hivatalos közleményt, melyben a 150/1964. MM. számú utasításban engedélyezett általános iskolai -központi politechnikai műhelyeken kívül megyékre felosztva újabb ilyen műhelyek munkáját, fenntartását engedélyezik. A közlemény szerint Békés megyében hét műhely kapott működési engedélyt: Békésen (Jantyik utca 23), Mezőkovácsházán (Árpád utoa 114), Sarkadon (Kossuth utca 17), Gyulán (Kossuth utca 24), Orosházán (Bajcsy-Zsilinszky utca 3), Szeghalmon (Bocskai utca 5), és Tótkomlóson (Földvári utca 1) kezdik meg az általános iskolai politechnikai oktatáshoz szükséges anyagok előkészítését, szerszámok előállítását. jellemzőbb, mint az, hogy a vezető beosztásúakon kívül 126 dolgozó szólalt fed, a vállalati összlét- szám 10 százaléka. S ha tartalmukban is bonckés alá vesszük e felszólalásokat, akkor megállapíthatjuk, hogy többségükben a kollektív érdeket szolgálták. Meg a látszólag egyéni jellegű „sirámok” mögött is a közös munka elősegítésének őszinte óhaja húzódott meg. S éppen az volt e munkaértekezletek egyik közös pozitív jellemvonása, hogy a felszólalok mind őszintén beszélitek. Az eredményekről is, a hibáikról is. Egy általános hiba csaknem valamennyi tanácskozáson felszínire került: romlott, illetve nem javul a minőség. A legborúsabb hangulat a csévélő üzemrész értekezletén uralkodott. Hadd idézzük M. B.-né drámai felszólalását: ..Annyit dolgozunk, hogy már alig bírjuk ezt a hajszát s a minőség a túlzott gépgyorsítás miatt mégsem javul. Ingerülten megyünk haza, nincs türelmünk a családihoz sem. Amennyire szerettünk bejárni, annyira irtózunk most még a gondolattól is, hogy megint be kell jönni dolgozni!” Nos, ha volt is némi túlzás e felvetésben, de őszintén csengett és alapvető intézkedést igénylő hibára mutatott rá. A dolog jelentőségét csak tetézi az a körülmény, hogy a minőség problémája olyan üzemrészben vetődött fel a legélesebben, amely az egész vertikális gyár alapanyagát, a fonalat készíti elő. Mint mikor a borús, sötét fel- legek közül végre kisüt az áldott, nap és szertehinti melengető sugarait, ma délelőtt így sütött ks végre a borús, sötét fellegek közül az áldott nap, és hintette szét melengető sugarait. Mazur Ottónak, a Déli Híriia- rang fiatal, tehetséges munkatársának szívét is megpezsdítette a tavasz lehelete. Nagyot nyújtózott, megropogtetta csontjait, aztán bekopogott a felelős szerkesztőhöz. — Kimermék. Üzemi riportra. A főnök előlépett íróasztala mögül, kezeit áldóam emelte Ottó feje fölé, és adott neki egy atyai tanácsot. Nevezetesen: nehogy ismét sablonos, sematikus dolgokat hozzon, mint amin őket eddig is fölös mennyiségben szállított, hanem emberei je meg magát végre, hatoljon a felszín alá. — Keresd meg az emberedet! — kiáltott utána a folyosóira. — Ez a legfontosabb! — Keressem meg az emberemet?! — morfondírozott magában történetünk hőse, míg az autóbusz robogva vitte az úton. — Jó vicc! Hisz a gyári fejesek első dolga, hogy mellém adnak egy kísérőt, aki színvonalasan megmagyarázza, hogyan csinálnak poLifenolge- zorolból fakanalat, ismerteti a legfontosabb tervmutatókait, aztán elvisz a legjobban felszerelt műhelybe, odakalauzol a legkiválóbb szakszervezeti aktívához, és az felmondja nekem a Déli Hírha- rang legutóbbi termelési vezéreikA riporter két. Persze, más lenne a helyzet, ha interjúm alanyát magam választhatnám ki, és valóban négyszemközt, bizalmasan, emberközelből beszélgethetnék vele. Elhatározta, ha módja lesz rá, ekként jár él. A szerencse melléje szegődött. Amint leszáll a buszról és a gyár kapuja élé ér, látja, hogy a portás egy befelé tartó teherautó sofőrjével húzózkodik éppen. Közelebb lép, fülel. — Ha nem tudja megmondani, hová rakodjak, be sem hajtok! — kiabál ki dühösen a vezetőfülkéből a pilóta. — Azt hiszi, lopom én az időmet? — Cágavér — szól közbe ekkor Mazur határozottan. — Az árut a szokott helyen pakolja le. Már epedve várják. Nyomás, szaki- kám! A sofőr megvető pillantást vet a portásra, gázt ad és rakományával berobog. A kapu őre sapkájához emeli kezét, Ottó otthonosan biccent és bevonul. Szíve repes az örömtől. Simán vette az első akadályt. Sétál az udvaron, gusztálja a műhelyeket. Most már csak az emberét kell megtalálnia. Hol keresse? Nicsak, ott, egészen hátul, eldugva szemerkedik az a rongyos falú kazánház. Az előtér vasajtaja félig nyitva. Odasiet, bekukucskál. Kék kezeslábasban öreg fűtő ül a lócán. Tempósan szalanmá- zUc. — Jó étvágyat! — óvakodik beljebb Ottó. — Nem zavarok? Az öreg fűtő felnéz, tagadóan rázza a fejét, helyet mutat maga mellett a pádon. Az újságíró letelepszik, bizalomkeltő mosollyal szemléli az emberét. — Szaki bácsi, régóta dolgozik ebben a gyárban? Az öreg fűtő bólint és gusztusos széletekre szabdalja a szalonnát. — Mégis, mióta? — Harminchét esztendeje. — De hiszen akkor szaki bácsi az üzem élő történelemkönyve! — kiáltja boldogan Ottónk, és lélekben vállon veregeti önmagát, hogy ilyen kitűnő a riporteri szimata, s egyből megtalálta az emberét. — Nyilván úgy ismer itt mindent, mint a tulajdon tenyerét? Az öreg fűtő bólint. — Szemtanúja, cselekvő részese volt sok régi sztrájkharcnak? — Így is mondhatjuk — helyesel az öreg fűtő. — A legesJegjóbban nyilván maga tudja felmérni art a döntő változást, ami itt a felszabadulás óta bekövetkezett ? — Csakis. — Mesél néha erről a fiataloknak? Az öreg fűtő kényszeredetten legyint. — Sajnos — állapítja meg együttérzően Mazur. — Sajnos, ez a zord igazság. A mai fiatalok jelentékeny részét mindez nem érdekli. Csak a tánc, a szórakozás, a könnyű élet. — Ühüm. — De szaki bácsi, nagyjából elégedett? — Nagyjából. — Mégis, mi a differencia? — Kevés a fizetés. — Így van ez — sóhajt a riporter. — Sok helyen még ma sem becsülik meg kellően a veterán harcosokat. De azért, szaki bácsi, ugye mégis a magáénak érzi a gyárat? Akár tíz körömmel is harcolna érte, ha el akarnák venni? — De hiszen egyszer már elvették — mondja az öreg fűtő, és komótosan összecsomagolja az ételmaradékot. — 1948 márciusában. Az államosításkor. Addig Bedő és Topori Vasalkatrészék Gyára voltunk. Ebből én vagyok a Topori. Topori Dénes, ha megengedi. Kürti András
