Békés Megyei Népújság, 1964. november (19. évfolyam, 257-280. szám)

1964-11-29 / 280. szám

1964. november 29.

4

Vasárnap

Miért ne lehetnének testvérvárosok?

Hogy egész télen legyen

| Mini valami karmester, d^y

gálja Petrovszki János kőműves brigádvezető Békéscsabán a Jókai Színház félig kész gazdasági és szociális épületének tetején az együttesét. A karmesteri pálca helyett ugyan malteroskanalat tart a kezében, a szmokingot pedig egyszerű munkaruha helyettesíti, de magas, szikár alakja, mély zengésű hangja, határozottsága különös erőt gyakorol a környezetére. Ö adja a tempót: most gyorsan, aztán még gyorsabban. Lassan soha! Ez nem való az egyéniségéhez.

És mintha a többiek meg is szokták volna, sőt követelnék: gyerünk, mozogjunk, egy perc se vesszen el! Hónapok óta szép ösz- szeg {terül a borítékokba. Pontosabban májustól. Tulajdonképpen akkor alakult meg a brigád. De a jó munkában hamar összeková- csolódott és a lelkes kollektíva augusztusban már elhatározta a szocialista cím elnyerését is.

Persze, helytelen lenne arra gondolni, hogy itt most már mindenki rohan és levegőhöz is nehezen jut. Nem. Abból aligha származna valami haszon. Inkább a munka jó megszervezése az, ami az ütemességet biztosítja. Petrovszki Jánosnak — a saját munkája mellett — ez a legfőbb gondja.

Az első emeleti födém készül. Gyorsfelvonó szállítja ide az anyagot. Ezt figyelem, amikor megszólal:

ni senkit. És ha jó a szervezés, folyamatos a munka, nem szakadunk bele, mégis megtaláljuk a számításunkat.

— Mennyi volt az októberi kereset?

i— A kőműveseknek 9,75 forint, a segédmunkásoknak 7,56 forint órabér jött ki.

És ahogy megtudom, volt már több is, kevesebb is, de nemi nagy az ingadozás. Inkább csak fillérekről van szó. A brigád teljesítménye május óta sohasem volt gyengébb 100 százaléknál és a 110—112 százalékot is elérte. Az állítását a brigádnaplóba bejegyzett adatok bizonyítják.

1 az ebédszünetben

idő jut a beszélgetésre, amibe mások is bekapcsolódnak.

Lipták András kőműves már nem egy építkezésen dolgozott, de ilyen jó kollektívában még soha. László Imre, aki az idősebb korosztályhoz tartozik, másképp fejezi ki magát:

— Érdekes, hogy itt szinte összetalálkoztak a „megfogás” emberek. Az az igazság, hogy mindnyájan szeretjük a pénzt és a havonta járó 15 százalék idénypótlékot nem tudtuk eltenni — tréfálkozik, aztán folytatja még: — A vállalat már gondoskodhat kokszról, mert ezt az épületet, ha törik, ha szakad, tető alá hozzuk. Előkészítjük magunknak a téli munka- területet.

A többiek mosolyognak. Egyetértenek vele.

mielőbb tető alá kerüljön az épület.

Kerepeczki György művezető is ennek a célnak az elérésére szenteli most az erejét.

— Ilyen lelkes brigádom még soha nem volt, pedig már néhány évtizedet eltöltöttem az építőiparban. Talán úgy fejezhetném ki legjobban azt, amit mondani akarok: itt mindenki maga helyett dolgozik, önkényes távolmaradás, késés még soha nem fordult elő. Ezt a kollektívát nem vesztheti el a vállalat.

A brigádnaplót nézegetjük. Az egyik oldalon bejegyzést olvashatunk: a tégláért Madarasi Sándor, a habarcsért Oláh Károly és Szabó Mátyás a felelős...

— Még a tégladarabokat is felhasználjuk, de a malterral és más anyaggal is takarékoskodunk. Minél olcsóbb legyen az építkezés. Ez is fontos — magyarázza Petrovszki János,

| fi balesetvédelmi felelős

pedig ő maga, Köteles Lajossal együtt. Egy szocialista brigádban nem fordulhat elő baleset. Nemi is volt még.

A szerződés szerint a színház gazdasági és szociális épületét 1965. május 31-én kell átadnia a vállalatnak. Ha sikerül a téliesí- tés, akkor a határidő előtt elkészül. Petrovszki János brigádja mindent megtesz ezért.

Pásztor Béla

Az egyszerű emberek hamar megbarátkoznak. Nem én találtam ki ezt a meghatározást Dr. Marko Dutinától, a Békéscsabai Előre labdarúgó-csapatának tavalyi látogatását viszonzó Pro- leter Zrenjanin nemrégen megyénkben járt jugoszláv labdarúgó együttesének orvosától hallottam. S aki többször együtt lehetett a jugoszláv vezetőkkel, játékosokkal és magyar vendéglátóikkal, a pártbizottság, tanács, a sportkör vezetőivel, gyorsan meg is győződhetett a megállapítás helytállóságáról. A szívélyes hangulatú eszmecserék végső következtetése mindig az volt, helyes és jó lenne ezt a szövődő barátságot tovább erősíteni és szélesíteni. A békéscsabai városi tanácsnál rendezett fogadóson dr. Marko Dutina a vendégek nevében ki is fejezte azt az óhajt, hogy a labdarúgáson túl is jó lenne a kapcsolatokat bővíteni és kiterjeszteni a társadalmi élet több ágára, nevezetesen a kultúrára, a népművelésre, a szocialista építés tapasztalatainak kölcsönös tanulmányozására.

Lehetne tanulni egymástól. A kapcsolatok szélesítésére megvan a lehetőség. A vendégek búcsúztatásánál Uhljár Mihály elvtár, a Békéscsabai Városi Tanács V. B.-elnöke igen találóan fogalmazta ezt meg. A labdarúgás szeretete hozott össze bennünket — mondotta. — S ez a találkozás a további kapcsolatoknak is megteremtette a feltételeit. Mit lehetne egymástól tanulni? Volna bőven erre lehetőség. A vendégek több olyan érdekességet mondtak el, ami a gyakoribb és szélesebb körű találkozások szervezését kívánatossá tenné. Zrenjanin (Nagy- becskerek) Békéscsabához hasonló város, hatvanezer lakosú. A városban évente mintegy ezer állami lakás épül, ugyanennyit építenek magánerőből is. Ha csupán csak ezt az egy tényt is tekintjük, máris hasznos lenne a tervezőknek, az építőipar műszaki szakembereinek, munkásainak a tapasztalatcsere, egymás jó módszereinek tanulmányozása. A jugoszláv városban mintegy húsz nagyüzemben dolgoznak, termelnek a munkások. És még számtalan olyan lehetőséget lehetne találni, aminek tapasztalatait mindkét város vezetői felhasználhatnák munkájukban a saját és egymás hasznára.

Békéscsabának van már egy testvérvárosa. Az olasz Agrigen- tóval lépett testvéri szövetségre. Békéscsaba és Zrenjanin csaknem azonos adottsága, közelsége, egy újabb testvérvárosi kapcsolat és együttműködés kiépítésének lehetőségét kínálja. Érdemes lenne ezt megfontolni. Amint a jugoszláv vendégek és vendéglátóik legutóbbi találkozója megerősítette, jogos a kérdés: Békéscsaba és Zrenjanin miért ne lehetnének testvérvárosok?

P. P.

Jorzy Edigey:

A csekk

Fordította: bába Mihály

I Nem rossz masina, , de,

!

____________________kunk kev

és. A szűk hely miatt pedig még 'egy darut nem tudunk beállítani. Ügy oldottuk meg, hogy néhá- nyan két órával előbb kezdjük a műszakot és előkészítünk anyagot. Nemsokára egy szalagot is beállítunk téglaszállításra...

Mert nagy terve van a brigádnak. Még a nagyobb hidegek beállta előtt tető alá akarja hozni az épületet. Igaz ugyan, hogy annyi már elkészült belőle, mint ameny- nyit a terv megszab, más szóval: 2100 000 forint értékű beépítés megtörtént. De a brigád télen is dolgozni és keresni akar.

Nézzük a szorgoskodó embereket.

— Huszonhatan vagyunk — kezdi újra Petrovszki János. — Mindenki egyformán dolgozik és osztozik. Ha szorul a helyzet, a kőművesek is betonoznak vagy téglát hordanak. Nem kell nógatA fiatalokat is dicsérik, különösen Lajos István segédmunkást.

— A múlt hónapban 1900 forintot vitt haza — jegyzi meg valaki. Lajos István nem szól, csak felemeli a fejét és figyel. Egy kis pír fut végig az arcán és tekintete elárulja, hogy jólesik neki az idősebbek dicsérete.

— Átképzésre küldjük, ha meglesz a két év gyakorlata. Derék fiú, jó kőműves lesz belőle — hangzik az asztalon át Petrovszki János elismerő véleménye, amivel láthatóan mindenki egyetért.

Mert a brigád távolabbi terveket is sző: évekre együtt akar maradni. Ennek a feltétele azonban, hogy egész télen munka legyen. A hosszabb ideig tartó fagyszabed- ság elkedvetlenítené az embereket. Másutt próbálnának munkát keresni és tavasszal már nehéz lenne összeszedni ezt az együttest. Ezért törekednek arra, hogy

58.

— Nos, éppen erről van szó. Ez a csekk itt van a zsebemben, a pénztárcámban lapul és én a lehető legrövidebb időn belül szeretnék tőle megszabadulni. Nem szívesen várok ezzel holnapig. A feleségemmel szeretnénk elmenni valahová, de ilyen „csomaggal” kényelmetlen. Otthon, az íróasztalom fiókjában sem szívesen hagyom.

Az ezredes felnevetett.

— Igaza van! Vigye el a fő- kapitányságra és adja át megőrzésre az ügyeletes tisztnek, hogy zárja el a páncélszekrényben.

— Igenis, ezredes úr! De én már ismerek egy embert, aki magánál hordta a csekket és tudom, hogy mi lett vele.

— Ne túlozzon, őrnagy. Különben magunk között, igaza van. Minek a legkisebb kockázat is? Azonnal magáért küldök egy kocsit valamelyik emberünkkel. Együtt viszik el a csekket a fő- kapitányságba.

Egy óra múlva már mindenen túl voltak. A kis, fehér lapocska végre megtalálta biztos búvóhelyét a rendőrfőkapitányság páncélszekrényében; az őrnagy pedig megkönnyebbülten vágta zsebre a csekkről szóló nyugtát.

Pontosan öt órakor Krzyzews- ki őrnagy megnyomta Halina Wilska lakásának fehér csengőgombját. Az ajtót Kur ügyész nyitotta ki. Az őrnagy megragadta a mellette álló Zygmunt Kalinkowski karját és tuszkolta befelé az előszobába.

— Zygmunt, végre! Nagyon örülök. A lépcsőn találkoztatok?

— Az őrnagy úr olyan kedves

volt, hogy személyesen szabadított ki a börtönből. De aztán nem engedte meg, hogy hazamenjek átöltözni.

— Mit titkolóznak ott az előszobában? — hallatszott Wilska hangja — tessék, jöjjenek már beljebb!

Amikor Wilska melegen üdvözölte a joggyakornokot, az őrnagy Zygmuntra mutatott és így szólt:

— Engedjék meg, hogy bemutassam Zygmunt Kalinkowski urat, aki mától a plocki járási bíróság ügyészhelyettese.

Mindenki kérdőn nézett az őrnagyra. De legjobban maga Kalinkowski csodálkozott.

— Ma a miniszternél voltam

— folytatta az őrnagy. — Részletes jelentést tettem neki és vázoltam azokat az okokat, amelyek szükségessé tették a jó ügy érdekében, hogy önt egy ideig börtönben tartsuk. A miniszter megértéssel fogadta magyarázatomat, és személyesen interveniált. Két-három nap múlva megkapja a hivatalos írást.

— Őrnagy úr, mindezt hogyan köszönjem meg önnek? Elsősorban elnézést kell kérnem a viselkedésemért. De őszintén szólva, egy kissé haragudtam önre.

Az őrnagy felnevetett.

— Nem tesz semmit! Én a maga helyében egyenesen dühöngtem volna. Maga nagy önuralomról tett tanúságot.

— Te, Jurek! Van a szekrényben egy üveg vörös borom! Bontsd fel erre az alkalomra — javasolta Halinka —, irmunk kell az újdonsült ügyész egészégére.

Miközben Jerzy Kur az üveg felbontásával foglalatoskodott, az előszobában ismét felberregett a csengő. Ezúttal az őrnagy ment ajtót nyitni. Durkó kapitány társaságában tért visz- sza.

Közben az asztalra kerültek a poharak és a bor, az ügyész megkérte az őrnagyot, hogy magyarázza meg a „fehér gengszterek számára küldött csekk”-af- fér utolsó szakaszát a kétkedő tanúknak.

— Ebben az egész ügyben — kezdte az őrnagy —, te, Jurek egy, én meg két hibát követtem el. Kezdettől, majdnem az első naptól az egész nyomozási anyag előttünk volt, legalább tízszer elolvastuk, és mégsem vettük észre a legkézenfekvőbb tényeket.

— Milyen hibákról beszélsz? — kérdezte az ügyész csodálkozva.

— Először is: a „fehér gengszterek” minden tagja bevallotta, de különösen világosan mondta el tanúvallomásában Macioszek, hogy a gyorsan kötő cement linzi eladásának egyedüli kezdeményezője Lisewski igazgató volt, és a banda tagjai közül senkit nem avatott be pénzügyeibe. Mindig személyesen fizetett a banda tagjainak, amikor pedig pénz kellett neki, akkor Varsóba utazott. Sem a cementgyárba, sem Lisewski lakáscímére soha nem érkezett semmiféle valutaátutalás külföldről. Macioszek bevallotta azt is, hogy Lisewski néhányszor érdeklődött nála a dollár fekete árfolyama felől és érdeklődött az iránt is, hogyan lehet eladni dollárt Lublinban. Kezdettől előttünk voltak ezek a tanúvallomások, unalomig olvastuk őket, de egyikünk sem tudta a tényekből levonni a következtetéseket.

(Folytatjuk)

A divatboltban.