Békés Megyei Népújság, 1963. október (18. évfolyam, 230-256. szám)

1963-10-17 / 244. szám

1963. október 17. 6 Csfitórtfik ! A nyelvismeret egyénre, társadalomra egyaránt hasznos Beszélgetés Mankót Györggyel, a megyei művelődésügyi osztály nemzetiségi előadójával, a nemzetiségi oktatás mai helyzetéről Pedagógusok írják Csutka Ági születése A hét elején munkatársunk felkereste Békéscsabán, a megyei művelődésügyi osztály nemzeti­ségi előadóját, Hankó Györgyöt és az iránt érdeklődött, hogy mi­ként áll a nemzetiségi oktatás ügye megyénkben. Első kérdése így hangzott: — Milyen volt a helyzet e tekintetben a felszabadulástól napjainkig? — A népi demokratikus rend­szer vívmányai közt annak ide­jén a nemzetiségek helyzetének, sorsának rendezése is szerepelt. Ebbe szorosan beletartozott a Békés megyei szlovák, román, német és szerb nemzetiségűek oktatása is. Az azóta eltelt kecel két évtizednyi idő aránylag nem sok. Ezalatt a nemzetiségi terü­leten működő szerveknek, felelős dolgozóknak a mai eredmények eléréséig nem csekély munkát kellett végezniük. A feladatok közt szerepelt például a megfe­lelő személyi és tárgyi feltételek megteremtése és azoknak az elő­ítéleteknek a leküzdése, amik ép­pen a nemzetiségi szülők részé­ről, gyermekük anyanyelvén va­ló taníttatása ellen szóltak. Meg- érttetni és bizonyítani kellett, hogy a nemzetiségi iskolák a ma­gyar iskolákéval egyenlő mennyi­ségű és minőségű tudást, felké­szültséget adnak. — És mi most e tekintetben a helyzet? — Ma már Békés megyében a nemzetiségi intézmények, me­lyeknek száma — a nyelvoktató iskolákkal együtt — közel 100, megfelelő személyi és tárgyi kö­rülmények között működnek. A nemzetiségi szülők sok-sok élő példán mérhetik le annak igazsá­gát, hogy gyermekeik ily módon történő taníttatása tudásszerzés, előmenetel és az életben való el­helyezkedés dolgában semmi hát­ránnyal sem jár. Nincs szükség annak bizonygatására, hogy több nyelv ismerete mit jelent egyén és társadalom számára. A 10 esz­tendővel ezelőtt érettségizett nemzetiségi fiataljaink kivétel nélkül személyes példák arra, hogy kint, a gyakorlati életben semmivel és semmiben sincsenek hátrányosabb helyzetben azért, mért nemzetiségi gimnáziumban érettségiztek vagy az óvónőkép­ző, tanítóképző, tanárképző főis­kola, illetve az egyetem nemzeti­ségi tagozatán szereztek bizonyít­ványt, oklevelet, diplomát. — Régebben mi is gyakran hallottunk szlovák, román, szerb, német nemzetiségű szü­lőktől, de másoktól is olyan kérdést, hogy hol„ milyen hasz­nát veheti a tanuló nyelvtudá­sának az iskola elvégzése után? Csakugyan: konkrétan hol hasz­nosíthatják ebbeli tudásukat? — A postán, vasútnál, tanácsi szerveknél, katonaságnál, határ­állomásokon. De ki győzné sorol­ni a sok lehetőséget. A nyelvi pótdíjat tekintve, előnyösebb anyagi helyzetbe is kerülnek azokkal a munkatársaikkal, dol­gozótársaikkal szemben, akik a magyaron kívül más nyelvet nem tanultak. Szakmailag is so­rolhatók az olyan állások, ahol idegen nyelvtudással még többre viheti bárki: óvónők, tanítók, ta­nárok, újságírók, katonatisztek, orvosok, mérnökök, adminisztrá­ciós dolgozók egész kis hadsere­ge működik és érvényesül az is­kolákban, sajtónál, hadseregnél, gyárakban, termelőszövetkezetek­ben, intézményeknél és másutt. — Ügy látjuk, halljuk és ta­pasztaljuk, hogy a nemzetiségi oktatást illetően megyénkben, elsősorban szervezetileg, még akadnak hiányosságok. Mi le­het ennek az oka? — A járási, városi művelő­désügyi osztályok a nemzetiségi oktatásnak még nem teljesen gazdái. Az egészben inkább csak szervezési feladatokat látnak. Megtörténik emiatt például az, hogy nemzetiségi tanszéken vég­zett fiatal nevelőket magyar tan­nyelvű iskolákhoz osztanak be. Ugyanakkor nemzetiségi iskolába képesítés nélküli tanerőik kerül­nek, mint ez a gyulai járásban is történt. Természetesen vannak más problémák is. Gondot je­lent a nevelőtestületek kiegészí­tése. Hiába nevelünk nemzetisé­gi intézményeink részére kiváló szakos pedagógusokat, ha lakás­hiány miatt más megyének vagy más területnek kell átengedni, ahol lakást biztosítanak nekik. Ezenkívül néhány helyen még tanterem-probléma van. Nyilván­való, hogy szükségtermekben, gyenge felszereléssel jóval nehe­zebb és eredménytelenebb a munka. Akad község, ahol türel­mes felvilágosítással a nemzeti­ségi szülőknek a nemzetiség' is­kolákról alkotott helytelen véle­ményét kellene megváltoztatni. A tótkomlósi szlovák iskolára gondolunk, ahol évről évre csök­ken a beiratkozottak szán) a. Mindent egybevetve elmond­hatjuk, hogy van még tenniva­lónk, viszont helyzetünk ma már olyan, hogy további feladatain kát képesek leszünk megoldani mert nemzetiségi iskoláink, intéz­ményeink igazgatói, nevelői biz tosak a dolgukban és munkáju­kat a legjobban akarják ellátni. int annyi más iskola az or- * * szágban, mi is elmentünk a kukoricabetakarításban segíteni. Az elsősöket otthon hagytuk, a há­rom osztály a nagyokkal már kora reggel a munkahelyen volt. A munka könnyűnek látszott. A hibrid kukorica 4—4 „apasorában” (a lecímerezettben) a kombájn után elhagyott csöveket kellett fel­szedni és csomóra rakni. A lágy őszi nap melegen sütött. Az újonnan kinevezett brigád­vezetők komoly hangon adtak uta­sításokat a csapataiknak. Izgalom, öröm, lelkesedés töltött el minden gyermeket. Hosszú volt a sor befelé, de még hosszabbra nyúlt az, amelyiken kifelé haladtunk az árok partján hagyott tízóraik, vi­zeskannák felé. Itt is, ott is elma­radt egy cső, a kis munkások pe­dig a lehántott csuhédombon buk­fencezni kezdtek vagy lefeküdtek és pihentek. Valami játékot kell kitalálni, hogy ne pilledjenek el, hogy türelmetlen éhségüket ne árulkodásba, panaszkodásba fojt­sák. A még fennálló vetőmagsorok " csövei éretten lógnak a szá­raz kórón. Végükből vörösbarnás­ra száradt bibeszálak, a „bajusz” kilóg. Egy mozdulat és kezünkben marad egy nagy csomó fényes, vö­rös hajhoz hasonló fürt. Láttára felébred bennem egy kedves őszi gyermekjáték: a csutkababa ké­szítésé. Egy csutka a test, rá egy pálcika keresztben, ez a karja. A feje rongyból vagy csuhából ké­szül, ceruzával pingáltuk rá a sze­met, szájat, orrot. A haja meg a szép vörös kukoricabajusz. Egy pár percre lekuporodunk *■ a földre, összeillesztem a babát, ahogy tudom, így eszközök nélkül — ruhája sincs még, azt varrni kell neki — magyarázom, a haját is ráragasztani a fejére. A siker óriási. A lányok tépik a ba- úszt, már tele van vele a fejken- lőm. — De dolgozzunk is — nógatom >ket — és a babakészítés reményé­ben új lendületet vesz a munka. A nyomomban szürke, csúnyácska, hallgatag kislány baktat. Ha ráné­zek, elemista korom jut eszembe. Akkor voltak tucatjával minden osztályban olyan vézna, elhanya­golt, rossz szagú, nemegyszer tet­ves gyermekek, akikkel a jöl öltö­zöttek egy padban sem ültek, s akik mogorván, lesütött szemmel ették a tanítói felszólításra megfe­lezett tízóraikat. ulissal sem játszik senki,egye­dül '.jön-megy az iskolába, holmija piszkos, nincs füzete, ce­ruzája. Ügy kaptam meg, mint „gyógypedagógiai alanyt” A kez­detben úgy is kezeltem. Aztán egy­szer egyik számtanórán láttam egy szikrát a szemében fellobbanni, az értelem szikráját. És addig csihol­tam, míg tűz nem lett belőle, míg eredményesen át nem került a második osztályba. Azóta hű kí­sérőm, de jó kedvet nem tudtam eddig még arcára varázsolni. S most egyszerre megszólal, először kérdezés nékül. Hangja nyers, re­kedt és csodálkozva látom, milyen szép, hibátlan fogsora van: — Csináljon nekem olyan babátl — mondja követelődzőén. — Csi­náljon és fehér blúzt varrjon ne­ki meg rózsás szoknyát! A ha­ja hosszú legyen és én majd befo­nom két ágra és mindennap meg­fésülöm... — Csinálok fiam — mondtam meglepetten és meghatottan. Nem kérdem, úgyis tudom, hogy sose volt még babája, pedig tizedik évébe lépett. És sok rum leszaladt azóta az apa torkán! Egy kislány megpróbál az ő ha­jasbabájáról beszélni, azt igazán meg lehet fésülni. De Julis leinti. — Az én babám lesz a legszebb! Gyöngyöt is veszek neki és úgy fogják hívni, hogy Ági... Szeme elnéz a messzibe, a hol­napba, amely elhozza Ágit, a gyö­nyörű csutkababát. s este az újságolvasás szer- „ tartása helyett leülök varr­ni, kötözni, festeni, mert rettenetes lenne, ha ez a váratlanul megnyílt kis lélek újra csalódottan bezár­kózna... K w MXWXyoOOÖOOOiVVVV'i Hogy állunk, fiatalember? Házunkban van egy élet- ■ a TnIIn * kell csuknom, tudniillik lel­miszerüzlet. A szinte napon- J* távoznom kell. De rövide­Huszár Istvánná Közérdekű és fontos társadalmi mondanivalót hordoz ez az etikai film, amely gyermekekről szól — felnőtteknek. Bemutatja a békés­csabai Brigád mozi, október 17-től 23-ig. A tv műsora % október 17-én, csütörtökön 17.35 Hírek. 17.45 Beszélgessünk oroszul. Nyelvlecke haladóknak. 18.05 Kicsinyek műsora. 1. Meg­ázik a kismalacunk. Képes mese. 2. Lázadás a parkban. Bábjelenet. 18.35 Házunk tája. 18.40 A jövő hét műsora. 18.50 Telesport. 19.15 Tv­híradó. 19.30 Szép álmokat, gyere kék. 19.40 Budapesti Zenei Hetek 1963. Közvetítés a Zeneművészeti Főiskola nagyterméből. Bevezetőt mond: Várnai Péter. 21.00 Honfog­lalás II. Tv-film. 21.55 Hírek. Tv- híradó (ismj ta változó vezető csaknem mindig mogorva, veszek­szik a vevőkkel, egyszóval, a bolt azon közönséges kis üzletek közé tartozik, ame­lyekből millió van. Legalábbis tegnapig ez volt a helyzet. Tegnap délben megkért a feleségem, vásároljak né­hány apróságot. Csak az ut­cán jutott eszembe, hogy éppen ebédszünet van. De az üzlet véletlenül nyitva volt. A pult mögött ott állt a vezető — ism.ét új, de amint mondtam, ezt már megszoktuk — hófehér köpenye volt és mosolygott mint Clark Gable. Üj seprő, gondoltam, egy hét múlva már rongyos, piszkos köpenyben fog itt állni. Felsoroltam, hogy mit kérek. A vezető szinte repült I ide-oda, lemérte a cukrot, a I rizst, a kenyeret és min­denre valami kis ráadást is adott. —i Az Isten szerelmére, mii csinál? — kiáltottam. —( Netto mérünk — fe­lelte szemlesütve ön nem papírt vásárol, nem mérhe­tem az áruhoz a csomago­lást. I Megdöbbenve állapítottam meg, hogy fehér kesztyűt is visel és csipesszel fogja meg a teasüteményt. Keze úgy járt, mint a motolla és olyan biztonságosan, mint valami sebészé. Fényes nappal történt... •“* Sajnos, nincs nálam a szatyor — szóltam bizony­talanul. — Ó, nem tesz semmit, kérem — válaszolta, s a vásárolt árut elegánsan be­csomagolta és átkötötte. Lopva belecsíptem a ka­romba, hogy meggyőződjem róla, egyáltalán ébren va­gyok-e.-H Nem vagyok külföldi — jegyeztem meg a rend ked­véért. — Tudom, tudom — szólt barátságosan mosolyogva. Látom, hogy helybeli. Valódi portugál szardíni­át ajánlott és megkóstol­tatta — ez már végleg ki­hozott a sodromból — az eredeti orosz kaviárt. — A bonbonokat viszont nem ajánlom — suttogta. — Sajnos, kissé öregek már, rég ki kellett volna őket cserélni. Százassal fizettem, mert nem volt apróm és lelkileg már felkészültem, hogy ezért rám mordul. De semmi ilyesmi nem történt. Udva­riasan mosolyogva adott vissza a százasból. — Hol vagyok tulajdon­képpen, hol vagyok? = da­dogtam szinte magamon kí­vül. A vér a fejembe szállt. —i Lehet, hogy ezután min­dig igy lesz? — kiáltottam, hangomban olyan remény­ség és vágyakozás csengett, amely még egy követ is meglágyított volna. — Kérem, adja át üdvöz­letemet neje őnagyságának és a gyermekeknek — tet­te hozzá a kedves vezető. — Egyébként holnap valódi holland kakaóm és svájci sajtom lesz. Tegyek belőle félre önnek? — Idefigyeljen — mond­tam majdnem sírva én nem vagyok sem lakáshiva­tali főelőadó, sem a Népi Ellenőrző Bizottság munka­társa, csak egyszerű halan­dó vagyok, egy közönséges átlagvevő. Rendszerint ke­veset vásárolok, érdemlege­sen nem emelem a forgal­mát sem... Tulajdonképpen mit akar tőlem? — Semmit — válaszolta angyali nyugalommal. — Búcsúzóul még engedje meg, hogy minden jót kí­vánjak, legyen minél előbb újból szerencsénk. Egészen az ajtóig kisért. = Most rövid időre be sen újra nyitunk. Ej, de kár, hogy nem jött előbb, egy órával ezelőtt valóság­gal sorban álltak a vevők, ugyanis füstölt angolnám volt. Sajnos, már kiárusí­tottam az egészet... * Másnap reggel a házfe­lügyelőnek hangja verte fel a ház csendjét. — Képzeljék el, tegnap az ebédszünetben kirámolták az egész élelmiszerüzletün­ket! A tolvaj a pult alól kiárusított minden hiány­cikket, füstölt angolnáért még sorba is álltak az em­berek. Utána az egész be­vétellel meglépett... A hír kissé elszomorí­tott. De délben újra vásá­rolnom kellett, ez alkalom­mal a nagy önkiszolgálóba mentem, ahol a személyzet ugyancsak sűrűn változik. A bejáratnál állt az üzlet­vezető hófehér köpenyben és bátorítóan rám mosoly­gott. Az eladónők tiszták voltak, fürgék és kedvesek. Hirtelen borzasztó félelem fogott el, hogy itt állok egyedül, fegyvertelenül, védtelenül, kiszolgáltatva nekik! Ügy ugrottam ki a boltból, mint valami három- lépcsős rakéta a kilövő­pályáról. S most pattanásig feszült idegekkel várom az esti új­ságot: vajon mi történt ab­ban az üzletben... Hollósi Tibor fordítása

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom