Békés Megyei Népújság, 1964. június (19. évfolyam, 127-151. szám)
1964-06-21 / 144. szám
KÖRÖS ___________kulturális melléklet________ A Szocialista Képzőművészek Csoportjának kiállításáról Művészetük a jövőbe világított KÖRKÉP — 35 mai magyar novella — 71 Szocialista Képzőm ű— * vészek Csoportjának (1934—1944) kiállítása a Nemzeti Galériában a felfedezés erejével hatott. A két világháború közötti modem magyar művészetnek sokak által nem isimert, mások által könnyelműen felejtett, de mint most kitűnt: fontos láncszeme volt. Akiit ismerték, sok tekintetben egyoldalúan ítélték meg, részben úgy, hogy a munkásmozgalom szempontjából érdekes csupán, másrészt a végletesen elfogult állásfoglalások torzították valóságos jelentőségét. Ma, a művek szélesebb ismeretében mérleget készíthetünk s bízvást állítható, hogy a csoport művészeinek pártos-etikai és műveiknek — a tartalom és forma egységét kialakított — esztétikai értéke vitán felül álló. Amikor 1934-ben néhány fiatal művész — korábbi sikertelen kísérletek után — szervezett forrnák között arra vállalkozott, hogy Derko- vits nyomán a munkásosztály jogát és igazát hirdesse: erejét meghaladónak látszó feladatot vállalt. Bán Béla, Désá Huber István, Fenyő A. Endre. Goldman György, Major Máté, Mészáros László, Sugár Andor, majd később Barda Ernő, B. Juhász Pál, Farkas Aladár, Fehér György, Fekete Nagy Béla, Kondor György, Nold- pa István Pál, Oelmaeher Anna, Roxi József, Sohnitz- ler János, Szántó Pirosba, Szlovák György és Szőllősi Endre az illegális kommunista párt irányításával azt a kultúrforradalmat indította el, ami napjainkban is zajlik — ma már hivatalos keretek között, állami támogatással. De akkor, azok a fiatal művészek nem elégedtek meg azzal, hogy dolgozó vagy munkanélküli proletárt ábrázoljanak, hanem elvitték munkáikat kisebb- nagyobb vándorkiállítások keretében a munkás lakta kerületekbe, hogy azokhoz szóljanak, akikről szálnak. Ezen túlmenően szélesre tárták a kaput a fiatalok előtt s ez nem csupán any- nyit jelent, hogy még főiskolások is csatlakoztak a csoporthoz, hanem kis esti szabadiskolát szerveztek munkások számára s a csoport egy-egy fejlettebb művésze korrigált. K iállításaik a peremvárosi munkásotthonokban és szakszervezeti helyiségekben, valamint az ezekről és más művészeti eseményekről folytatott szenvedélyes, őszinte vitáik hozzájárultak a művészek szakmai és politikai fejlődéséhez, ízlésbeli és művészettörténeti gyarapodásához. Ugyanakkor a vándorkiállítások által, a kiállított művek által esztétikai élményt és ideológiai iskolát nyújtottak a tár- laitlátogató publikumnak. Sötét és nyomott volt a harmincas évek szocialista művészete, mert olyan volt a kor, amelyben létre jött s az életforma, amit tükrözött. A szépítetlen, nyers valóságot mondta el, darabosan, de hatalmas kifejező erővel. S ha Derkovits remekeiben, az ezüst és a rózsás- csillogásban a munkásoszitály reménysége szólal, a csoport fiataljai még a vádibeszédnél tartottak s ritkábban jutották el a bizakodás fényeiig. Ennek is a kor, a speciális magyar viszonyok adják a magyarázatát. A nagy mester, Derkovits életműve 1934-ben lezárult, de kivételes tehetsége képessé tette a „tudatos jövőbe” látásra. A csoport fiataljai a terjeszkedő fasizmus viszonyai között, majd egy világégés alatt fejtették ki munkásságukat. Még akkor is rendeztek messzehangzó kiállításokat, amikor a náci terror a megsemmisülést ígérő háborúba sodorta az országot, s amikor már módszeresen irtották a haza legjobb, haladó fiait. A csoport utolsó, nagy tette az 1942-es kiállítás volt a Vasas Székházban, ahol széles antifasiszta egységfrontot hozták létre a haladó polgári művészekkel együtt. Ezt a kiállítást a jobboldali sajtó felhördülése, parlamenti interpelláció kísérte, aminek következtében az óriási látogatottságú és sikerű tárlatot a rendőrség háromnapi nyitvatartás után bezáratta. Ekkor él'hurcol- ták az éppen ott talált művészeket s közülük nem egy többé sose tért vissza. A maga helyén, a maga idejében a csoport „élcsapat” volt a szó legvalóságosabb érteiméiben. Fiatal tagjainak már akkor figyelemre méltó művészi sikerei hitelesítették politikai tevékenységüket s mondhatni, viszont. A szocialista realizmusért szálltak síkra az elméletben és a művészi gyakorlatban egyaránt- Harcuk nem maradt hatástalan vagy eredménytelen, még akkor sem, ha a kegyetlen kor kialakulásukat tevőlegesen — börtönökkel és ha- láitáborokkal — megakadályozta. A törzstagok egyharmada mártírhalált halt, de torzóban maradt életművük tanúságtétel a szocialista eszme formáló ereje mellett, a szárnyat adó pártosság mellett. De tanúsítja azt is, hogy Derkovits Gyula elkötelezettsége a munkásosztály pártján nem elszigetelt jelenség, hanem tehetséges és hűséges fiatal művészek vállalták ugyanazt a göröngyös és veszélyekkel fenyegető utat. Az eszmei egyezés mellett a nagyon is különböző formajegyek arról vallanak, hogy szocialista realizmus alatt nem valami stílus-uniformist értettek, hanem a korszerűnek és egyéninek ötvözetében a társadalom legégetőbb kérdéseire keresték a választ. Az egyszerit általános érvényre emelni, az egyénit közérdekűvé szélesíteni, vagyis megkeresni és felmutatni a tipikust: ez volt a munkájuk egy nyomasztó terror alatt s amelyet hősi módon végeztek. TV/Tűvészetüktől elválaszt- hatatlan a társadalmi haladás szolgálata, mert ez számukra egyetlen egységet jelentett. Témáikban épp oly sokoldalúak, mint formáikban, vagyis nemcsak komor munkásokat festettek, vagy mintáztak. De, ha csendélet vagy tájkép a téma, útszéli feszület vagy néhány tárgy az asztalon, az osztály-tartalom, a célzatos mondanivaló sugárzik a művekből. Hősök voltak, de ennék leghalványabb tudata nélkül. Szolgálatot vállaltak az osztály és a nemzet felszabadítására s ezt a szolgálatot jó művészekhez és jó kommunistákhoz méltóan,.életük latbave- tésével vagy annak feláldozásával el is végeztéd:. A jövő, amiért dolgoztak, mindennapjaikká valósult., mégis úgy véljük, művészetük távolabbi holnapokat is bevilágít. Immár hagyománya irodalmi életünknek, hogy időnként együtt jelentetik meg a fiatal magyar írók novelláit, mintegy bemutatva így az előző antológia óta megtett fejlődés útját. Ebből a szempontból Gondos Ernő válogatása jól sikerült. A „Körkép” az utóbbi évtizedben feltűnt, igen tehetséges prózaírók legkifejezőbb és egyéniségükre legjellemzőbb írásait tartalmazza. Érdekes és örvendetes, hogy fiatal prózaíróink mindannyian a mai valóságnak ezer arcára figyelnek, mai problémákra keresnek választ, áttételesen még azok is — mint Sánta Ferenc — akik témájukat a múltból merítették. Ha szabad kategorizálni (jelen esetben ez elkerülhetetlen), három korcsoport jelentkezését figyelhetjük meg az antológiában. Az egyik az „idős fiatalok” csoportja (Bor Ambrus, Fejes Endre, Galabárdi Zoltán, Sánta Ferenc), akik már sem koruk, sem irodalmi rangjuk szerint nemigen illenének a fiatal prózaírók antológiájába. (Ezt nyilván a kiadó is érezte, s ezért tartózkodott a „fiatalok antológiája” megjelöléstől). Az ő jelenlétük emeli ugyan a gyűjtemény színvonalát, de valamennyiük itt közölt novellája saját írói szintjük alatt marad. Igaz, valóban szép írás a „Vonó Ignác” (Fejes), megrendítő és döbbenetes a „Halálnak halála” (Sánta), de hát az antológiát mégiscsak megelőzte már a „Rozsdatemető” és a „Húsz óra”, és így az olvasónak némi hiányérzete támad az említett •novellák olvasásakor. Az antológia javarészt az 1957—60 között jelentkező prózaírók (Baráth Lajos, Bertha Bulcsu, Fenákel Judit, Galambos Lajos, Gerelyes Endre, Szaművelési és filmszínházüzemvezetői tanfolyam kezdődik Gyulán, melynek előadásai, vitái és konzultációi elősegítik majd a korszerű, tartalmasabb filmszínház- vezetői tevékenységet. A korszerű filmszínházvezetést egyre sürgetőbben követeli az a tény, hogy a népművelési intézményeknek több irányú, módszereiben változatos kulturális ellátást kell biztosítaniuk. Ennek hiányában nincs kellő tömegvonzásuk. A népművelés eszközei közül a könyvnek és a filmnek legszerencsésebb még ma is a helyzete, — hiszen a legolcsóbb és legtömegesebb ellátást biztosíthatjuk velük. Az elmúlt évben közel ötkonyi Károly stb.) alkotásait tartalmazza, örvendetes, hogy szinte mindannyiuk írása mondandójában és formájában egyaránt jelentősebb, mint az előző, a Visszhang című antológiában olvasható novellák. Különösen vonatkozik ez két elbeszélésre. Fenákel Judit „Marad a riport‘’-ja bátor, szocialista szellemű írás, jó ötvözete az irodalmi riportnak és a novelmillió látogatója volt megyénkben a filmszínházak előadásainak. Megyénk igényes mozilátogató közönsége szereti e kulturált társas szórakozást; — amikor pihenve, kikapcsolódva is formálja végső soron ízlését, etikai, esztétikai szemléletét. BIZONYOS alapkövetelmények betartásán túl (a filmszínházban tisztaság, rend, — udvarias közönség- szolgálat legyen; — illetve jó vetítési, technikai feltételek legyenek biztosítva stb.) nagyon fontos, hogy a városi, községi párt-, állami, tömegszervezeti, szövetkezeti vezetőkkel,' kultúrosokkal jó munkakapcsolat alakuljon ki, mert segítséget csakis így kérhet a filmszínház vezetője e szervektől. Szükséges a segítség például széles körű, hatékony előzetes filmpropagandára, — mely alkalmakkor a kiemelt „A” kategóriájú filmekre módszeresen biztosítjuk a látogatókat. A kiemelt filmek politikailag, művészetileg fontos alkotások, — tehát közös problémánk, hogy minél nagyobb tömegekhez eljussanak. A kiváló filmek felett „védnökséget” vállalhatnak a helyi tömegszervezetek, szövetkezetek oly formában, hogy tagságukat mozgósítják a látogatásra. Megyénkben több termelőszövetkezettel alakult már oly jól a filmszínház kapcsolata, hogy jó filmeklának. Szakonyi Károly „Emije* ri üdvözlet”-e mély és alapoß. Aminek pedig a legiobban örülhetünk: 3 kötetben már egy új „csoport” alakulásának, forrongásának is tanúi lehetünk, a legifjabbaknak, akik a két évvel ezelőtti antológiában még nem szerepeltek. Közöttük — legalábbis e gyűjteménybe felvett írásuk alapján — Simonffy András és Szentgallay Géza látszik jelentős ígéretnek. Hiányossága az antológiának, hogy semmiféle elemző tanulmány nem segíti benne az olvasó tájékoztatását. re „telt ház”-akciót szerveztek közösen. Az agitációs-propaganda feladatok mellett csupán megemlítem, hogy nagy gondot kell fordítani minden filmszínház-vezetőnek az épületen belüli és az utcai írásos, képes filmpropagandára. Fontos, hogy forgalmas helyeken kerüljenek kihelyezésre a filmek plakátjai, képei. Helyi kezdeményezésre egyre több községi hirdetőtáblát biztosítanak forgalmas útrészeken a filmszínházak részére, — aminek őszintén örülünk és ezúton is megköszönjük. A KEZDETI lépéseket tettük csak meg a tudatos, tervszerű esztétikai nevelés területén. Több tucat ankét és néhány filmklub tapasztalata már azt bizonyítja, hogy a felnövő fiatalságot művészetet értő, szerető közönséggé kell formálnunk, — hisz belőlük lesz a jövő színházat, filmet látogató, könyvet olvasó, sokoldalúan művelt generációja. Ezért fordítanak nagy gondot filmszínház-vezetőink az őszi-téli népművelési programban az ifjúsági és felnőtt filmklubok és ankétek szervezésére. Céljuk, hogy megnyerjék az iskolák tantestületeit e célkitűzések segítésére, hogy megfelelően kivehessek részüket a szocialista tudatformálás sokrétű feladatából. Borka József a Békés megyei Mozi üzemi Vállalat igazgatója Gelmacher Anna = 1--------l==l = l~=» • l = l~—« L ipták Pál: Prága Hajdik Antal: Feleségem A korszerű filmszínház-vezetésről A propaganda új módszereit, formáit keresik RÖVIDESEN közös nép)
