Békés Megyei Népújság, 1963. június (18. évfolyam, 126-151. szám)
1963-06-21 / 143. szám
1963. június 30. 6 Csütörtök Utolsó volt-e es a bűntett? A folyosón ítéletre várakoznak. Az apa az egyik ablaknál, a fia a másiknál. A beavatlan nem is nézné őket egymáshoz tartozónak, mintha csak haragban lennének, szót sem váltanak, mindketten a külön-külön „bérelt” ablakon át néznek a semmibe. Bent tanácskozik a bíróság. Ítéletet fogalmaz. Nem sokat kell várakozni: — K. J. fiatalkorú bűnügyében érdekeltek fáradjanak a terembe. Lehajtott fővel, gondterhelten és megszégyenülten foglal helyet a beteges, elkeseredett apa. A fiú arcáról, viselkedéséről, egész magatartásáról talán mlég a pszichikus sem tudna leolvasni semmit. De ha mégis, akkor csak a cinizmus rejtett kis szikráját. Közönyébe vegyül a flegmaság is meg a várakozás is. Feláll a tanácsvezető: — A Népköztársaság nevében kihirdetem az ítéletet! A törvény szigorú hangja megszeppenti a még 17 éven aluli, békéscsabai K. J.-t. Most már több látszik az arcán, de ez nem a megbánás, inkább az ijedelem. Talán most az egyszer végiggondolja bűntettét: Harmadszor áll a kiskorúak bírósága előtt. Először galeriban elkövetett bűncselekmény miatt, aztán lopás, s most újra lopás miatt. Az előbbi kettőt megúszta, a bíróság újra és még egyszer újra adott lehetőséget a megjavu- lásra. És most újra — itt áll lopás miatt, sőt lopások miatt a bíróság előtt. Pergessük vissza kezdetétől a tárgyalást: A Vád: K. J. fiatalkorú, segédmunkás 1963 januárjában egyik alkalommal belenyúlt dolgozótársának szekrényébe, s ellopta annak zsebben lévő karóráját. 1963 márciusában felettese egy vállalathoz küldte anyagért. Ott, amikor senki nem tartózkodott az irodában, az asztalon lévő női táskát felnyitotta, s elemeit belőle 630 forintot. — Elismeri fiam a tettét? — szólítja a bíró. Alig hallhatóan válaszolja az Igent. — Miért tette? Nincs válasz, de még töprengés sincs, hogy valamit is mondjon. Újra és újra kérleli a tanácsvezető: mi vitte rá? Miért követte el? Mi késztette erre? Nem és nem! Nézeget jobbra, balra, kerüli a bíró tekintetét, dörzsöli kezeit, rugdossa az asztal lábát — de mintha csak megné- mult volna. Azt viszont már meglehetősen élénken „ecseteli”, hogyan nyúlt az óráért a zsebbe, a pénzért a táskába. — Amikor ezelőtt bíróság előtt állt, megmondták-e, hogy nevelő- intézetbe kerül, ha újra bűntettet követ el? — próbálja emlékeztetni az igazság embere, de — szinte hihetetlen — még az sem jut eszébe, hogy volt-e valamikor a bíróság előtt és ha volt, akkor miért. Emlékeztetni kell rá! ROSSZüllÓ gondolatot ébreszt az emberben K. J. cinizmusa. Hát még azt is másoknak kell tudniuk, hogy mit lopott?! Én sem tudok mást válaszolni közönyére, mint amit a bíró: — Nincs ez így rendjén fiam! Repkednek a kérdések, jóindulatúan is, szigorúan is, de nem sok eredménnyel. Ha csak az nem eredmény, amivel a második lopását indokolja: — Jöttek Pestről valami művészek, azt hiszem Kabosék és nem volt pénzem... Szerettem volna elmenni, hát.. s De nem tudtam mégsem ott lenni, mert már a mozinál letartóztatott a rendőrség ... Csak mozijegyet vettem a pénzből meg csokoládét... — Álljon fel az apa! Kapott-e a fia mozipénzt? — Igen. — A keresetéből hagytak-e nála? — Igen. — Miért ilyen a fia? — Nem is tudom... A nagyobbik fiammal sincs baj meg a két kisebbik gyerekemmel sem. Nem tudom, mi ütött ebbe... A környezettanulmány is tanúsítja az apát: Rendes, dolgos család. Az apa beteges, most is csak ideiglenesen van itthon a kórházból. Két hét múlva újra be kell feküdnie. Előkerülnek a kényesebb kérdések: — Mit csináljunk a fiával? Van-e biztosíték arra, hogy megváltozik? Akadozik az apai szó: — Hát... nem is tudom.. f — A családnak lesz-e ereje ehhez? Vagy mit csináljunk? Sajnálom az édesapát. Két tűzben vergődik. Égeti az apai szív, mert mégis csak gyermekéről van szó, és érzi a szigor szükségét is. Szeme megkönnyesedik, remegve mondja a választ: — Nem is tudom... hát a fiam... De még azt sem bánnám, ha nevelőintézet... — elcsuklik, nem folytatja tovább. • ítélet: - K. J.-t elkövetett bűntetteiért tízhónapi szabadság- vesztésre ítéli a bíróság, ami azonban kegyelem alá esik ... És az indoklásból is egy mondat: — Több lehetőség nincs, ez az utolsó... • Ismeretes, hogy az amnesztiarendelet megjelenése előtt elkövetett bűncselekményért az egy éven alul kiszabott szabadság- vesztést a közkegyelmi törvény értelmében nem kell letölteni. Az ítélet tehát K. J.-nek harmadszor is lehetőséget ad, hogy becsületesen próbáljon új életet kezdeni. Nem tudni, most már belátja-e, hogy az igazi életnek csak a becsületesség lehet az útja — amire nagyon is figyelmeztette a tanácsvezető. Hinni akarunk a bíróság humánus ítélkezésének jó hatásában, s nagyon szeretnénk, ha ez valóban K. J. utolsó bűnügye lenne. Mert, ha nem az utolsó lesz, akkor a vád-indítványnak van igaza: „K. J.-t azonnal nevelőintézetbe kell küldeni, ahol esetleg még emberré válhat”. Varga Tibor „Miért nincs három élete...” A keleti égbolton ibolyaszín csoport az üzem életéről beszél, sugarakkal érkezik a hajnal. A Vidám epizódot mesél egy fiatal párás levegő madárfüttyel, s az munkás. Szóba hozza aztán a ébredő város halk neszeivel telik szépösszegű nyereségrészesedést Lövészet előtt nagy gonddal és figyelemmel tisztogatják fegyvereiket a munkásőrök. Tudják, hogy ezen is múlik a kiváló eredmény. meg. Bakancsos kemény léptek kopognak az utca két irányából, s a derengésben egymás után tűnnek elő a barna arcú, kékesszürke egyenruhás munkásőrök. Idősebbek, fiatalok... a társadalom szinte minden rétegének képviselői, a népi hatalom vigyázói. A parancsnokság udvarán megkezdődik a készülődés. Már az első pillanattól kezdve vidámság, tréfás ugratás járja közöttük. Aztán elhangzik a parancsszó: indulás a gyakorlótérre... A szinte végeláthatatlan zöld füves térségen milliárdnyi har- matcsepp sziporkázik. — Jó kiadós eső volt az éjjel — mondja felcsillanó tekintettel az egyik ősz hajú munkásőr. — Ennek az életet adó csapadéknak az értékét csak milliókban lehetne kifejezni. Bízhatunk most már, hogy a növények behozzák a lemaradást. Egyszerű szavak, de mögöttük érződik a gond, az aggodalom a közösségi érdekekért. Egy másik is. A társa ráfelelvén elmondja, hogy éppen az a pénz kellett az új bútor vásárlásához, hiszen mint fiatal házasoknak bőven akad még beszereznivalójuk. Ismét vezényszó hangzik, s felsorakoznak a munkásőrök. A parancsnok utasítást ad a feladatokra. Aztán lekerülnek a gépkocsiról a fegyverek: géppuskák, golyószórók és távcsöves karabélyok. Ahogy elnézem ezeket a fürge mozgású, fegyelmezett embereket, ami elsősorban megragadja a figyelmemet az a nagy gondosság, amellyel a fegyverek karbantartását, tisztítását végzik. Bár valamennyien jól tudják, hogy a békés alkotó munkát szolgáló munkaszerszámok és például a géppuska között nagy a különbség, de — mint néhányan megjegyezték — a lőfegyvereket is a békés élet, s az emberséges boldogulás szemszögéből nézik. És mintha kísérő dallamként szánná jelenlegi foglalatosságukhoz, az egyik középkorú munkásHogyan segíthetik a tanácsi jogászok a társadalmi bíróságokat? AZ ELNÖKI TANÁCS az 1962. évi 24. sz. törvényerejű rendelettel új alapokra fektette a társadalmi bíráskodást. A Tvr. szerint a társadalmi bíróságok a dolgozók választott szerveiként működnek és feladatuk, hogy neveljék az embereket a munka öntudatos, fegyelmezett, végzésére, a társadalmi tulajdon védelmére. Feladatuk az is, hogy elősegítsék a dolgozók emberi méltóságának, továbbá tulajdonának és egyéb jogainak kölcsönös tiszteletbentar- tását. A Tvr. 33. paragrafusa a jogtanácsosok és a jogi munkakörben dolgozók kötelességévé teszi, hogy a társadalmi bíróságok munkáját mindenben segítsék. Különösen a tanácsi jogászok segíthetnek sokat, mert azoknak a vállalatoknak, szerveknek nagy része, ahol a társadalmi bíróság megszervezése kötelező, a tanácsok felügyelete, irányítása alatt áll. Ilyen körülmények között a tanácsok jogvédő irodái nagyobb nehézségek nélkül patronálhatják a társadalmi bíróságokat. A LEGELSŐ TEENDŐK közé tartozik a társadalmi bíróságok megalakulásának, szervezeti megerősödésének segítése. E célból helyes, ha a tanácsi jogászok egymás között felosztják azokat a tanácsi vállalatokat, ahol a bíróság megszervezése kötelező. A kezdeti időszakban különösen a tanácsi jogász jogpropaganda tevékenységére van szükség. Tartsanak előadásokat a társadalmi bíróság és a szakszervezeti bizottság tagjai — később a vállalat dolgozói — részére a társadalmi bíróságok működésének alapvető elveiről, a hatásköri és eljárási szabályokról és az alkalmazásra kerülő fontosabb munkajogi, polgári jogi és büntetőjogi szabályokról. A segítség abban is megnyilvánulhat többek között, hogy a társadalmi bíróság tagjainak rendelkezésre bocsátják a munkájuk ellátáshoz szükséges anyagi és eljárási jogi rendelkezéseket. Vállaljanak munkát a társadalmi bíróság elé terjesztendő ügyek előkészítésében. Különösképpen legyenek figyelemmel arra, hogy a Tvr. 9. §-a alapján terjesztett-e ügyet a szakszervezeti bizottság a társadalmi bíróság elé; ügyészségi, vagy bírósági áttétel esetén megvan-e az eljárás feltétele. Hívja fel a figyelmet arra is, hogy a társadalmi bíróság eljárhat olyan vitás ügyekben is, amelyeknek tárgya 1000 Ft-ot meg nem haladó követelés. HELYESELHETŐ, ha a jogtanácsos a társadalmi bíróságnak az adott ügyben eljáró tanácsával megbeszéli az eljárással és határozathozatallal kapcsolatos jogi vonatkozású kérdéseket, amennyiben a társadalmi bíróság azt igényli. Ennek során azonban csak jogi tanácsot adhat. Amennyiben a társadalmi bíróság vagy a szak- szervezeti bizottság igényli, segítsen a jegyzőkönyvek és a határozatok megszövegezésében. Helyesebb azonban, ha a tanácsi jogász az iratok megszerkesztésével foglalkozó dolgozót oktatja, valamint a jegyzőkönyvvezető által készített tervezetet jogi szak- szerűség szempontjából megvizsgálja. A VIII. pártkongresszus határozata hangsúlyozza, hogy „az állami szervek hatásköréből mind több feladat közvetlenül a társadalmi szervek és a tömegszervezetek hatáskörébe kerül.” Fejlődésünk jelenlegi szakaszán a tanácsi jogászok akkor segítenek e határozat végrehajtásában, ha a társadalmi szerveknek, így a társadalmi bíróságoknak is rendszeresen és instruáló jellegű módon adnak segítséget a hatáskörükbe került feladatok megoldásában. Dr. Nyíri Béla őr a jól ismert indulójukat fütyö- részi: „Munkásőmek egy baja, így Ivan-e? Miért nincs három élete, [élete!...’* Megkezdődik a lövészet. A munkásőrök fegyelmezetten és szabályosan foglalják el helyüket a géppuskák mögött. Aztán felhangzik a fülcsendítő fegyverropogás. Peregnek a sorozatok a céltáblákra. Kis idő múlva a csoport vezényszóra feláll a fegyverek mellől és előresiet, hogy értékelje a lövészet eredményét. Jó kedvvel, örömmel állapítják meg, hogy a legtöbben ugyancsak kitettek magukért... így jönnek aztán sorra a többi fegyverek is, s a gyakorlat végén elhangzik a végső értékelés a parancsnok részéről: az elvtársak kevés kivétellel igen jól szerepeltek. Figyelem az arcokat a sorokban: szemmel láthatóan jólesik a parancsnoki dicséret valamennyiüknek... Vidáman szállnak autóra a munkásőrök, dudorásznak, fütyörésznek, vicceket mesélnek és miközben robog velük hazafelé az autó, gondolatuk már otthon a családnál, s a munkatársak körében jár. Holnap, holnapután újra dolgos napok kezdődnek, amelyek jellemzik életüket, emberi magatartásukat, s amely elsősorban feladatuk. Csak végszükség esetén nyúlnak a fegyverért, hogy megvédjék mindazt, ami szép és kedves az ember számára: a teremtő békét. Sz. Farkas Lajos Kelepeinek a géppuskák, szaporodnak az értékes találatok.
