Békés Megyei Népújság, 1963. november (18. évfolyam, 257-281. szám)

1963-11-03 / 259. szám

1983, november 3. 7 Vasárnap CSALÁD-OTTHON ízitúnko-k n. HWRON KIRÁLY ÍGÉRETÉHEZ HÍVEN, ELKÜLDTE ARC Uh MEGESNEK A KORONÁT, HOGY A NAGY TUDÓS MEGÁLLA­PÍTHASSA ANNAK ÖSSZETÉTELÉT. LERESZELEK EGY TISZTA I ARANYPÉNZBŐL UGYANANNYIT, I MINT A KORONÁBÓL, AKKOR A I SÚLYUKNAK EGYEZNIE KEL­j lene: igen Ám de ezt hl- \eron megtiltotta ARCHIMEDES EGY ÚJABB KORONA ELKÉSZÍTSSERE GON­DOLT, HOGY EZÁLTAL ÖSSZEHASONLÍTÁST NYERHESSEN, MAJD ELVETETTE EZT A MEGOLDÁSI LEHETŐSÉGET... g MAJA Fiúk és lányok — együtt látvány fogadott ben­nünket középiskoláink első osztályaiban az idén. Megváltozott a régi kép. Iskoláink egy részé­ben csak fiúk, más részében csak lányok tanultak együtt. Most a fiúk és a lányok egy osztályba ke­rültek, együtt tanulnak, együtt töltik az- iskolaévet. Ez a szokatlan jelenség, a maga szo'katlanságán túl — sok szülőt még mindig foglalkoztat. Fogodó- óráimon még gyakran felteszik nekem édesapák és édesanyák a kérdést: Helyes-e ez a nevelő módszer? Nem zavarja-e meg a gyerekeket? Nem befolyásolja-e hátrányosan a tanulást és az elő­menetelt? Kérdést kérdés követ s valamennyiből kiolvasható bizo­nyos aggodalom. Mi mást tehet ilyenkor a peda­gógus, mint türelmesen válaszol a kérdésekre. A valóságnak min­denben megfelelő feleleteket ad. Kerüli a „tudós” érveléseket és a saját tapasztalataira hivatkozik. Én például a következőket mon­dottam egy kétségekkel birkózó édesanyának: Nézze asszonyom, én most elsősorban nem mint ta­nár szólok, hanem mint apa. Há­rom gyermekem van. A legkisebb az idén lett elsős gimnazista. Fo­kozott figyelemmel kísérem ma­gatartását az új körülmények kö­zött. Őszintén megmondom, min­den rendben van, semmi nem utal arra, hogy a koedukáció, az együttnevelés károk okozója len­ne.” A továbbiakban elmondottam, " hogy a gyermekeimet — két lányt és egy fiút — valójában ed­dig is a koedukáció elvei alapján neveltem. Nem sok különbséget tettem abban, ki miben segít a családi körön belül. Egyforma szorgalmat, kitartást, állhatatossá­got kívántam mindegyiküktől. Kö­zös kirándulásaink alkalmával ♦♦Hl m mindegyikük a maga hátizsákját cipelte a maga számára szükséges holmikkal. Ha netán elfáradtak, vidám szívvel biztatták és segítet­ték egymást A fiam abban sem látott semmi különöset ha a le­ánytestvére magyarázott meg ne­ki egy-egy fontosabb matematikai feladványt vagy nyelvtani tételt. Odahaza, a családunkban, sem én, sem a feleségem, nem tettünk kü­lönbséget gyermekeink között csak azért, mert az egyik fiú, a másik pedig lány. Természetesen, a nemüknek megfelelően adódtak olyan helyzetek, amikor a lányaim más utasítást kaptak édesanyjuk­tól, mint amilyet tőlem kapott a fiam. Mos, bizonyos különbségtevés ' marad az iskolai együttne- velésben is. Efelől minden egyes szülő egész nyugodt lehet. De ez a közös munka lényegén nem vál­toztat. És a munka pozitív ered­ményét sem érinti. Tudom. Állan­dóan ellenőrzőm. Nálunk ugyanis családi szokás a nap eseményei­nek esti közös megbeszélése. És szinte naponta azt tapasztalom, hogy különböző nemű gyermeke­im milyen azonos szemlélet alap­ján- vagy mennyire egészséges vita szellemében ítélnek és érté­kelnek. A koedukáció folyamatában, persze, igen sok múlik a pedagó­gus hozzáállásán is. Ez azonban nem jelent különösebb problémát, hiszen a pedagógus iskolai és csa­ládi élete nem két külön világ életét jelenti. A gyakorló pedagó­gus az otthoni élet pozitív nor­máit alkalmazza az iskolai élet­ben is. Arra törekszik, hogy a családi élet és az Iskolai élet ugyanazt a célt szolgálja: a gyer­mekek helyes nevelését, boldog, alkotó életének megalapozását. A gyakorló pedagógus ebbén az ok­tató- és nevelőmunkájában joggal támaszkodik a szülők segítségére. Együtt könnyebb megoldani még az úgynevezett kényes kérdéseket is. A tapasztalat azt bizonyítja, hogy az iskolai életben nem a különlegesen fiú- vagy a külön­legesen leányproblémák a hang­súlyosak. Pontosabban: az iskolai nevelőmunka túlnyomó nagy ré­sze nem. ilyen kérdések megoldá­sára kényszerül. Az együtt neve­lődő fiúk és lányok gondolatvilá­gát — az esetek óriási többségé­ben — a közös munka foglalkoz­tatja. Egy reggel, például, fiúk és lányok mögött lépkedtem az is­kola felé s akaratlanul hallanom kellett, miről beszélnek. Az egyik kislány úgy vélte, hogy a történe­lem tanárának év elejei szigorúsá­ga igen sok emberiességet és sze- retetet takart Két-három fiú csatlakozott ehhez a véleményhez. A z együtt nevelt fiúk és lá- ** nyok — ha úgy tetszik: lá­nyok és fiúk — együttléte sok problémát old meg igen szeren­csésen. Ezek mind elősegítik a tanulást és az iskolai munka fej­lődésének egészét. Feltette azon­ban a kérdést az egyik édesanya: Mégiscsak előfordulhat olyan kérdés, amely kizárólag a lányo­kat érinti. Mit tesz az iskola ilyenkor? Jogos a kérdés, a fele­let pedig igen egyszerű: A peda­gógus éppen azért pedagógus, mert szakembere a nevelésnek. Ez pedig azt a biztonságot jelenti, hogy a gyakorlatában felmerülő problémákat vagy azonnal önma­ga, vagy a tantestület tanácsa alapján ..pozitívan képes megolda­ni. A koedukáció sikere, termé- ” szetesen, mint minden más iskolai kérdésben, a szülői otthon és az iskola eredményes együtt­működésén alapszik. Külön a fiúk, külön a lányok épp úgy nem ne­velhetők teljes sikerrel az otthon segítsége nélkül, mint a fiúk és a lányok együtt. Az eredményes koedukáció tehát nemcsak a tanár és különnemű diákjainak kérdése, hanem a tanár és a szülők együtt­működése is. Dr. D. P. Heteik óta betegsza­badságon lévő mun­katársammal találko­zom: — Ezer éve látta­lak! Hogy’ vagy? — Napról napra sú­lyosabban .., — Csak nem?! — De igen! Heten­ként két kilót hízom... • A nagycenki lovas- verseny díjkiosztását látjuk a filmhíradó­ban. Mondom: látjuk. Az aláfestő hang mé­gis megmagyarázza: A ló kapja a szala­got, a lovas a serle­get.” Az épületes szöveg­ért ez a szpíker is megérdemelne egy ilyen ló-szalagot.;.. A képzelt beteg csak akkor érzi iga­zán jól magát, ha rosszul érzi magát.,. • Az angol válogatott —világválogatott lab­darúgó-mérkőzés tv- közvetítése után hal­lottam: — Az angolok úgy fociztak, mint akik a labdarúgás centená­riumát ünnepük, a világválogatottak vi­szont úgy mozogtak, mintha százéveseik lennének... Az igényesség iránti érzékünk bámulato­san kifejlődött. Ebbéli igyekeze­tünkben olykor még a megszokott „profilt” is megcsúfoljuk: a ku­tyától elvárjuk, hogy ne harapjon, a haltól meg azt, hogy harap­jon .,. — kazár — Hasznos tanácsok háziasszonyoknak Az egy darabban sütött mar­hahús nedvdúsabb lesz, ha előbb serpenyőbsn, kevés zsíron meg­sütjük úgy, hogy a felületén pi­rosra sült réteg képződjön. Ez a réteg megakadályozza, hogy a hús nedve kiváljon, amikor a sü­tőben tovább sütjük. • Ha az ebédről vagy vacsoráról megmaradt halászlé vagy sült hal, egy napig hűtőszekrényben eltarthatjuk. De mielőtt feltálal­nánk, a halászlét forraljuk fel, a sült halat pedig még egyszer süs­sük át mindkét oldalán. * Ne öntsük ki azt a vizet, amely­ben megtisztított zöldség főtt. Ké­szítsünk belőle levest vagy már­tást, mert a kifőtt zöldséglé sok tápanyagot tartalmaz. • Ropogósra süthetjük a szeletelt burgonyát, ha a fölszeletelés után megmossuk hideg vízben, tiszta kendőben megszárítjuk és úgy tesszük a forró zsírba. Arcátlan szerzet a gyalo­gos. Nem kérdi, amatőr vagy-e, vagy profi, csak megy, neki egyenesen az autónak. Fölborítja, meg­rongálja s a szerencsétlen autó már ócskavasnak sem jó. Meg kell azonban mon­danom, hogy ez még nem a legnagyobb baj; nagyobb baj, hogy naponta nő a szá­muk. A múlt héten például egy randevúra igyekvő fia­talember elgázolt egy mo­torkerékpárost. Iszonytató! Másnap a fasorban egy nyugdíjas polgár egysze­rűen felfordított egy dugig megrakott tehergépkocsit. A tettest nem fogták el — sikerült elmenekülnie. Még ez sem a legnagyobb baj. Még szörnyűbb, hogy kis­korú gyermekek, — látva a felnőttektől —, ugyancsak a legváratlanabb támadáso­kat intézik a jármüvek el­len. A kis Petju, a Marin Drinov u. 30-ból, ártatlanul játszadozott a ház előtt, majd se szó, se beszéd, fel­borította az arra járó gép­kocsi-darut. Kérdem én, ki téríti meg a kárt? Nincs-e még itt a legfőbb ideje, hogy szigorú intézkedéseket foganatosítsanak a lelkiis­Gondolatok a gyalogosról Irta: Alekszandr Lazarov meretlen gyalogosokkal szemben, akik a teher- és személygépkocsi-vezetők százainak életét veszé.yez- tetik? Az emberiség történetében számos példát találhatunk arra, hogy a gyalogos kez­dettől fogva réme volt az újonnan megjelent jármü­veknek. Angliában az első mozdonyokat különleges ha­rangokkal látták el, ame­lyek kilométerekkel előbb jelezték a vonat érkezését és mintegy könyörögtek a gyalogosoknak: —4 Kérem szépen, tisztelt gyalogos úr, hallgasson csak ide, jövök. Legyen olyan kedves, ne taszigál- jon! Nem méltó egy gentle­manhez! Nem véletlen, hogy a Ruszeba vezető vasútvonal kilométerekkel megkerüli Bjala városát. A vasút tulaj­donosai el akartak kerüTni minden huzavonát a gyalo­gosokkal. Az emberek már annak idején is jól tudták, hogy a gyalogos csak akkor veszélytelen, ha járműben ül. És csak, ha messzire ki­kerülik és örökké résen vannak. Meg kell zabolázni a gyalogost! Meg kell kö­tözni és a fejébe kell ver­ni, hogy az utcán, a téren, az úton nem arra való az autó, hogy játékszer legyen a gyalogos lába ügyében. Mivel ez különösen veszé­lyes, le kell vizsgáztatni és jogosítványt kell neki adni a gyalogláshoz. Feltűnő jel­lel kell ellátni. Viseljen lámpát, jelzéseket, stoplám­pát és ha kihágást követ el, vegyenek el tőle betétlapot. Tiltsuk meg, hogy meg nem engedett sebességgel közle­kedjék az utcákon és bár­mily kifogással keresztezze az úttestet. Álljon a járdán s ha a másik oldalra kell mennie, hívjon taxit. Az ember járjon autón! Fékez­, wwwwvwvvvvv zük meg a gyalogost! Ret­tenetes dolgokat művel. Nézzék csak meg a gyalo­gost, amikor a stadionból jön ki. Hiszen, ha egyedül lenne, nem is lenne olyan veszélyes. De hát nincs egye­dül, hanem vagy ötvenez­ren jönnek. Olyan a tolon­gás, hogy alig lehet meg­különböztetni a gyalogost az autótól. És ott tolongnak a nyomorult gépkocsiveze­tők és életük minden perc­ben hajszálon függ. És a gyalogos? Rá se hederít, ide-oda bámészkodik, neve­letlenül ide-oda futkároz azzal a kifogással, hogy úgy sincs mit csinálnia és igazán csoda, hogy eddig nem történt súlyosabb sze­rencsétlenség. Pedig olyan könnyű lenne megoldani az egész kérdést. Szánjanak magukba a gyalogos elvtár­sak és értsék meg, hogy a járdán kell állniuk, amíg az autósok elhaladnak. Itt csak két jelszó lehetséges: — Az ember járjon autón! — Az ember járjon gya­log! Az egyik jelszó hibás — majd meglátjuk, melyik! (Ford.: Péter Zsuzsa) nincs.' nincs megoldás > DE. HOGY ÁLLJAK U/ERON ELÉ ?! NEM FOGJA MEG­ÉRTENI, HOGY NINCS "DG- OLDÁSAZ EGÉSZ UDVAR ARRA FOG GONDOLNI, HOGY ARCHIMEDES NEM TUD­JA MEGOLDANI A FELA­DATOT...

Next

/
Oldalképek
Tartalom