Békés Megyei Népújság, 1964. január (19. évfolyam, 1-25. szám)

1964-01-26 / 21. szám

1964. Január 2«. ' 2 Vasárnap Ezen az ülésen valóban olyan dolgokról beszéltek az emberek, ami nap, mint nap foglalkoztatja, emészti vagy biztatja őket, olyas­miről, amit meg kell tenni vagy el kell vetni, tehát arról, ami „a mi munkánk, s nem is kevés”. Az üzemi tanács tagjai mellett a művezetők, csoportvezetők, gaz­dasági, mozgalmi vezetők gyara­pították fel a létszámot huszon­ötre. Ennyien hallgatták kezdettől fogva a beszámolókat és vettek részt a vitában három órán át csütörtökön este Gyulán, a Békés megyei Húsipari Vállalatnál. Szabó György, a terv. és üzem- gazdasági osztály fiatal vezetője etette terítékre” az idei tervet. Ha lett volna légy, röpködésre hajlamos, hát a zümmögését le­hetett volna hallani a szavak szünetében. Mindenki figyelt, ma­gában számolgatott, kalkulált, fü­zetébe, papírcetlijére jegyezgetett, szóval, a hallottak ,,befogadására’’ koncentrált. Mivel is kezdhette volna refe­rátumát az üzem „parlamentje" előtt Szabó György, mint a sike­resen teljesített tavalyi tervvel. Már november 20-án „készen vol­tak”, amit ezután termeltek (35 millió forint értékben), az plusz, huszáros ráadás volt. Az előirány­zott 100 vagon gyulai kolbász he­lyett az évváltásig 129 és fél va­gonnal küldtek exportra: Cseh­szlovákiába, az NDK-ba, Tomas Niedeme*'her cégének az NSZK-ba, Lacy H. Singemek Hollandiába, a Delicatessen cégnek Afrika leg­délibb országába, aztán a svédek­nek, svájciaknak, spanyoloknak, ghanaiaknak, s a nemzetközi vá­sárokra kóstolónak. Az idén is 100 vagonos a terv, de biztosan több lesz a kiszállítás. A jó minő­séget továbbra is hozzáértő embe­rek munkája szavatolja. Tavaly 10 ezer 366 mázsa hen­tesárut adtak az üzemi konyhák­nak, háztartásoknak, hússzékek­nek. Az idén a terv: 103,2 vagon. Ezt a töméntelen sok húst, tölte­léket, kenőárut, sai’ot, é*kezési szalonnát, a vágóhídiak 74 ezer sertés, 6600 szarvasmarha, 6400 birka, 1047 borjú, 322 ló levágá­sával, majd a központiak a feldol­gozásával biztosítják. Exportra szállítanak még 16 vagon sózott hátszalonnát is. Ahhoz, hogy gyorsan és jól dol­gozzanak, persze még jobb munkakörülmények kellenek. Az osztályvezető 18 pontban sorolta el a tennivalókat, a műszaki intézkedéseket. A hosz- szú listán éppúgy rögzítették az artézi kút felújítását, mint a hús­csorgató hűtő mennyezetének megerősítését, a portai kerékpár- szín bővítését vagy a békéscsabai vágóhíd rekonstrukciójának meg­indítását Elemezte a létszám, s a kereset növekedését, a termelékenység alakulását, azokat a dolgokat me­lyek figyelmét vonzóak, érdeklő­dést csigázók minden tanácstag, minden munkás számára. Amikor letette papirosát, nehe­zen ocsúdtak fel a töprengésből az emberek. Sok volt a szám egy­szerre. Nem is a számokkal fog­lalkoztak a beszédeikben, meg­jegyzéseikben, hanem a tervtelje­sítés hogyanjával, körülményei­vel, az apróbb nehézségekkel. Török Antal a munkaügyi problé­mákat feszegette, s ezzel már ben­ne voltunk az egyik legégetőbb gond sodrásában. 1963 második fe­lében 141-en léptek ki, 136-an jöt­tek. A csabai üzemben dolgozók — néhány kivétellel —, az össze­vonás után felmondtak, s elmen­tek. Helyükre Gyulán segédmun­kás férfiakat, nőket vettek fel. Huszonötén döntötték el... Tudósítás egy „üzemi parlament” üléséről Igen, nőket is. Voltak, akik ké­telyeket támasztottak: nőkkel nem lesz tervteljesítés. Csattanós cáfo­lat következett: a szalámi kötözés­nél — ahol több nő kezdte a mun­kát — 5,1 százalékkal nőtt a ter­melékenység rövid idő alatt. Tö­rök Antal arra kérte az üzemi ta­nácsot, hogy jobban hadakozzon a női munka lebecsülése ellen, se­gítse a nőket, hogy megszeressék munkahelyüket. Másodjára a munkafeltételek jó biztosítását szorgalmazta. Ez egyrészt a mű­vezetőkön, csoportvezetőkön mú­lik. Helyesen jegyezte meg: a nor­mák megfelelő feltételekre van­nak megadva, s ezeket a feltétele­ket biztosítani kell. Juhász György, a sajtoló cso­portvezetője a hűtőtér szűkössé­ge miatt emelt szót. „Hogyan hút- jük le a 16 vagon hátszalonnát?” Szigeti Attila, az új töltőgép, s az elektromos bontófűrész mielőb­bi érkezését várja és a karbantar­tási munkák gondosságára, gyor­saságára apellált. Egy kicsit fel­villanyozott bennünket az az ész­revétele, ami a villamos energiával való gazdálkodásra vonatkozott. Mint mondotta: tavaly a termelési érték két százalékát tette ki a felhasznált energia költsége. Tú­lontúl sokat pazaroltak. Ez megengedhetetlen. Az üzemi tulajdon védelméhez szerinte az is hozzátartozik, hogy valaki leolt egy feleslegesen égő villanyt. Mi­lyen igaza volt! S akkor is igazat mondott, amikor a higiéniai köve­telmények gondosabb betartására célozgatott. Schlittert József, a gyúrócsoport vezetője, a töltelék­áruk tárolásának gondját firtatta. Szabadban tárolnak a csomagolás előtt, s ez nem valami megnyug­tató. Mindannyiunk számára mondott egy nagyon elgondolkoztató szá­mot Nyíri István gyártásvezető. Kis jegyzetblokkjában, még a be­számoló alatt kikalkulálta, hogy­ha az idén levágandó 74 ezer ser­tésből a vágóhídi dolgozók csak egy fél (!) százalékkal több fő terméket (húst, szalonnát) „hoz­nak ki”, az 420 mázsára rúg egy évben! Tehát, ha igazán lelkiis­meretes és gondos munkát végez­nek, akkor annyi húst, szalonnát „foghatnak meg”, amennyiből 42 ezer (!) embernek jut egy kiló egyszerre. Gyakorlatias fejtegetés, számolgatás az előrelátó, takaré­kos emberek szép jellemvonása. A kollektívának tetszett nagyon. Kiss Lajos, a kereskedelmi osz­tály vezetője, a hentesáru-túrák ésszerű megszervezéséért kardos­kodott, s annak az örömnek adott kifejezést, hogy a szállítást két te­hergépkocsi teszi gyorsabbá az idén. Kdumbán József igazgató közvetlen szavakkal, az új mun­kások nevelésére, a kollektív szellem ápolására. a munkaerkölcs, munkafegyelem javításának szükségére hívta fel a tanács figyelmét. Ehhez fűzte hoz­zá később Kiss Pál főkönyvelő, hogy a közös tulajdonra jobban kell vigyázná. Tavaly az étkezdé­ben 900 tányér tört el, nem vélet­lenül. Az újak vásárlása az ön­költséget növeli. Gyűrűzhetett volna tovább is a beszélgetés, de az idő rohamosan múlott Szavazásra került a sor, s mindenki igent mondott az idei tervre. Ebben az egyöntetű állás­foglalásban. benne volt az is, hogy személy szerint mindenki tudá­sa, képessége legjavát adja e a terv teljesítéséért A második órában az idei mun. kaversenyről pergett a szó. Sum­ma summára: az idei terv még nincs lebontva minden üzemrész­re, a vállalásokat még irreális lenne megtenni. Még egy hét szükséges a várakozáshoz. De aztán élénk versengés indulhat meg, elevenebb, mint tavaly. Harmadjára a nyereségrészese­dés felosztásának módját vitatták meg. Minden valószínűség szerint, szép összeg jár a jó munkáért a csabai és gyulai telep dolgozóinak. De, mert az előző években más­hogyan osztották el a pénzt, most össze kellett hangolná a két fel­osztási szabályzatot, hogy senkit se rövidítsenek meg. Egyórás — olykor parázs — vita után, végül is megszületett a döntés: ha több mint kétheti fizetésnek megfelelő nyereségrészesedést osztanak, ak­kor annak a 15 százalékát tarta­lékolják. Az persze nem kap sem. mit, aki öt napot mulasztott iga­zolatlanul. Aki öt éve dolgozik a vállalatnál, az öt. aki tíz éve, az tíz százalékkal több pénzt kap. A munkásösszefogás szép példájának voltam szem- és fültanúja végezetül. Kólumbán elvtárs bejelentette, hogy az anyaghiány miatt kevesebb em­berre van szükség. Két megoldás közül választhatnak: vagy 45 órás munkahetet szerveznek (ez a ke­leset csökkenésével jár), vagy el­bocsátanak néhány hétre 20—22 embert A kis „parlament” na­gyon emberségesen, egyöntetűen döntött: inkább csökkenjen a ke­reset, de ne bocsássanak el sen­kit. Mindenkinek fontos a ke­nyér™ Mindennek a csattanója az szb- titkár zárszava volt: a jövő héten két női - brigádot alakítanak és ezek a brigádok beneveznek a Szocialista brigád címért küzdő kollektívák versenyébe. Ennyit tartottam fontosnak el­mondani ebben a „parlamenti” tudósításban. Míg hazafelé hozott a gépkocsi, azon morfondíroztam, hogy jó lenne, ha minden üzenni tanács ülése ilyen tartalmas, fele. lősségteljes, mozgalmas lenne, mint ez volt Gyulán, január 23-án. Pallag Róbert Dermesztő mosoly Az óvodák udvarán lévő óriás fenyők szinte meggörnyednek a rájuk nehezedő fagyos hó alatt. Az apróságok rózsás arcocskával, gémberedett kezekkel érkeznek, de a barátságos, meleg teremben percek alatt felmelegednek, s vi­dáman fognak hozzá a játékhoz. Lacika is jókedvűen vegyül el a játszadozó pajtások közé. A koc­kákból kaput, várat épít, azután autót vezet, labdával játszik, szin­te semmi sem érdekli a játék vi­lágán túl. önfeledten játszanak a kislá­nyok és kisfiúk és Lacika boldog, mert kedvenc játékait szedheti elő. Kopogtatnak. A belépő tekinte­tét követve Lacikát látjuk. Arcán megfagyott a mosoly, szoborként áll, kitágult szemében meglepetés, ijedtség és furcsa félelem lobban. A vendég kissé megindultan lép a kisfiú felé. — Látni akartalak, kisfiam, el kellett jönnöm — mondja, s azzal a kisfiú felé hajol. Lacika nem i szól semmit, hanem mintha csak I betanították volna, elfordul vá­gyakozó tekintetű édesapjától. Nehéz lenne leírni az apa fáj- I dalmát, aki gyermeke egyetlen barátságos mosolyáért csaknem fél órán át hiába könyörgött. Könnyes szemmel búcsúzott kisfi­ától, aki csókját sem viszonozta. Nemrég — amikor még a szülők együtt éltek — ugyanez a kisfiú boldogan ölelte az édesapja nya­kát, s kérlelte, meséljen neki. Forrón szerette, ahogyan csak egy kisgyermek tud szeretni. Az édes* apa sokat mesélt •neki a nagy gépről, amely engedelmeskedik az ő kezének, s akkor még hős volt gyermeke szemében. Most elf or* dúl tőle, s még egy mosolyra sem méltatja, A hőmérő higanyszála plusz Í4 fokot mutat az óvoda játszótér* méhen, de a gyermek szive fa* gyos maradt. Megfagyasztották azok a felnőttek, akik köiü'ötte élnek s akik az édesapát a maguk módján akarják elüldözni gyer­mekétől. Rózsa Tiborné A munkadíjazás fejlesztése szövetkezeteinkben A zárszámadást és tervet tár­gyaló közgyűlések egyik fontos- témája tsz-eink jelentős részé­ben az idén is a munkadíjazás fejlesztése. Különösen a gyengén gazdálkodó üzemeknek kell fog­lalkozniuk ezzel. Ezeken a he­lyeken gyakran nem a termelés jobb megtervezése és megszer­vezése, vagyis a gazdálkodás megjavítása útján keresik a ki­utat, hanem pusztán az elosztás egyik vagy másik formájától várnak gyökeres javulást. Még a jól gazdálkodó tsz-ekben is előfordul, hogy nem számolnak saját körülményeikkel és egy­szerűen lemásolnak más feltéte­lek között bevált „jó formákat”. Később aztán csodálkoznak, hogy náluk ez a módszer nem hozott semmit a konyhára. Előfordul, hogy egyes járásokban „rendet teremteni” jelzővel csak bizo­nyos formákat „engedélyeznek”. Előfordul továbbá, hogy a nagy tarkaság megszüntetése ürügyén olyan formákat szorgalmaznak, amelyeknek az adott helyen nincs meg sem a gazdasági, sem a személyi feltétele. Termelőszövetkezeteinkre je­lenleg a munkadíjazás rendkívül nagy változatossága jellemző. Ez azonban nem véletlen, és nem politikai hiba. Azzal függ össze, hogy a szövetkezetek között az alapvető gazdasági és személyi feltételek tekintetében is óriási eltérések vannak. Sok szövetke­zet még csak a nagyüzemi gaz­dálkodás kialakulásának egészen kezdeti szakaszánál tart. Se ele­gendő góp>e, nagyüzemi felszere­lése nincs; se szakembere, tagjaik nagy része esetleg még nem is érzi otthon magát a tsz-ben. Sok száz szövetkezetünk pedig már jól felszerelt, korszerűen gazdál­kodó nagyüzem. Jó a vezetése, a tagok •magukénak érzik a kö­zöst Jtb. A gazdálkodás színvo­nalától függően az egyik helyen alig tudnak készpénzt osztani, a másik helyen csak pénzben annyit osztanak, mint amazok­ban összesen. Nyilvánvaló, hogy más-más munkadíjazási megol­dások szükségesek a különféle helyeken. A sablonosság, a türel­metlenség és a kapkodás ebben a vonatkozásban is csak árthat. A gyakorlat bebizonyította, a ta­pasztalat igazolta, hogy a mun­kadíjazást mindig az adott vi­szonyokkal összhangban kell megválasztani s a körülmények változásával módosítani. A tapasztalatok alapján ma már biztosan megállapítható. hogy a tsz-ak erősödésével mi­lyen munkadíjazási formák ke­rüljenek előtérbe. Ez azért fon­tos, mert abban a nagy változa­tosságban, amely szövetkezete­ink munkadíjazására ma még jellemző, szükséges jól eligazod­nunk. A fejlődés útja nem a túlzott természetbeni osztás, a különböző kezdetleges paraszti megoldások felé tart, hanem fordítva, a főleg természetbeni- ekben történő osztástól, a részes műveléstől, a bizonytalan értékű munkaegységtől a rendszeresen kifizetett, meghatározott nagysá­gú pénzelőlegezés, majd pénzdí­jazás felé. Ez a fejlődés útja. Ä hazai és nemzetközi tapasztala­tok egyaránt ezt mutatják. Ezen az úton azonban csakis fokozatosan, nem parancsszóval, hanem a gazdasági és személyi feltételek megteremtésével lehet biztonságosan, visszaesések nél­kül előrejutni. A türelmetlenség nem vezet jóra. Tsz-eink jelen­tős részében, gazdálkodásuk szá­mos, fontos ágában még egysze­rű kisüzemi eszközökkel és év­százados paraszti módszerekkel végzik a munkákat. Ilyen ese­tekben még a parasztgazdaság­ra jellemző egyszerű munkaszer­vezési és díjazási formákra is szükségünk van, különben kárba veszne a termés vagy annak egy része. Termelőszövetkezeteink több­sége a munkaegység-rendszert alkalmazza. De ezeknek az ed­diginél többet kellene törődniük azzal, hogy mindenütt rendsze­resen fizessenek pénzelőleget. Továbbá minél szélesebb körben alkalmazzák a kombinált (mun- kaegység+prémium) munkadí­jazási megoldásokat A kombi­nált formák közül legjobban bevált — a munkaegység kiegé­szítéseként — az össztermésből adott prémium. Ezt a pénzdíj ki­egészítéseként több pénzdíjas szövetkezetben alkalmazzák és főleg a kézi munkaigényes ter­mények művelésében, a növény­termesztésben terjedt el. Érde­mes ezt elterjeszteni más ágaza­tokban, például az állatte­nyésztésben is. Mezőgazdasági politikánk ked­vező feltételeket biztosít ahhoz, hogy a szövetkezetek rendszeres pénzelőleget osszanak. Éljenek ezzel a lehetőséggel valamennyi szövetkezetben. Bebizonyosodott: a tagok mun ka kedvére az összes ösztönzők közül a rendszeres pénzelőleg hat leginkább. Ahol pedig annyira alacsony a pénz­részesedés, hogy pénzelőleget nem, vagy csak kis összegben tudnak fizetni, az össztermésből nyújtott prémiummal igykezze- nek kedvező hatást elérni. A zöldségtermesztésben a leg­több helyen az értékesített mennyiség után írják jóvá a munkaegységet, illetve a kész­pénzt. Valóban itt ez a megoldás vált be a legjobban. Növekszik azoknak a jól gaz-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom