Békés Megyei Népújság, 1963. július (18. évfolyam, 153-178. szám)

1963-07-23 / 171. szám

1963. július 23. 4 Kedd Lakkozás nélkül Jelentés a gádorosi pártszervezetek irányító munkájáról Dióía alatt A csór vasi óvodásoknak még a nagy hőségben is ízlik a finom ebéd. OOOQQOQQOOQOOOQQQQQOOOQQOQOQOQQQOQQQQQQQQQQOQOQO Fehér Amur és vastag homlokú halfajták érkeztek Kínából Szarvasra Ami sok az sok... másik halfajta az úgynevezett „vastag homlokú” (tolsztolobik) szintén abrak nélkül él, víziben élő parányi növényeket, az algákat értékesíti kitűnő eredménnyel. A tudományos kutatók az elkö­vetkező években megvizsgálják a Kínából érkezett új halfajták élet. módjainak sajátosságait, kidolgoz­zák különleges táplálkozásuknak legjobb módjait és megfigyelik azt is, hogy pár év múlva hogyan le­het őket jó eredménnyel elszapo­rítani. A „Fehér Amurok” és a ..vastag homlokúak” jól érzik ma. gukat s vidáman úszkának a szarvasi tavakon. .559 dolláros költséggel épült bá­ty oólban lakik. Star megélhetési költségeit az elhunyt Olivia Kuhlmann asz- szony hagyatéka fedezi. A milli- omosnö végrendeletileg meghagy. to, hogy kutyáját egészen haláláig „megfelelő módon” kell ellátni, úgy, „ahogyan megszokta”. Egyre inkább meghonosodik a pártmunkában az az újszerű­ség, hogy a járási párt-végrehaj­tóbizottságok közvetlen gyakor­lati segítséget adnak a községi pártbizottságoknak az adott terü­leten történő közös megbeszélé­sek által. Ilyen hathatós segítség- adás volt a múlt héten Gádoroson megtartott községi párt vb-ülés, amelyen részt vettek az orosházi járási pártbizottság képviselői, sőt maguk készítettek jelentést előze­tes brigádvizsgálat alapján a gá- dorosi pártbizottság irányító mun­kájáról. Csaknem egy héten át tartott vizsgálatuk, amelynék során mintegy 200 személlyel folytattak eszmecserét. Jelentésük tehát pontos és részletes elemzését adta a községi párt-vb munkájának, s általában egész Gádoros életé­nek. Mi jelentkezik a felszínen Gá­doroson egy „idegen” előtt, ha az illető érdeklődik a község dolgai­ról? Érdeklődésére megtudhatja, hogy a községben két termelőszö­vetkezet működik, a Petőfi és a Dózsa. A Petőfi Tsz tagjai álta­lában többet panaszkodnak, han­gulatuk sem megfelelő. Miért van ez? — érdeklődik a látogató? — Azért — kapja rá a feleletet —j mert a Petőfi Tsz-ben gyengébb a gazdálkodás, a vezetők egy része bizalmatlan a tagsággal szemben és sok olyan alapszabály-ellenes dolog van, amivel a tagság zöme nem ért egyet. Például a dohány- termelést 50 százalékos művelés­re adták ki a szövetkezeti gazdák egy csoportjának. A háztáji terü­letek kiosztási módja Is elégedet­lenséget okoz, sok embernek Jó­val többet adtak ki a megenge­dettnél. Ezen okok miatt laza a munkafegyelem, hiszen a jövede­lemelosztási formák helytélen al­kalmazása nem erősíti a munka- fegyelmet. Hozzájárul ehhez a helyzethez, hogy egyes vezetők nem ismerik hatáskörüket és emi­att egymás munkáját keresztezik vagy nem a feladatuknak megfe­jelő területtel foglalkoznak. Az agronómus például beindította a cukorrépa egyelését. Az elnök az agronómussaf történő megbeszélés nélkül ezt á munkát leállította. Vagy: az agronómus a vezetőség tudta nélkül elrendelte a pálinka­osztást, más alkalommal a széna- kazalozók résziére — ugyancsak a vezetőség tudta nélkül — egy hor­dó sört ígért célpnémdumként. fl Dózsa Termelőszövetkezet­ben, habár itt áltálában kielé­gítő a dolgozók hangulata, szin­tén előfordulnák a fentiekhez ha­sonló hiányosságok, főleg a kerté­szet! brigádnál. Itt a brigádvezető jogtalanul előnyökhöz juttatja az ívócimborálkat, amely a többiek között egyet nem értést vált ki. Ugyanakkor elhanyagolja a mun­kaszervezést. A kertészet elgyo­mosodott, a paprika-tőállomány hiányos, annak pótlásáról nem gondoskodtak. Munkájukat nem ellenőrzi senki .. Ezek a jelenségek már az e#ső percekben is a látogatókba ütköz­nek. De mit mondanának a köz­ség termelőszövetkezeteinek veze­ha érdeklődne a gádorosi helyzet­ről. Az eredményeket emelnék ki, és csak másodsorban érintenék a hiányosságokat. A gyakorlat lega­lábbis ezt mutatja tapasztalata­inkból. Ez nem is hiba, ha mel­lette nem kisebbítjük a hiányos­ságokat. A való helyzet lakkozása azon­ban torz képet ad egy illető terü­let keresztmetszetéről. Éppen ezért a járási párt-vb jelentése nem lakkozott, hanem a maguk valósá­gában feltárta a hibák gyökereit is. Amellett, hogy az általános fej­lődés, no meg a kedvező időjárás következtében is, az egy tagra ju­tó jövedelem mindkét termelőszö­vetkezetben az idén kétezer fo­rinttal növekszik — megállapítot­ta a jelentés, hogy a pártszerve­zetek nem hasznosítják megfele­lően a tömegek aktivitását. Gádo­roson is jónak tarigák az emberek a párt politikáját. Sokan azonban éppen a hélyd pártszervezetek gyenge politikai munkája miatt, nem eléggé tá jékozottak sem az ország, sem a község, sem pedig szűkebben véve saját termelőszö­vetkezetük dolgairól. A tanácsvá­lasztások óta nem tartottak kis- gyűléseket a községben. A pártna- pok látogatottsága is nagyon gyér, mert nem foglalkoznak megfele­lően az előkészítésükkel. El kell mondani, hogy a köz. ség négy alapszervezetének 200- nál több párttagja nem tudja ki­bontakoztatni teljes eredményes­séggel a tevékenységét, mert nem kap ehhez elég segítséget a vég­rehajtó bizottságtól. Pedig ahhoz, hogy a fenti hiányosságok csök­kenjenek, majd megszűnjenek, a kommunisták aktív politikai mun. kájára volna szükség. A vb azon­ban ennek a munkának az irányi, fását elhanyagolja és elsősorban gazdasági kérdésekkel foglalkozik kéthetenként tartott ülésein. Be­számolóik egy-egy területről re­gisztráló jellegűek, nem adnak jó tárgyalási alapot, mert nem tárják fel ilyen esetekben sem a hibák okait és kijavításuk módját. Má­jus végén például napirendre tűz. ték a két termelőszövetkezet párt. szervezetének munkáját, de az er. ről szóló jegyzőkönyvben nyoma sincs annak, hogy milyen határo­zatot hoztak az alapszervék mun. kajának megjavítására. Mechani­kusain olvassák fel a vb-üléseken a járástól kapott leveleket is, ahe. lyett, hogy azok tartalmát feldol­goznák a sajátos helyzetükre, s annak alapján lépést tennének előre. Sőt egyes ilyen határozató, kát, mint például azt, amelyik a KISZ munkájának megjavítására irányult, teljesen figyelmen kívül hagytak. I községi vb regisztráló mód. szere kihat az alapszervezetek munkájára is, amelyek tagjai kö­zül sokan nem tudnak lépést tar­tani fejlődő társadalmi életünk­kel, nem tudnak helyes elvi kö­vetkeztetéseket levonni a megvál­tozott új körülmények között a különböző kérdésekben. A taggyű­léseken, pártcsoport-értekezlete, ken, a párt egyéb rendezvényein és gyűlésein nem foglalkoznak ki. elégítően a párttagság politikai tá. jékoztatásával. Ezért gyakran ta­lálkozni az elvtársak között a pórt politikáját nem ismerő embe­rekkel, akik jelenleg sem értik a párt élcsapat szerepét, nem isme­rik a szövetségi politikát, az osz­tályharc érvényesülésének jelen­legi formáját. ESbből adódóan az­tán ilyen vélemények hangzanak el: ma az osztályba.«: a párton be. lül folyik, a párt a visszavonulás álláspontjára helyezkedett. Vagy: a munkás-paraszt szövetségről egyesek úgy nyilatkoznak, hogy a munkásosztály elnyomja a pa­rasztságot. Elsőrendű feladata len. ne a pártbizottságnak és az alap­szervi vezetőségeknek, hogy tisz­tázzák a párttagok között az elvi kérdéséket, s ideológiailag politi­kailag szilárdítsák a pártszerve­zeteket. Negyedéves terv alapján dolgoznak, rendszeresen megtart­ják a vezetőségi üléseket, taggyű­léseket, de az időszerű kérdésék vizsgálataival nem tudják jól ösz- szekapcsolni a politikai munkát. Ezt egyébként a pártbizalmi elv­társak is hiányolják, akik értekez­leteiken szintén nem kapnak tájé­koztatást a vezetőségtől. S mint mondják, ez egyik oka annak, hogy a tagság egy része passzív. Nagyon hasznos volt a já­rási párt-vb vizsgálata, amely fel­fedte mindezeket a hiányosságo­kat, s megállapította: a kommu­nisták akkor tudnak csak hatha­tós segítséget adni a termelési feladatok megoldásához is, ha a pórtvezetőségek következetesen, elemző módon nyúlnak a hiányos, ságok mélyébe, kikérik a dolgo­zók véleményeit, s tájékoztatják a párttagságot, az egész tsz-tagsá- got a helyzetről. Jó segítői lenné­nek ennek a tömegszervezetnek, melyek közüfl a tanács most is ki­válóan dolgozik De a tömeg- szervezeteknek is több segítséget kellene adni. összegezve megállapítható, hogy sok és jelentős feladatot kell meg. oldania a községi pártvezetésnek, a párttagságnak althoz, hegy a VIII. kongresszus határozatainak megfelelően fejlődjön és erősöd­jön Gádoroson a politikai, gazda­sági s ideológiai munka. Queftch pontosam öt árakor meghallotta „Omár” hívójelét. Gyorsan válaszait és átállt vé­telre. A morsejelek éles, szag­gatott hangja betöltötte az óvó­hely kongó helyiségét és min­denkit lábra állított. — Nos, mi újság van ná'luk? — kérdezte Hazard türelmetle­nül s kínzó fájdalmat érzett egész testében: az összetolt fo­telekben eltöltött éjszaka meg­tette a magáét. Queltéh nem válaszolt. To­vább jegyezgette a radiogramm rejtelmes számait, amikor pedig megpróbálta megfejteni, seho­gyan sem sikerült neki. — Meddig akar még ott pisz­mogni? — emelte fel hangját a tábornok. — Meg kell kérnem őket, hogy ismételjék meg a rejtjelkulcsot, sehogyan sem tudom megfejte­ni... — Kérje csak őket, de minél előbb! Amikor végre mindent tisz­tázott s megfejtette a rejtjeles Hétezer apró haiivadékat rak­tak le Szarvason a Holt- Körös partján fekvő kísér­leti halastavak telepén. Az alig egyhónapos két—ötcentis pa­rányi halacskák Pekingből repülő­vel érkeztek hazánkba. A nyion. zsákokbam utazó kishalak tízezer kilóméternyi út után veszteség nélkül érkeztek Budapestre és in. nen gépkocsival Szarvasra. Az új halfajták egyike a Fehér Amur növényevő. Kiváló tulaj­donsága, hogy tömeges nevelésé­hez nem kell abraktalkarmány: halastavi növénnyel és szántóföldi zöldtkarmánnyal él. Hároméves korára eléri a három kiló súlyt A Az arizonai Tucsonban a lakos­ság tiltakozott egy „Star” nevű kutya valóban sztárhoz méltó élet. módja ellen. A fényűző eb kKmaberendezéses saját Cadillac kocsiján közlehe­üzenetet, Quéltóh izgatottan ol­vasta fel: „Sajnos, a homokkal nem si­került fertőtlenítenünk a szik­lájukat. Más intézkedéseket fo­ganatosítunk. Két óra múlva álljanak vételre. Ne veszítsék el bátorságukat. Omár”. A foglyok némán hallgatták végig a közleményt. Meg sem próbálta senki, hogy megjegy­zéseket fűzzön hozzá. Mind­nyájan nagyon kívánták, hogy azok a „más intézkedések” sok­kal eredményesebbek legyenek. De a kételkedés már gyökeret vert a szívükben. Medows pro­fesszor a legkevésbbé látszott tévedni ebben. Hat órakor kiosztották az utolsó előtti csokoládé- és süte­ményadagot. Hétkor Queltch ismét beszélgetett „Omár”-ral. A helyzet ugyanaz volt: a szi­get fölött még mindig valami furcsa szél tombolt és a meg­menekülés újabb módszere még mindig nem született meg. A következő beszélgetést déli ti­zenkét órára tűzték ki. A „Big Joe” foglyai komoran ültek a helyükön. Hazard ne­hezen fojtotta vissza vágyát, hogy legalább néhány kortyot igyon a konyakos üvegből. Ed­dy Old hol felkelt, hol ismét visszafeküdt recsegő asztalára. Addig csinálta ezt, mig a tábor­nok rá nem kiáltott: — Ne fészkelődjön annyit Eddy, vinné el az ördög magát! A hadnagy kis időre elcsen­desedett, aztán óvatosan felkelt és járkálni kezdett az óvóhe­lyen. Ezzel még jobban idege­sítette a tábornokot, mint az asztal recsegtetéssel. Hazard már éppen ismét rá akart kiál­tani, de Eddy ekkor rémülten fel ordított: — Víz! Víz szivárog be hoz­zánk ...! Az óvóhely távoli falához ro­hant, amelynek alig látható repedésén valóban víz szivár­gott a helyiségbe. — Vissza, Eddy! — állította meg Medows éles hangja. — Ne érjen hozzá a falhoz! A professzor sietve leugrott az asztalról és gyorsan babrál­ni kezdett sokféle radioktív ré- szecskeszámlálói között. Végre megtalálta azt, amelyre szüksé­ge volt. Először a falhoz közelí­tette, majd a repedésből csurgó vízsugár alá tartatta. tői történetesen egy újságírónak, A Mezőhegyesi Cukorgyár vegyészmérnököt azonnali belépésre felvesz. Jelentkezni lehet személyesen vagy írásban. x V. D, difc, ezüst tányérról étkezik és N. Taman: (6.) A „Big Joe” foglyai Fordította: Sárközi Gyula A titok többé nem titok

Next

/
Oldalképek
Tartalom