Békés Megyei Népújság, 1963. október (18. évfolyam, 230-256. szám)
1963-10-17 / 244. szám
1963. október 17. 7 Csütörtök SPORTSPORTSPORT A Bcs. Kötöttárugyár női és a Szarvasi SC térti csapata nyerte az 1983. évi megyei kézilabda-bajnokságot Az országos kiíráshoz ragaszkodva, a hétközi és vasárnapi fordulóval befejeződött a megyei női kézilabda-bajnokság ez évi küzdelemsorozata. Az utolsó két forduló legérdekesebb összecsapása a Bcs. Kötött—Endrőd és a Bcs. Pamut—Csorvás mérkőzés volt. Amíg a Kötött meglepő könnyen győzött, annál nehezebb és izgalmasabb küzdelemben nyert Csorváson a Pamut. A hazai csapat már 5:0-ra vezetett, amikor Kapuvári vezérletével s,megtáltosodtak” a vendégek és szinte egyedülálló bravúrral, nagy hátrányukat behozva, végül is öt góllal nyertek. Bár ezúttal is súlyos vereséget szenvedett a Gerendás, azonban lelkes, csupaszív játékosai és önzetlen vezetőjük, Nagy Gyuláné előtt meg kell hajtanunk az elismerés zászlaját. A csapat — ez már a tavalyi osztályozókon látszott s nem képvisel nagy játékerőt. Ennek ellenére — egy mérkőzést kivéve n sportszerűen, becsületesen végigküzdötték az idényt. Pedig a sportkör, amolyan „kölöncnek” érzi a szakosztályt. A lányok saját zsebpénzükön, vezetőjük „konyhapénzén" utaztak — kerékpárral jártak mérkőzéseikre. A kiadásokat csak nagy sokára téríti meg a vezetőség. £s minden hétfő „vesszőfutás1’ a csapat tagjai számára. Gúnyolják őket vereségeikért. Pedig ezek a sportolni vágyó és versenyezni akaró lányok több megértést, támogatást érdemelnének. Bár a táblázat 11. helyén végeztek, jövőre, a bajnokság mezőnyében történő változások miatt — még, ha a bajnok esetleg nem is kerül feljebb — minden valószínűség szerint lesz helyük a megyei I. osztályban. Reméljük, akkor jobban fogják majd segíteni őket. Férfi- és női bajnokunk szombattól kezdve az NB ll-ért kiirt osztálya- tón vesz részt. A 19 megye bajnoka és a Budapest 1. osztály első 5 helyezettje küzd a feljutásért. A hat csoport győztese és a négy legjobb második együttes kerül fel az 1964. évi háromcsoportos (egyenként 10 csapatos) NB ll-be. Női bajnokunk, a Bcs. Kötöttárugyár a Szegedi EAC, Martfűi MSE, Kiskunhalasi MÁV, míg a férfibajnok, a szarvasi együttes a Szegedi Előre, Törökszentmiklósi Vasas és a Kiskőrösi Fáklya csapatával játszik visszavágás alapon osztályozót. A kötöttösök október 19-én a Ruhagyár-pályán, 14 órakor a Martfű ellen kezdenek. A visszavágót vasárnap Martfűn játsszák. Ezután október 26- án 15 órakor Békéscsabán és 27-én Kiskunhalason a MÁV lesz az ellenfél. A SZEAC-ot november 2-án 15 órakor Békéscsabán fogadják, a visszavágót a következő nap Szegeden rendezik meg. A Szarvas október 19-én 15 órai kezdettel a T. Vasas, 26-án a Kiskőrösi Fáklya, november 2-án a Szegedi Előre ellen otthonában lép pályára, a fenti időpontban. A visszavágókra vasárnap kerül sor. Csapataink sorsolása -< tekintve, hogy minden ellenfelükkel eiőször saját pályájukon játszanak —4 kedvezőnek látszik. Reméljük, sikerrel helytállnak bajnokaink. Megyénk erősen visszaesett kézilabda-sportja szempontjából sokat jelentene, ha az idén = négyévi sikertelenség után — sikerülne a feljebb jutás. Ez viszont játékosainkon múlik. A góllövőlista végeredménye: Nők! 92 gólos: Bordás (Bcs. Kötött), 60 gólos: Gubényi (Bcs. Ruhagyár), 5? gólos: Csjaki (Bcs. Ruhagyár). Férfiak: 114 gólos: Cseri A. (Szarvas), 87 gólos: Koós (Gyoma), 86 gólos: Molnár I (Bcs. Pamut). A megyei I. osztály végeredménye NŐK: 1. Bcs. Kötött 22 22 2. BCS. Pamut 22 20 3. Bcs. Ruhagyár 22 15 4. Békés 32 15 5. Endrőd 22 12 6. Bcs. MÁV 22 10 7. Csorvás 22 9 8. Gyoma 22 8 9. Bcs. Sportisk. 22 7 10. Mberény 22 4 11. Gerendás 22 2 B12. Bcs. Agyagip. 22 1 FÉRFIAK: 1. Szarvas 20 19 2. Bcs. Pamut 20 15 3. Bcs. Sportisk. 20 13 4. Bcs. MÁV 20 11 5. Gyoma 20 9 6. Bcs. VM 20 8------- 255: 74 44 — 2 183: 62 40 1 6 154: 54 31 1 6 174: 85 3d 2 8 149:108 26 2 10 92:102 22 3 10 155:159 21 3 11 138:128 19 — 15 89:136 14 2 16 86:221 10 — 20 82:135 4 — 21 56:245 2 7. Bcs. Dimitrov 20 7 8. Sz. FMGT 9. Mberény 10. Szeghalom 11. Oh. Kinizsi * 20 7 20 7 20 6 20 6 — 1 350 1 4 309 1 6 286 — 9 299 1 10 223 1 11 228 1 12 237 1 12 82 — 13 225 — 14 147 — 14 183 :195 38 :233 31 :251 27 :273 22 :253 19 :295 17 138 15 98 15 :335 14 :202 12 :209 11 * büntetőpont levonva Osztályozó az NB n-be jutásért: NB II Bcs. MÁV — Gyöngyösi Honvéd 17:15 (7:9J Békéscsaba, 200 néző, vezette: Dobos. Gd.: Rozsos 5, Siidy 3, Giczey, Szabó, Darida 2—2, Varga, Dukát, Hadnál. Bcs. MÁV: Lázár — Veress n, Varga, Giczey, Südy, Dukát, Darida. Csere: Rácz, Radnai, Szabó, Dukát. Edző: Homoki Károly. Az utóbbi hetekben igen jól szereplő vasutas együttes újabb értékes győzelmet aratott. A siker értékét növeli az a tény, hogy azt a beteg Benkő, az edzések elhanyagolása miatt kimaradt Zsilák, valamint Eperjesi nélkül vívták ki. Az első félidőben még akadozott a csapatjáték, de szünet után a fiatalok egyre jobban játékba lendüllek és lelkes játékukkal megérdemelten nyertek. Külön örvendetes, hogy a csabai csapat ismét szünet után tudott erősíteni. Jók: Rácz, Rozsos, Südy, Veress. Megyei I. osztály Nők: Hétközi forduló: Bcs. Ruhagyár—Bcs. MÁV 8:2 (4:1) Ruhagyár-pálya, vezette: Varga J. Gd.: Csiaki 4, Kocziha 2, Fábián, Bitt- man, illetve Szántő 2. Bcs. Kötött—Endrőd 13:5 (7:3) Békéscsaba, vezette: Németh. Gd.: Czegle, Bordás 3—5, Anesin, Kocziha, Czikkely, illetve Tímár L 4, Tímár M. 2, Gál. Gyoma—Mezöberény 5:5 (3:2) Mezőberény, vezette: Csehi. Gd.: K. Tóth, Papp 2—2, Szurovecz, illetve Zu- ba 3, Bánfalvlné 2. A Békés—Gerendás és a Bcs. Sportiskola—Csorvás mérkőzésen a vendégcsapat nem jelent meg. Vasárnapi eredmények: Bcs. Pamut—Csorvás 13:8 (4:6) Csorvás, vezette: Giczey I. Gd.: Kapuvári I 7, Darabos 4, Vrankó, Bécsi- né, illetve Mázán 3, Lakatos, Keliger- né 2—2, Kutni. Bcs. Kötött—Gerendás 18:2 (9:1) Csorvás, vezette: Giczey I. Gd.: Bordás 10, Kocziha 3, Czikkely 2, Virág, Karasz, Czegle, illetve Branduse, Andó. Bcs. MÁV—Bcs. Sportiskola 7:2 (2:1) MAV-pálya, vezette: Varga. Gd.: Kocsis, Kés jár, Belanka 2—2, Okos I, illetve Szilágyi 2. Békés—Gyoma 11:4 (4:1) Gyoma, vezette: Lázár. Gd.: Tuska, Kiss, Pervanov 3—3, Kertész, Szálkái, Illetve K. Tóth 3, Papp. Az Endrőd—Bcs. Ruhagyár és a Mezőberény—Bcs. Agyagipar mérkőzésen a vendégcsapat nem jelent meg. A Békési FMSZ VM férficsapata győzött, a Gyulai Gimnázium női csapata kikapott a kosárlabda osztáiyozón Békési Fmsz Vörös Meteor~ Kecskeméti Dózsa 72:65 (35:24) Kecskemét, vezette: Nádai és Sziklai. Békés: Domokos, Pocsai — Molnár II — Borbély, Cz. Veres. Csere: Molnár I, Jeszenszky, Szilágyi, Balogh, Sajgó. K. Dózsa: dr. Nyirády, M. Tóth — Pleskó — Nagy, Perjési. Csere: Győrffi, Ott, Héj j as, Maradi, Farkas, Nagy II, G. Kovács. A mérkőzés elején a hazaiak kezdtek jobban, később azonban a Meteor vette át a játék irányítását és Molnár II jó dobásaival biztos fölényt szereztek a félidő végére. A második félidőben kiegyensúlyozottabb lett a játék, de a vendégek tartani tudták az előnyüket és csupán Molnár II és Pocsai kipontozása után sikerült a hazaiaknak csökkenteni hátrányukat. Kosárdobók: Molnár II 28, Cz. Veres 15, Borbély 11, Domokos 10, Jeszenszky 5, Pocsai 2, Molnár I 1. Kiskunfélegyházi RVSE— Gyulai Gimnázium 64:35 (29:19) Gyulai Gimnázium: Marton, Deák — Dani — Máthé, Tasnádi. Csere: Kli- szek, Pécs, Gróh, Dávid. A Gyulai Gimnázium csapata a második ( osztályozó-mérkőzésén már j jobb játékot nyújtott, de az ellenfél nagyobb tudását lelkesedéssel nem tudta pótolni. | Kosárdobók: Máthé 24, Deák 6, Mar- | ton 3, Kliszek 2. Közületek munkaerőigénye A* EM 44. sz. Építőipari Vállalat zonnal felvesz budapesti munka.ie- yekre nyugdíjas kőműveseket, fize- éskorlátozás nélkül (nyugdíj megha- yásával) az idevonatkozó új rendelet rtelmében, továbbá kőműveseket, épl- öipari könnyűgépkezelöket és férfi egődmunkásokat. Munkásszállást és iapi kétszeri étkezést biztosítunk. VI- lékieknek tanácsigazolás, szakmunká- oknak szerszám szükséges. Munkarutát 6 hónapig nem adunk. Jelentkelés: Budapest V., Kossuth L. tér ,3—15, földszint. Munkaerögazdálko- lás. 434 A Felsőnyomási Állami Gazdaság Telekgerendás) azonnali belépéssel szakképzett hálózati villanyszerelőt keres, aki villanymotorok valamint automata kapcsolók bekötésében is jártas X A Várpalotai Szénbányászati Tröszt férfi munkaerőt vesz fel 18—40 éves korig mélyszinti bányamunkára. Felvételt azok nyerhetnek, akik azt megelőzően orvosi vizsgálaton bányamunkára alkalmasnak bizonyultak. Kedvezményes munkásszállást és napi háromszori étkezést biztosítunk. Nős és családfenntartók évente 64 mázsa ahydrált szenet kapnak térítés nélkül. Útiköltséget felvétel esetén megtérítjük. Felvételhez rendezett munkakönyv, két hétnél nem régibb tanácsi igazolás, katonakönyv, és az előző munkahelyről egészségügyi törzslap szükséges. Jelentkezni lehet 1963. november 20-ig. Várpalotai Szénbányászati Tröszt Munkaügyi Osztálya. 1388 Szombaton tartja alakuló konferenciáját az Orosházi Városi Testnevelési és Sportszövetség A sportegyesületekben befejeződtek a vezetőség- és küldöttválasztó közgyűlések. Ezt követően a városi, Járási Testnevelési és Sport szövetség tanácsa, valamint az ellenőrző bizottság és küldöttek megválasztására kerül sor. Orosházán, október 19-én, szombaton délelőtt 9 órakor a városi pártbizottság székhazában tartják meg a Városi Testnevelési és Sportszövetség elnökség és küldöttválasztó konferenciáját. A konferencián a városi TST eddigi munkájáról, a sportmozgalom helyzetéről, valamint az MTS alapszabály-tervezetéről Dimák B. Ferenc, a TST elnöke tart beszámolót. Ezután választják meg az új vezetőket, az ellenőrző bizottság tagjait és a megyei konferencia küldötteit. Tíz első helyezést szereztek a sportiskolások a Gyulai MEDOSZ atlétikai versenyén Vasárnap Gyulán, a MEDOSZ Sportkör rendezésében megyei atlétikai versenyt rendeztek. A versenyen kiemelkedő eredmények nem születtek, aminek oka elsősorban, hogy megyénk legjobb atlétáinak egy része Budapesten, a Honvéd első osztályú egyesületi bajnokságán vett részt. Egyedüli említésre méltó eredményt a férfiak közül Bozó András, a Békéscsabai MÁV atlétája érte el, aki 7,25 kilogrammos súllyal 14,18 métert lökött. Legjobban egyébként a sportiskolások szerepeltek, akik a- női versenyszámokban négy, a férfi versenyszámókban pedig hat első helyezést szereztek. A sportiskolásokon kívül a Békéscsabai MÁV versenyzői szerezlek legtöbb elsó helyezést, szám szerint négyet. EREDMÉNYEK: Nők: 100 m.: 1. Bringmann (Sportiskola) 13,4, 2. Kiss (SÍ) 13,7, 3. Franyó (Bcs. Dózsa) 14,1. '200 m.: 1. Kiss (Si) 29,3. 400 m.: 1. Póesik (Si) 1:09,5, 2. Zsilák E. (B. Dózsa) 1:10,4, 3. Rozsos (Si) 1:12,0. 800 m.: 1. Wéber (Bcs. Dózsa) 2:56,4. Magasugrás: 1. Szentiványl (S') 135, 2. Lindenberger (Si) 130, 3. Perjési (SI) 130. Távolugrás: 1. Bringmann (St) 470, 2. Szentiványi (SÍ) 458, 3. Nagy (Si) 433. Súlylökés: 1. Koesisné (Gy. MEDOSZ) 11,02, 2. Perjési (Si) 0,67, 3. Sehubkégel (Bcs. Dózsa) 9,60. Diszkosz: 1. Nagy (Bcs. MÁV) 30,25, 2. Koesisné 26,93, 3. Szabó (Si) 23,69. Gerely: 1. Zubán (Si) 25,97, 2. Schröder (Si) 19,96. Férfiak: 100 m.: 1. Csák (SÍ) 12, 2. Császár (Bcs. MÁV) 12,1, 3. Székelyhídi (Si) 12.2. 200 m.: 1. Virág (Bcs. MÁV) 25, 2. Császár 25,4, 3. Szikes (Gy. MEDOSZ) 26.3. 400 m.: 1. Varga (Bcs. Dózsa) 57,6, 2. Hanusz (Gy. ITSK) 58,8, 3. Száva (Gy. ITSK) 60,3. 800 m.: 1. Kátai (Bcs. Dózsa) 2:00,7, 2. Seres (Si) 2:10,8, 3. Locskai (Si) 2:11,9. 1500 m.; 1. Szlan- csik (Bcs. MÁV) 4:27,4, 2. Hajdú (Bcs. MÁV) 4:37,8, 3. Kristóf (Si) 4:46,4. Magasugrás: 1. Szepesi (Si) 175, 2. Steigerwald (Si) 165. Távolugrás: l. Steigerwald 592. 2. Sajben (Si) 591, 3. Csák 563. Súlylökés (0 kg): 1. Simon (SÍ) 11,07. 2. Molnár (SÍ) 11,73, 3. Jenei (Si) 11,31. Súlylökés (7,25 kg): 1. Bozó (Bcs. MÁV) 14,18, 2. Cseke (Gy. MEDOSZ) 11,06, 3. Lánczi (Gy. MEDOSZ) 9,74. Diszkosz: 1. Simon 39,44, 2. Cseke 35,10, 3. Molnár 34,80. Gerely: 1. Simon 47,55. Kalapács: l. Cseke 36,60, 2. Lánczi 27,49, 3. Szikes (Gy. MEDOSZ) 27,00. Totótippjeinkx 1. Ózd—Dunaújváros 1 x 2. MÄV-DAC—Salgótarján 1x2 3. Székesfehérvár—BVSC 1 x 4. Budaiig;—Ganz-MÁVAG 1 5. Miskolc—Nyíregyháza 1 6. Egyetértés—Oroszlány 1 7. K. Lombik—Pécsi VSK 1x2 8. Pápa—III. kér. TTVE 1 9. Debreceni D.<—Eger 1x2 10. Juventus— Roma 1 x 11. Catania—Torino 1 x 12. Bologna—Milan 1x2 A pótmérkőzésekre 1, 1, x, 1 a tippünk. (Múlt heti tippünk 10 ta- lálatos volt.) Apróhirdetései« Eladó pusztaszentetornya Alsósós tanya 4. szám kövesút mellett, azonnal elfoglalható. 84772 Orosháza, Jászai Horváth utca 2/a. számú ház azonnal beköltözhetően eladó. 84770 Orosháza, Teleki utca 8. számú ház eladó. Értekezni hétfőn és csütörtökön déli órákban. 84768 Orosháza, Községporta 68. számú ház azonnal beköltözhetően eladó. 84761 Eladók nagyon szép kemény fa hálószobabútor, fehér konyhabútor, fehér tükörasztal, ágybetétek, kisasztal, körszékek, stelázsi, tűzhely, ingaóra, Orosháza,« Petői! utca 1. szám. 84771 300 méter használt drótkerítés oszlopokkal sürgősen eladó. Orosháza, Bajnok utca 15. 84765 Eladó 26 keretes, rakodó kisboconádi beteleltetett 5 darab méhcsalád, és 2 darab ló 5 éves. Érdeklődni Varró István Mágocsi oldal 89. 84764 Zongora eladó. Orosháza, Szövetkezés utca 12. Mén telep mögött. 84762 Orosháza, Zombai utca 5. szám alatt fiatal fejős tehén van eladó. 84758 Eladó Orosháza, Szövetség utca 6. számú félkész ház. Érdeklődni Szív utca 2. 84776 Villanyszerelést részletre is olcsón, jól készít Hézer. Orosháza, Móra Ferenc utca 38/a. 84760 2 colos cső szűrővel, gyűjtőfejjel és egy laposkocsi eladó, Orosháza, Tehénjárás 9. szám. 84773 Különbé járatú bútorozott szoba kiadó, Orosháza, Martinovics utca 14. szám alatt. 84748 Eladó fekete Pannónia motorkerékpái Duna oldalkocsival, 1963-as kiadású. Csorvás. Hunyadi utca 52, 84756 Magános, középkorú nőnek otthont és teljes ellátást biztosítok háztartásom vezetéséérv. „Családtagként fogadom” jeligére Orosházi Hirdetőbe. 84767 4 kát. hold föld haszonbérbe kiadó Monoron. Érdeklődni Orosháza, Könd utca 10. Ugyanott jószágetetésre alkalmas burgonya kg-onként 1,— Ftért kapható. 84759 Három hold szántóföld haszonbérbe kiadó. Érdeklődni Orosháza, Gizella utca 11. Zalai, szeszfőzdén belül. 84774 P 79-es személygépkocsi igen jó állapotban eladó. Orosháza, Katona József utca 26. nap. Értekezni csak vasár- 54199 Jó állapotban lévő Wartburg olcsóin eladó. Gyula, Horváth F. u. 3. 61270 Kecskebakkal fedeztetek . Orosháza, Hold utca 15. szám. 9061 Elköltözés miatt minden elfogadható árért eladó, sezlon, csillárok, horgolt dupla ágyterítő, székek, teknő, ülőkád, tűzhely, Orosháza, Thököly utca 2. 9062 Orosháza, Tompa Mihály utca 10. számú ház eladó. 84729 Nagyméretű cementcserép, ajtó, ab- laktokok eladók. Orosháza, Bercsényi U. 1. 982 Eladó 6 darab birka (merinó), László Béla Békéscsaba, Kerek! tanyak 1818. 960 Bélyeggyűjteményt vásárolok. Hiánylistára magyart szállítok. ÍJtólag fizetendő. Bélyegkereskedés, Szeged, Kelemen utca. 970 Fényezett hálószobabútor ágybetéttel eladó. Orosháza, Csabai utca 53. 84757