Békés Megyei Népújság, 1963. augusztus (18. évfolyam, 179-204. szám)

1963-08-04 / 182. szám

6 Vasárnap CSALÁD-OTTHON Az idegorvos tanácsai Színes szegély Cf^esutq.& u&tcsjzlapjfrk A házasfelek bol­dogsága azoktól a sza­vaktól függ, amit nem mondanak ki egymás előtt. • A pillangó szebb is, szelidebb is, mint a méh, mégis a mézet szeretjük jobban. * Nem lesz minden­kiből tűzoltó, aki az ujjait megégette. * Ha mindenkire hallgatnánk, nem lennénk bölcsebbek. csak a fülünk lenne nagyobb. * Melyik malac szá­mára szerencse, hogy ő a szerencsemalac? * — Ma, amikor a nők is dolgoznak már, nyűgöd tab ban lehet megnősülni... — Ugyan kérem, hol tud ma még egy nő kettőre keresni? * Sok válást lehetne elkerülni, ha hall­gatni lehetne azokra, akik utólag meg­mondták előre. * Kisfiúk született újságíróéknak. Büsz­kélkedik az apa, s valaki megkérdezi: — Mi a neve a ki­csikének? — Mi lenne? — így az újságíró — ami az apjának. — Értem. Szóval még neki sincs neve. Kiss Máté Ki szereti Katit? A nagy melegben kényelmes ingruha, ingblúz a legkellemesebb viselet. Nem tapad a testhez, s egyszerű felvenni, vagy kibújni belőle. Ezeknek az egyenes szabá­sú, cifrázás nélküli ruháknak egyetlen díszítése a „paszpól”, ma. gyárul: szegélyezés. Rajzunkon sötétkék shantung ruhát mutatunk be. A nyakat és a nagy zsebet fehér pánt díszíti.—A Nagyobb csirkét kis darabokra vágunk, paprikát, paradicsomot, burgonyát karikákra, mindegyik­ből negyedkilót. Tűzálló tál alját füstölt szalonnával béleljük, rá- rétegezzük a húst és a zöldféléket, sötétkék paszpóllal. — A harma­dik ruha anyaga selyempiké, sö- tétpiros díszítéssel, Lent 3 blúz: 1. Fehér vászon ingblúz. Az eleje, a gallér és a zsebek na­rancsszínű vászonnal szegett 2. Fekete blúz, citromsárga sze­gély. 3. Piroscsikos ingblúz. Piros gomb és paszpól R. M. megszórjuk piros paprikával, meg. locsoljuk 2 deci tejföllel és fedő alatt puhára pároljuk. Ha megpu­hult minden, néhány percig fedő nélkül hagyjuk a sütőben, hogy ne A kisfiú ide-oda topog. Ka­bátgombjához kötve piros lég­gömb himbálódzik a levegőben. Boldogan szegi hátra fejét, arcocs­kája fénylik, ragyog, akárcsak a léggömb. Egyszer csak hátulról mély fér- fitoasszus hangzik fel: — De szép a léggömböd, öcsi! Add nekem! Ugye elvehetem? A kisfiú megriad, anyjánál ke­res védelmet. De az anyja, ki tud­ja miért, az idegen bácsi furcsa kérését támogatja: kisfiam, add a bácsinak a léggömböt, hiszen te jószívű gyerek vagy! A kisfiú nem érti a dolgot. Hiszen a lég­gömböt éppen az imént kapta. Meg azután mi szüksége van rá a bácsinak? Hiszen a felnőttek nem játszanak léggömbbel.;. A gye­rek elkomorodik és könnyekben tör ki. A kicsinyeik efféle megtréfálá- sa annyira megszokott jelenség, hogy az ilyesmit már figyelembe sem vesszük. Kinek is jut az eszébe, hogy ez a „szórakozás” milyen ártalmasam ‘hat a gyerekek lelkületére, idegrendszerére. Pe­dig a szülőknek elsősorban erre kellene gondolniuk. Nyilvánvaló, hogy az egyébként teljesen jóindulatú, de a gyermek lelkületét nem értő embereknek egyszerűen nem fér a fejűikbe, hogy még a legpöttömnyibb gye­rek is már ember, akinek sajátos idegtevékenysége van. A kicsinyek fejlődésben lévő idegrendszere rendkívül érzékeny, könnyen se­bezhető, és különösen gondos bá­násmódot igényei Ha a kisgyermek a számára még felfoghatatlan tréfába ütközik, nehéz feladat előtt áll. Nem tud­ja, hogy mire vélje a felnőttek szavait, melyeket szószerint értel­mez, emiatt zavarba jön, megriad. Az ilyesmi ártalmas az idegrend­szerére, és az ezzel okozott káro­sodás aligha kisebb, mint az, amit I az ijesztgetéssel okozunk. Kati szemét lehunyva, rózsa­piros arccal feküdt ágyában. Apja, anyja