Békés Megyei Népújság, 1963. május (18. évfolyam, 100-125. szám)

1963-05-05 / 103. szám

.1963. május 3. 6 Vasárnap CSALAD-OTTHON Játsszunk valami mást... Kulturált otthon Érdemes röviden áttekinteni a játék élettanának és lélektanának szirrte be­láthatatlan birodalmát. Minden állat kiskorában - játékos. Mivel szülei gondoskodnak róla. sok ícflös mozgási energiával rendelkezik. Ezt vezeti le ugrámrioeásfoam, kergető­zésben, dulakodásban. Az állatóvoda laiköl — Jdsmaokók, oroszlártkölykök, őzék, kutyák — gyereket; felnőttet órákon át szórakoztatnak azzal, hogy ),raem fémnek a bőrükiben”i Az egészséges kisgyerek is eaört nyál mindemhez, szüntelenül jöm-megy és tesz-vesz, mint a motolla.; A játékosság első megnyüvánulésa tehát: a fölös energia bevezetése a mozgásba, egyben újabb mozgások be­gyakorlása. Képzelet Ezzel búcsút is mondhatunk az állat­óvoda mulatságos népének. A bocs és a kiseica fejlődése gyorsabb, mint az emberé; az önfenntartás (élelem-szer­zés) és fajfenntartás (utód-gondozás) gondja hamar leköti az állatok min­den energiáját. Az ember lassabban válik éretté, felnőtté. Rengeteg ideje marad játékra. S ez a tevékenysége már nem merül kb egyszerű mozgás­ban, hanem a képzelet teszi kámerít- hetettenül gazdaggá. Felnőtt karunk­ban alig tudjuk átérezni, mennyire eleven a gyermek játékvilága. El a balba, a hintalő, zord erdő, néhány fa az udvaron, viharos tengeren hányko­lódó hajó a fekvőhely, a „víilanyunk, ekvátor-mapja lángol és zúgni kezd a térkép tengere” — ahogy Kosztolányi írja. Ebben a fejlődési szakaszban a való­ság megismerésének és kiterjesztésé­nek szerepét tölti be a játék. Az Észa­ki-sarki útról, a kmcSkeresésröl, az indiánokról szóló olvasmány a játék­ban válik élménnyé. Szerencse és szenvedély A viilógirodailombaín és az életben gyaiknan látjuík a fesLnotkeik játékiadinalk szenvedéllyé fakulását, ^nmiatt,. nős, hofey olyan sofcáig figyelmein kjj-( Vetélkedés szerin t sok máMio kerül, amíg valaki biztosan el- ötös találatot a lottón. Más viszont a szerencse alkáir az örökkévalóságig hiszékeny, mafcaes, dlvakuíLt üldözője . ellem fardiulllmt..- Artatilaih és hasznos a gyermek játé­ka, nem is fárad bele ,soha. A felnőtt éppen ellenkezőleg: pihenést, kikap­csolódást, szórakozást keres a játék­ban. Mást nem érdemes keresni, haj­szolni benne, különben romboló szen­vedéllyé válhat az emberi természet egyik szép tulajdonsága, a játékos kedv és hajlam* Asz ügyességi játékok — a búj ócská­tól a különféle társasjátékokig — a versengés egészséges ösztönét fejlesz­tik. Nyerni jó, mert az életérzést, az erő tudatát fokozza, ha valaki felülke­rekedik az ellenfelén. Micsoda öröm a gyereknek, ha háromszor egymás­után dobhat és elsőnek ér célba a tár­sasjáték apró kockáin. S a felnőttnek is, ha győztesként fut át a célszalagon; nem ok nélkül nevezték a görögök versenyeiket olimpiai játékoknak. A sportszerűség minden vetélkedés lényege, azt fejezi ki a győztes és le­győzött baráti kézfogása. Gyenes István A modern, szép otthon dísze a ke­rámia. A Képcsarnok Vállalat bé­késcsabai boltjában láttuk ezt az újszerű kerámiadíszt. A dicsekvő bojár (Moldvai mese) Egy gazdag bojár útón-útfélen azzal dicsekedett, hogy nincs nála ravaszabb ember az egész világon, őt még soha senki nem tudta rá­szedni. Egyszer meghallotta, hogy valamelyik távoli faluban él két testvér, akik szintén híresek ra­vaszságukról. A bojár tüstént meghívta őket, mérjék össze vele az erejüket. Megérkeztek a testvérek. A bo­— Miért nem jön már a bátyád? — Biztosan azért, mert a mi ra­vaszságaink nem olyan könnyűek, hogy azokat lóháton lehetne szál­lítani — válaszolt a fiú. A bojár felkiáltott: — Fogd a lovaimat és szekere­met, menj, segíts a testvérednek! Kivezette az ember a bojár lo­vait, befogta a szekérbe és elhaj­tott. (^e&ie//ú uúteszlapúk Mint annak idején már említettem, La­jos új vállalathoz ment dolgozni. Ér­deklődtem tőle nem­régen, hogy érzi ma­gáit és mit tett már eddig. — Megtanultam a főnök életrajzát és Micikének, a titkár­nőjének szereztem pult alatt egy puló­vert. Tudod, most már nyugodt vagyok. Biztosítottam tovább­jutásomat. A főnök életrajzából következ­tetve tudom, hogy mit szabad monda­nom. Micike pedig a kegyeibe fogadott, hát bevágódtam a főnök­nél. Csodálatos humoruk van az asszonyoknak. Ezt azóta hittel val­lom, amióta kihall­gattam az alábbi be­szélgetést: — Szervusz kedve­sem, hol voltál? — A kozmetikus­nál. — Na és, nem talál­tad otthon? Békéscsabán a má­jus elsejei felvonulá­son az egyik termelő- szövetkezet. bemutat­ta krumpliültető-gé- pét, miközben a kö- vesútra szórtak két- három kilónyi bur­gonyát. Néhányan fel­háborodva ítélték el e nagymérvű pazar­lást, mások abban reménykedtek, hogy a szőnyegszövő és a húsipari vállalat is így herdálja majd féltve őrzött vagyo­nát. * Sötét napszemüve­gem mögé bújva, el­aludtam egy értekez­leten. Persze, nem a fáradtságtól... de ne szaporítsuk a szót. Szerintem jogtalanul bíráltak, hiszen csak akkor horkolok, ha hanyatt fekszem. * Az vesse rám az el­ső követ, aki — mi­közben megdicsérték — még sohasem érez­te, hogy el kellene süllyedni. K. M. Palántázás Be Bt » .Vtíí. (Balogh Bertalan vajé» Ejnye, no...! vül hagyta a fftózóHa és a él-ektam a ^játékos embert”. Sokféle játékban a szerencse a dön­tő mozzanat; nem tőlünk függ, milyen kártyalapokat kapunk; vagy. hányat mutat az eldobott kocka. Am a szeren­cse nemcsak „vak”, hanem szeszélyes is — ebbai rejlik csábító ereje. Akik a szerencse forgandóságát úgy értel­mezik, hogy egyszer okvetlenül az ő javukra kell fordiulmäa, tévednek. Ilyen szabály vagy törvény nincs, a ««■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■•■■■■■■■■■■■CBM» Fiatal lányoknak já£, biztatta őket: niitsz i — No hát, szedjetek rá! Mire az egyik testvér így szólt: — Ugyan, hogy tudnánk mi lé­ged becsapni? Hiszen otthon hagy­tuk a ravaszságunkat. — 'Akkor — mondta a bojár az idősebb testvérnek — fogd a lova­mat menj haza és hozd él a ra­vaszságaitokat. Az ember elment, de nem tért vissza. A bojár már nem győz­te várni. Megkérdezte a fiatalabb testvérétől: —> Várt '» bojár egy napot, várt két napot és csak a negyedik nap jött rá, hogy a testvérek bizony rászedték, s ráadásul elvitték a szekerét és három lovát A Magyar Nemzet szerdai, ün­nepi számában a következő há­zassági hirdetést olvashatták azok, kik ezt az érdekes rovatot nap, mint nap tanulmányozzék: A szőkék többet szenvednek Kutatásokat végeztek az emberek fájdalom Iránti érzékenységének le- mérésére. Az amerikai kísérletekből kiderült, hogy a mindkét nembeli bar­na emberek szenvednek legkevésbé a testi fájdalmaktól; a szőkék pedig igen érzékenyek irántuk. Valamennyi ember közül a vörös hajúak tűrik leg­kevésbé a fájdalmakat. (Arbeiter Zeitung) „Független, középkorú tisztvi­selőnő megismerkedne házasság céljából, kimondottan magas, jé alakú, művelt, zenekedvelő, jé- kedélyű, házias lánnyal vagy ön* v egy asszonnyal 43-ig. -Budai v9> la N. 4744« jelig, a kiadóba.” Biztosak vagyunk benne, hogy sajnálatos sajtóhibáról van szó. Vagy mégsem? Ejnye, no.. .3 (Medveezkyi A legszebb szál virágot az édesanyjuknak adják Többféle színben is készül ez a csinos bakfisruha. A ruha alján két hói látható. A modellt a Kö­rös Állami Áruházban láttuk. Ott áüt az ajtófélfának támaszkod­va és nézte legkisebbik gyermekét, a 10 éves Matyikát, ahogy az beletemet­kezett játékába. Talán nem is a gyer­mek játéka, hanem a régmúlt idők jártak az eszében. Ott azon a helyen, ahol most Matyika játszik az volt Ilonának, a legidősebb lányának ked­venc játszótere. Nem nagy az udvar, inkább csak a folyosóhoz tartozik. A békéscsabai téglagyári házakban alig pár négyzetméter területet mondhat­nak magukénak az ottlakó munkások. Azt a kis sarkot a legkisebb is meg­találta. Mintha kibérelték volna ma­guknak azt a helyet a Zahorán gye­rekek. Ott kezdett játszani Ilona, Judit, Mihály, András, Pál, Mária, Zsófia, Erzsébet, Éva és a legkiseb­bik, a Matyika is. A gyerekek megnőttek, közülük ha­tan már családot alapítottak. Édes­anyák, édesapák lettek. A tízből még négy —' a legkisebbek vannak odaha­za, akik dédelgetik, becézgetik édes­anyjukat. Milyen nagy a család, ha egyszerre tesznek látogatást vala­mennyien? Legtöbbször vasárnap dél­után jönnek haza, s olyankor az uno­kákkal együtt huszonhármán ülik kö­rül a családi asztalt. ..Milyen szépek is igy együtt. Az édesanya akkor a legboldogabb, ha valamennyien ott vannak körülötte, s jó étvággyal fo­gyasztják az ünnepi ebédet. Elfelejti fáradtságát, küzdelmes életét. A leg­jobban az fáj neki, ha valamelyik betegségről panaszkodik. Vállalna szinte minden fájdalmat, csak a gye­rekei legyenek egészségesek. Pedig ö sem dicsekedhet már a legjobb egész­séggel. Mennyit koplalt, nélkülözött életében, azt még saját gyermekei előtt is titkolja. Kilencéves korában kezdett dolgoz­ni a téglagyárban. Ma már alig em­lékeznek a keserves életre. Az idő­sebbek — három lány és három fiú — férjhez mentek, megnősültek. Bizony nem volt könnyű a stafért, a bútort beszerezni. Zahoránéknál az a szokás, hogy a lányok stafért, szobabútort, a fiúk pedig konyhabútort kapnak. Min­dig annak gyűjtöttek a többiek is, amelyiknek a legnagyobb szüksége volt rá. Szerény, rendes gyerekeknek isme­rik. a környékben a Zahorán gyereke­ket. Édesanyjuk, édesapjuk becsületes embereknek nevelte őket. A fiúk is, a lányok is édesapjuk mellett a tégla­gyárban kezdtek dolgozni, s jelenleg is ott dolgoznak valamennyien. A há­rom fiú gépkezelői szakmát vá­lasztott. A lányok betanított munká­sok. Az otthon lévők közül a legidő­sebb kislány Zsófika, aki a felszaba­dulásunkkal egy napon született, most április 4-én töltötte be a 18. évét. Az általános iskoláinak befejezése után ő is a téglagyárban kezdett dolgozni. Most ő segít a beteg édesapja mellett a családnak. Nem is szenvednek hi­ányt semmiből. Szerényen, de egysze­rűen élnek. A hétköznapi ruha mel­lett a szekrényben sorakoznak az ün­neplők is. Még a legkisebbnek, a kis Matyikának is, olyan szép sötétkék ünneplője van, hogy nincs különb bármely iskolatársának. S ma már nemcsak a gyerekeknek, de a szülők­nek is futotta ünneplőre. A Zahorán gyerekek szeretik, tisz­telik édesanyjukat. Minden évben anyák napján azok is, akik m.ár kike­rültek a szülői házból, azok is, akik odahaza vannak, ha többre nem fut­ja, de egy-egy szál virággal köszön­tik édesanyjukat, aki oly sok nehéz­ség, küzdelem árán nevelte fel őkeU becsületes, tisztességes munkásembe­reknek. ...... Cseukó Eta A legkisebbek szeretettel veszik körül édesanyjukat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom