Békés Megyei Népújság, 1963. május (18. évfolyam, 100-125. szám)
1963-05-26 / 121. szám
♦ ♦♦♦♦♦ ♦ ♦♦ ♦ ♦ ♦♦♦♦♦♦♦ ♦« Százhetvennyolc felnőtt diák vizsgázik a csakai közgazdasági technikum Orosházára kihelyezett osztályaiban Orosházán, a III. számú kezdés előtt jelentkeztek, hogy helyüket feltétlenül KÖRÖSTAJ ____________KULTURÁLIS melléklet A z ünnepi könyvhét: az egész nép seregszemléje általános iskola tantermeiben kapott helyet a Békéscsabai Közgazdasági Technikum levelező tagozatának négy kihelyezett első osztálya. Tavaly ősszel, amikor a kihelyezett osztályok szervezését meghirdették, hihetetlen mértékű érdeklődés nyilvánult meg a technikum iránt. A nagy érdeklődés és a jelentkezők magas száma négy osztály kialakítását tette szükségessé. A négy első osztályban 242 felnőtt kézdte meg a technikumi anyag elsajátítását és most, az év végi vizsgákra 178-an készülnek, tehát a lemorzsolódás — más, középfokú levelező oktatáson kialakuló helyzethez viszonyítva — nem nagy. A kihelyezett osztályok hallgatói hetenként egyszer öt konzultációs órán vesznék részt, hét tárgyat tanulnak. A tanán kar: Ben- kő Antal, Jankó Sándor és Laki Sándor elégedetten beszél a tanulmányi eredményről és a felnőtt diákok kitartó szorgalmáról. A tér. vék szerint a következő tanévben újabb első osztályok nyílnak, tizenöten már most, jóval a szeptemberi biztosítsák. A jelenlegi elsősök természetesen a 2. osztályba lépnek, ha év végi vizsgáikon nem lesz semmi baj. A tanárok véleménye szerint a megfelelő tanulmányi eredményben a munkahelyi vezetők példamutatása is benne van; a seprűgyárból nyolcán járnak a technikumi levelezőre, külön tanulócsoportot alkotnak és közöttük van, velük együtt tanul Horváth István, a gyár igazgatója is. Jó néhány hallgatót küldött a BARNEVÁL, és az Oj Élet Termelőszövetkezet is, sokan járnak a járás községeiből: Tótkomlósról, Bé- késsámsonról, Nagyszénásról, Kardoskútról, és — különösen a komdósiak csoportja — a konzultációs órákon is rendszeresen, fel- készülten vesz részt A csabai közgazdasági technikum Orosházára kihelyezett négy első osztályának 178 felnőtt tanulója a jelek szerint tehát nemcsak lelkesedésből, tanulni- vágyásból, hanem az oktatási anyagból is jól vizsgázik majd az óv végén. — Árulja el nekem, hogyan csinálták maguk ezt? Mert én nem értem, nem tudom felfogni e dolgokat. Ha valaki odaát mondja ezt nékem, tudja, hogy kinevetem?! — erősen gesztikulálva, meglehetősen keresve a szavakat, mondta nékem, az ősz hajú, kövérkés férfi tavaly nyáron egy könyvesbolt kirakata előtt. Most, nézvén az idei könyvhét új, ízléses plakátját, eszembe jutattak az „amerikai magyar” elképedt mondatai. Több mint harminc éve vándorolt ki és a múlt nyáron hazajött látogatóba. Véletlenül ismerkedtünk össze egy utcai könyvárus bódéjánál. Amikor odaléptem, hogy megnézzem a könyveket, hallottam, hogy faggatja az eladónőt. Kiejtésén érződött, hogy a régen és keveset használt anyanyelv egy kissé „berozsdásodotf”. A könyvárusnő nem győzött válaszolni a Mister kérdésedre. Észre se vettem és máris benne voltam magam is a beszélgetésben. Rövidesen kiderült, hogy amerikás ismerősünket az yávafi tegnap megfo^ gott az utcán, s mint mindig, most is a közéleti dolgokkal határos, egészen eredeti elmefuttatásávai kezdett traktálni. Szemében lelkesedés és nekikesere- dettség vívott, külsőre pedig úgy tetszett az egész ember, olyan megtörtnek, mintha a világ minden gondja az ő tar fejében fészkelne. A gondolatmenetét már ismerem: nagy horizontú, szinte „kozmikus” elvi alapot épít mondandójának s azután erre — mint cukrász a lakodalmi tortára — díszként mindennapos példákat aggat. Mór kezdi is. — Kolosszális dolgok történnek manapság, barátom, kolosszális dolgok! Szédülök, ha belegondolok, hogy ember-csinálta bolygó kerülgeti a Napot, s holnap talán a Holdig és vissza érünk, míg a villamos bekocog a külvárosból a főtérre... Tudod, micsoda emberi. bátorság, alkotó merészség kell ehhez?! — Gondolom, kérlek, gondolom — így én ráha- gyóan. Ha nem éllenkezem ugyanis, kevesebb ideig kell vele itt topognom a forgatagban. — De látod, éppen itt az óriási ellentmondás! Ugyanaz az ember, aki holnap űr. állomást épít a Holdon, olyan kicsi, olyan gyáva itt a Földön. annyi könyvesbolt, lépten- nyomon könyvüzletbe botiak. „Megéri ezt?” — kérdezte minduntalan. De ez tern Nem értem — ingatta mozikban, guruló kocsikon is árulják. Azt nem kellett megkérdeznie, mint kiderült, hogy M veszi meg a könyveket. Mondta, hogy látta a villamoson, autóbuszon, presszóban, kávéházban, taxiban olvasnak az emberek. Együtt mutattuk meg a Misternek, hogy a sárga színű, olcsó könyvele sem ponyvák, hanem szinte valamennyi klasszikus író műve. — Megéri ez? Nem értem... Nem értem —ingatta a fejét. — Odaát (mármint az Egyesült Államokban) is kiadták a Háború és béke c. Tolsztoj-regényt — mondta — ám csak kivonatosan, lerövidítve, csak az érdekes részt, kizárólagosan (ezt a szót sokáig kereste és nagyon örült, hogy rátalált, meg is ismételte), kizárólagosan az érdekes, izgalmas részeket. Elfér az egész egy zsebfüzetbem. Megéri? Igen, valaha ez is felvetődött talán. De ma már mindenki tudja, hogy a — Hát ezt meg már hogyan értsem? — Ügy kérlek, hogy... De vegyünk egy példát! Itt van ez a Krézli a könyvelőségen. Azon fundól, hogy hogyan lehetne eljutni a Venusra, lehet, hogy fel is ülne az űrhajóra már elsőnek, de a a főkönyvelőnek úgy ga- zsulál, mint egy misszionárius. Nem meri neki megmondani, hogy rosszak a tényszámok, csak a feleségének suttogja el otthon a hálószobában, ugyanez a Krézli a hivatalban panasz, kodik, hogy a felesége nem tud főzni, s ha a beosztottja hibát követ el, nem szól neki, csak így: Óh, Mancika, semmiség, szóra sem érdemes — társaságban pedig újságolja hogy mennyit dolgozott már ma is a Mancika után. A szemébe? Azt nem! Ha keresztre feszítik, akkor sem! Hát nem pipo- gya fráter? Illik ilyesmi az új kor emberéhez, a modem Prométheuszokhoz? — Nem, nem illik. De ne haragudj, sietnem kell, várnak... M egmarkolta a kabátom ujját. — No, várj csak, várj csak, nem ilyen szimpla dolog ez. Tele vagyok hasonló történetekkel és ki másnak mondjam el? Ti hasznát veszitek... tudom én, hogy abból spekuláltok, amit így felszedtek... — Figyelj csak! Ma reggel bejött a hivatalba a La. zsáli, természetesen késve, jó művekre sohasem fizet rá a szocialista állam! Még akikor sem, ha pillanatnyilag a főkönyv ezt mutatja. Az idei könyvhét, jó barátunk, mindennapi társunk, a könyv ünnepe vagy talán igazában sokkal több ennél; az egész nép ünnepe. Könyvhetek eseményeiről is meséltem hirtelen ismerősömnek, csak hümmögött, később már nem kérdezte, hogy megéri-e a dolog? Azt hiszem, megértette, hogy nem egyszerű vagy rövid lejáratú üzletről van itt szó. (Előrebocsátom, hogy egy dupla fekete után elkísértem a közeli könyvesboltba, hogy a legfontosabbakból válogasson magának, bizonyítékul azok számára, akik nem jöhetnek tán sose haza már, még látogatóba sem.) Más egyéb dolgokról is vitatkoztunk közben, de én szinte minden kérdés, nél nyugodtan neki vethettem a vállamat kulturális forradalmunk legnagyobb eredményének, a könyvnek, mint erős bástyának, amikor válaszoltam feltett kérdéseire. Ezek is eszembe jutottak mint rendesen. Azt hiszed, szól neki valaki? Én is csak ültem, és szóhoz se tudtam jutni a környezetem közömbösségétől. Hanem mikor elment a főnökéhez megmagyarázni a dolgot, rá- kezdtek ám! — Disznóság, hogy ennek lehet! — Ha mi is így csinálnánk, vajon elnéznék-e nekünk? ért valamit? Másnap azt suttogták, hogy a Koháry meg a Venaz idei könyvhét kapcsán! Ha itt lenne a Mister, most újra dicsekednék neki. Elmondanám, hogy a május 25-én kezdődött könyvhéten több mint 300 fajta könyv közül válogathatunk, amelyek két és fél millió példányban jelentek meg. Az is eszembe jut, hogy milyen nagy utat tettünk meg Móricz Zsigmond könyvsátrától mostanáig, az ünnepi könyvhét könyvsátrainak százáig, amiket nemcsak a fővárosban, de az ország minden részén, a legkisebb faluban is megtalálunk. Nem elkoptafcott szólam az tehát, hogy a könyvhét az egész nép ünnepe. Hiszen nemcsak írók és olvasók találkoznak, beszélgetnek el egymással néhány pohár bor mellett ünnepélyesen és nem ünnepélyesen, hanem az ország tájai, részei is kezet nyújtanak egymásnak. Azt hiszem, hogy nyugodtan leírhatom, hogy ma már a könyvhetek az egész nép szellemi seregszemléjévé váltak. Könyvkiadásunk sem minőségileg, sem meny- nyiségileg nem marad el az úgynevezett nagy népek könyvkiadása mellett, sőt többeket maga mögé utasít. Ezen a nagy könyvheti, ünnepi seregszemlén egyenrangú résztvevő író és olvasó. Vagyis a könyv ünneplése nem más, mint felmérés: a nép felméri saját képességeit, tudását és egy kicsit büszkélkedik tehetségével és eredményeivel. Igazán sajnálom, hogy tavaly nem tudtam Önnek Mister, a nagy sietésben így megfogalmazni a választ; valamint azt sem, hogy e dologban ismeretlen és idegen fogalom e szó: megéri. Kiss Dénes olyan szemérmesen számoltak, mint akik kettőig sem tudnak számolni. kJ os, ekkor én felálltain. Koháry mégiscsak az igazgató, nem illik a háta mögött beszélni. Végiggondoltam. hogy itt példát kell statuálni, mert különben soha, de soha nem emelkedik a társadalom magasabb erkölcsiségre. Kihúztam ma— Én nem állhatom, ha az emberek háta mögött beszélnek... (s—n) Vajnai László: Hiszek milliók ölelkezésében Hiszek az Együtt, mindent legyőző erejében, a napsugárban, szélben, esőben, viharban, a lélekben, az anyagban, hiszek az egy gondolatban, a súlyos beszédben, mely gyógyít, a tettben, mely a jövőt megőrzi. Hiszek az Üjban, mely fényt üzen, Északnak, Délnek, Nyugatnak, Keletnek, felszabadultnak, elnyomottnak, megvetettnek. Hiszek az igazságban, a lét ritmusában, a szív ütemében, az emberek millióiban, milliók ölfelkezésében. A Békében hiszek. Zsuzsika gyors zörgésbe kezdett a számológéppel, kelné... tudod? De mikor Krézli meg elkezdett csuk- Koháry bejött a szobába, ladozni és köhögni. érdekelte, hogy miért van MMMMMMVMMMMMMMWmHMMM WWUWWWWWVVWVWWVWWWWWVVWTOWWWWMM gamat és egyenesein a sze— EH várja, hogy más dolgozzék helyette! S ekkor én felemeltem a kezemet — így ni! — s beolvastam nekik. Megmondtam, hogy aki nem beszél nyíltan, egyenesen, őszintén, az nem méltó a mai kor szelleméhez. A szemükbe mondtam, barátom, hogy mondják a szemébe! Csak a szemébe! Azt gondolod, mébe néztem az igazgatónak. Láttam, hogy jólesik neki ez a nyílt fellépésem és a várakozást is leolvastam az arcáról. S ekkor elkezdtem... — Koháry elvtárs! A kollégák csak pislogtak, babráltak a ceruzájukkal a papírlapokon.