lábujjhegyen jár- tak-keltek körülötte. Játékai el­hagyottan álltak, üldögéltek vagy feküdtek a polcon, mert Kati arcocskája égőpiros volt a láztól. Mikor Kati elaludt, fá­radt szülei a másik szobába mentek, és amikor igennagy volt már a csend, akkor a mustárszí­nű bársonymackó felsóhajtott: — Szegény kis gazdánk! — Mit sápítozol, te szőrösfülű — szólt kényeskedve a gőgös, aranyhajú, kedvenc baba. — És te mit csipogsz? — för- medt rá a babára Peti bohóc —, te csak vesződségére vagy kis gazdánknak. Ha egészséges sem juit idejéből számunkra, mert szüntelenül téged öltöztet get, fé. sülget, mégis te soha, mindig csak én nevettetem meg A végén már a játéktelefon is csörgött. Nyekergett az apró harmonika. Makogott a plüss- majom. Nyivákolt a selyemcica és össze-vissza zswajgott a töb­bi játékszer, még a babakocsi is nyikorgóit, a dobozából előugráló paprikajancsi pedig rekedten óbégatott. Kati felsírt. Édesanyja sietve bejött a szobába, a játékok pe­dig elhallgattak. Csendben is voltak mindaddig, amíg anyu Kati takaróját megigazította, fe­je alatt a párnát elrendezte, és puhalágy kendővel a verejtékező homlokát megcirógatta. Amint távozott, a játékok folytatták, ahol abbahagyták. Végül is ösz- szeyesztek. A bársonymackó be­lemart a baba lábaszárába. A selyemcica meghúzta az arany­hajú baba copfját, és akkora volt már a lárma, hogy a kiskakas el­rikkantotta magát: — Ki kel ki, ki kel? A játékszerek egy pillanatra megszeppentek, de az ágyából kikelő nap kibontakozott felhő­ágyából és ragyogó arccal rámo. solygott a világra. Csodálkozó szemmel nézte, nézte a kis ál­modó Katit, majd a függöny ré­sén bebújva, sugárujjával meg is cirógatta. Kati szülei is vendbeszedték magukat és az érkező doktor bá­csi elé siettek, aki, mikoi a szobába belépett és ránézett a kis betegre, mosolyogva mondta: — Kati már túl van a veszé­lyen — majd az ablakhoz lépett és teljesen széthúzta a függönyt, és csak annyit mondott még —, ne féltsük a kislányt a napfény­től. Mikor a doktor bácsi elbú­csúzott és apu, anyu kikisérték, a hirtelen támadt csendben a játékok tovább veszekedtek. A nap egy darabig türelmesen hallgatta, hogy hát ki is szereti Katit, aztán elunva a sok feles­leges beszédet, rájuk förmedt — Hallgassatok! Elkényezte­tett játékok! Ti nem a gazdáto­kat, hanem sajátmagatokat sze­retitek. Még én is jobban szere­tem, mint ti, pedig én egyforma melegséggel ragyogok mindenki­re _ De Katit igazándos-igazán egyedül édesanyja, édesapja sze­reti, akik mellette virrasztottak hosszú-hosszú éjszakákon át — mondta a nap, és mosolygott to­vább, a játékok pedig szemle­sütve elhallgattak. legyen sok leve.-Jí.trv Cs. Horváth Tibor—Zórád Ernő: ^ isCMr Folytatásos képregény © Előzmények: Az időszámításunk előtti 74. esztendőben, egy éj­szaka nagy verekedés támad a capuai gladiátor-laktanyában. Az őrség beavatkozik, mire a verekedők dühe a katonák ellen fordul. Spartacus, a gladiátorok egyike elhatározza, hogy értelmet ad az oktalan öldöklésnek.* másik: fehér-piros csíkos dngrutoa, Recept Rakott csirke Spartacus, kiáltására D/ADALQVOLTES A VALASz ÉS A KŐVETKEZŐ PERCBEN ™ Köveket hajítsa tok- A KO'VEK A Ml BAJTÁRSAINK­A KO ZÁPOR SZINTE A föl ŐSE SULYKOLJA A LÉGIONÁRIUSOKAT. A SZÖKEVÉNYEKET PERCEK ALATT ELNYEL! AZ ÉJSZAKA. jAoNALOM B AT/AT US De A) VESZETT KUTYÁT K' KELL IRTANI AMINT A KEZEM BEN LESZNEK . NYOMBAN Á KERESZTRE i£ peszTttetem m AZ EGÉSZ IP MOCSKOo A l -SORHÉt / Vagy száz erte VKÉS RABSZOLGÁMAT [MÉSZÁROLTAK LE A KA- 1 TON A/D. CEN TÚRI J f LEGALÁBB AZOKAT ' ' KELLENE ÉLVE ELFOG NI. AKIK KITÖRTEK KÜLÖNBEN TÖNKRE A l MENT EMBER ^8 ihm. VAGYOK.' JSPtg

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom