Békés Megyei Népújság, 1963. május (18. évfolyam, 100-125. szám)
1963-05-05 / 103. szám
IMS. május 5. 5 Vasárnap A gyermek megmenekült... Kocsmák, presszók, kultúrotthonok Fiatalkorúak az éjszakában Az elmúlt héten Magyarbánhe- gyesről utaztam hazafelé, Budapestre. Békéscsabán az állomáson javították a síneket. A felfordulás meglehetősen nagy volt. Fel akartunk szállni a budapesti gyorsra, amikor berobogott a „Vien Val- cer” (Békésiesen). Az emberek hirtelen megtorpantak. Egy fiatal mama keze tele volt csomagokkal, a kislánya kezét nem tudta tőlük megfogni, kinyúlt ugyan utána, de későn. Épp akkor robogott el mellette a vonat. Látni lehetett, mint torzul el az arca. A vonat hirtelen megállt. Mellettük állt egy fiatal hölgy. Ö látta, hogy a gyors feltartóztathatatlanul közede senki se Jegyezte meg, hogy hetven százalék vagy nyolcvan, ki győzné azt észiben tartani a mostani változó világban. János az órát nézte, éppen szemben ült vele, a mutató túlhaladt már az ötön és Csekő még mindig nem jött meg. Pedig Kati már kétszer is benézett, terítheti-e az asztalt, de János csak intett szemével: várjon még. Nem késhet soká. Csekő pontos volt, ha megígért valamit, számítani lehetett szavára. Most is, ott Üj majorban megállt egy pillanatra, a homlokát dörzsölte és csak azután mondta: ötre biztosan odaérek. Különben hat órát mondott volna vagy hetet. Mégis kényelmetlen ez így. Mintha becsapná a világot. Nem ezeket az embereket, akik itt ülnek az asztal mellett és akiknek a beszélgetésére most nem tud odafigyelni, bármennyire igyekszik is, mintha a világot csapná be. Sós Kálmánt meg a hosszú Barthát, meg a többieket, akik az utcán kalapot emelnek, akik annyiszor megfordultak már ebben a háziban még az öreg Vargha életében is. Azokat, akik talán éppen avval az érzéssel írták alá a lapot: akárhogy is ledik. Egy gondolattal előbb nyúlt a kislány után a mamánál. A vonat lépcsője egy kicsit felhorzsolta ugyan a lábát, de a gyermek megmenekült. Ha ő nincs ott, a kislány a legszerencsésebb helyzetben Is megsérül. Beszélgetés közben kiderült, hogy a hölgy békési pedagógus. Most végzi levelező úton a főiskolát. Ezt láttam Békéscsabán. Egyszerű, de kedves eset. Annak köszönhető, hogy vannak, akik sokkal nyitottabb szemmel járnak másoknál és szeretik az embereket. S manapság egyre több hasonló esettel találkozunk. Dr. Kovács Imre Budapest lesz, együtt leszünk jóban-rosszban. Mintha autó berregett volna, de aztán újra csend lett és vontatottan folyt tovább a beszélgetés. Jánoshoz csak szófoszlányok értek el, mintha a köztük lévő levegő elnyelte volna a szavak értelmét, csak a hangok érkeztek tisztán fülébe, de ezek a hangok nem szállítottak semmit. Idegen nyelvűekkel van így az ember, hogy néhány szó, kifejezés kiválik a hangok közül, értelmet kap, aztán újra csak foly- dogál tovább a beszéd, az ember ül s hiába erőlködik, mintha ott se lenne, nem tud bekapcsolódni a közös áramkörbe. János most Csekőre gondolt és Szőke István kezét látta, amint vastag ujjai forgatták az üres pohárkát, emelte hát az üveget, töltött újra s koccintottak. Kati már harmadszor jön be, ideje lenne teríteni. Nem várunk tovább — int János beleegyező- en, majd eszik Csekő akkor, amikor megjön, úgyse késhet már sokat. A leves Eszti néni remeke, csirkeaprólék úszkál benne s borsos májgaluska. Külön tálon itt a benne főtt zöldség is, szedjen belőle, aki akar. Illata van A megyeszékhelyre ráborult a tavaszi éjszaka. A neoníényes utcákon sétálókkal találkoztunk lép- ten-nyomon. Szombat lévén, a szokottnál többen tértek be a szórakozóhelyekre, hiszen vasárnap a pihenés óráit hozta el, nyugodtan ki lehetett aludni a fáradalmakat.» A kellemes séta helyett felfedező útra indultunk ezen az éjszakán a rend őreivel és az ifjúságvédelmi bizottság tagjaival. Fiatalkorúak nyomába szegődtünk és arra kerestünk választ, hogy miGyuri csak egy pillanatra tért beképpen tartják be a vendéglátó- ipari egységekben. kuitúrottho- nokban a reájuk vonatkozó rendelkezéseket. Békéscsabán minden számottevő kocsmának, presszónak, kultúroftKonnák átléptük a küszöbét. Nyolc , óráig legalább tíz külvárosi kiskocsmát, vendéglőt jártunk be. Mindenütt, a szolid mérték- tartás jellemezte a vendégek rendeléseit, részeg emberrel sehol sem találkoztunk, gyerekkel még kevésbé. örömünk — hogy milyen jól indult a portya — nem volt tartós. Nyolc óra tájban, amikor megálltak kocsijaink az Arany utcai vendéglő bejárata előtt, egy kis ennek a levesnek. Nem a bors, a petrezselyem vagy a csibének puhára főtt csontja-húsa adja ezt az illatot, hanem az egész együtt, külön aromává válva mint a sok fűből készült gyógy- párlatok. És titka is van nyilván, mint a gyógypárlatoknak, bár Eszti néni szerint mindenféle levésnek egyetlen titka van csupán: legalább tíz emberre valót kell főzni belőle. Kis fazékban akármilyen húsleves is csak afféle hétköznapi étel. Kati elhárítja a dicséretet: — édesanyám főzte. Dicsérik hát Eszti nénit a férfiak s a járási elnökhelyettes invitálja a háziasszonyt is, mintha most venné csak észre, hogy nem ül az asztalnál. — Milyen egyenrangúság ez? — mondja Kosa is, csak éppen a szó kedvéért, hiszen nagyon jól tudja, hogy ilyenkor az asszony nem ülhet le, még ha leülne se tudna nyugton maradni, hol ez kell, hol az, az ételre kell vigyázni, most is a kistányér hiányzik, nem tudják hova rakni a csontokat, és itt mégse úgy van mint a konyhában, hogy lecsúsztatja az ember az asztal alá, a macska úgyis eltakarítja. (Folytatjuk) csapat cigánygyerek rebbent széjjel. A környék kóbor kis lovagjait úgy vonzza ide a zaj, s a kuncsor- gás lehetősége, mint lepkét a fény. A belső helyiségben asztalhoz telepedve, sör mellett beszélgetve találkoztunk az Sz. családdal. Az még nem lett volna baj, hogy a szülők beüllek egy pohár italra, de azt már sehogy sem találtuk helyénvalónak, hogy elhozták magukkal másfél éves kislányukat: Ágikát is. Semmi keresnivalója nem volt a cigarettafüstös, lármás kocsmában. A szülők megértették az intelmet és megígérték — hazafelé készülőben —, hogy máskor nem térnek be hármasban ide. Kilenc óra tájban érkeztünk Erzsébetbe! yre. Első utunk az fmsz 4-es számú italboltjába vezetett, a város peremére. Innen egy 15 éves fiút tanácsoltunk haza. A vezető mentegetőzve tárta szét karját: „Csak egy pillanatra jött be a gyerek...” Rossz időérzékre vallott ez a válasz. Az „otthonban” két diákfiú merengett, s beszélgetett kimért sör mellett. Tizennyolc éven aluliak voltak mind a ketten. Hogy miért szolgálták ki őket? „Többnek látszanak 18 évesnél, sűrűn járnak ide, nem is gondoltuk, hogy ilyen fiatalok.” A látszat néha csal. Nem ártana, ha a jövőben gondosabban élnének igazoltatási jogukkal a vendéglő vezetői. A íélagyári kultúrotthonban a már hagyományos hétvégi zenés est szervezői fogadtak. Meglepett bennünket, hogy milyen jól „felszerelt” italboltot rendeztek be ebben a kulturális létesítményben. H. G„ a régi ismerős. A leinek pénze van, kedvére ihat, mint egy kocsmában. Márciusban 98 ezer (!) forint forgalmat bonyolítottak le. Furcsának találjuk, hogy a kultúrotthon és a gyár vezetősége milyen elnéző e kettősség felett. A kultúrotthont használják rendeltetésének megfelelően, mert így semmiképpen sem helyénvaló! A fiatalok, akik itt megfordulnak, egyáltalán nem érzik, hogy a művelődés otthonában járnak, annál inkább azt, hogy vendéglőben, ahol táncolni is lehet. A nem éppen jó hímevet ideje lenne már szétoszlatni. A BARNEVÁL hatalmas kultúrterme zsúfolásig megtelt. A padÁgika a szüleivel. lóra gombostűt is nehezen lehe-. tett volna leejteni, amikor megszólalt a zene. Találkoztunk olyan fiatalokkal, akik a város túlsó pereméről jöttek ide. A szünetben — amikor ki tódult a friss levegőre a tömeg — alaposabban széjjelnéztünk. .Itt is találkoztunk diákokkal, s 16 éven aluliakkal. H. G.-t régi ismerősként üdvözölte csoportúnk vezetője. A moziból jött, „csak berúgott”. Hazaküldtek őt is és 16 éves diákfiú ismerősét is. Éjfél felé kerítettünk sort az Ezerjóra és a Rózsafára. Mindkét helyről haza kellett tanácsolni néhány fiatalkorút, A Rózsafában minden lelkiismeretfurdalás nélkül kiszolgálták őket. Az üzletvezető bizonyára nem lepődik meg, amikor a pénzbüntetésről értesítik... * A kép, amely az éjszakai körút után kialakult bennünk, nem valami megnyugtató. Túl sok szabálytalanság fordul elő annak ellenére, hogy rendszeresen körlevelekkel intik a vendéglátóipari egységek vezetőit, kiszolgálóit. Jó lenne, ha néhány helyen többet értenének a szép szóból. A fiatalkorúak jövője érdekében. Ballag Róbert Fotó: Kocziszky László Fiatalkorúak az Ezerjóban. Láttuk Hallottuk Szóvá tesszük Parkírozás Szerencsére egyre több jármű gurul, dudái, csönget Békéscsabán, s egyre többen gyűjtik a pénzt autóra* motorkerékpárra. Akinek még erre nem telik, az kerékpáron jár. É6 a békéscsabaiak sok esetben nem tudják, vajon hol hagyhatják a kerékpár jukat, melyik üzlet előtt lehet a fához támasztani. A belvárosban két nagyobb kerékpánmegőr ző van, de a főtéren egy sincs. És az már egyáltalán nem szép látvány* műkor a rendőrség előtt felborult kerékpárok, motorkerékpárok torlaszolják el az amúgy is keskeny autóbuszutat Érdemes lenne rajta elgondolkodni, hogy a posta és a katolikus templom közötti szakaszon melyik sávot lehetne kerékpármegőrző számára felszabadítani, mert így megszűnne ez a városképet rontó látvány. Dicséret F. Gy. békéscsabai fotóamatőr levelet írt szerkesztőségünknek. Elmondja, hogy két éjszaka után és egy születésnapi ünnepség után betért a Csaba- presszóba egy feketére, ahol elnyomta az álom. Mellette ott volt a vacu is, amit úgy kért kölcsön. Néhány - perces „szunyókálás” után észrevette, hogy az eltűnt mellőle. Az üzletbe betért két rendőr és azoknak V. Gy. kétségbeesetten panaszolta, hogy eltűnt mellőle a va- cuja. Lipták Pál rendőrfőtörzsőrmester és Laduvér József szakaszvezető fáradságot nem kímélve, még akikor este elö- kerítették az elveszett vacut. V. Gy. levelében azt is elmondja, tudja, hogy a hibás ő volt, de annak nagyon örül, hogy ilyen lelkiismeretes és hivatásuk magaslatán &Hó rendőrökkel ismerkedhetett meg. V. Gy. köszönetéhez mi is csatlakozunk. Borbélyölperc Arra az időre mondják, hogy borbélyötperc, amelyet általában az emberek fölöslegesen töltenek el valamire várva. És a borbélyötperc egyúttal az ötpercnek többszörösét is szokta jelenteni. Távol áll tőlünk, hogy a vendéglátóipar és a fodrász- szakma között hasonlóságot keressünk, de feltételezhető, hogy valami tapasztalatcsere folytán néhány vendéglátóipari egységünknél „fényesen5? megvalósították a borbély öt perce s mozgalmait. Ennek a mozga- lomnak legnagyobb „sikere” a Csaba-étterem- ben van. Ritkán hangzik el a pincér ajkáról ez a szó; „hogy ez nem az én asztalom”, de sűrűn előfordul, hogy a lengőajtó mögött eltűnő pincér csak tíz perc múlva bukkan elő, és ismét más asztalhoz szalad. Feltételezhető, hogy munkaszervezési problémák akadályozzák a gyors kiszolgálást és ezért fordul elő az is, hogy ha csak öt vendég van az étteremben^ akkor is éppen annyit kell várni, mintha körbeülnék az asztalokat.
