Békés Megyei Népújság, 1964. november (19. évfolyam, 257-280. szám)

1964-11-22 / 274. szám

KÖRÖS TÁJ _________KULTURÁLIS MELLÉKLET___________ „ A tanár egyénisége, világnézete az iskola fundamentuma” Egy éve halt meg dr. Melich János, a szarvasi születésű nyelvtudós M eleg szeretettel függi a hon nyelvén! Mert haza, nemzet és nyelv három egymástól válhatatlan dolog; s ki ez utolsóért nem buzog, a hét elsőért áldozatokat kész lenni nehezen fog. Tiszteld s tanuld más müveit népek nyel­vét is...'* Talán Kölcsey Paralnesisé- nek ezek a sorai álltak az ötö­dikes gimnazista, Melich János előtt, amikor elindult a kis Körös-parti városhői tehetségé­nek tudatában, hogy kitartó, küzdelmes munka után győzte­sen befusson a tudományos vi­lághírnév „nagy óceánjába”. Anyai ági őse a Nógrád me­gyei Málnapatakról Jött Tesse- dik Sámuel udvarosaként Szarvasra, ö 1872. szeptember 16-án született. A Jó eszű pa­rasztgyerekre tanítói — Szi- ráczky János és Benka Pál — figyeltek fel, közben Járásukra íratják be a gyermek Jánost a szarvasi gimnáziumba. Környe­zete Jó hatással van rá. Ked­venc tanára, Zsilinszki Endre, a magyar nyelv és irodalom nagy mestere volt, neki is kö­szönheti, hogy később a ma­gyar nyelvtudományt választja szaktárgyául. 1891 őszén kezdte egyetemi ta­nulmányait Kolozsvárott, Szinnyei József professzor ta­nítványaként. 1893-ban Írja első tanulmányát Besztercei szó­jegyzék címen, melyben szá­mos, eddig fel nem ismert szó­nak mutatja ki jelentését. 1895- ben dolgozatban foglalja össze nyelvünk német jövevénysza­vait. 1896-ban felszólítják, hogy a bécsi udvari könyvtárban vagy a Magyar Nemzeti Múze­um könyvtárában vállaljon ál­lást. O Budapestet választotta. „Én gyűlöltem Bécset — írja —, minthogy előzőleg két és fél éven át való ottani tanulmá­nyaim alatt hazám lránt ellen­séges légkört tapasztaltam, s ezért a budapesti múzeumot választottam.” E könyvtárnak később igazgatója lett. 1897-ben négy hónapot Oroszországban, főleg Kazányban töltött a szláv és osztyák nyelvi tanulmányai miatt. Ez alkalommal egy tár­saságban Gorkijjal is találko­zott. Idehaza két nyáron át a kolostori könyvtárakban kuta­tott, melynek eredményeként a „Gyöngyösi Glosszák”-at adta ki. Népnyelvi adatok gyűjtése céljából megfordult Kalotasze- gen Is. 1900-ban egyetemi ma­gántanári képesítést kér. Ké­pessége, szorgalma és eddigi eredményei biztosítékot nyúj­tottak magántanári működésé­hez. A vele tartott kollokvium után 1900 novemberében — 2* éves korában — egyetemi ma­gántanárrá nyilvánították. A Magyar Tudományos Akadémia 1904-ben pá­lyázatot hirdet Magyar Etimo­lógiai Szótár megírására, 6 és Gombocz Zoltán közösen pá­lyáznak. A szótár sorozatban 1911-ben indult meg, melynek első 12 kötete közös munká­juk. Aktív tagja volt annak a fiatal gárdának, mely 1904-ben csoportosult a Magyar Nyelv- tudományi Társaság köré. Közben a társaság választmányi tagja, titkára, majd alelnöke lesz. Kezdettől fogva lelkes munkatársa • Magyar Nyelv­nek. 1921—41-ig a budapesti egye­temen a szláv filológia pro­fesszora. Az Ifjúságot a mun­ka szeretetére neveli, minden erejével igyekszik tudatosítani saját meggyőződését, azt, hogy a munka társadalmi kötelesség. Évtizedeken keresztül a tanár­képzést irányítja. Hangoztatta, hogy az egyetemi oktatás el­sődleges feladata nem a tu­dós-, hanem a tanárképzés. 1928 júniusában Iktatják be volt iskolája, a szarvasi gim­názium felügyelő bizottsági el­nöki tisztjébe, melyet 22 éven keresztül igen nagy buzgalom­mal és hozzáértéssel látott el. A beiktatás alkalmával beszé­det mondott, kifejtette nézetét arról, hogy az ifjúság nevelé­sében, jellemének alakulásá­ban igen nagy jelentősége van a tanár egyéniségének. Erről a következőket mondotta: „Szük­séges, hogy maga a tanár is ne csak szaktudós, hanem jel­lem la legyen, akit a serdülő ifjú példaképül vesz... a tanár egyénisége tehát az iskola fun­damentuma. Elsőrendű fontos­ságú tehát, ml a tanár szak­tudása, ml a jelleme, milyen az életfelfogása, ml az életideálja, világnézete”. Egymásután jelentek meg művei. Tanulmányt írt nyel­vünk szláv jövevényszavairól és a tárgyas igeragozásról. Nap­ról napra elismertebb tudós. A magyar nyelv és magyar et­nográfia terén elért eredmé­nyei miatt, valamint a szláv nyelvnek széles körű Ismereté­vel nemcsak hazánkban, hanem külföldön is nagy tekintélynek örvend. A Magyar Tudományos Akadémia Igazgatói Tanácsá­nak tagságával tisztelik meg; több külföldi értekezleten kép­viseli hazánkat. A Lengyel Tu­dományos Akadémia, a finn és észt Tudós Társaság, a bolgár és a Berlini Tdományos Aka­démia tagjává választják. Itt­hon és külföldön az elismeré­sek és kitüntetések sokaságát kapja. 1942-ben a 70 éves tu­dós tisztelői emlékkönyvet ad­nak ki, melyben 41 tisztelő és barát tanulmánya jelenik meg. Köztük Bárczl Géza, Csefkó Gyula, Klemm Antal, Kniezsa István, Mészöly Gedeon, Pais Dezső és Zsirai Miklós Írásai. É vtizedeken keresztül a nyelvészek Jelentős ré­sze a Melich János által felve­tett kérdéseken az ö Irányí­tásával dolgozott. O volt kez­deményezője a magyar és szláv helyesírási történeti ku­tatásnak. Ennek a munkássá­gának a Honfoglaláskori Ma­gyarország a koronája, mely­nek anyagát a nyelvtudomány­ban még ma sem használták fel teljesen. Elsőnek kezdte a nyelvtudományban a szóföld­rajz alkalmazását. Üj alapokra helyezte a magyar nyelv szó­kincsének etimológiai boncol­gatását, a magyar—szláv nyelvi érintkezés sokoldalú kutatá­sát. Felismeri, hogy a módszeres helynévkutatás feltételezi a sze­mélynév kutatását is, hiszen a helynevek nagy százaléka sze­mélynevekből származik. El­gondolása alapján e kutatási terület szinte külön iskola ki­alakításához vezetett hazánk­ban és külföldön. A magyar szókincs történetének kutatása mindig kedves munkaterülete maradt. Terve volt, hogy meg­írja a magyar hangtan törté­netét. Sok élő és holt nyelv anyagát dolgozta fel, hasonlí­totta össze műveiben, felfe­dezve a bennük levő hasonla­tosságot. Eredménnyel veti ösz- sze a magyar nyelv történeti anyagát egész sereg indoger- mán és török nyelvű nép meg­maradt vagy emlékszerű szó­kincsével. Már másodikos egye­temista korában biztos tudás­sal mutat rá számos szavunk német, de főleg szláv eredeté­re. Bebizonyítja, hogy szláv jövevényszavaink különböző szláv nyelvekből és különböző Időkben kerültek be nyelvünk­be. A magyar nyelv szláv Jö­vevényszavainak sokat vitatott kérdését az 1903-ban megje­lent Szláv Jövevényszavaink című művében tisztázza. Üj Irányt szabott a magyar nyelv- tudományban az 1907-ben meg­jelent Magyar Szótárirodalom című műve is, mely ma Is használható alkotás. Említésre méltó kiadói te­vékenysége is, melynek során számos szójegyzéket, szótárt és magyar nyelvemléket adott ki. A Régi Magyar Könyvtár so­rozatban nyelvészeti és iroda­lomtörténeti szempontból rend­kívüli sok becses forrás Jelent meg közreműködésével. A ha­zai folyóiratokon kívül szám­talan tanulmánya jelent meg külföldön is. A tudományt megostromló falusi parasztgyerek so­ha nem felejtette el, hogy hon­nan került az ismert tudósok közé. Gyakran látogatott haza, Szarvasra. Amikor jött, valósá­gos családi ünnep volt. A nagy család valamennyi tagja készü. lődött a tanár bácsi fogadására. Körülvették és beszélt nekik életéről, a nagyvilágról. Mindig szeretettel emlékezett vissza ifjúságára, amikor libapásztor- kodott vagy a nyári szünidőben a faluszéli kiskocsmában a kuglibábukat állítgatta. Szere­tettel emlékezett vissza a gim­náziumra, ahol diáktársaival együtt részt vett azokba a di­ákcsínyekben, melyeket Ifjú ko­rában tagad az ember, de mi­nél idősebb, annál nagyobb sze­retettel emlékezik rájuk visz- sza. Bár később, minden kap­csolata megszakadt régi isko­lájával, akkor is azt tervezte, hogy több ezer kötetes könyv­tárát a szarvasi gimnázium­nak adományozza, de arról értesülve, hogy az kisebb épü­letbe költözött, s meglévő könyvtárát sem tudja elhelyez­ni, az eladás mellett döntött. Amikor 1959 őszén lakása előtt az utolsó könyvet teherautóra tették, összecsuklott, csak gyors orvosi beavatkozás hozta vissza az életnek. Ezután már nem dolgozott, mert hiányoz­tak forrásmunkái, részben mert a tollat reszkető kezével már alig tudta irányítani. Olvasga­tott még, átböngészte az aka­démia valamennyi kiadványát, közben mind több barát, isme­rős haláláról érkezett gyászje­lentés. Ilyenkor elővette a Páz­mány Péter Tudományegyetem Almanachját és ceruzával ki­húzta az elhaltak nevét. Az 54. oldalon már csak az ő neve nem volt áthúzva, de a környe­zetében lévők azt Is áthúzták, amikor 1963. november 20-án 13 órakor a nagy tudós szíve utolsót dobbant. A z utókor feladata, hogy méltó emléket állítson annak az embernek, aki nélkül a magyar nyelvtudomány sok­kal szegényebb lenne, aki a több mint 1100 művével, cikké­vel felbecsülhetetlen értéket hagyott az emberiség számára. Dr. Gábris József Vajnai László: Né, emberiség Bennünk a békesség delfinéi lengetik uszonyaikat. Egymáshoz bizakodó szavakat szólunk. Űzzük az árnyfoltokat a szemekből, Bőrünkről a háborúk csalánkiütéseit és figyelünk egy táguló kör közepéről, a mindegyre ismerősebb csillagpikkelycs ég felé, míg valahol a bonyolult élet sugárfertőzött őrültjei a halál fekete fúmagvalt, vérrögös földbe szórják: Bennünk a békesség delfinéi lengetik uszonyaikat. Pazaroljuk hát szét egyszerűségünket, hogy a legnagyobb messzeségek is egymáshoz közeledjenek. Találjuk össze a szétrobbantott szeretetet, s emeljük a pusztítás íegyverfalain át, egészen mihozzánk. És a túlpart elénktűnik a ködből, és a túlparton is emberek állnak. Az én ablakom szem, az én szemem ablak, amelyen keresztül újra meg újra rácsodálkozhatok az 6-zre. A régi kert a szántás után fénytelen, barna kelme. A két nagy diófa terít rá tenyérnyi sárga rongyokat, jó illatú faleveleket. A meggyfák vidám kirakatrendezői kedvükben olyan harsánypiros és citromszínű levele­ket produkálnak, hogy szinte várom: egy hűvös kéz ráfirkantja mindegyikre a téli holmik árait. Csak a füvek és némely ifjú akácbokor nem enge­dett a nyári kedvből. Zöldülnek és katicabogarakat dé­delgetnek az ingatag szárak, a puha levelek. Végy tenyeredbe egy ilyen kerek, piros kis félgömböt! Holt­nak tetteti magát, hogy ne legyen holt — pedig kíméli őt az ember, a madór és a gyermek. A nagy almafa már csupasz, ha alá állok nem borul rám a nyári levélsátor. Kopár ágak, szénrajz-vázlat az őszi, szürke égen. Az ágak hegyén ottfelejtett téli almák pirosodnak. A varjak megnézegetik, csőrükkel megvagdossák — kár-kár, hogy leszüretelték a diót — panaszkodnak. Kusza vadgalamb-fészek is órváskodik rajta. Verebek ugrándoznak benne, próbálgatjuk, jó szállás lenne-e télire? Aztán újra visszabújnak a csa­torna alá, a kipróbált ősi várba. Szabályos őszi kép ez! Reggel köd, délben bágyadt napfény vagy egész napos kedvetlen eső. Hej, haj, ez a világ rendje, ősszel ilyen az idő! Es egy éjjel, amikor a november sárgaréz újholdat szege­zett az égre, s a csillagok úgy ragyogtak, mintha egy szorgos háziasszony egyenként kiszidolozta volna őket, Valaki észrevétlen megérkezett. A szobák hirtelen hidegekké váltak. Az álmodok följebb húzták a pap­lant s a macska bekönyörögte magát a szobába. A harmat dérré vált, a kis tócsák tükörlappá. Riccs-recos, roppantak össze a hajnali munkába indulók lába alatt, és az utolsó bátor sün is összegömbölyödve aludt el a szalmakazalban. Reggelre a tarka kert fehérré vált. Szellő sem moz­dította az ágakat, elkésett dongók sem dongtak a mézzé vált szilvafák fölött. Az ablak az eljövendő téli világ képét tárta az ébredők elé. — Már? — kérdez­ték megdöbbenve, és nem felelt nekik senki. — Már? — kérdezték halódva a kintfelejtett mus­kátlik és krizantémok és lehorgasztották bámulni kezdő virágfejüket. — Már? — csiripelték a verebek és a jószág elől igyekeztek szemet lopni, mint a legnagyobb tél idején. A varjak azonban bölcsebbek voltak. Habár csak károgni tudnak, mégis jelezték azt, hogy Valaki még nem vette át a birodalmát! Menetrendszerű pontos­sággal érkeztek a kiserdő felől és nem lepték el a tanyaudvarokat. — Van még eleség elég! — mondo­gat iák és öreges léptekkel eltotyogtak a frissen szántott föld barázdáiba. A nap felkelt, s a munka is megújult a földön. Mire újra az ablakhoz álltam^ a meglepetés eltűnt. Megint az őszi kert nézett rám vissza, még harsányabb szí­nekkel és finomabb illatokat küldött felém. Alom valt-e a téli kert, csak reggeli látomás? Senki sem gondolt rá többé, csak a gazda méregette bíráló szemmel a legkisebb hízót: — Ha Erzsébetkor leesik a hó, levághatnánk egyet — gondolta — és szájában a friss kolbász ízével vidá­man vakargatni kezdte a hízócska gömbölyű hátát. Huszár Istvánná /WVWVSA/VWWVWWWWWWWWW A vörös téglás ház Az apám pénteken koráb­ban vacsorázott meg, mint más napokon. Fél hét tájt vette a kabátját, köszönt és elment. Ha valaki ilyenkor átjött hozzánk szomszédol- ni és róla is érdeklődött, az anyám kicsit beletörődötten ezt válaszolta; — Oda van a pártban. Csak későn jön meg... Ez máskor is előfordult. Bérházban laktunk. Onnan sok tagja volt a kommunis­ta pártnak. Egy körzeti szervezethez tartoztak. Kü­lönös szokásuk volt. Cinko­san összetartottak az asszo­nyok perlekedése ellen. Es­te egyiküknek eszébe jutott, elindult és bekopogott a másikhoz a konyhaablakon. Aztán a lépcsőházban vára­kozott. Az első emeleten volt a mi lakásunk. Jól le­hetett látni a kaput. A ko­pogtatások után öten-hatan mentek ki. Mindig csak a férfiak. Véletlenül tudtam meg, hová igyekeztek. Egyszer a Sárkány utcán az apám megállított egy vörös téglás ház előtt. — Na, gyere, beviszlek a pártba. Aztán ne járjon mindenbe bele a szád. Ér­ted?! Itt politizálnak. Beléptünk a nagyterem­be. Már ott voltak a há- zunkbeli kopogósok. Az ut­cánkból még mások is. Le­ültem egy lócára, kaptam egy pogácsát. Néhány perc múlva láttam, az apám in-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom