Békés Megyei Népújság, 1963. október (18. évfolyam, 230-256. szám)

1963-10-01 / 230. szám

1963. október 1. 2 Kedd Egy amerikai — Portugál-Guineában Mintagyarmat” szegesdrótok mögött ff THE NEW YORK TIMES INTERNATIONAL El se Guinea Looks Decepti * Ihat •utk. a • gn fighting- Tr: r­«» thoir Shaded portion indirales area where rebeln have been * t(v» •«■ed I >•— •wi'hl«* Salazar diktatúrája, ha tehetné, az idegen madarakat sem enged­né gyarmataira. Portugál-Guinea, a 35 ezer négyzetkilométer nagy­ságú nyugat-afrikai gyarmat til­tott terület a külföldiek, de külö­nösen az újságírók számára. Ép­pen ezért keltett érdeklődést Hoyd Garrison amerikai újság­írónak a New York Times szep­tember 11-i számában megjelent éa a portugál-guineai Catióból keltezett riportja. Garrisont, né­hány kollégájával együtt a portu­gál gyarmati hatóságok kalauzol­ták, erős katonai védelem mel­lett, a partizánok megszállta vi­dékeken. Természetesen már nem azt kérték Garrisontól, hogy a portugál-guineai „csendről és rendről” írjon riportokat, mert a Salazar által reklámozott portu- gál-guineai „csend és rend” ép­pen úgy a múlté, mint az angolai. Inkább azt várták: Garrison az olvasók elé tárja majd, hogy a partizánokra megsemmisítő csa­pásokat mértek és hamarosan visszaáll Portugál-Guineában a Salazar által áhított „csend és rend”. Nos, nézzük meg, mit tapasztalt ezzel kapcsolatban Garrison? A New York Times térképe szerint mindenesetre Portugál-Guinea te­rületének csaknem felén rendsze­resen tevékenykednek a felfegy­verzett partizánok. A gyarmaton élő 2600 európai — többségükben portugál — „nyugalmát” húsz­ezernyi portugál katona biztosít­ja. Ennek ellenére Salazar hely­tartói jobbnak látták, ha Garri­sont és társait repülőgépről is­mertetik meg a 600 ezer lakosú mintagyarmattal. Ügy tűnik, a le­vegőből is túl sokat látott ......Itt­o tt szalmatetős kunyhókból álló afrikai falvakat látni, amelyek a portugál légierő bombatámadása­inak sebhelyeit mutatják — írja Garrison, — Catióban aztán félre­ismerhetetlenül felfedezzük a há­ború jeleit.” Catio a mocsaras dé­li területen fekszik, központjában tizenöt ház áll, mint Garrison ír­ja „körülvéve szögesdrót sövények, kel, földhányásokkal és itt-ott be­ton géppuskafészkekkel. Az egész város börtönhöz hasonlít, amely­ben a portugálok menedéket ke­restek. Napközben fegyver nélkül senki sem megy a városon kívül, sötétedés után pedig bezárják a szögesdrót-kerités réseit és ref­lektorokkal világítják meg az el­lenséges dzsungelt”. így élnek tehát a portugálok ezen a „minta gyarmaton”. Az új­ságíróknak mindenesetre szerették volna megmutatni, hogy a partizá_ noktól nem kell különösebben tar. taniuk, mert a Catiót támadó hat felkelővel már régen végezték... Felrakták Garrisonékat egy páncé­lozott katonai teherutóra s fegyve. rés kísérettel elhagyták a városkát. Néhány perc múltán azonban — fényes nappal — egy partizáncso­portra bukkantak és csak nagy ne­hezen tudtak visszamenékülni. „Catiótól mindössze pár száz yardra van a repülők leszállóhe­lye, amelyet buldózerekkel szakí­tottak ki az őserdőből — olvashat, juk a továbbiakban Garrison ri­portjában. — Mégis, katonák se­regét küldik ki, hogy őrizzék a leszállópályát, ha egy gép érke­zik.” A portugálok állandó féle­lemben élnek, nemkülönben a ka­tonák, akik közül a legtöbben csu. pán nyolchetes újonckiképzést kaptak és néhány hónapos szol­A diemista hadsereg új fegyvere A tüntetők kőzápora ellen kíván védelmet biztosítani a dél­vietnami hadsereg legújabb védőfegyvere: a bambuszpajzs. A képen: a külföldi fotóriporterek jő felvételekre vadászva köve­tik a bambuszpajzsos járőröket a saigoni utcákon. (MTI Külföldi Képszolgálat) gálát után szakállas idegroncsok­nak tűnnek. Ezek a katonák tud­ják és a New York Times megírta, hogy „Portugália reménytelen há­borút folytat Portugál-Guineá­ban.” A gazdasági élet teljesen megbénult és a felkelők támadásai egyre gyakoribbak. Amikor ötszáz esztendővel ez­előtt az első portugál tengerészek erre a földre léptek, elnevezték ,,a fehér emberek sírjának” — olyan sok volt a moszkitó. A gyarmato­sítók kitűnő gyógyszerrel rendel­keznek a maláriát terjesztő mosz- kitók ellen, de tehetetlenek a sza­badságukért és függetlenségükért harcoló afrikai akkal szemben. Sebes Tibor lOOOOOOOOOOOOOOOCOOOOOOO Családi öröm Tyitovéknál NAPTAR 1963_ október 1. — 180 évvel ezelőtt, 1783-ban szerkesztette meg Kempelen Farkas, a zseniális magyar fel­találó az emberi hangok után­zására szolgáló beszélőgépet, á [■ hang a fából lévő sípszerű rész_ ben képződött. Találmányát ma­ga Kempelen kezelte, úgy, hogy jobb könyökét a fujtatóra, jobb kezét a gép elülső, bal kezét pedig az oldalsó nyílására he­lyezte. A gép eredetijét a lon­doni King" s College Termé­szettudományi Múzeumban Kempelen beszélőgépe ♦ — 250 évvel ezelőtt, 1713. október 1-én született Ráday Ge­deon költő. Művei elsősorban mesék, fordítások, költészetük­ben először ő írt ún. „rímes mértékes” (nyugat-európai) verse­ket. Mint irodalomkritikus, az ő érdeme, hogy Zrínyi: Szigeti veszedelem c. művére ráirányította a figyelmet. Péceli birto­kán hatalmas könyvtárt alapított (Ráday-könyvtár). összes művei 1892-ben jelentek meg. * — 75 évvel ezelőtt, 1888-ban e napon született Turóczi-Trost.- ler József Kossuth-díjas akadémikus, irodalomtörténetíró. Mi­vel 1919-ben egyetemi tanárrá nevezték ki, a Horthy-ellenforra- dalmi korszakban megfosztották katedrájától. Jelentősek az egyetemes szellemi irányzatok magyar visszhangjával, a német filológiával, valamint a világirodalommal foglalkozó munkál. Moszkva: A Tyitov-házaspár szep­tember 23-án született lánya: Tá- nya Tyitova. (MTI Külföldi Képszolgálat) Ki a jó európai? Üj fogalom került a külpo­litika szótárába: „Jó európai”. Igaz, volt már ehhez vala­mennyire hasonló: „Csendes amerikai” — politikai regény­ben, „szép amerikai” — fil­men, „titokzatos keleti” le­gendában. Most itt az újabb meghatározás. Vajon, ki jő európai? Az-e, aki szereti ezt a föld­részt és jól ismeri kultúrá­ját? Vagy talán, aki szépen megeszi a spenótot? Nem ké­rem. De Gaulle meghatározta a jó európai ismérveit, ami­kor a következő ajánlatot tet­te (nem sok sikerrel) Angliá­nak: Hagyjátok faképnél az amerikaiakat, szervezzetek velünk közösen külön atom­haderőt, akkor já európaiak lesztek, ellenkező esetben nem. Tessék tehát feljegyezni a jövendő és a tankönyvek szá­mára: Jó európainak neve­zik azt az egyént vagy álla­mot, akinek, vagy amelynek külön atombombája van, s ezt megosztja a francia kormány­nyal. Ennek megfelelően ter­mészetesen kell lenni jó és rossz atombombának is. Fran­cia mértékkel: rossz' atom­bomba az, amelyre vonatko­zik és jó atombomba az, amelyre nem vonatkozik az atomcsend-cgyezmény. Ezek után még csak saját következtetéseinket vonjuk le: a fentiek alapján az a „jó európai”, aki jó a francia kormánynak, nem jó európai — Európának. T. I. Harmat Endre: A tézkctcs-zi d-Uadaima Több a belga, mint volt Kezd kiderülni, hogy a füg­getlenség csak keretnek bizo­nyul, amelyet a pozícióit tulaj­donképpen megtartott koloni- alizmus nem enged tartalommal megtölteni. 1960. július elsején Lumumba ugyan kéri országa felvételét az Egyesült Nemzetek Szervezeté­be és ez meg is történik, a bel­gák azonban ott pöffeszkednek az élet minden területén és a szó szoros értelmében mérgezik a Lumumba-kormány számára a levegőt. Csoda-e, ha a kongóiakat mér­hetetlenül elkeseríti, hogy a fé­nyes, színpompás ünnepségek után semmiféle változást nem tapasztaltak? Csoda-e, ha már július 6-án fellázad a thyssevil- lei gamizon a továbbra is ott­maradt belga tisztek ellen. A nép fia, Patrice Lumumba miniszterelnök átérzi érzelmei­ket és július 8-án megvonja a parancsnoki megbízatást a Bel­gium által kreált hadsereg, az úgynevezett Force Publique fő­nökétől, Janssen belga tábor­noktól, valamint követeli az ösz- szes belga tiszt kivonulását. A belga terv készítői és he­lyeslői összemosolyognak. így képzelték, a forgatókönyv meg­valósítása haladhat tovább. „Lá­zadás Thyssevüleben! Anarchia és káosz fenyegeti Kongót!” — üvölt fel a gyarmattartók sajtó­ja mindenütt és megjelennek az első szemforgató vezércikkek az „elsietett függetlenségről”. Mi jó fiúk voltunk A belga tőkés sajtó rákontrá- zik: azt akarja elhitetni a vi­lággal, hogy a fellázadt katonák mészárlásokat rendeznek a bel­gák között, akiket az államnak elsőrendű kötelessége megvéde­ni. A logikus következtetés: csapatokat kell küldeni Kongó­ba. így következik be az a gro­teszk és arcátlan, ugyancsak gondosan előre kidolgozott ak­ció, melynek eredményeképpen a független Kongói Köztársaság­ban rövidesen több belga kato­na állomásozik, mint a gyarma­ti időkben. Még egy-két nap és kiderül, milyen hatalmas szerepet szánt a királyi Belgium és elsősorban az Union Miniére, Moise Csom­óénak. Július 11-én Afrika el­ső számú árulója fehér tanács­adóitól körülvéve megjelenik Katanga tartomány székhelyén, Elisabethvilleben egy külön er­re a célra ácsoltatott pódiumon és ország-világ előtt kihirdeti: Nem hajlandó elismerni a Lumumba-kormány központi fennhatóságát, Katanga az ő ve­zetése alatt ezennel kilép a Kongói Köztársaságból és külön „Katangai Köztársasággá" ala­kul. Beszédében csak úgy zú­dulnak a rágalmak Patrice Lu- mumbára és minisztertársaira egy őrgróf lezserségével süti rá a „kommunista” bélyeget és a nyugati tudósítók felé fordulva döngeti a mellét: én fogom meg­menteni Katangát. ezen keresz­tül Kongót és Afrikát is a kom­munizmustól... Most már még a külpolitiká­ban kevésbé tájékozott emberek előtt is feldereng a belga és a nemzetközi kolonializmus kon­gói forgatókönyvének igazi cél­ja. Mivel nem tudjuk megvív­ni uralmunk meghosszabbításá­ért a kongói dzsungelekben a háborút, nos, formálisan adjunk függetlenséget ennek az ország­nak, de lehetőleg ne mozdul­junk és kössük gúzsba a népi vezetők kezét. Majd meglátják, mire mennek így. így egyrészt mi „jó fiúk” voltunk, másrészt a „forrófej űek” szerte a világon

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom