Békés Megyei Népújság, 1964. szeptember (19. évfolyam, 204-229. szám)

1964-09-03 / 206. szám

1964. szeptember 3. 5 Csütörtök Útinapi« helyett Minden relatív... öt nap néha hosszú, néha nagyon rövid idő. Most nagyon rövid volt. Az út két pólusa: Békéscsaba—Krakkó. És közben sók-sok állomás, ahogy az IBUSZ megtervezte. A tájról semmit, mert közhelyeket monda­ni erről nem szabad, másra meg úgy sincs hely e rövid íráson be­lül. A tájat meg kell nézni, és lát­ni! Inkább egy-két emberi arcról néhány ecsetvonással. Józsi bácsi Eperjesen voltunk, a reprezen­tatív, ötemeletes szállóban. Már koronánk is volt, persze Józsi bá­csi tudta, hogy az a korona na­gyon kevés, és akad ott a csoma­gok mélyén olyasvalami, amiért koronát szeretnénk kapni. A szál­loda előcsarnokában csinálta az üzleteit nagyon diszkréten. Elég jól beszélt magyarul, s minden ér­dekelte: a szalámi, a cigaretta, a kolbász, a kecskeméti barackpá­linka... „Én szeretek a magyar em­bereket! Ne higgye, hogy én sef- telni akarom” — méltatlankodott, mikor szóba elegyedtünk. Aztán mégis hosszan elbeszélgettünk, s megtudtam, hogy nyolcéves volt, mikor meghalt az apja az „első háborúban”. Aztán... aztán követ­kezett az élet, amely megformálta Józsi bácsit olyanná, amilyen most... Különböző grófoknál volt inas egészen a „második háborúig”, s bevallása szerint neki „...soha olyan jó dolga nem volt, mint ak­kor.” A háború után néhány homá­lyos év... majd egy fűszerüzletben dolgozott 12 évig. Most rokkantsá­gi nyugdíjat kap, 700 koronát. Esténként el-ellátogat egy-egy szálloda elé, de ne gondoljon sen­ki valami rosszat róla, ha teli tás­kával elbiceg a szálloda elől. Sze­reti a magyarokat, és hát iste­nem! A „mellékes” neki sem mel­lékes... Peter Vazuska Szepes vára alatt robogunk, né­hány percre megállunk, szemlélő­dünk, s mikor éppen indulunk, odarohan néhány kedves kisfiú. Olyan 10—12 évesek... „Gyufi ska­tulyát! Gyufi skatulyát!” — kia­bál az egyik torkaszakadtából, de a busz már elindult, s csak egy­két „gyufi skatulya” hull ki az ab­lakon. Néhány száz méterre meg­állunk az „Ősz Szakáir’-forrásnál. A forrás vize fiatalít — az idegen- vezető felhívása szerint —, így az­tán érthető, hogy a busz hölgy­közönsége még az útra is eltesz néhány üveggel... Amíg időzünk, ott 'teremnek újra az előbbi srá­cok. Annyi gyufásdobozt szednek össze, hogy mind megelégedett. A közeli pionírtáborból jöttek vala­mennyien, s látszott rajtuk, már előre élvezik, milyen irigy szem­mel néznek majd rájuk a többiek. Mikor mindenki kellően megfi­atalodott a forrásvíztől, szedelőz- ködünk. Addigra a kisfiúk „gyufi- láza” is lecsillapodott, ám az egyik SZEPTEMBER 3. Békési Bástya: Egy ember, aki nincs. Békéscsabai Brigád: Szereti az embe­reket, professzor úr? Békéscsabai Sza­badság: Négy lány egy udvarban. Bé­késcsabai Terv: Eszteuina. Gyomai Szabadság: Esős vasárnap. Gyulai Pe­tőfi: özvegy menyasszonyok. Mezőko­vácsházi Vörös Október: Űzött vad. Orosházi Partizán: Matador. Sarkad! Petőfi: A szórakozott professzor. Szarvasi Táncsics: Halál a cukonszi- geten. Szeghalmi Ady: Bemutatom Ba- iMtevetj még megragadja karomat: „Mit csinálni a Fradi vasárnap?” — kér­dezi. Kicsit restelltem, mert nem tudtam neki megmondani. Inkább a nevét kérdeztem meg. Ö volt Peter Vazuska. Ez nem velünk történt! A kassai dóm csodálatos oltárát szemléltük, a történelemnek és a művészetnek kijáró áhítattal. Hu­száros léptekre dobbantunk fel, egy fehér nadrágos, kövéren szu­szogó asszonyság vágtatott be, két kezében legalább négy csomaggal. Aztán újra csend, csak az idegen- vezető kissé monoton, de tárgyi­lagos és értékes szavai. Majd hir­telen egy koppanás hátulról, a kö­vezeten— A kövér asszonyság papucsot próbált fel... Oj papucsot! Az üz­letben nyilván sokan voltak... Ez nem velünk történt, de még­is velünk is, mert ő is magyar volt.. A fekete szemüveges A patentírozott „úriember” volt ő. Nem beszélt, nem csodálkozott, talán nem is mozdult volna, ha a busz nem segít neki ebben. Arcán mindig valami fenséges nyugalom és megvetésféle uralkodott, bár­merre fordult, különösen, ha a „fi­atalok” tábora felé kellett orcáját fordítania. Négy napig rejtélyt je­lentett lénye sokunk számára. Egyszer aztán, az ötödik napon történt valami, ami valóságos fel­fedezés volt: Egy éles kanyarnál hozzáütődött a feleségéhez. Elmo­solyodott — és mit ad isten! — megcsókolta a felesége nyakát... összenéztünk. — No lám! ö is ember... Ida, a hidegvérű A Lanoíkán jöttünk le a len­gyel Magas-Tátra egyik legmaga­sabb csúcsáról. Péntek délután volt, úgy két óra felé. Felhőben szálltunk lefelé, egyetlen remény­ségünk felettünk néhány méterre a drótkötél, melyen az utazófülke függött. Egyszer csak megállunk. Se föl, se le nem látunk semmit, csak a sűrű ködöt. Már vagy há­rom—négy perce állunk ég és föld között, de mindenki megjátsz- sza a bátrat, aki belülről szorong is kicsit. Egyszer csak megszólal Ida, a hidegvérű: — Gyerekek! Nem tudjátok a lottószámokat? F. M. Lebbencs Leó vacsora után leemelte a polcról nemrég vásárolt Világatla­szát és unaloműzésből bele­lapozott. Először szépséges fővárosunk, térképe tűnt a szemébe. Jól ismerte min­den zegét-zugát, így hát könnyedén átlapozott rajta. Hasonlóképpen cselekedett Magyarország hegy- és víz­rajzával, úgyszintén köz- igazgatásával is, tudván, hogy hol folyik a Duna, merre magasodik a Mátra és tisztában lévén azzal is, \hogy hazánk 19 megyéből \tevődik össze. ' Ellenben pillanatok alatt \fennakadt a szeme a föld alaktani — vagy ahogy a címéből kiolvasta — morfo­lógiai térképen! Micsoda tarkabarkaság! A rózsa- színnek, pirosnak, lilának, kéknek, zöldnek mekkora tobzódása! — ámuldozott Lebbencs Leó. Nyomban elmerült tanul­mányozásukban és eközben egyre dagadó döbbenet ke­rítette hatalmába. — Ki hitte volna, hogy nekünk, magyaroknak eny- nyi „feltöltött síkságunk” Ötvenezer forint jutalom Gerla község lakóinak munkájáért Az idén a tervezettnél sokkal több társadalmi munkát végez­tek Gerla községben a közérde­kű építési, illetve községfejlesz­tési munkáknál, mint tavaly. Az elmúlt években is kiváló­an dolgozó társadalmi munká­sai a helységnek az idei mun­kájukkal elérték, hogy a me­gyei tanács mintegy ötvenezer forinttal jutalmazta meg a köz­séget. A jelentős pénzösszeget a községfejlesztésre használják fel. A kiváló társadalmi mun­kásokat kitüntetik. Társadalmi esküvő Csabacsűdön Nagy érdeklődés mellett tartatta Csabacsűdön, a községi ta­nács dísztermében Hraskó János és Janecskó Judit az esküvő­jét. Mindketten tagjai a helyi KISZ-szervezetnek. r)hjairalás fa munka után, újra az iskolában Messziről úgy hat, mintha a békéscsabai IX. számú általános iskola kihalt lenne. Teljes csend fogadja az érkezőt, holott szep­tember másodika az első taní­tási nap. Belátni a földszinti tan­termekbe. Egyenes testtartással, tisztán, frissen, a nyári napsuga­raktól barnára „kozmetikáit” arc­cal ülnek és figyelnek a padokban a tanulók. A katedrákon tornyok­ban állnak a nyomdaszagú tan­könyvek és a nevelők a tudni- és tennivalókról beszélnek. Az év­nyitó első napjaiban azért a csend, mert ilyenkor nemcsak az első­sök, de még a felsőbb osztályosok is megilletődöttek, ha nem is annyira, de mégis... A folyosón sok-sok cipőcske ko­pogása hallatszik. Az I/A tanár nénije, Tamás Béláné, olyan bol­dogan vezeti aprónépét, mintha ötös találata lenne. Persze ez mé­lyebb öröm. Bemutatja nekik a folyosót, a tantermeket, azt, hogy merre van a mosdó 'és ha­sonlókat, hogy otthon érezzék ma­gukat a nagy épületben. Megszó­lítok közülük két kislányt, az egyik neve Katona Gabika, a má­sik Hrabovszky Ágika. Ágika meglehetősen elfogódott hangon mondja: — Hatéves múltam. Még nincs kiosztva a padom, de van már olvasó- és számtankönyvem... van —i hápogta meglepet­ten. Megáll az ész! Nem Is értem, hogy miért hallgat­tunk. eddig róluk? Hiszen nem hadititok. Hány, de hány emberrel találkoztam már életemben, de még egy sem akadt, aki így fordult volna hozzám: — Mit szólsz kedves Lebbencs barátom a remek feltöltött síkságaink­hoz? A temérdek külföldi előtt nem győzünk dicsekedni borunkkal, lovunkkal, sza­láminkkal, gyógyvizünkkel, ellenben feltöltött síksága­inkat soha elő nem hoz­nánk. Harmad- és negyed­kori dombvidékeinkről Is úgy hallgatunk, mintha szé- gyellnivalóan kevés lenne belőlük, holott dugig van velük az egész Vértes—Cser­hát— Mátra—Bükk-vonulat. Látom erről a csupaszín mappáról, hogy negyedidő­szaki dombvidék-kontin­gensünkre sem panaszkod­hatunk, van raktáron bőven a Dunántúlon! Löszös terü­letben meg egyenesen túl­termelés fenyegeti Persze, ha alaposabban szemügyre veszem ezt az alaktani térképet, be kell látnom, hogy nem kell azért elkapatnunk magunkat. Helyzetünk nem egészen ró­zsás. Például harmadkori vulkánhegységek dolgában csehül állunk. Másodk'ori táblás röghegység-állomá- nyunk sem késztethet dia­dalmi táncra, az is igaz. Éppen, hogy csurran-csep- pen. Ügy látom azonban, hogy legtragikusabb a hely­zet az ókori gyűrt röghegy­ségek terén. Itt mellébeszé­lés lehetetlen. Férfiasán be kell vallanunk, hogy gyűrt röghegységek dolgában az országos keresztmetszet ri­asztóan szűk, gyüretlen he­gyeink pedig egyáltalán nincsenek. Mi ez, ha nem a legteljesebb földalaktani anarchia? Ahogy illetéke­seink a táblás röghegysé­Gabi magabiztosabb: — Nem messze lakom, a Mi­csurin utcában. A nagymamával jöttem be. Sok barátnőm van ve­lem, az óvodából ismerjük egy­mást ... Megszólal az új iskolaév első tízpercét jelző csengő. Az osz­tályok a ragyogó tisztaságú és cserepes virágokkal ékes tanter­mekből a folyosóra tódulnak. Köztük két magas növésű „fiatal­ember” tűnik fel, Zsilák Ádám és Máté István. Mindketten nyol­cadikosok és jóbarátok. Szóba- elegyedünk, a vakációról és az el­ső tanítási napi hangulatukról be­szélgetünk. — Dolgoztam nyáron a tsz-ben, de jutott idő futballozásra, még tangóharmonikáztam :s a Balassi Művelődési Otthonban, merj sze­retem a muzsikát. Mást is sze­retnék, úgy tanulni legalább, mint az előző tanévben. Akkor 4,9 volt a tanulmányi átlagom. Jó pajtása, Máté Pista, diák szájából kissé szokatlanul hang­zón ezt mondja: — Vártam az iskolaidőt. A va­kációt is meg lehet unni. Pedig játszottam is, dolgoztam is. A ci­pész ktsz-nél voltam egy darabig segédmunkás, ötszáz forintot ke­restem, ruhát vettem rajta. — Ma még egy kicsit tart a vakáció, je­gek ügyét kezelik, egyene- sen felháborító! Am ezer­szeresen felháborítóbb a gyűrt hegységek, iránt tanú­sított hivatalos és nem hi­vatalos közönyl Hazánkban emberek milliói képesek éj­jelente jóízűen aludni, szé­peket álmodni, napközben nyugodtan munkába járni, esténként szórakozni, mit sem törődve azzal, hogy szülőföldünk alig rendelke­zik gyűrt röghegységgel. Kérdem én, Lebbencs Leó, a dolgozók esti iskolájának tanjelöltje, hol hát az a so­kat emlegetett felelősség a szocializmusért? Itt állunk kérem szépen az atomkor szíve közepében, a világűr ostromának fennséges vi­harzásában, telve gigászi lel­kesedéssel, de ugyanakkor halvány dunsztunk sincs arról, hogy a gyűrt rög­hegység nálunk — hiány­cikk! És ennek dacára, eny- nyi közöny és nemtörődöm­ség ellenére még azt várják az embertől, hogy földrajz­órákon lelkes hallgatója le­gyen a földalaktannak! Űj Rezső lentik ki egyszerre. Lecke még nincs, a tanrendet sem tudjuk, így aztán játszhatunk, este pedig megnézzük a tévében a Győr— Lipcse-mérkőzést! Becsengetés... Éppen mellettem halad el, csendet és rendet Köve­telve az osztályokba vonulóktól; az egyik kék karszalagos folyosó- ügyeletes. Megkérdem, voltak-e az első tízpercben rendetlenke- dók? Hídvégi Katalinnak hívják; nyolcadikos. Ez a véleménye: — Egyéni rendetlenkedés nem volt. Máskülönben sincs hiba, csak a sorok még nem tökélete­sek, de hát a vakáció után ez ért­hető. Távozás előtt bekopogok az iro­dába Deák Ferenc igazgatóhoz és helyetteséhez, Gabnai Isivánné- hoz. Mi újság és mi a helyzet az első tanítási napon a vezetés vé­leménye szerint? A válaszok így foglalhatók össze: A majdnem félezer tanulót tisz­ta tantermek fogadták. A könyv- cllátás biztosítva van. Tüzelőgond a télen nem lesz, hiszen már a pincében van a fűtenivaló. A tantestület, a hivatalsegéddel, a takarítóval, az iskola minden dol­gozójával családiasnak mondha­tó, igen jó munkaszellemben él éo dolgozik együtt hosszú évek óta. Az előbb .említettekkel együtt ez is biztosíték arra, hogy a békéscsabai IX. számú általá­nos iskolában az első tanítási na­pot követő többi alatt, egészen as 1965. évi évzáróig, a tanításnak semmi zökkenője sem lesz, leg­alábbis az ő hibájukból nem. Külsőleg csendes az iskolaépü­let. A falak közt azonban már lüktet a szív... Huszár Rezső A tv műsora SZEPTEMBER 3-AN, CSÜTÖRTÖKÖN 17.48 Hírek. 17.55 Falusi dolgokról. Kaposi Kis István jegyzete. 18.00 A Magyar Hirdető műsora. 18.10 Hol volt; hol nem volt... (3—6 éveseknek!) 1, A tinta-csibe, meg a tinta-malac. Ké­pes mese. 2. Verébugrás. Óvodás tor­na. 3. A harapós kiscsizma. Bábjele­net. 18.40 A jövő hét műsora. 18.55 Te­lesport. 10.20 Esti mese. 19.30 Tv-hír- adő. 19.45 Mai vendégünk Németh Ká­roly, az MSZMP Központi Bizottságá­nak titkára. 20,00 Kétezer év India mű­vészetéből. Filmösszeállítás. H. rész.; 20.25 Parabola. 20.45 Az utcák emlékez­nek. Magyarul beszélő román film, (Csak 14 éven felülieknek!) 22,10 Tv- híradó. — 2 kiadás. (MTI)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom