Békés Megyei Népújság, 1963. szeptember (18. évfolyam, 205-229. szám)
1963-09-08 / 211. szám
KÖRÖSTÁJ _____________KULTURÁLIS MELLÉKLET_____________ A diák és a szülői ítélet Hajdik Antal: Anya gyermekével (olaj) Égy hősi kor hős fia Az elmúlt napokban egy barátomat látogattam meg. Mialatt ő az egyik ismerősével foglalkozott, beszélgettem harmadik gimnazista fiával, Megkérdeztem tőle, miként múlt el az előző iskolai év és milyen eredménnyel végezte a második osztályt. De még mielőtt felelt volna, közénk ült az édesapja és az édesanyja is. Most már négyesben társalogtunk. Az édesapa eléggé tárgyilagosan értékelte fia tanulmányi eredményét, de az édesanya neheztelt a tanárokra. Határozottan kimondta azt a véleményét, hogy a gyenge bizonyítvány a tanárok elfogultságának „eredménye”, s ezen nem sokat csodálkozik, mert az osztályfőnök a fiút — érthetetlenül — a leggyengébb tanulójának „nevezte ki”. Az édesapa ugyan közbeszólt és olyasfélét mondott, hogy a fiú szívesebben szórakozik, mint tanul, de az édesmama kitartott a maga véleménye mellett. Nem értettem egyet az édesro mával, aki a fia előtt igazságtalanul bírálta a nevelők munkáját. Igazságtalanul és hozzáértés nélkül. Mégsem szóltam közbe. Arra vártam, mi bukkan elő még, ami engem, mint tanárt és szülőt egyaránt érdekel. Mindössze annyit mondtam a vidáman mosolygó fiúnak: — Szüleid elbeszéléséből úgy tudom, egyetemre készülsz, mérnök szeretnél lenni. Helyes a célkitűzés. Mégis attól tartok, nehezen vesznék fel, ha ilyen eredménnyel zárulnak középiskolai esztendőid. Ifjú barátom, szinte kapásból, így felelt: — Ö, a legújabb rendelkezések értelmében most már nem áll módjában az iskolának, hogy akadékoskodjon. Minden jelentkező kérelmét fel kell terjesztenie. Ott aztán majd eldől, ki tud, ki nem tud! Meglepett a válasz. Ezt feleltem rá: — Ha te ilyen pontosan ismered az utasításokat, ak. kor azt is tudnod kell, hogy a „legújabb rendelkezések értelmében” az egyetemi felvételin elérhető legmagasabb pontszám 20, de ebből 10-et a középiskolából vihetsz magaddal. Mármost, aki ezzel a középiskolai 10 ponttal indul, annak köny- nyebb lesz megszereznie a még hiányzó 10 pontból a szükségeset. Ámde, tegyük fel, hogy te a jelenlegi „eredményeddel” indulsz. Mit gondolsz, hány pontot viszel magaddal? A fiú már nem mosolygott. Egyszerűen hallgatott. Én erre közöltem vele, hogy a jelenlegi bizonyítványára egyetlen pontot sem kapna. Sajnos, nem lepődött meg a közlésemen. Sőt, csaknem hetykén így válaszolt: — Bizonyos vagyok benne, hogy az egyetemi felvételi vizsgán értelmes emberek ülnek. Értelmesebbek, mint az én középiskolai tanáraim. Ha p>edig ez így van, márpedig nincs másként, akkor a felvételi vizsga megmutatja, kiben mi lakik. Ott nem az lesz a lényeges, hogy előfordul-e a dolgozatban egy-két helyesírási hiba vagy téves-e egy_ egy évszám. A mi magyar tanárunk például óriási hűhót csap minden vessző hiányáért. Ezzel a módszerrel utaltatják meg a diákkal még a kedvenc tantárgyát is. Az édesmama ekkor közbeszólt, igen, ez így van. És a továbbiakban nagy derült, séget keltve elmesélte, hogy amikor a tanév befejeződött, a fia ünnepélyes komorsággal tért haza sz iskolából és nyomban elégette a füzeteit s egyik-másik könyvét, amelytől „elundorították”. Én rosszkedvűen csóváltam a fejemet: — Helyes volt pz a magatartás, asszonyom? Az édesmama felfigyelt a hangra. Most már kissé mentegetőzve magyarázgat- ta, hogy amit a gyereke tett, azért végső fokon a tanárok felelősek. Bizony, sóhajtotta, a mai tanárok már nem értik meg az ilyen nagy fiúkat. Kicsinyességekkel sze- kírozzák őket, ahelyett, hogy nagyvonalúságra törekedné, nek. : Mindez a gyermek előtt hangzott el. A barátom elkísért egy darabon. Elmondtam neki, miként hatott rám ez az este. Barátom így felelt: / — Abban igazad van, hogy a gyerek előtt okosabb lett volna másként fogalmazni. Attól tartok azonban, hogy csakugyan akadnak szemellenzős tanárok. A feleségem róluk beszélt. Csák róluk. Az ő nevelésükben pedig alkalmasint az a hiba, hogy nem képesek fel. fedezni tanítványaikban a tehetséget. Beérik az anyag számonkérésével, ahelyett, hogy a rendkívülit kutatnák. Vannak fiatal tehetségek, akiket nem aszerint kell megítélni, szolgaian bebif- lázza-e a középiskolai anyagot vagy sem. Az igazi tehetség áttöri a korlátokat és érvényesül. Vannak csodagyerekek... Én pedig azt gondoltam: melyik szülő az, aki nem csodagyereknek tartja a magáét? Ami engem illet, jobban szeretem a kötelességtudó gyerekeket, a szorgalmasakat, a kitartóikat. Ezek nem zseniként kezdik a pályájukat — sok rr.ég's azzá lesz közülük: kitartó munkája révén. De az én barátom fia, akit „zseniként” indít-nak „tüzel, az in. dítással csak féjbeiuart d‘ ember lehet. okáig emlékezetes ma. rad a cseh Fucsik- filmnek az a jelenete, amikor a civilruhás Julius Fucsikot kiviszik a börtönből és — egy dombocska tetejéről — megmutatják neki a nyár fényeiben fürdő Prága vonzó, varázslatos szépségét. A kövér Gestapo- nyomozó mintegy modern Mefisztofelesz áll a forradalmár mellett, akiről azt hiszi: megtörte a börtön, a halál közelsége. „Csak már ez a látvány kellett neki, ez a lehetőség, hogy szabad lélegzetet vegyen és majd mindent úgy csinál, ahogy mi akarjuk” — mondja magában a ravaszságára büszke, valójában azonban föld- höztapadtan korlátolt Ges- tapó-ember, akinek aztán mélyen csalódnia kell, mert Fucsik — akiben egy mél- tatója sok joggal a XX. Században korszerű, pozitív és harcos Faust egyik példaképét látta — csak mosolygott Mefisztóján. „Ju- lek” szerette az életet, azért küzdött első eszmélése óta — az emberek ünnepeiért és hétköznapjaiért — és éppen ezért az élet ügyét sokkal fontosabbnak tartotta a saját életénél. Még egyszer megnézte a várost, amelyet úgy szeretett, amelynek fia volt, lehörpintette a jó hideg pilseni sört, amellyel az arcára most nyájasságot öltő pribék megkínálta. Tudta Fucsik, hogy utoljára látja az „Arany Prágá”-t és utoljára iszik sört. Tudta, hogy ha mégis hallgat, ki vég zik. És továbbra is hallgatott, az életért hallga. tott. , De ugyanakkor üzent is... ha az éppen húsz éve, 1943 szeptember 8-án kivégzett Julius Fucsiktól nem maradt volna fenn egyetlen sor sem, amit a vizsgálati fogságban, a börtönben papírra vetett, akkor is üzent volna. Ahogyan élt, amilyen bátor és tisztességes volt — amit még a náci megszállás előtt — a Szovjetunióról, az új, reménybeli Csehszlovákiáról, a népek testvéri barátságáról írt, az is mind csupa üzenet a túlélőknek és a holnap születőknek, nekünk. De — csodálatos módon — fennmaradt börtönnaplója is: ez a tömör remekmű, amelynek minden sora igazi irodalom és igazi hitvallás. Ahogy Anna Frank — szintén immár világhírűvé lett — naplója jel. képes, összefoglaló üzenete annak a száz- és százezer gyereknek és felnőttnek, akik az őrjöngő fasizmus áldozataivá lettek úgy Julius Fucsik börtönnaplója mintegy sugárkévébe vonja és fonja mindazok üzenetét, akik szembe mertek szállni a fasizmus zsarnokságával. A Fucsik-d napló mártírok üzenete. Nem célunk itt idézni ezt a napló-üzenetet, mint ahogy nem szükséges elmondani a sokáig „Horák tanár úr” köntösében harcoló Fucsik elfogatásának és kivégzésének körüményeit sem. Az adatok mindenütt megtalálhatók, Julius Fucsik alakja bevonult a mi iskoláskönyveinkbe is. E szerény írás célja éppen az, hogy elgondolkoztassa az olvasót: a szoborrá, utcanévvé, iskolai feladattá, fogalommá lett Fucsik — a még fiatal, jóképű cseh kommunista, az újságíró és „magántudós” nem is olyan régen még élő ember volt, te. le emberi szomjúsággal az élet, a lélegzet, a szépség után (és a pohár sör után is). És valahogy úgy van, hogy a legjobb film, a legdrámaibb színdarab sem tudja telje» mélységében megmutatni: mennyire nem volt könnyű neki (neki sem) hősnek lenni, bízó és biztató szavakat, mondatokat vetni a papírra, miközben tudva tudta, hogy nemsokára felakasztják. Egy kicsit lejárattuk mi annak idején a „hős” fogalmát, egy kicsit olcsóvá tettük, többek között nyilván azért is, mert egy időben nem kevesen igen olcsón jutottak hozzá ehhez a címhez. Márpedig a „hős”-t nem lehet kinevezni, azt a nép üti azzá és a történelem szentesíti. A nép, amely a régmúlt korokban — amikor még nem szerepelhetett a történelem színpadán — legendás hősöket szült magának és amely tegnap és tegnapelőtt óta immár valóságos hősöket igényel. A nép hőse az, aki azt teszi — kiemelkedő erkölcsi és szellemi erővel — amit a nép érdeke parancsol. A fasizmus uralkodása idején az volt a legnagyobb hős, aki a legragyogóbb példát mutatta a népellenes rendszer elleni harcra. Julius Fucsik volt a hős, a bátor és okos illegális harcos. Ma az a legnagyobb hős, aki a legtöbbet teszi a békéért, a békés fejlődésért. S a tegnap és ma hősei között híd íve feszül. Hiszen Fucsik (és a Fucsi- kok) harca nélkül ma nem 'ehetne békés egymás mellett élésről, egy új aranykor reményéről beszélni. Új Rezső: Ének a befőttes üvegről Egy befőttes üveget bámultam a délutánban. Szép csendesen ügetett utcánk hűvös oldalában, hol az árnyék, mint kövér nyugalom pihent a csenden, teste felett ösztövér házak álltak rendületlen. Ment a befőttes üveg... ... tiszta áhítattal néztem, amint lassan elvonult, s ráfordult a hídra szépen majd a nyári fali öle fogadta be csillogását Irigyeltem azokat akik azután is látták. Mi az oka, hogy e jószág toliam kedves ügye lett? A világba harsogom hát: — Te vitted az üveget! wwvwn um »»»um tiI/hHv Különös házasság Mikszáth Kálmán híres regényének filmváltozatát jásszá I szeptember 7—8-ig az orosházi Partizán mozi, Juliusz Fucsik cseh mártír író,
