Békés Megyei Népújság, 1964. március (19. évfolyam, 51-75. szám)
1964-03-01 / 51. szám
BÉKÉS M Világ proletárjai, egyesüljetek! A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA NÉPÚJSÁG 1964. MÁRCIUS L, VASÁRNAP Ara: 90 fillér XIX. ÉVFOLYAM, 51. SZÁM Termelékenység és életszínvonal | »Közgyűlés" —a folyosón | Mit mond a tudós? | Család—Otthon | Sport Munkában a repülőgépek Befejezés előtt a téli nagyjavítás A szeghalmi Járás őszi gabonavetéseinek jelentős részére ezekben a napokban repülőgépről szórják a műtrágyái. A Földművelésügyi Minisztérium repülőgépes növényvédelmi szolgálatával kötött szerződés alapján jelenleg két növényvédő repülőgép tartózkodik e célból Füzesgyarmaton. IIMMIIHMMIIIIIIIUIIIIIUMIIIIIIIIHMIIIIIinUIIIMIflUIIUIIIUIMHNMIIIHIN Az idén másfél millió forintot fordítanak a megye téglagyárainak műszaki fejlesztésére A Békés megyei Tégla- és Cserépipari Vállalat békéscsabai 1-es és 2-es számú gyárában, ahol műszárító van, már megkezdődött a cserép és válaszfal-tégla gyártása. Más gyáregységekben terv szerint március 2-án kezdődik a munka, a fagyveszély miatt azonban eltolódás lesz. A gyártógépek nagyjavítása a gyulai, valamint a két orosházi és mezőberényi gyárban már befejeződött, a többi helyen még néhány napra van szükség. Ez az első nagyjavítás az összevonás óta, ami nagy munka elé állította a műszakiakat, a karbantartókat és a gépjavító műhely dolgozóit, akik azonban eredményesen teljesítették a feladatukat. A vállalat jelenlegi körülmé- •yei lehetővé teszik a volt tanácsi vállalathoz tartozó gyárak műszaki fejlesztését, valamint kedvezőbb munkaviszonyok kialakítását. . Eleken, Gyomán és • Batto- nyán átrendezik a présházat és korszerűbb technológiai eljárást vezetnek be. Gyomán a nyerstéglagyártó berendezést, valamint szerű térvilágítást létesítenek. Ugyancsak itt és Eleken teknős keverőüzemet építenek . be. A volt minisztériumi telepek közül az orosházi 1-es és a mezőberé- riyi 2-es számú téglagyár új kotrógépet kap. A fejlesztés összege mintegy másfél millió forintot a baggert villamosítják és kor-j tesz ki. Tízenntigyezer vagon Imrgonyavetbgiimó a „prizmavárosokban“ Tovább javítják a fehér húsú rózsafajták arányát A fagyók enyhültével* megélénkültek a termelőszövetkezeti majorok, szérűskertek: a növénytermesztő brigádok mindenütt átvizsgálják az ősszel rakott burgonyaprizmáikat, hogy idejében megakadályozzák a nagy mennyiségű vetőgumó esetleges romlását. Az első tapasztalatok kedvezőek. Az eddig megvizsgált prizmákban csak szórványosan észleltek rothadást, elsősorban ott, ahol selejtezés nélkül raktározták el a termést. Most gyors átválogatással segítenek a bajon. Az idén országosan 373 000 holdon termesztenek burgonyát. A Vetőmagtermelő és Ellátó Vállalat közvetítésével a Földművelésügyi Minisztérium már a múlt ősszel 7000 vagon vetőgumót osztott ki fajtafelújításra és további 4000 vagonnal vetőgiumó szaporítási célra. Tavasza szétosztásra vár még 3000 vagánnyá vetőgu- mó, amelynek szállítását március 10-e körül kezdik meg. Faj tafel- újításma ugyancsak a következő hetekben érkezik 300 vagonnyí vetőgumó Lengyelországból és a Német Demokratikus Köztársaságból. Az ősszel kiosztott, Eletve a hamarosan kiosztásra kerülő, együttesen 14 000 vagonnyi vetőgumó az idei egész burgonyatermő terület 33 százalékára lesz elegendő, tgy legalább 3 évenként minden vidéken felújíthatják a leromló burgonyafajtákat. A termőképesség fenntartáséval, illetve fokozatos javításával egyidőben, a fogyasztóiközönség körében kedvelt fehér húsú, úgynevezett rózsafajták arányának növelésével gondoslkodnak az étkezési minőség javításáról. A néhány év előtt .termesztett,. több mint 50 fajtából kiválasztották a legjobb néhányat és ezek elsza- porításával a rózsatípusú burgonyafajták arányát 24 százalékra növelték. A számítások szerint a következő években már elérik a 60 százalékot. Ugyanakkor a sárga húsú burgonyafajták újabban kinemesített típusait (somogyi korai, somogyi sárga, somogyi kifli stb.) is tovább szaporítják. (MTI) Csaknem ezer vagonnal több édesség A magyar édesipar feladatai az idén jóval nagyobbak, mint az előző évben. Az úgynevezett lisztes áruk, a keksz, a nápolyi és az ostyafélék, valamint a cukorkák rovására növekszik a kereslet csokoládé és a csokoládés .készítmények iránt. Az idén az igények kielégítésére csaknem ezer vagonnal több édességet gyártanak, s a többlet nagy része csokoládéáru. A hivatali és a házi kávéfogyasztás is egyre nő, ezért ebben az évben már 440 vagon —• a tavalyinál 50 vagonnal több — kávét pörköl, s ad a kereskedelemnek az édesipar. Néhány édesség- különlegességünk külföldi forgalma is fejlődik. A múlt évben kétszeresére növekedett az export, s ehhez képest az idén újabb 20 százalékkal több édességet gyárt az ipar külföldi — többek között osztrák, német, angol és francia — megrendelésre. A magyar édesipar több mint 800 féle terméke ebben az évben is bővül, Űj gyártmány a szemenként csomagolt, barackízzel és konyakkal töltött cukorka is, valamint a finomdesszerttel töltött könyvborító. A háziasszonyok régi kérésének is eleget tesz az ipar. A házitorta bevonásához fél- és negyedkilós csomagolásban csokoládémasszát készítenek. Gondoltak a cukorbetegekre is, a keserű csokoládén kívül többféle diabetikus ostyát és kekszet, valamint mogyorós tejcsokoládét is gyártanak. Az újdonságok galomba került — at. adtak a desszertet boz. Az ízléses fémdobozokat az Öra és Ékszeripari Vállalat állítja elő, (MTI) Tanultunk szomszédainktól Jól sikerült ismeretterjesztő előadás Észafe-Magyararszágról tartottak előadást február 28-án, pénteken este Békéscsabán az értelmiségi klubban, az IBUSZ—TIT ország—világjárók baráti körének rendezvényén. Ez alkalommal Balogh Ferenc tanár ismertette hazánk északi részét, s előadását színes diafilmek vetítésével tette érdekesebbé. Az IBUSZ—TIT ország—világjárók baráti köre felváltva rendezi ismeretterjesztő előadásait Magyarország tájairól és más európai országokról. Egy-egy rendezvény után arra a vidékre szerveznek társasutazásokat, amelyet egyszer már ismertettekt A isehszlováKfai Oltttütz Zavod Gépgyár 60 légiós 50—90 hold öntözésére alkalmas D—6-os jelzésű, percenként 2500 liter vizet adó Sigma típusú szivattyúmotorja. (Képes tudósítás a 3. oldalon.)