Békés Megyei Népújság, 1964. július (19. évfolyam, 152-178. szám)
1964-07-10 / 160. szám
W84. július 10. 7 Péntek SPORT* SPORT * SPORT Meglepetést okozott Gyula a Magyar Népköztársasági Kupában Gyulai MEDOSZ — Szegedi EAC 3:2 (2:0) Találkozóra jönnek össze a békési kosarasok CSAKNEM HÜSZESZTENDÖS MÜLTRA tekinUiet vissza a békési kosárlabda-sport- Ez a két évtized igen sóik sikert takarj annak ellenére, hogy jelenleg egész gyenge színvonalon működik e szakosztály. Bár az első kosárlabda-palánk már 1944-ben megérkezett Békésre, mégis e sportág megszületése a felszabadulás utáni első évekre esik. Arra az időre, amikor 1946-ban az akkori Falusi Sportkör keretén belül működő kézilabda-szakosztály a labdarúgók féltékenysége miatt feloszlott. Az Így szétzilált csapat megmaradt tagjaiból (Orosz Gitta, Baji Borbála, Baji Julianna, Tóth Margit, Kutyik Margit, Török Éva, majd Kecskés Erzsébet, valamint Andrékó Ella és Erzsébet) Gyön- gyössi Elek megalakította az első női szakosztályt Békésen, de ezzel párhuzamosan a férfiaknál is megindult a szervezés; a gimnáziumban Kecskeméti Gábor szervezett szakosztályt, melynek első tagjai: Zala Imre, K. Nagy Gábor, Nagy János, Szász Imre, Puskás György, Gyeraj János, majd Molnár István, Balázs László és Báli Béla voltak. A FEJLŐDÉS IGEN ROHAMOS VOLT, amit annak is köszönhetett ez a lelkes gárda, hogy Budapesten is felfigyeltek rájuk és Bokody Károly személyében jó „keresztapja” lett az újszülött sportágnak, akinek segítsége nagyban hozzásegítette a békési kosarasokat a sikerek eléréséhez. 1947 elején pedig az országos bajnok KASÉ női csapata jött le bemutató mérkőzést játszani és megismertetni e sportágat a békési „úttörőkkel”. Ekkor még saját készítésű palánkon játszottak, de a bemutató jöl sikerült, és elindult a békési kosárlabda a sikerek útján. Ez év őszén mint a Békési MÁV sportolói elindultak szerencsét próbálni, és az új gárda elutazott Budapestre mérkőzést játszani. Igaz ugyan, hogy szabadjegy- gyel utaztak, de mezítláb játszottak minden mérkőzést és „bakóból” gondoskodtak az ellátásról. Mégis ez a „mezítlábas” brigád sikerekkel tért haza, mert az Elida elleni mérkőzés után Mátyásföldön bekéredzkedtek egy tornára, amelyet négy csapat közül az Ismeretlen békési női csapat megnyert, de ugyanakkor sikeresen szerepelt a férficsapat Is. A győzelmi mámorban hazafelé megálltak Szolnokon is játszani, itt azonban hideg zuhany következett, mert a Szolnoki MÁV csapatától vereséget szenvedtek. Az alakulás után 2 évvel a női csapat az NB II-ben szerepelt és 2 éves sikeres szereplés után. 1950-ben az NB I-ben (egyfordulós) játszottak és jól megálltak helyüket. Említésre méltó, hogy a tanítókat, a többszörös bajnok KASÉ csapatát is megverték Békésen, és az országos vasutas-bajnokságon mint a Békéscsabai MÁV tagjai, csak az egyik mérkőzés eltaktikázása miatt szorult a csapat a 2. helyre. Ebben az az Időben két nemzetközi mérkőzést is játszott a csapat Békésen (a Hradec Kralove és Prága válogatottja ellen), amelyen szintén mind a női, mind a férficsapat jól helytállt, és csak kis- arányú vereséget szenvedtek. 1950 után átszervezés miatt megszűnt az országos bajnokság és csapataink a területi bajnokságban vettek részt igen jó eredménnyel, különösen meg kell említeni azt az időt, amikor a bajnokság megnyerése mellett a férfi II. csapat a bajnokságban a 2. helyen végzett. OJ SIKERSOROZAT KEZDŐDÖTT 1952 tavaszán, amikor a női csapat a szegedi osztályozókon bejutott a Pécsi VSK mellett az NB I-be, ahol 1956-ig (ekkor kiesett) egyfolytában sikeresen szerepelt. Ugyanezen Időszakban a férficsapat pedig az NB II-ben játszott, ahol a legjobb eredményt a 2, hely megszerzésével érte el. Ebben az időszakban igen jelentős sikereket ért el a békési kosárlabda-sport. A teljes békési csapatból álló megyei ifjú sági válogatott két alkalommal országos bajnok, egyszer pedig 2. helyezett lett. 1954—1957 között a társadalmi egyesületek (B. ÁGSE, Traktor, MÁV, Vörös Meteor) által patronált gimnáziumi csapat 4 alkalommal nyert országos középiskolás bajnokságot. A csapatsikerek mellett egyesek kiemelkedő teljesítményével egyénileg Is értek el sikereket, mert kezdettől fogva többen voltak tagjai a különböző országos válogatottaknak. Így a vasutas válogatottnak: Orosz, Baji, Tóth, de a többiek Is Békésről elkerülve NB I-es csapatokban jól megálltak a helyüket, mint Kecskés, Andrékó. A későbbi csapat tagjai is mél- itó követői lettek elődeiknek, Kocsor Mária több éven keresztül tagja volt az országos felnőtt válogatottnak, valamint: Vámos, Andor, Hőgye, Cs. Varga, Ollári több alkalommal tagjai voltak az utánpótlás, Illetve ifjúsági válogatott keretnek. Nem is szólva arról, hogy a megyei válogatott tagjai és tartalékjai a békési csapat tagjaiból kerültek ki, A BÉKÉSI JÁTÉKOSOK mindenütt sportszerűen és eredményesen küzdöttek. Közülük Kocsor Mária a Bp. VTSK, Hőgye a többszörös bajnok Petőfi csapatának még ma is tagja az NB I-ben. Vagy jellemzésül meg kell említeni, hogy 1962—63-ban a Szegedi EAC csapatában 6—7 békési játékos szerepelt. Férfijátékosaink közül Vámos a Bp. Honvéd csapatában ért el sikereket, de jelenleg Is több volt játékosunk szerepel az NB II-ben. (Kovács, Krasznai, Molnár stb.) Sikeres szereplésük jutalmául a Vörös Meteor 1956 nyarán romániai túrára vitte a csapatot, ahol szintén sikeresen szerepeltek, a női csapat mindkét mérkőzését, a férficsapat pedig egyik mérkőzését nyerte meg. Majd a visszavágón Békésen győztek a leányok, a férfiak pedig a román NB I. egyik élcsapatától (Nagyvárad) minimális vereséget szenvedtek. Talán Itt érte el a békési kosárlabda a csúcsot, mert utána megkezdődött a visszaesés. Az 1956. évi ellenforradalmi események kettétörték ezt a felfelé Ívelő pályafutást. Gyöngyössl Elek távozása után az NB I-ből, majd Szabó Odón edző távozása után az NB II-ből is kiestek a csapatok. A játékosok elkedvetlenedtek, visszavonultak és nem volt senki, aki az utánpótlás nevelését tovább vigye. Ez a körülbelül 4 éves kihagyás érezteti hatását jelenleg is. mert nem alakulhatott ki a közvetlen utánpótlás, ami a jelenlegi csapat szereplésére rányomja bélyegét. így kétéves felcsillanás (1962—63) után a női csapat NB II-ből való kiesésével, illetve a férfi- csapat be nem kerülésével letűnőben van a békési kosárlabda csillaga, legalábbis néhány évre. REMÉLJÜK AZONBAN, hogy ez a mélypont csak átmeneti és a jelenlegi találkozó napja nem a temetés napja lesz, hanem ez a nap a békési kosárlabda újjászületésének kiindulójává válik. Mert nem lehet, hogy abból a talajból, amely annyi tehetséget adott a magyar kosárlabda-sportnak, ne nőjjenek ki újabb termések, csak megfelelően kel! a jelenleg rendelkezésre álló „kosárlabda-palántákat” (a II. és III. számú általános iskola úttörőit) ápolni. Ha ez így lesz, elérjük azt, hogy néhány éven (2—3 év) belül Ismét sikerekről beszélhetünk majd. • A mostani kosárlabda-találkozó műsorát kiegészíti a szakszervezet sport- ünnepélye, amelynek együttes műsora a következő, július ll-én, szombaton délután 5 órától a sporttelepen: 1. Kosárlabda: Régi (volt NB I-es) csapat—Jelenlegi csapat, női és férfimérkőzés. A két mérkőzés között: Békési Vörös Meteor serdülő—Bp. VSC serdülő. 2. Női labdarúgó-mérkőzés. Békés— Békéscsaba csapatai között. 3. Labdarúgó-rangadó: Békési Fmsz —Iparcikk Kisker. Váll. F. h. Kétszázegy mázsa nemes halivadékot telepítettek a Körösökbe Ebben az évben ismét folytatódott a természetes vizek halasitása a Körösökön. A szakvezetés kielégítőnek tartotta azokat a kezdeti eredményeket, melyeket a tavalyi telepítésről, vidékünkről kapott. Ennek megfelelően az üzemtervi előírások szerint a halászati szövetkezet tagjai az idei tavaszon 201 mázsa 30—50 dekás átlagsúlyú pontyot helyeztek a vizekbe. Ebből 144 mázsa került a horgászok által is látogatott körzetekbe. A folyókba 95 mázsánál is több nemes halivadék jutott. Az országos halászatfejlesztési alapból 298 ezer táplálkozó, zsenge csukaivadékot is juttattak föl y óinkba. Röviden Az esős időszak miatt megáradt és zavarossá vált a Fekete-Körös. A gyulai horgászok emiatt elhalasztották horgászversenyüket. «J« Hatezer forintot fordít a Békéscsabai Sporthorgászok Egyesülete horgásztanyájának felújítására. Apróhirdetések Eladó 1700-as Mercedes felújított állapotban, üzembiztos. Csabacsúdl Állami Gazdaság, Varga. 19050 Gyulán, Törökzugban öt házhely eladó, Ingatlanközvetítő kirendeltségnél, Szegedi 19/a. 102327 Skoda 445-ös kitűnő állapotban eladó. Gyula, Vértanúk u. 23. 102343 Trabant 500-as, szinkron váltós, keveset futott, eladó. Gyula, Kenyérsütő 25. 102344 Skoda Octavia Super kifogástalan állapotban eladó. Gyula, Siórét 20. 102346 Beköltözhető félház eladó. Gyula, Szt. László u. 12/a. 102347 Budapesti egyszobás, társbérletemet Békés megyei lakásért elcserélném megegyezéssel. Gyula, Ajtósi Albert 31. Reinhardt. 10234« Gyulán keresünk 2 szobás, mellékhelyiséges, beköltözhető házat. Ingatlanközvetítő, Szegedi utca 19/a. 102345 Közgazdasági technikumi végzettséggel, adminisztratív munkakörben járatos egyén elhelyezkedne Békés ••dó fi9004” jeligére Magyar Hirdető, Békéscsaba. 99-084 A Békés megyei Tanács 3. sz. Sütőipari Vállalata sütőipari szakmunkásokat vesz fel gyulai és vidéki munkahelyekre. Jelentkezés: sütőipari vállalat, központi iroda, Gyula, Pe- őíi tér 2. 102350 Gyula. 1500 néző. V.: Horváth L. Gyula: Zsilinszki — Stefanik, Szilágyi, Szabó I — Himmer I, Rajki — Nagy II, Lovász, Boruzs, Himmer II, Nagy I. Edző: Vasvári Péter. Szeged: Korányi — Szabó, Hajós, Kővári — Dezsőfi, Pataki — Arató, Nemes, Popov, Gilicz, Boros dr. Edző: Moór Ede. A hétköznap ellenére szép számú közönség' volt kíváncsi az NB I-es Szegedi EAC vendégjátékára. A mérkőzés első perceiben változatos játék alakult ki, mindkét kapu többször forgott veszélyben. A 10. percben Lovász előtt adódott gólhelyzet, de a csatár lekésett a labdáról. Az NB I- es labdarúgó-csapat főleg Gilicz é9 Nemes révén veszélyeztetett, de a gyulai védők szorosan őrizték a szegedi csatárokat. A gyulai csapat pontos adogatással — főleg Boruzs jó játékával — tervszerűen közelítette meg Korányi kapuját. Az első gól a 30. percben esett. Boruzs a kaputól mintegy 30 méterre a jobb oldalra vágta a labdát, Lovász kiugrott és beadását Himmer n a kifutó Korányi mellett a kapu bal sarkába lőtte. A gól utón tovább tartott a MEDOSZ fölénye és a 40. percben Boruzs a kaputól mintegy 25 méterre lövésre szánta el magát és a labda a vetődő Korányi mellett a bal felső sarokba vágódott. (Nagyszerű lövés volt!) Szünet után a szegedi csapat nagy lendülettel vetette magát a játékba és a gyulai védőkre ekkor nagy munka hárult. Főleg Szilágyi és Himmer I volt sokat játékban. A 60 percben Boros dr. Stefanikot kicselezte és váratlan, lövése Zsilinszki felett a jobb felső sarokba jutott. A gól után tovább támadott az NB I-es csapat, de Zsilinszki mindent hárított. A 70. percben lesről indult el Popov és a kifutó Zsilinszki mellett kiegyenlített. Már-már úgy látszott, hogy dönteMen eredmény születik, de a 88. percben formás adogatás után Himmer II megszerezte a hazaiak győztes gólját. A gyulai csapat régen játszott ilyen magabiztosan és jól. A csapatrészek kiválóan működtek és főleg a csatársor ötletes, gyors játéka volt kellemes meglepetés. Az NB I-es csapat főleg a második félidőben igyekezett, de a MEDOSZ mezőnyben és lelkesedésben felülmúlta ellenfelét. A gyulaiaknál Zsilinszki igen jól látta el feladatát. Az első gólt hárítania kellett volna. A gyors, kemény hátvédhármas jól állt a lábán. Szabó I bebizonyította, hogy lehet rá számítani. A két fedezet közül a nagy területen játszó Himmer I volt a jobbik. A jól mozgó csatársorban Boruzs játszott kiemelkedően. Kár, hogy néha túlzásba vitte a cselezgetést. Himmer II következik utána, aki rendkívül gól veszélyes volt. Nagy n megmozdulásai többször veszélyeztették a szegedi védőket. Lovász és Nagy I igyekezett. Az NB I-es csapatban Dezsőfi, Pataki és Boros dr. játéka volt kielégítő. A többiek teljesítménye az átlagos alatt volt. Horváth játékvezető kitűnően bíráskodott. Érdekességek az 1964. évi NB Il-es labdarúgó-bajnokság tavaszi idényének mérkőzéseiről Ha a vidéki mérkőzéseket vesszük alapul, az alábbi képet kapjuk: 1. Gyulai MEDOSZ 11:12 8 2. Nagybátony 8: 9 S 3. Szolnoki MTF 12:14 8 4. Egri Dózsa 13:14 7 5. Jászberény 6: 9 7 6. Bp. Előre 7:11 7 7. Szolnoki MÁV 6:10 7 8. Bcs. Előre 6:15 7 9. Bp. Spartacus 8:10 6 10. Nyíregyházi MSE 9:13 5 11. Kecskeméti Dózsa 6:10 5 12. Debreceni Dózsa 6:16 5 13. Baglyasalja 4:19 4 14. Szegedi VSE 14:20 4 15. Kisterenye 7:19 3 16. KISTEXT 6:18 3 17. Vasas Izzó 6:24 2 18. Miskolci Bányász 6:26 1 A kialakult helyezések sok mindenre adnak magyarázatot. Annyi bizonyos, hogy itt Is a három utolsó a KISTEXT, a Vasas Izzó és a Miskolci Bányász. Meglepetés a Kecskeméti Dózsa vidéki mérsékelt szereplése. A dózsások több olyan mérkőzésen szerepeltek meglepően rosszul, amire bizonyára nem is számítottak. Az élcsoport — a Bcs. Előrével bezárólag — csapatai Igen Jó eredményeket értele el vidéken. A tavaszi végeredményhez (otthon + vidék) viszonyítva főleg Nagybátony és a Gyulai MEDOSZ ért el jó teljesítményt. E két csapat egyenletesen szerepelt, ha ki is kaptak, mindig szoros eredményt értek el. Nagy meglepetések voltak az alábbiak: Bp. Spartacus— Nagybátony 0:3, Nyíregyháza—Gyula 0:1, Bp. Előre—Nagybátony 0:1, SZMTE—Bcs. Előre 0:2, Szolnoki MÁV —Szegedi VSE 0:3! Az előbbi meglepetések bizonyítják, hogy egyre kevesebb jelentőségű a hazai pálya előnye. A csapatok gondosan megszervezik védelmüket és elsősorban arra törekednek, hogy gólt ne kapjanak, fis, amikor ez egy csapatnál Jól megy, kiegyensúlyozottá válik a csapat vidéki teljesítménye. A jól megszervezett védőmunka igen sok esetben meghiúsítja az ellenfél gólszerzési lehetőségeit. Nyilván ezért történik meg elég sok esetben, hogy a hazai támadósor nehezen tud kibontakozni és gólt lőni. Igen jellemző erre a Nagybátony és a Gyulai MEDOSZ esete. A Gyulai MEDOSZ a zi adott gólbői tizenegyet vidéken és tízet hazai környezetben szerzett, tehát vidéken gólképesebb volt a Gyula támadósora. A Nagybátony esete még érdekesebb. A 13 adott gólból 5-őt szerzett otthonában, s-at pedig idegenben, tehát a Bányász idegenben még gólképesebb volt, mint a Gyulai MEDOSZ. Sorolhatnánk még igen sok érdekességet, amit a táblázatból tudnánk megállapítani. Például, amikor az idegenben elért teljesítményekkel foglalkozunk, feltétlen meg kell néhány olyan csapatot említeni, amelyek hazai környezetben nem a legjobb teljesítményt nyújtottak. És itt az első meglepetés: a Nagybátony otthonában 6 (!) pontot szerzett, és utána következik a Miskolci Bányász, a Debreceni Dózsa és a Gyulai MEDOSZ 9 ponttal. Annyi bizonyos, hogy van néhány csapat, amely hazai mérkőzéseinek alakulására komoly hátrányt jelent a jól bevált védekező taktika. Mindkettőnek van előnye és hátránya :s. Jó a vidéki pontszerzés is, de jó lenne otthon is győzni. Reméljük, két megyei csapatunk, főleg a Gyulai MEDOSZ az őszi idényben hazai mérkőzésein jobb teljesítményt nyújt majd. Ha azt nézzük, hogy melyik csapat lőtte a legtöbb gólt az NB n-ben és hogyan alakult a rangsor, az alábbi sorrendet kapjuk: Közületek munkaerőigénye A Békés megyei Moziüzemi Vállalat békéscsabai lakosú hálózati ellenőrt keres kül szolgálatos munkakörbe, számviteli képesítéssel. Jelentkezés személyesen vagy írásban, a vállalat központjában Békéscsaba, Tanácsköztársaság útja 24. 99074 Az ÉM. Békés megyei Állami Építőipari Vállalat kőműves, festő-mázoló szakmunkásokat, kubikosokat és segédmunkásokat, szobafestő-mázoló szakmunkás átképzésre 20—30 év közötti férfi vagy női dolgozókat is felvesz békéscsabai és Békés megye területén lévő munkahelyekre. Vidéken lakó dolgozóknak munkásszállást, napi egyszeri étkezést biztosítunk. Kereseti lehetőség teljesítménybérezés alapján. Érdeklődni: írásban vagy személyesen a vállalat munkaügyi osztályán, Békéscsaba, Kazinczy U. 4. 99086 1. Szegedi VSE * 2. Szolnoki MÁV 29 3-4. Egri Dózsa 28 3-4. Bp. Spartacus 28 5-6. Kecskeméti Dózsa 27 5-6. Szolnoki MTE 27 7. Békéscsabai Előre 26 8. Kisterenye 25 9-10. KISTEXT 24 9-10. Nyíregyházi MSE 24 11. Jászberény 23 12. Gyulai MEDOSZ 21 13. Vasas Izzó 20 14. Bp. Előre 19 15. Miskolci Bányász 18 16-17. Baglyasalja 1« 16-17. Debreceni Dózsa 1« 18. Nagybátony 13