Békés Megyei Népújság, 1963. július (18. évfolyam, 153-178. szám)
1963-07-04 / 155. szám
1963. július 1 6 Csütörtök Offenzíva a műveltségért H‘ |a figyelő szemmel és értékelő gondolatokkal tekintünk túl mindennapi munkánkon, hogy átfogjuk az egész nép, egy ország lakosságának tevékenységét, nyilvánvaló a megállapítás: további fejlődésünk múlhatatlan követelménye az emberek marxista világszemléletének mind erőteljesebb megalapozása, kibontakoztatása. Ehhez viszont elengedhetetlen feltétel az, hogy általános műveltség dolgában is gazdagodjon mindenki, hiszen átfogó marxista világszemlélettel csak azok rendelkezhetnek, akik ismerik és értik a világ dolgait a technikától a művészetekig, a történelemtől — mondjuk — a jogtudomány alapvető összefüggéseinek megértéséig. Ez a rap- szódikus, egyáltalán nem teljességre törekvő felsorolás csak érzékeltetni hivatott azt, amit és amiről a ma emberének feltétlenül tudnia kell, hogy mindezekből kiindulva, a világ jelenségeit a kor legfejlettebb gondolkodás- módja, a marxizmus—leninizmus segítségével helyesen ítélhesse meg. A kezdet tehát az általános műveltség megszerzése, melyet ma már nem a régi, polgári értelemben kell körvonalaznunk, a polgári általános műveltség elavult, és a kor embere számára használhatatlan. Korszerű általános műveltség megszerzése tehát a cél, és ezt alapfokon kell megkezdenünk és általánosíta- ■ nunk. Cok feladat vár azokra, akik ^ hivatásuknál fogva ezt a munkát végzik: az eszmei offenzíva nagy segítői ők. A felnőtt- oktatás —• ennek a nagy törekvésnek egyik része — számtalan részterületen kezdődik, és mind magasabb szinten folytatódik a kiművelt emberfők (sokaságának megteremtése. Már az elmúlt népművelési évadban is az egyik legfontosabb népművelési munkaterület a felnőttek oktatásának szervezése és lebonyolítása volt. Sajnos, jó néhány községünkben mind ez ideig nem sikerült hatásossá és megfelelően eredményessé tenni a felnőttoktatásra való mozgósítást, ezekben még a lakosság túlnyomó többségénél falra hányt borsó a lehetőségek meg- csillogtatása, de még arra a felismerésre való ösztönzés is, hogy az okosabb ember többre viszi, a tudás mindennapi életébe hoz soha nem ismert ízeket és szépségeket, hogy a többet tudás társadalmi megbecsülésének egyre fokozódó erejéről ne is beszéljünk. Említhetnénk például a bat- \ tonyai Roczkó Boriszláv esetét, aki növényápolóként kezdte a Vörös Csillag Tsz-ben, közben elvégezte az orosházi mezőgazdasági technikum levelező tagozatát, és ma már állattenyésztési agro- nómusként dolgozik a szövetkezetben. Okányból is tudunk hasonló példákat, ahol a szakmai és általános műveltségüket gyarapító tsz-tagokra tanulmányaik befejeztével magasabb, képzettségüknek megfelelő munkakört bíztak, közmegelégedésre. A másik oldalon azonban sokkal kevesebb a fény, sokkal kevesebb a megnyugtató jel. Ezen az oldalon tömegek helyezkednek el, és ezek a tömegek — elsősorban a 30—40 évesek nemzedéke — megrekedtek a régi elemi iskola néhány osztályánál, és azóta sem jutottak tovább. Közöttük megindítani az erjedést, közöttük, értük kezdeni offenzí- vát azért, hogy tanuljanak, művelődjenek, sajátítsák el a közismereti tárgyak alapjait, bővítsék a szinte csak öntudatlanul magukba gyűjtött szakmai tapasztalatokat; ez már sokkal bonyolultabb tennivaló. A segítség, amit mindehhez államunk nyújt, óriási: Aki tanul, különböző kedvezményekben részesül, az analfabéták ingyen tankönyvet kapnak, később a középfokon tanulók körében az üzem, a szövetkezet, az intézmény még a munkaköri beosztás legkedvezőbb megteremtésével is segíti azt, aki tanul (szép példái születtek ennek a segítségnek a csabai forgácsolóban, bár van, ahol az ellenkezőjéről hallottunk) a legújabb rendelkezés pedig, mely az egyetemi esti és levelező tagozatokon nem köti sem korhatárhoz, sem munkakörhöz a jelentkezést, sok ezer ember álmát valósítja meg. U a végezetül különböző je** lentésekből kihámozott néhány statisztika adatait is segítségül hívjuk, a felnőttoktatás fokozatos és megállíthatatlan bővülése megyénkben is bizonyított, valóságos tény. Százhét általános iskolában tanultak az elmúlt iskolai évben felnőttek, de ezeken kívül üzembe, termelő- szövetkezetbe kihelyezett osztályokban, alapismereti tanfolyamokon is, összesen 4560-an. Ez a szám ezerötszázzal magasabb, mint a két esztendővel ezelőtti létszám volt; középiskoláinkban pedig 4492 felnőtt hallgató vett részt órákon és vizsgázott le, háromezerrel (!) több, mint az 1959 —60-as iskolai évben. figyelő szem tehát rövid Francia szakos nyelvtanárok országos továbbképzése szemlélődés után is annyi adat, megállapítás birtokába juthat, melyből világosan tükröződik, hogy megyénkben is biztosi- tott a felnőttoktatás új sikereinek alapja, az offenzíva a műveltségért hónapról hónapra, évről évre tömegméretűbbé szélesedik. Persze nem önmagától, mert az áldozatkész pedagógusok, közoktatási dolgozók szívén és akaratán is nagyon sok múlik. Ök azonban már sokszor bizonyítottak, és ezúttal — az új tanévben — sem félnek majd a tennivalók sűrűjébe vágni. Sass Ervin Július 1-én, hétfőn a békéscsabai Rózsa Ferenc Általános Gimnáziumban továbbképző tanfolyam indult, melyet az Országos Pedagógiai Intézet, a Békés megyei Tanács Művelődésügyi Osztá. lya és a Békés megyei Pedagógus Szakszervezet rendezett középiskolád francia szakos nyelvtanárok számára. A továbbképzésen Békés megyei, budapesti, Csongrád megyei és dunántúli tanárok vesznek részt. A tanfolyam célja: ismertetni az oktatókkal a legkorszerűbb — gyakorlati beszédkészség gyors kialakítására törekvő — nyelvtanítása módszereket. Négy, Franciaországból meghívott középiskolai tanár tartja az előadásokat, akiknek tiszteletére a Bé_ kés megyei Pedagógus Szakszervezet július 2-án este a békéscsabai Csaba szálló éttermében vacsorát adott. A tanfolyam ideje alatt az ország több részéből összegyűlt magyar oktatók s a francia nyelv, tanárok meglátogatják a szabadkígyós: mezőgazdasági szakiskola tangazdaságát, a békéscsabai KISZ vezetőképző tábort, a szarvasi Arborétumot és a Békéscsabai Bamevált. A tanfolyam július 12-ig tart. Képek az épülő konzervgyárról Már javában folyik a termelés a Békéscsabai Konzervgyárban, vagonszámra szállítják el a kész árukat, a gyár építése, s az állandóan érkező gépek beszerelése még most sem ért véget. Erről tanúskodnak képeink is. Négy—ötezer vendég elszállásolását biztosítják a szabadtéri játékok idején Szegeden már most nagy a készülődés a vendégek fogadására. Számos vendéglőt, eszpresszót, büfét korszerűsítenek, új éjszakai szórakozóhelyeket, hárokat nyitnak, hogy a szabadtéri játékokra érkező vendégek ellátása minél tökéletesebb legyen. Egyszerre 12 és fél ezer vendéget tudnak fogadni a vendéglátó helyek, s egyidő- ben csaknem hatezer vendéget tudnak kiszolgálni a kívánt étellel. Felavatták már Szeged új, reprezentatív szállodáját, a Tisza szállót is, mely a város központjában a legigényesebb vendégeket is ki tudja elégíteni szolgáltatásaival. A szállodákon, turistaszállón kívül más szálláshelyek tucatjairól is gondoskodnak. Egy-egy estén 4—5 ezer vendég elszállásolására számítanak, hiszen a egyetemi és középiskolás kollégiumokat és a fizető vendéglátó szolgálatot is bekapcsolják a vendégek fogadásába. Második lett megyénk szellemi öttusacsapata az országos döntőben Idén kiemelt ágként szerepeltek a szellemi vetélkedők a KISZ Kulturális Szemle során. A megyei KISZ-alapszervekben tartott vetélkedőket járási, városi döntők követték. A legjobb Békés megyei csapat május 25-én Debrecenben területi döntőn versenyzett, ahol első helyezést nyert és tovább jutott az országos bajnokságra. Az országos szellemi öttusa-vetélkedő június 30-án, vasárnap délután volt Budapesten. Tanácskozás a következő művelődési évadról Július 4-én, csütörtökön reggel 9 órai kezdettel a megye járási és városi pártbizottságainak ágit. prop. titkárai, a járási és városi tanácsok művelődésügyi osztály- vezetői, a Békés megyei Pedagógus Szakszervezet járási és városi titkárai és a megyei társadalmi aservek vezetői a békéscsabai Rózsa Ferenc Általános Gimnáziumban értekezletet tartanak az 1963—64-es művelődési év oktatási és népművelési programjának előkészítésével kapcsolatban. Az ülés elnöke Nagy Ferenc, a megyei tanács művelődésügyi osztályának vezetője lesz. Négy megyei és egy budapesti csapat küzdött itt. A versenyt a televízió is közvetítette. Megyénk csoportja a Bács-Kiskun megyeiek mögött második lett. A KISZ Békés megyei szellemi öttusa- csapatának tagjai: Vincze János nyomdász, Tóth András MÁV forgalmista, Emey Attila és Vas- tagh György pedagógus, Fejes István postai dolgozó. Rövidesen elkészül a gyár egyik fontos létesítménye, a bare- metrikus kondenzátor-torony. Üzemelés előtt a paradicsomvonal besűrítő testjei. Vasárnapra várják a KISZ-tábor lakóit Mezőhegyesen Mint már évek óta, az idén is hangosak lesznek a kukorica- táblák két hétig a címerező diák. lányok nótáitól és jókedvű kacagásaiktól. Hétszáz középiskolás lány részére rendezték be, s látták el mindennel a sátortábort. Lakóikat vasárnap várják a Me- zőhegyesi Állami Gazdaság vezetői nemcsak azért, mert most már sürgetővé válik lassan a címerezés, hanem azért is, mert megkedvelték az évről évre visz- szatérő lányokat. Bizonyára ők is szívesen mennek Azok is, akik először lesznek a tábor lakói, mert hiszen akik már voltak ott, sok kedves élményt meséltek el, s azt is, hogy szellemileg megpihenve s a jó ellátástól néhány kilóval súlyosabban térnek haza otthonukba. Az új gimnáziumi érettségi vizsgaszabályzatról A gimnáziumi érettségi reform munkálatai befejeződtek. A tervek szerint az 1963—64-es oktatási év végén érvénybe lép. Ezzel kapcso. latban a Művelődésügyi Minisztérium közoktatási főosztályán elmondották: — A gimnáziumi érettségi vizsga egységes, tárgyai kötelezőek, választhatóan kötelezőek és szabadon választhatók. Kötelező vizsgatárgyak: magyar, történelem és matematika. Ezenkívül egy Tudja-e, hogy... ... a nősténypingvin évente csak egy tojást kelt ki? ... a repülőhalak ugrásai olykor elérik a 200 méter hosszúságot és a 6 méter magasságot? ... a fókatejnek van a legnagyobb zsírtartalma, gyakran a 43 százalékot is eléri? ... a régészek által eddig talált gyermekjátékszerek közül a legrégibb háromezer éves? A játékot Perzsiában találták, s most a Louvreban őrzik. ... a leggyorsabb emlős a gepárd? Ez a ragadozó 150 kilomé- ter/ó sebességre is képes. ... a földkerekség lakosságának több mint a fele soha sem látott havat, hacsak nem fényképen? ... a teve egyszerre 250 liter vizet képes meginni? ... a földkerekségen naponta hozzávetőleg 3,5 milliárd gyufaszálat használnak el? E gyufaszálak súlya körülbelül egymillió kilogramm. választhatóan kötelező tárgyat kell felvennie mindenkinek a biológia, kémia, fizika vagy pedig az orosz és a második idegen nyelv közül. Szabadon választható még kettő, bármelyik gimnáziumban, akár a rendes, akár a rendkívüli tantárgyakból. Változatlanul megmarad az a gyakorlat, hogy a diákok a tételeket húzzák. Közölték továbbá, hogy megszüntetik azt a gyakorlatot, amely szerint a gimnázium negyedik osztálya nem ad semmilyen végzettséget. Ezentúl, aki a gimnázium negyedik osztályát elvégezte, ha valahol munkába áll, úgy tekintendő, hogy középfokú végzettségnek megfelelő feladatok ellátására alkalmas. így megszűnik az, hogy I az érettségi vizsga letételét egzisztenciális kényszernek tartsák. Egyébként az érettségit később is bármikor leteheti, aki akarja. Előreláthatólag még az idén kidolgozzák a szakközépiskolai érett, ségi vizsga rendszerét és sor kerül a dolgozók gimnáziuma érettségi vizsgájának reformjára is. (MTI)