Békés Megyei Népújság, 1964. november (19. évfolyam, 257-280. szám)
1964-11-29 / 280. szám
UM. november 29. 7 Vasárnap Ha kiléptek a bortönkapun Hogyan találhatnak vissza az életbe a börtönviseltek? R. Káralynak ez az utolsó éjszakája a börtönben. Egy évet töltött itt, másfél évi börtönbüntetéséből egy fél évet elengedtek. Pontosabban: büntetése kitöltésének lejárta előtt egy harmaddal feltételesen szabadlábra helyezik a börtöntanács határozata alapján. Ez alatt a fél év alatt már nem rab, de még nem is szabad ember. Köteles meghatározott időszakonként jelentkezni a rendőrségen, és magatartását bizonyos szabályok korlátozzák. Soha többé — Nem kerülök vissza többé a börtönbe! Jó lecke volt, de elmaradhatott volna. Most már rájöttem, hogy milyen drága kincs a szabadság, soha nem kerülök szembe a törvénnyel! — szabadkozott a börtönben töltött utolsó napokon R. Károly. A börtön parancsnokai, a nevelőtiszt, akik a büntetés letöltése alatt alaposan megismerték R. Károlyt, úgy vélekednek, hogy hihetünk neki. Ez az ember, akit annak idején üzemi lopás miatt ítéltek él, nem válik majd visz- szaesővé. — Mihez kezd, ha kiszabadul? —• faggatom. •— Visszamegyek a gyárba dolgozni! — válaszolja nyugodtan, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy az a közösség, amelyet megkárosított, ismét befogadja. R. Károly valóban nyugodt lehet: a felesége, amikor legutóbb meglátogatta őt a börtönben, elmondta, hogy járt a gyárban, beszélt a személyzeti osztály vezetőjével, aki megígérte, visszaveszik a férjét. R. Kárölynak azonban nemcsak ebben van szerencséje, hanem abban is, hogy a felesége, akire pedig szégyent hozott, a börtön ideje alatt is kitartott mellette. ■— Pedig szegénynek sok keserűséget okoztam — mondja most lehajtott fejjel R. Károly. — Bizony, neki vajmi kevés haszna volt abból, amit én a máséból elvettem. Azt is éppúgy a haverokkal szórtam el, mint a keresetemet. A feleségem sokszor alig tudott enni adni a két gyereknek. Hálás vagyok neki, hogy megbo- j csájtott és mindent elkövetek ’ majd, hogy a későbbi életünkkel kárpótoljam.... badult rabnak újra kell mindent kezdenie, jogos és jogtalan előítéletekkel kell szembenéznie. Javítani kell az „utógondozáson" ELNÉZÉST KÉREK... Már több ízben próbáltam megfejteni a későn jövés titkát. Először mechanikusan igyekeztem vizsgálni egy-egy későn jövő életútját. Azt gondoltam, hogy amelyik ember megfontoltan — némi késéssel — jön a miágra, az egész életén át el fogja hanyagolni a pontosságot, de amikor láttam, hogy több törtető, stréber koraszülött is visszaesik felnőtt korában az igyekezetben, megdőlt elméletem. Rá kellett jönnöm, hogy a későn jövőt tettében egyénisége mellett világKésünk Még mindig sok a visszaeső A büntetésvégrehajtás nagy tapasztalattal rendelkező tisztjei azt mondják, hogy nincs elítélt, aki első ítélete során ne tenne szent fogadalmat, hogy soha többé nem kerül börtönbe, s a visz- szaesők is újra és újra megfogadják, hogy azután nem kerülnek többé összeütközésbe a törvénnyel. Mégis, a statisztika azt bizonyítja, hogy a visszaesők száma nem csökken jelentősen. Mi az oka annak, hogy a sok fogadkozást nem igazolják a tettek? Miért éri el a börtönbüntetés a kelleténél kevésbé egyik fő célját, a javítást, a nevelést? Egy alföldi városkában dolgozik H. Tibor. Valamikor egy állami gazdaság pénzügyi előadója volt, ma gyári segédmunkás. Pénzügyi előadóként — a pénz italra kellett — sikkasztott, háromévi börtönbüntetéséből kettőt letöltött, s ma már a feltételes szabadlábra helyezésnél hátramaradt egy esztendőn is túl van. Saját példáján bizonyítja, hogy milyen nehéz a börtönből szabadult ember élete, 0 maga csak a rendőrség erőteljes segítségével kapott munkát, pedig a segédmunkásság igazán nem bizalmi állás. A legalacsonyabb órabérrel alkalmazták két órabéremelésből is kimaradt, pedig munkája ellen nincs kifogás. Az üzemben nemigen szóltak hozzá az első évben; sokan úgy vélekedtek, kutyából nem lesz szalonna és aki egyszer hozzányúlt más pénzéhez, abból soha nem lehet rendes ember. Régi barátai közül a legtöbben ma sem ismerik meg. A család, amíg ő börtönben volt, anyagilag tönkrement. Több mint egy esztendeje szabadon van, de még mindig érzi maga körül a fojtogató légkört. •— Most már kibírom, tűröm — mondja H. Tibor. — Megértem, hogy az elveszett becsületet milyen nehéz visszaszerezni. Sajnos, annak idején, amikor a szabadulás előtti órákat éltem a börtönben, minden sokkal egyszerűbbnek látszott. A közelgő szabadság igézete elkábított. Ki töprengett akkor anyagi gondok közeledtén? Ki számolt vele, hogy sokan előítélettel fogadják majd? Nos, a szaA büntetésvégrehajtási parancsnokság nevelési osztályán megerősítik H. Tibor véleményét. S kifejtik: a probléma szerteágazó volta, bonyolultsága az oka annak, hogy mindmáig csak kezdeti eredményeket értünk el a szabadult elítéltek úgynevezett utó- j szemlélete, környeze- gondozásában. Pedig jóakaratban, a társadalomban a kormányzati szervek erőfeszíté- elfoglalt helye is besehen nincs hiány. folyásölja. A kormány 1959 decemberében rendeletet alkotott és ebben a ta-' szuletík későn nácsok hatáskörébe utalta a börtönből szabadulok munkába való elhelyezését. A tanácsoknak nem csupán egyszerű munkaközvetítési tevékenységet kell folytatniuk, hanem segíteniük kell a volt elítélteknek a társadalomba való visszavezetésében is. Sajnos, a \ nézőpont rendelet szándéka még nem való- . mert ugye, sült meg teljes mértékben a gyakorlatban. Igaz, a börtönparancsnokságon többé-kevésbé pontosan értesítik a tanácsokat, hogy területükre érkezik majd egy szabadult elítélt, aki jelentkezni fog náluk, kérik, gondoskodjanak munkába állításáról, de a tanácsoknak csak némelyike viseli valóban szívügyeként ezt a munkát, más esetekben pedig a feladat egyszerűen meghaladja a tanács í sem jövőnek, csak azzá válhat. Persze, nem különleges emberek szerintem ők sem. Nem jobbak, nem is rosz- szabbak az átlagembernél. Megítélésük kérdése, ha a táppénzt vagy családi pótlékot hozó postás késik, az bosszúság, de ha a DAV díjbeszedője késik, azt kibírjuk. Ha a szemináriumvezetőnk késik, az megnyugtató (rövidebb lesz a szeminárium), de ha a feleség késik valahonnan, az idegesítő. végrehajtó bizottságának erejét. A törvény keményen büntet. Aki ismételten megszegi törvényeinket, fokozott szigorúságú ítéletre számíthat Bizonyos óvatosság is helyénvaló — ostobaság lenne például pénztárosként alkalmazni egy volt sikkasztót (bár néha ez is megtörténik). Mégis: a visszaeső bűnözés megszüntetése lehetetlen az előítéletek felszámolása, a társadalom segítsége nélkül. P. L Bosszantó a későn- jövés a moziban vagy a színházban is, pláne, ha a nagy film legizgalmasabb részénél lihegve, fújtatva préseli magát a helyére a későn jövő. Nyomban elnyomorodnak a modern, hegyes orrú cipők. A tyúkszemek ijedten pislognak a szűk körömcipőkbe kényszerített lábakon. Évezredek óta késünk nemre, vallásra való tekintet nélkül. Lekössük á randevúkat, az autóbuszt, a vonatot, csatáraink lekésnek a jobbnál jobb helyzetekről és több ezer évet késik a leszerelés. A későn jövőket nem egyformán fogadjuk. Például, ha a dolgozó késik a munkából, az fegyelmezetlenség és minimum igazgatói figyelmeztetéssel jár. Ha ismert sportoló késik, elnéző mosollyal vesz- szük tudomásul. Ha a művezető késik, senkinek sem tűnik fel. Ha az igazgató csak délfelé megy be és keresik: „Még nincs bent az öreg” kijelentéssel napirendre' térünk felette. Értekezleten, ha késik valaki (és mikor nem késik?), egyöntetűen rosszdlljuk, mert zavarja az előadást, de ha az előadó félórái késéssel is érkezik, megbocsájtó mosollyal vesszük tudomásul. Vannak notórius későn jövők is, akik mindenünnen késnek és mindenhova késve érkeznek. Így ismerjük őket s már azon csodálkoznánk, ha egyszer pontos időben érkeznének. Ezek maguk miatt késnek, mert ha időben érkeznének, senki sem tudná, hogy ők is ott vannak. Vannak, akik hivatalból késnek. Ügy gondolják, nekik beosztásuknál fogva illik is egy kicsit késni. Megint mások elfoglaltságukra hivatkoznak. Ezeknek az embereknek annyi az elfoglaltságuk, hogy nincs semmire sem idejük, talán még a saját temetésükről is lekésnek majd. Szerintem senkinek sincs joga megvárakoztatni embertársát, mert van kölcsönös tisztelet és megbecsülés is az emberek között. (Dobra Sándor) Műszaki filmnapot rendezned Békéscsabán A Német Demokratikus Köztársaság budapesti nagykövetsége a Gépipari ! Tudományos Egyesület Békés megyei 11965 évJ szervezetének közreműködésével de- ; cember 4-én, pénteken délután 3 órai kezdettel műszaki filmnapot rendez . donságokat, vas-, textil- és építőipari Békéscsabán, a Brigád filmszínház- ; gépeket. ban. Az előadáson, amelyen meghi- i vottak vehetnek részt, bemutatják az tavaszi vásáron ki- ' állításra kerülő különböző Ipari újWVWWWVVWVWVWWWVWVVNŐÍ^^Ő/VtAŐAW WVWVWWVWVWWWVWWWtrt Selyem ruhában minden nő csinos! SZÍNHÁZBA, ESTI ÖSSZEJÖVETELEKRE, ALKALMI ÉS TÁNCRUHÁNAK VÁSÁROLJON SELYEMRUHAANYAGOT. EÖSÉGES A VÁLASZTÉK KÜLÖNBÖZŐ DIVATOS JACQUARD, NYÜSTÖS ÉS FÉMSZÁLAS MÜSELYMEKBÖL 55,------- 153,— FORINTIG; A SELYEMRUHA KELLEMES, DEKORATÍV! 3469 Fáskerti István elegáns fiatalember. Mozdulataiban mégis van bizonyos merev fegyelmezettség. Nem csoda: egy hete szerelt le. — Mivel tölti vasárnapját egy „újonc” civil? — Lakodalommal. — Szóval, alig várta, hogy leszerelhessen és : máris...? — Nem én nősülök — emeli fel tiltakozóan a kezét, hanem a barátom. Amikor nagyon vágyódtunk a civil élet után, ezt mondta: nem baj Pista, ha leszerelünk, mulatunk egy nagyot a lakodalmamban. — Hol dolgozik? — A Gyulai Bútoripari Vállalatnál. Kéki Erzsébet mezőbe- rényi diáklány fizikakönyvbe mélyedve tanulgat a békéscsabai diákváróteremben. — Mit csinál vasárnap? — Tanulok. Tetszik tudni, minden reggel fél 6-kor kelek és délután fél 4 után érek haza. A békéscsabai Rózsa FeEmberek—vasárnapok Kíváncsiak voltunk városaink, falvaink lakóinak, a hétköznap embereinek vasárnapjára. Mit csinál a hetedik napon a leszerelt katona, a diák, az újságárus, a vásárra dolgozó kisiparos, a halkereskedő ... renc Gimnázium r U tagozatának utolsó eves tanulója vagyok, s nálam hétfőtől szombatig „ösz- szeolvad a nappal és az éj”. Vasárnap alvással kezdem a napot. Tízig „durmolok”. Akkor felkelek s újra tanulok — hangzik szinte „jeles” folytonossággal a válasz, a valóban jeles tanuló herényi diáktól. — És a szórakozás? — Este „felügyelek” a húgomra meg annak a vőlegényére... • — Hogy mit csinálok vasárnap? — válaszol huncut mosollyal Alt Já- nosné, a csabai piac újságárusa. — Először is elolvasom azt, amit rólam írt. Tudniillik én kapom meg legelőször a 'lapokat. Aztán fél 7-től 4-ig nyitva tartok. Utána leckeellenőrzés ... — Olyan nagy gyerekei vannak már? — nézek a fiatalasszonyra kérdőleg. — Van egy 13 éves, kitűnő tanuló lányom meg egy 11 éves fiam. Főleg őt kell ellenőriznem, mert bár eszes, de ;iem elég szorgalmas a haszontalan ... — Aztán? — Ha minden rendben van a gyermekek háza táján, tv-nézés vagy rokonlátogatás szerepel programunkban... • — Tóth János műanyagfeldolgozó vagyok Orosházáról. A vasárnapot most véletlenül otthon töltöm a feleségemmel és egyik unokámmal. — És máskor? — Vásáron vagyok. — Miért véletlen, hogy most otthon lesznek? — A fiúnk itt lakik, Csabán s a Sárdy-estre készülődnek. Elvisszük hát a kisunokát, vele töltjük a vasárnapot, hadd szórakozzék a ve- jem, lányom — vágnak egymás szavába... * — Ünnepélyesen töltjük a vasárnapot — mondja igen komolyan Csicsely Dezsőné, a csabai hal- és vadbolt vezetője. Tudniillik házasságunk első évfordulóját ünnepeljük. — Hol és hogyan? — Bensőséges, zártkörű családi ünnepségen — mondja halkan, míg én az akváriumban oxigénhiánnyal küzdő, bambán „pipákoló” pontyokat nézem... * Hétköznapok embereinek vasárnapjairól szóltunk, s nem szükséges hozzá kommentár: — egy részük szórakozik, de akinek olyan a munkaköre, az vasárnap is dolgozik, hogy a többiek zavartalanabbul pihenhessenek, szórakozhassanak. (fer-ó)
