Békés Megyei Népújság, 1964. július (19. évfolyam, 152-178. szám)
1964-07-10 / 160. szám
A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGY El TANÁCS LAPJA Az új vezetői engedélyek kkidosóról Nemzetközi vezetői engedély — Új kategóriák A Belügyminisztérium és a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium ez év június 10-ével szabályozta a gépjárművezetői engedélyek kibocsátását. Erre azért volt szükség, mert az Elnöki Tanács már 1962-ben csatlakozott a genfi közúti közlekedési egyezményhez, amely az egyes országokban kiadott vezetői engedélyek érvényét terjesztette ki más országokra is. Az egyezmény, hez úgyszólván valamennyi európai ország csatlakozott, így tehát a kibocsátásra kerülő vezetői engedély más kiegészítő okmány nélkül gépjárművezetésre külföldön is érvényes. így megszűnik az eddig 50 forintért kiváltott, egy évig érvényes engedélyek kiadása. Az új vezet® engedély az egyezményhez csatlakozó országokban magyar nyelv tudása nélkül is ellenőrizhető, tekintettel arra, hogy a többi tagállamban is ilyen vezetőd engedély van már kibocsátva. Ezt az új engedélyt, valamint a külföldön szerzett gépjárművezetői igazolvány cseréjét az érdekelt megszerezheti mind az állandó, mind az ideiglenes lakhelye szerinti közlekedésrendészeti hatóságnál. Az elveszett vagy megrongált gépjárművezetői, hivatásos gépjárművezetői igazolvány, vezetői engedély cseréje az érdekelt állandó lakhelye szerinti ilJuj, de jd ez a „szavatosság“! Milyen nagyszerű dolog, hogy a magyar nyelvben ilyen szó is szerepel „szavatosság”. Mennyi kellemes és kellemetlen percet szerez ez a szó a nagyérdemű vásárlóközönségnek, s aki egyébként nem totózik vagy lottózik, akarva, akaratlanul is részt vehet e nagyszerű országos mozgalomban. Hogy hogyan? Ez igen egyszerű. Bemegy a boltba, most nyáridőbeu kér néhány doboz légyfogót, s nagy büszkén hazaviszi — mondván „reszkessetek legyek”. Aztán, amikor ki akarja bontani, szemébe öt- lik eme bűvös szó: Szavatosság lejárt 1963. november 1-én. Na már ügy van vele, hát ez szép, de ha már megvette, csak ki kell próbálni és máris kezdődik a játék, ami Igen egyszerű. Megfogja, nem fogja. Ha megfogja egyes, nem fogja kettes, ha netán fogja és ereszti iksz. Ugye milyen jó? No, de menjünk tovább. Vesz az ember egy doboz patront, ugye sokan ismerik. Na már most arról is elolvasható, hogy a szavatosság 9# nap. Es kezdődhet a játék. Kérdés, mikortól kezdődik a kilencven nap. Ha megleli egyes, mivel legalább három-négy címke van egymásra ragasztva. Egyik régibb, mint a másik. Keresi ön, hogy mikor ragasztották rá, új töltés vagy régi? Nos, ha meg tudta állapítani, kettes. Ezután már felbontható, s ha a patron üres, iksz. Ugye, kedves olvasó, milyen jó játék. Tovább nem is folytatom; mivel még számos totózásra alkalmas terméket találunk üzleteinkben, hála magyar nyelvünk bőséges szókincsének, no meg a gyártók játékos kedvének. Háló Ferenc letékes közlekedésrendészeti hatóságnál történik. Ilyen engedélyt kaphatnak mindazok, akik június 10-től kezdve vizsgáznak gépjárművezetésből, akik a külföldön szerzett gépjárművezetői engedélyüket ki akarják cserélni az új vezetői engedélyre, vagy azok, akik érvényes gépjárművezetői, hivatásos gépjárművezetői igazolvánnyal rendelkeznek és olyan országban akarják gépjárművüket vezetni, ahol elfogadják a kibocsátásra ke. rülő új mintájú — nemzetközi egyezményben szereplő — „vezetői engedélyt”. A vezetői engedélyben a kővetkező járműkategóriák szerepelnek: az „A” jelű kategória tartalmazza az oldalkocsis és oldalkocsi nélküli motorkerékpárt, valamint a rokkantkocsikat, ezek vezetésére jogosít. A „B” kategóriában a személygépkocsi, vala_ mint a 3500 kilogrammot meg nem haladó tehergépjármű szerepel. A „C” kategória tehergépkocsi vezetésére jogosít, a „B” jelű személyszállításra, például autóbuszvezetésre jogosít. Ez már személy- és tehergépkocsi, valamint autóbuszvezetésre jogosító vizsgához van kötve. Az „E” járműkategória nehéz pótkocsik vontatására jogosít Az új rendelkezés szerint a vezetői engedélyekhez az érdekelteknek csak egy darab 35x40 milliméteres fényképet kell a közlekedésrendészeti hatóság rendelkezésére bocsátani. A korábbi rendelkezés, amely szerint a vizsga-jelentkezési lapra összesen négy fényképet kell beszerezni, érvényét vesztette, hatálytalanítása folytán. Dr. Dénesi Gyula r. alezredes BM Közlekedési Csoportfőnökség Katonafilmek fesztiválja Békéscsabán A Kommunista Ifjúsági Szö-‘ vétség városi bizottsága, a Magyar Honvédelmi Sportszövetség városi elnöksége, valamint a Fegyveres Erők Klubja kedves meglepetéssel szolgál Békéscsaba dolgozóinak, s ifjúságának. Július 11-tői 13-ig terjedő időben megrendezi a Katonafilmek Fesztiválját. Ennek címén két nagy sikerű szovjet és egy magyar film kerül díjtalanul bemutatásra a ligeti szabadtéri színpadon, illetve rossz idő esetén a Fegyveres Erők Klubja színháztermében, minden alkalommal este 20 órai kezdettel. A fesztivál programja a követ; kező: július 11-én, szombaton Fa- bulya Balázs, a KISZ városi bizottságának munkatársa megnyitja a fesztivált. Ezután bemutatásra kerül az 1961. évi moszkvai filmfesztiválon díjat nyert magyar film, az Alba regia, kisé- rőműsorként pedig a Körülbelül című kisfilm. 12-én, vasárnap 16 órakor a békéscsabai helyőrség fúvószenekara hangversenyez, ötvös Nándor százados, karnagy vezénylésével. Hétfőn, 13-án, a cannesi filmfesztivál nagydíjával kitüntetett szovjet filmet vetítik, a címe: Szállnak a darvak. Kísérőműsor: Ébresztőtől takaródéig. Kedden, 14-én a Tiszta égbolt című díjnyertes szovjet film kerül bemutatásra. Kísérőmüsor: Egységben az erő. A rendezőség a város lakosságát szeretettel várja. tanács az épület megvásárláséra és berendezésére 80 ezer forintot fordít: — szilárd — A legfontosabb feladat a szabálysértések Az idén tizenegyezer forintért vásárol könyvet a bncsai könyvtár A községi tanács legutóbbi ülésén tárgyalta a községi közkönyvtár helyzetét. Megállapították, hogy a könyvtár életében 4 év alatt gyökeres változások történtek. Míg megnyitásakor mindösz- sze egyetlen szekrénnyel és 500 kötet könyvvel rendelkezett ez az intézmény, ráadásul irodahelyiségben működött, ahogy lehetett, addig 2 év múltán már külön helyiségben volt, jelenleg pedig 2000 kötet könyvet kölcsönözhet. A fejlődés azonban tovább tart, már ezt a termet is kinőtte a könyvtár és mivel az idén 11 ezer forint értékű könyvet vásárolnak, raktározási gondok álltak elő. Az olvasóterem kérdése is megoldatlan még, holott július elseje óta a heti néhány alkalom helyett a könyvtár mindennap nyitva van és az olvasók rendelkezésére áll. Ezért a községi tanács úgy határozott, hogy a községben egy teljesen különálló épületet vásárol, melyben lesz olvasó- és kölcsönzőterem egyaránt, A A megyei tanács igazgatási állandó bizottsága a múlt hónapban tárgyalt arról, hogyan lehetne 'megelőzni a szabálysértéseket. Javaslatot nyújtott be ezzel kapcsolatban a megyei tanácsnak, s egyben kérte, tegye lehetővé az igazgatási osztálynak, hogy országos viszonylatban, is szerezhessen tapasztalatokat a szabálysértés megelőzés társadalmasítása terén. A többi között javasolta azt is, hogy a tanácstagi beszámolók írást® anyaga — a szabálysértések elkerülése végett — ismertessen konkrét: például a honvédelemről szóló törvényből eredő, gépjárműbejelentési, lakás ki- és bejelentési kötelezettségeket. Makón és Csongrádon vendégszerepei a Jókai Színház Színházunk Lehár: A vándordiák című nagyoperettjével július 14-én Csongrádon, július 17-én pedig Makón vendégszerepei, Az operettet eddig a megye több községében bemutatták. szép sikerrel. Megyén belül még július 11- én Mezőkováesházán, 12-én Sarkadon, 15-én Szeghalmon, 16-án Hidasháton, 18-án Orosházán és 19-én Körösla- dányban játsszák. Képünkön az operett főszereplői közül Szegő Zsuzsa és Darabos Ferenc. II í II fi K „ . ___ — — B ÖRVENDETESEN CSÖKKENT Bucsán azoknak a gyermekeknek a száma az eltelt fél évben, akiket állami gondozásba kellett venni a hanyag szülői felügyelet vagy a káros környezet miatt — állapította meg a községi tanács mellett működő művelődési állandó bizottság múlt heti, ülésén. — LESZÁLLÁS KÖZBEN megcsúszott és leesett a vonatról Nagylaposan Hízó Lajosné, zsadá- nyi lakos. A baleset következtében kezét törte. Hatvanfilléres biztosítással váltott jegye után az Állami Biztosító 1500 forintos kártérítést fizetett. <— 32 RENDŐR ADOTT VÉRT ingyenesen, a megyei térítésmentes véradónapok keretében, 8-én, szerdán Békéscsabán. — MEZŐGAZDASÁGI IPARI TANULÓNAK 90, nyolc osztályt végzett tanuló megy ebben az évben a szeghalmi járásból. A mezőgazdasági szakemberek utánpótlási versenyében tavaly a járás országosan III. helyezést ért el. — 25 PÁR FOGAT ÁLL készenlétben Kertészszigeten a hordási munkákra. A község termelőszövetkezetében a cséplési munkákat a tsz három gépe végzi el. A borsó és len cséplésére külön gépet állítanak be. — TIZENEGY LETÉTI könyvtárral működik Gyulán a szakmaközi könyvtár. Összesen nyolc- saáz állandó olvasójuk van. Halálos közlekedési baleset Tegnap délután Cs. András 13 éves iskolai tanuló a csorvás— békéscsabai útszakaszon kiske- rékpárjával az őt előzni szándékozó Bata Mihály vezette tehergépkocsi elé kanyarodott, irányjelzés nélkül. A gyermek a baleset következtében olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy kórházba szállítás köbben meghalt. A baleset ügyében a Békés megyei Rendőrfőkapitányság közlekedésrendészeti osztálya a vizsgálatot megindította. Miskolci Finommechanikai Javító Vállalat, Miskolc, Kazinczy utca 3. sz. felvételre keres irodagép és pénztárgép javításra szakembereket. Útiköltséget felvétel esetén megtérítjük. 1587 — 31 HALÁLOS ÁLDOZATA van a hétfői mexikói földrengésnek, amely az ország középső részén pusztított. Az egyik községben a földrengés epicentrumában 14-en meghailták, 87-en pedig meg. sebesültek: I ! ■ 75 ÉVES HÁZASSÁGI S ÉVFORDULÓ 5 ■ ■ A nyugat-németországi Burg 5 ■ városkában a 101 esztendős I. 5 S B. Freese nyugalmazott isko- £ ■ laigazgató és 95 esztendős fele- S ■ sége július 5-én ünnepelte 75. 5 S házassági évfordulóját, ttme- £ ■ lyet a népnyelv „koronagyé- £ ■ mánt-lakodalomnak” nevez, 5 S 5 A 101 esztendős Freese napon- ; ■ ta tíz szivart szív és nem veti 5 5 meg a jó borocskát. «-*> ÁRUVÁSÁRLÁSSAL EGYBEKÖTÖTT ötvösmunka- és ék* szerkiállítás nyílik ma a Békéscsabai Képcsarnok Vállalatnál. A július 17-ig tartó kiállításon a bemutatott tárgyakat részletre ás vásárolhatják az érdeklődök. — ÖSSZEJÖVETELT TART * Pajtás-klub július 12-én, vasárnap délelőtt 9 órakor a békéscsabai Fegyveres F.rők Klubjában, melynek keretében matiné előadáson bemutatják az Utazás a Koráll-szigetekre című filmet is. — A DEREKEGYHÁZI Állami Gazdaság állattenyésztési tanulókat vesz fel. Jelentkezni lehet írásban és személyesen is a Derekegyházi Állami Gazdaság központi 14-es irodájában 14 évtől 17 évig, 1964. július 10—augusztus 5-ig. Biztosítva szállás, munkaruha, 30 nap fizetett szabadság, naponta háromszori étkezés. Fizetés a tanulmányi eredménytől függően. 64944 Meleg idő Lassan növekvő felhőzet, az észak- nyugati megyékben néhány helyen zápor eső, zivatar. Mérsékelt, időnként élénk délnyugati szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14—18. Legmagasabb nappali hőmérséklet 26—30 fok között. BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei Pál. Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 17., m. em. Telefon: 21—96, 22—96. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat. Békéscsaba n.; Tanács- köztársaság útja 5. T.: 10—21, 10—51. Felelős kiadó: Lehoczky Mihály. Békés megyei Nyomdaipari Vállalata Békéscsaba. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél.* |""lndes^ 25 051 |