Békés Megyei Népújság, 1963. október (18. évfolyam, 230-256. szám)
1963-10-10 / 238. szám
1963. október 10, 5 Csütörtök Takarékosság, ráfizetéssel A Méri-brigád tehet róla Nagyon jó, egészséges dolog és követendő példa az, amikor felelős poszton lévők a maguk munkaterületéről, annak életéről, problémáiról tájékoztatják a sajtót interjú, tudósítás vagy egyéb formájában. Az viszont már nem jó, nem egészséges dolog és nyilván nem is követendő, amikor szóban vágy levélben arra kérik a szerkesztőséget, hogyha megjelenik az írás, feltétlenül küldjön nekik abból a számból. Nem azért, hogy két példányuk is legyen, hanem mert egyébként egy példányuk sem lenne belőle. Sokaknak meglepő, de így van. Akkor, mikor egyszerű, sár- zsi nélküli dologzók tíz és tízezrei a legtermészetesebbnek tartják, hogy a rádió, sőt a televízió mellett legalább valamelyik újságra is előfizessenek, mert anélkül nem teljes a hétköznapokkal és ünnepekkel való egybekapcsolódásuk, s bizonytalanná válik a napi életben, a rohanó eseményekben történő rendszeres és gyors eligazodásuk, akadnak felelős munkakört betöltők közt olyanok, akiket egyszerűen nem érdekel a sajtó, A fejlődés egészséges szele rég a semmibe fújta azokat az időket, mikor valakinek a párthoz, a néphez, a szocializmushoz, egyszóval — az életünkhöz való viszonyát — többek közt — azon mérték le, hogy hány lap előfizetője. Sőt még az is alapot adhatott a „rokonszenvre” vagy a „gyanúra”, hogy melyik újságot járatja. Kissé túlozva a példát, A csorvási külterületi iskolák pedagógusai az idén is részt vesznek különböző szakmai tanfolyamokon, többen közülük főiskolán, egyetemen tanulnak. A tantestület 15 pedagógusa közül —c Kiss Ferenc igazgató tájékoztatása szerint — heten még nem rendelkeznek képesítéssel, viszont valamennyien megkezdték tanulmányaikat a tanítói, tanári oklevél megszerzése érdekében. Két pedagógus jár egyetemre, magyar— történelem szakra, közülük Sándor Lajos jelenleg másodéves, és edtízegynéhány forintért üdvösséget vásárolhatott magának. Ma már az újságolvasás sem efféle „lét vagy nemlét” kérdése, tudhatja bárki. Az olvasók, ha kézbe vesznek egy lapot azért teszik, mert vagy a sport, vagy a politika vagy a kultúra, vagy az egész érdekli — kit, hogyan, miként, érdeklődési köre, értelmi éhének foka szerint. Ha úgy tetszik, nem kíváncsi az újságra. A napilap azonban amellett, hogy politikai szervező, egyben a maga különböző rovataival elvi, szakmai eligazitó, tanácsadó is. Elsősorban a felelős beosztásúak érdeke, hogy az újságból mindennap tájékozódjanak az őket, munkájukat közvetlenül érintő eseményekről, akár helyiek, akár országosak azok. A rádió, a televízió, sem más hírközlő és tudósító eszköz nem képes, a maga sajátos adottságai miatt, pótolni a sajtót. Az újság a legelemibb logika szerint is szükséges. A másik kérdés: világolan láthatják-e az általuk vezetett terület életének; eredményeinek, eredménytelenségeinek összefüggését más területekkel azok a vezetők, akik csak kölcsönkért lapokból érdeklődnek nem több iránt, csupán alkalmi írásaik iránt? Takarékosságból mellőzik az újságjáratást? Joguk van hozzá, a jog vulgáris értelmezésében. Azonban higgyék el, olyan takarékosság ez, mely ráfizetéses. Kellemetlen ráfizetés az ilyen. Úgy nevezik, hogy tájékozatlanság. Huszár Rezső dig minden vizsgáját kitűnő eredménnyel tette le. A tanulóifjúság a közelmúltban két napot dolgozott a Csorvás környéki termelőszövetkezetekben. A kiscsorvási iskola tanulói öt holdon törték le a kukoricát a Petőfi Tsz-ben, a rudodf-majori iskolások nyolc holdról, a petőfi-pusztaiak négy holdról, a bacsó-pusztaiak pedig két holdról. Az ifjúság mindenütt jó munkát végzett, a Petőfi Tsz-tői még külön ajándékot is kaptak a gyerekek. Az ősz belopózott a csorvási házak közé is és hajnalonként megdidereg- teti a koránkelőket. Ilyenkor, amikor még a homály és a fény bírókra kel, és a levegőben megjelennek az első, szitáló köd-szalagok, a község főterén nyújtózó félig kész kultúrotthon olyannak tűnik, mint valami hatalmas, mozdulatlan, alvó óriás. Munkakezdéskor ilyennek látja a Mén-brigád is, és hogy a kedvüké ről napról napra hullanak a színek, nem ők tehetnek arról. A pa. rányi öltözőben Méri Imre keze belebotlik egy kemény fedelű füzetbe, ahogy a szekrényben matat, kiveszi, belelapoz, aztán visszateszi újból és dünnyög magában valamit. Hogy cifrát-e vagy finomabbat, talán a brigád tagjai sem hallják, de a brigadéros fejcsó- válásából nyilvánvalóan kitetszik, hogy nem lelkesedik. Erigádnapló az a füzet, és az első oldalán szép betűkkel írták fel a vállalást: hogyan szeretnének szocialista brigád lenni? Ennek sok-sok hónapja már, és a 17 tagú brigád állta a szavát. Már úgy látszott, hogy minden simán megy, amikor elkövetkezett augusztus 20-a. Furcsa paradoxon, hogy pontosan az alkotmány ünnepén fordult meg a kocka a Méri-brigád házatáján, és ettől a naptól számítják a kezdetét annak, hogy megrendült a szocialista cím elnyerésébe vetett birodalmuk. Hosszú lenne sorolni, részletezni az okait. Helyette álljon itt egy levél néhány sora, me. lyet Mériék írtak a megyei építőipari vállalat igazgatójának. „A festők, parkettások és műkövesek nem jöttek meg, pedig augusztus 20-tól dolgozhattak volna. A hőlégfúvó rácsai is késnek... Vállalásunkat nem tudjuk teljesíteni...” Szeptember 12-én írták ezt, és október 4-én, amikor náluk jártam, még nem kaptak választ. Hacsak válasznak nem vesszük azt az értesítést, hogy október 7-én megjönnék a festők. (Október 8-án a tanács közölte velünk, hogy valóban megérkeztek.) Hogy csaknem két hónapig miért nem jöttek, mjért állt le a munka a kultúrotthon épületében, miért nem tudta az építőipar teljesíteni a szeptember 30-as határ, időt és miért tolta most ki október 26-ra; erre lényegében csak annyi a válasz, hogy nem rendelkezett a vállalat elegendő festővel, akik hozzáfoghattak volna a festésig előkészített épületben a munkához. Van ilyen, kár lenne ezért nagy port felverni, az elgondolkoztató általában mégis az, miért fordul elő határidőmódosítás az építőiparban? Lehet, hogy kissé nyitva marad ez a kérdés, de a tovább-boncolga- tása most nem feladatunk. Csor- váson azt mondják: Üsse kő, ha eddig egyáltalán nem volt megfelelő kultúrotthonunk, hát tudunk még várni egy-két hónapot. Kétmillió 300 ezer forintot adtunk rá. Nagy summa, nagy munka... A hangsúly azonban, ahogy ezt mondják, többet elárul. Elárulja a bosszankodást is, hiszen mindenki látta, hogy két hónapja úgyszólván „kapun belüli munkanélküliségben” szenved a Méri-brigád, az emberek egy részét máshová irányították, hogy csinálhassanak valamit. Mindez öt-nyolc-tíz festő hiánya miatt! Elnézést a talán kissé szubjektivebb elkalandozásért, ha ugyan valóban elkalandozás volt az, ami néhány sorral feljebb kikívánkozott belőlem. Nem én találtam ki, a csorvásiak hangsúlya sugallta, hogy feltegyem a kérdést: Ki tehet arról, hogy két hónapig — végeredményben — állt a munka a csorvási kultúrház építkezésen? A sok objektív nehézség mellett a szubjektivet is jó lenne megtalálni... Groska Mihály kultúrigazgató- val járjuk az épületet. Szép lesz, és a célnak nagyon megfelelő. Ügy látszik, hogy a Méri-brigád tényleg szocialista akar lenni, a munkájuk tetszetős és ahogy Méri Imre is beszél, az ember akaratlaA megyénkben is ünnepélyes keretek között megnyitott Múzeumi Hónap előadás-sorozatai tovább folytatódnak. Október 14-én Dévaványán, a művelődési otthonban dr. Benda Kálmán kandidátus Török hódoltság Békés megyében címmel tart előadást. Október 24-én Gyomén, a művelődési házban dr. Molnár Balázs muzeológus beszél a Körösök vidékén dívó régi halászéletről; majd októnul átmelegedő szívvel hallgatja a szavait. Nem egyszerűen falat húztak ők, ablak-kereteket illesztettek, vakoltak meg minden más; Mériék tudták, hogy olyan épületet emelnek itt, amely (legyen szabad most az egyszer így mondani) vára lesz a művelődésnek, a kultúrának, olyan hely, ahol ko- molyan-játékosan emberebb lesz az ember. (Dobó István kőművesei jutnak az eszembe és az Egri csillagok; azok tudták ennyire, hogy miért dolgoznak éjszakánként egy szál kötélen lógva a százezernyi ellenség felett, hogy kijavítsák a vár sebeit, erősítsék azokat a falakat, melyek egy haladóbb, iga- zabb világot védték). Megállunk a színházteremben. Parkett még nincs, homokos földön járunk, a falak csupaszok, a súgólyuk fedetlenül tátong, és én mégis mintha benépesülni látnám a színpadot, mintha elsötétülne minden, csak a reflektorok fénye vakit, majd elindul egy mondat onnan fentről, felemel, repít, repít... Színház. Kesernyés kacagás ránt vissza a gondolatok dimenziójából a homokos földre. Méri Imre kacag. — Tudja elvtárs, mit mondott a tanácselnökünk? — Nem én. — De megöregszik az a birka, amit ennek a kultúrotthonnak a felavatásán vágunk le!... Nevetünk. Groska Mihály is ve. lünk együtt. És érdekes: utána nem tudunk mit mondani egymásnak. Mintha mindhárman várnánk valamire. Pedig manapság nincsenek csodák, és öt-nyolc-tíz festő miért lenne az? Sass Ervin bér 28-án Békéscsabán Brazíliai indiánok között címmel dr. Boglár Lajos tudományos kutató tart előadást a városi tanács dísztermében. Orosházán, a Múzeumi Hónap eseményeként megnyitott orosházi képzőművészek kiállítását nagy érdeklődés kiséri és a látogatók elismerően nyilatkoznak a kiáili- tott alkotásokról. Állandóan képezik magukat a csorvási külterületi iskola pedagógusai Előadások a Múzeumi Hónap alkalmából \ Őszí napfény az iskolában A gerlai általános iskolában készült e néhány felvételünk. Az iskola tantestülete már eddig is láthatóan sokat tett az új tanterv sikeréért, az első tanítási hónap tanulmányi eredményei említésre méltóak. A gyerekek jól érzik magukat a régi kastélyból átalakított szép iskolában, pillanatképeink ezt is elárölják. BALRA: Kiosztják a tízórait a napköziseknek. Ezúttal kekszet és savanyú cukrot kapnak. Tóth Laci és Gyenge Laci, a II. osztály tanulói jó étvággyal falatoznak. FENT: Kiültek a kislányok a lépcsőre... Puskás Franciska, Heitler Irén, Bartha Erzsébet és még többen a kastély lépcsőjére telepedve beszélgetnek, tízóraiznak. JOBBRA: Csengetés után az ötödik osztály Petényi Katalin tanár néni vezetésével gyakorlati foglalkozáson vesz részt. A rózsalocsolás kedves feladat Szilágyi Zsuzsi és Nagy Ilona számára. Fotó; Demény Gyula
