Békés Megyei Népújság, 1964. május (19. évfolyam, 101-126. szám)
1964-05-28 / 123. szám
# #964. május 28. 5 Csü törtök Negyvenöt évig A múlt rendszer nehéz éveiben, alig 13 éves korában jutott árvaságra Oláh János, a Sarkad és Vi. deka Körzeti Földművesszövetkezet méteráru boltjának éladó se. gédje. Falusi boltban, Bükkszenit- mihályon kezdte a szakma elsajá. títását, s összesen negyvenöt évet töltött el becsülettel a pult mögött. a pult mögött Oláh János szereti szakmáját és érti is. Mint reszortfelelős munkálkodott a vásárlók és a szövetkezet vezetőinek közmegelégedésére. Munkahelyét mindig második otthonának tekintette. Ismeri az embereket, azok ízlését. A vásárlók Jani bácsija most megy nyugdíjba. De nem mond búcsút a pultnak, amely mögött négy és fél évtizedet töltött él. Hiszen nemcsak jó szakember, de jó tanító- mester is, s most ezt folytatja majd. Az utóbbi 20 év alatt 15 szakmunkás került ki a keze alól. Valamennyien kiváló szakemberek lettek. Az elmúlt 19 év alatt sokszor komoly megbecsülésben volt része. Az üdülőket, hazánk szép tájait is megismerhette, a Balaton, Hajdúszoboszló és más üdülőhely már nem ismeretlen számára. Mint a szocialista brigád tagja tovább is segíti a bolt kollektíváját, tagja marad a brigádnak. A szakszervezeti bizottság és a földművesszövetkezet vezetői, a szövetkezet dolgozói és munkatársai szeretettel búcsúztatták Oláh elvtársat nyugdíjba vonulása alkalmából. Szép ajándékokkal kedveskedtek a szakma kiváló művelőjének. Back Gyula A Békéscsabai Faipari Ktsz-ből félkész bútor! szállítanak Hajdú-Bihar megyébe A Békéscsabai Faipari Ktsz-ben ez évben kezdték'meg a Szikra nevű hálószobabútor sorozatkészíté. sét. A tetszetős kivitelű bútorból az eredeti terv szerint az idén kétezer garnitúrát kellett volna előállítani, ám az OKISZ kérésére a közelmúltban felemelték a tervet 2300 garnitúrára. Erre azért volt szükség, mert a hajdúböszörményi asztalos ktsz rosszul készült fel a gyártásra, az 1964-re tervezett 1500 Szikra garnitúrából még csak 25-öt csinált meg, a csabai ktsz viszont már a kilencszázadiknál tant. Hogy a hajdúböszörményiek gyorsabban haladjanak, Békéscsabáról háromszáz darab félkész Szikra garnitúrát kapnak. A kiszabott anyagot Hajdúböszörményben csak csiszolni, ‘ fényezni, összeilleszteni kell. A csabai ktsz fennállása ói)a első ízben történik meg, hogy megyén kívüli ktsz-t segít ki. Kétségtelen, hogy ez a tény emeli a szövetkezet tekintélyét A VÁSÁR Gyermekkorom vásárai jutnak eszembe, mikor Békéscsabáról Szeghalom felé haladunk. A faluban semmi ünnepélyesség nincs, s az én szenzációt váró kedvem is pillanatok alatt lelohad, mikor kinn a futballpálya körül észreveszem a néhány sátrat. Harmonikaszó jut el fülemig és egy nyekergő hang dalolja: — ...ott van az én hazám... és hümmögésbe csap át a dal, csak a harmonika szól falsul tovább. Arcok a vásáron Az első sátorsoron egy cigányházaspár ül a kisasztal mögött, az asztalon tű, molyirtó és fenőkő. Néha a családfő felkiabál: Itt vegyenek, ilyen még nem volt! — de hangját máris elnyomja egy vígkedélyű békési késes kiabálása, aki tyúkszeliditőként árulja késeit. Hamisítatlan vásári hangulat még akkor is, ha csak néhány sorból áll az egész. A mézeskalácsé« előtt többségében gyerekek. — Ez mennyibe kerül? — fog meg egy mézeshuszárt egy fejkendős néni, aztán zsebkendőt bont és leszurkolja az öt forintot. A harmonika egészen közelről szól, aki húzza, zsákon ül, előtte néhány régi nótaskönyv és a nó- táskönyveknél régebbi dalokat nyekereg. Egy kisfiú rohan át a sátorsoron, a kanta majdnem nagyobb nála és a füles pohár időnként a kanta'oldalához koccan, ő meg kiabál: — Friiiis vizet vegyenek! — odafurakodik a mézeskalácsos- hoz. — Bácsi, nem kér vizet? — ez már biztos azért történik, hátha az iszik és akkor szolgálatait legalább egy mézeskaláccsal honorálja. — Nem — utasítja vissza a kínálást a mézeskalácsom és az ellenőr 'felé fordul, aki a kalkulációs lapokat, az egészségügyi könyvet és a szükséges iratokat kéri. — Nincs nálam, tegnap búcsún voltam. — Miért ninfis kinn az árun az árcédula és a csomagolt árun a név és a szavatossági idő? — Nem szoktuk rátönni — akadozik a mézeskalács«« szava. Vásár van, ilyenkor titokban lehet emelni még az árakat is, és, ez már nemcsak gyanú, hanem biztos is, ilyenkor kelendőbb a portéka. Ellenőrzés a vásáron A vásárlétogatás az ÁKF ellenőreivel együtt történik. És kiderült, hogy a sátrak mélyén az áru mellett jó néhány probléma is van. Az árusok sokszor nem hozzák magúkkal a kalkulációs lapokat, nem használják az árjelző táblákat, és bizony a szeghalmi vásáron így volt, minden volt itt, de többségében „bóvli”. Van persze más is. Idős bácsi áll az egyik soron. Ütött-kopott zománctáblán: Csató János szitás- és rostásmester. 1920 óta önálló. Túl van a 70 éven. Mikor az ellenőr az árkalkulációs lapot kéri, arról kiderül, hogy azok rosszul vannak kiállítva. — Mit csináljak magával, bátyám? — kérdi az ellenőr. — Nem tudom kérem, nekem senki sem mondta, hogy hogy kell ezt kitölteni — szemei ártatlanul néznek az ellenőrre, s várja a vásárlót, aki bizony-nem nagyon jelentkezik. Régi mesterség, kiesd kereslet, kevés haszon. Mögötte ott az Opel-Kapitén, de az nem az övé, hanem a bádogosé, aki pillanatok alatt eladja az áruját és int az ellenőrnek. — Én már végeztem — és csak nézhetünk a kocsi után. — Hogy ez a fogas? — kérdi meg a mestertől egy asszony, aztán kezibe veszi a kért árut, mustrálgatja..: — Negyvenöt forint. — Drága az —int az asszony, s máris továbblép. — Ilyen ez a vásár — mondja G. Balogh Imre faesztergályos, aki rezignáltan teszi hozzá még egyszer: — Gyenge vásár... Az ellenőr itt is megállapítja, hogy rosszul van kitöltve a kalkulációs lap és a büntetés szó hallatán a kisiparos „kiborul”. — Fizetjük a KIOSZ-nak a 30 forintot, de semmi segítséget nem ad. S akkor utána itt az ellenőrzés, és akkor esetleg még meg is büntetnék bennünket. — Sajnos, így van — fordul hozzám az ellenőr magyarázóan, — á járási KIOSZ és ipari osztályok nem sokat segítenek a kisiparosoknak. Nagy „halak" és „ kis halak " A vásár tart tovább. A nap de- lelőre ér és az egyetlen földművesszövetkezeti sörkimérésnél már dühöngenek a vevők. — Mi ezen nem keresünk — mondja a szeghalmi étterem vezetője — a sört bent is el tudnánk adni, és akkor a pohár sem veszne el. Pillanatok alatt elfogy a sült hús és az a néhány tányér pörkölt is gazdára talál. Étel csak a mézeskalácsotoknál van. Megy is a bőt. A sátrak mögött az autók ajtaja egymás után nyűik. Már pakolnak. És a Moszkvicsok, Wartburgok meg a Volga máris csak port hagy maga Után. — Elmentek a „menők” — jegyzi meg egy árus, aki bőröndjébe csomagolja a „piacot”, de azért vágyakokó szemmel néz az elporzott autók után. Talán gondolatban így morfondíroz: — Ha én is szerencsésebb lennék! Már csák a vizet hordó gyerek kiabál, és sör helyett most fogy a víz. A bizsu-árusok nagy csörgéssel pakolják a talmi aranyat és az alumínium-ezüstöt. Kiengedik a felfújható gumipárnából a levegőt, csattanással esik le a sátorlap, aztán vége. Volt vásár, nincs vásár. És tanultam valamit: ... A vásárokat bennem már csak a gyermekkor emléke szépíti, de az ilyen falusis vásárok nem adnak a mai gyereknek majdan megszépülő emléket. Dóczi Imre •• Üzenet a körösújladánylaknak Törvénysértés nem történt, az igaz Másfél hónappal ezelőtt cikk jelent meg a Népújságban. A lakosság kérelme: vigyék vissza a kö- rösújladányi iskolába a televíziót címmel. Ebben arról volt szó, hogy az újladányi iskolában lévő televíziót, tekintve, hogy Körösla- dány eme részében még alig van tv-készülék, kár volt elvitetnie a tanácsnak. Arról nem is beszélve, hogy iskolatelevízióként is szükség lett volna rá. Írásunkban kértük mindazokat, akik az ügyben akkor és most is felelősséggel intézkedhetnek, hogy sok szempontból vitathatatlannak látszó érveik ellenére, találjanak ki valamilyen köz- érdekűbb megoldást annál, hogy elvitették a készüléket A napokban a szeghalmi járási tanács művelődésügyi osztálya, mely az újladányi iskolának is felügyeleti szerve, megvizsgálta az ügyet és B. Major János osztályvezető szerkesztőségünkhöz írt levelében részletesen megindokolta, hogy miért történt minden úgy, ahogy történt. Idézzük a levelet: „A televízió a körösladányi községi tanács tulajdona, amit kiadtak az újladányi iskolának, hogy az újladányi felnőtt lakosság esténként a televízióadást nézhesse. Azonban több rendellenesség történt. A rendet} fegyelmet nem tudta senki fenntartani. Figyelmeztetés eile4 nére a termet bepiszkolták, a esik. keket, napraforgómag-héjat szétdobáltak. Mivel általános iskolásoknak (az iskolai rendtartásnak megfelelően — a szerk.) este nyolc órakor haza kell menniük, több gyermeket ablakon keresztül hoztak be a szülők, emiatt több ablak kitört. A felnőttek egy része — mivel a 6—10 éves gyermekek részére készült padokba nem fért be — azok írólapjára ült és sáros láb. bal összesározta a gyermekek ülőhelyét. A tanteremben így nem lehetett a tisztaságot biztosítani. Az egészségügyi szervek a tanácsnál több esetben kifogásolták a tanterem tisztaságát, közölvén, hogy ilyen teremben másnap általános iskolás gyermekek item tanulhatnak egészségük veszélyezte, tése nélkül, tekintve, hogy a tantermet — tanteremhiány miatt — váltással használják reggel nyolc, tói délután öt 'óráig iskolai oktatásra. Mivel rendőri szervek is jelezték, hogy a televíziónézéssel kapcsolatban több rendellenesség, rendbontás, állami vagyon rongálása történik (például a kerítést letaposták, s így újra kell csináltatni, a vécéajtókat ismeretlen egyének több esetben leemelték és kidobták az utcára), a községi tanács végrehajtó bizottsága 1963.- október 10. ülésén 101/1963. számú vb-határozatával utasította az elnökhelyettest, hogy az 1963. évi novemberi tanácsülésre az újladányi iskolában a televízió műsor nézésénél előforduló rendellenesség megszüntetése érdekében ké. szítsen javaslattervezetet és ter_ jessze a tanácsülés elé jóváhagyásra. Búzás István elnökhelyettes terve az volt, hogy az újladányi tanácstagokat kéri fel a rend fenntartására, azok azonban ezt a feladatot nem vállaltál'f. Próbált tekintéllyel bíró újladányi lakosokat felkérni, de ók sem vállalták. Így Búzás elvtárs az 1963. november 22. tanácsülésen azt jelentette, s javasolta, hogy az újladányi iskolában a televíziónézést szüntessék meg. Ezt a tanácsülés egyhangúan elfogadta, s elfogadták az újladányi tanácstagok is. Ezek után a televíziót bevitték a községi tanács épületébe, s később, mivel a központi iskolának még nincs televíziója, átadták használatra a központi iskolának, hogy a növendékek az iskolatelevízió adásait rendszeresen nézhes. sék. Mivel a fenti intézkedést a községi tanácsülés hozta, az 1954. évi X. törvény 8. paragrafusa alapján a járási szakigazgatási szerv nem bírálhatja felül a községi tanács döntéseit. Törvénysértés nem történt, így az ügyet nem terjesztem a járási tanács elé. Az újladányi lakosok a televízió adását rendszeresen nézhetik az Üjladányban lévő Üj Barázda Termelőszövetkezet kultúrtermében, amely a felnőttek részére van berendezve megfelelő székekkel és padokkal.” A körösújladányi televízióproblémára érkezett fenti levél, noha a szerkesztőség címére jött és részben nekünk is szól, tulajdonképpen mégiscsak az újladá- nyiaknak küldött üzenet, melyet olvasva komolyan felvetődik: a televízióadásokat látogató szülők és a többi felnőtt felelőssége. Hogyan tehették vagy tűrhettek azt, hogy egy iskola, melynek épsége, tisztasága, állagvédelme legalább olyan fontos, mint bármelyik rendes családi otthoné, egy-egy televízió-est után úgy nézzen kd, hogy az ki sem mondható? Szinte elképzelhetetlennek tartjuk, hogy a nyilván rend- és tisztaságszerető többség, ha összefogott volna, ne tudta volna biztosítani a kulturált tévézés feltételeit, ne tudta volna közös erővel megfékezni, kordában tartani a fegyelmezetleneket, felnőttet, gyereket egyaránt. Azonban nagyon ide kívánkozik egy másik megjegyzés is. Ma, amikor a népművelés nagy ügye minden társadalmi és hivatalos szervnek, ezek minden képviselőjének a maga területén szívügye kell, hogy legyen, és amikor örülni kellene annak, hogy valahol, jelen esetben Üjladányban, az emberek annyira törik magukat, hogy televíziót nézhessenek, határozat születik a készülék elszállítására és az szigorúan „végre is hajtatik”. Miként a járási tanács levele hangoztatja is, számos alapos ok tette ezt indokolttá és „törvénysértés nem történt”. Ez valóban színigaz! Hivatalos értelemben mindenki fedd- hetetlenül járt el. Megoldásként az Űj Barázda-beli készüléket említették, és hogy ott a helyiség is rendelkezésre áll; elfelejtik azonban, hogy annak már megvan a közönsége és a lakosok többségének messze esik, különösen az öregek panaszolják ezt. Többek között ezért sem tartjuk szerencsés megoldásnak azt, hogy tanácsi tiltó határozatokkal és a járási művelődési osztálynak mindezekre áment mondó levelével lezárnak egy gondot okozó ügyet, ahelyett, hogy olyan megoldást keresnének, melyben egyformán fontos tényező az is, hogy kielégítsék az újla- dányiak televíziózási igényét és az is, hogy a rend, a tisztaság fenntartását hogyan kívánják biztosítani. így már szerencsésebb lett volna az újladányi ügy elintézése. Vajon akad-e másutt is a megyében efféle eset, vagy ez csak kivétel? Bár úgy lenne! Huszár Rezső
