Békés Megyei Népújság, 1963. május (18. évfolyam, 100-125. szám)
1963-05-01 / 100. szám
>963. május 1. 3 Szerda 24 napi nyereségrészesedés a Sertéshizlaió Vállalat békéscsabai telepén Tyúhülő as eldugott gereblye Az elmúlt évben csaknem 60 ezer sertést hizlaltak meg az Országos Sertéshizlaló Vállalat békéscsabai telepén. A takarmányértékesítési tervet 104, a súlygyarapodási tervet pedig 105 százalékra teljesítették. Nagyon gondos, lelkiismeretes munkára vall az, hogy a nagyszámú sertésnek még egy százaléka sem hullt el. A telep dolgozói pártunk VIII. kongresszusára tett felajánlásuk teljesítésén dolgozva lényegesen hozzájárultak ahhoz, hogy az Országos Sertéshizlaló Vállalat, s ezzel együtt a telep is Élüzem címet nyert. A telep dolgozói egyébként 1 millió 48 ezer forint felajánlást tettek pártunk kongresszusa tiszteletére, s ezt 1 millió 200 ezer forintra teljesítették. A jó munka eredményeként április 27-én a telep vezetője, Hagymás! Károly több mint 400 ezer forintot osztott ki nyereségrészesedés-, hűségjutalom- és prémiumként. A dolgozók átlag 24 napi keresetnek megfelelő nyereségrészesedést kaptak. Jó néhányuknak, többek között a kiválóan dolgozó Kovács Pál-brigád tagjainak a nyereségrészesedése mintegy 2000—2000 forintot tett ki. Ezzel egyidőben a telep két dolgozója Kiváló jelvényt, 23 dolgozója pedig Kiváló oklevelet kapott a nyereségrészesedés kiosztása alkalmával. Megyei ipari tanácskozás A Magyar Szocialista Munkáspárt Békés megyei bizottsága 1963. május 3-án, pénteken megyei ipari tanácskozást tart. A tanácskozáson részt vesznek az üzemek, vállalatok párttitkárai, igazgatói, szakszervezeti bizottsági szerveinek elnökei és a felügyeleti szervek vezetői. Az ipari tanácskozás Gyulavári Pál elvtársnak, a megyei pártbizottság osztályvezetőjének referátuma után megvitatja az 1962. évi, valamint az új év első negyedévi tervtel j esi tésének tapasztalatait, s a megye ipara előtt álló feladatokat. A tsz régi központjában valamikor szárkúp alá tette a tulajdonos az agyonra drótozott fogatos ge- reblyét. Ez rég lehetett, erről árulkodik a szártakaró avassága. Az idő lemosta a kóró leveleit, s a szárízékei darabokra foszlottak, a kerékről és a félkörbe hajlított fogakról már eltűnt a szemét. Ez a gereblye, ha beszélni tudna, elmondaná, milyen gondolatokkal rakták kévék alá. De ki elől rejtegették tulajdonképpen? A Dózsa Tsz emberi közösségétől? Ilyen gereblye már a szövetkezetnek nem kell. Újat vettek, a régebben eldugott pedig csak tyúkülő marad. A tsz-központban azt hallottam, hogy még sok gazdasági felszerelés van szanaszét a tanyákon. A padlások, csűrök, szalmakazlak és szárkúpok adnak búvóhelyeket ezeknek. Vajon miért tették el ezeket? A szövetkezetben két évvel ezelőtt még nem bíztak. S ha a mostani helyzetet nézzük, a két- sopronyi tsz-ek két év alatt igen jó gazdasági pozícióba kerültek. A sertésgondozó Leszkó Mátyás, aki két évvel ezelőtt, mint egyéni 12 holdon dolgozott, éppúgy elémWWWtWWWWWVWWMWWUWWWVMWHMWWWWHWWWWWWWVWWWWl% A pusztaföldvári Dózsa Termelőszövetkezet kertészetében találkoztunk ezekkel a szorgalmas asz- szonyokkal, leányokkal, Dóra Icával, Varga Icával, Fábián László,jóval és a többiekkel, akik a palántákat gyomlálták, s azóta már sok százat ki is ültettek belőlük a szabadba. sok. De már az első hét végén csalódás érte őket: 18 helyett csak nyolc schillinget kaptak óránként. Aztán jött az újabb meglepetés: a tulajdonos odaállt egyik török munkása mögé és figyelte, hány munkadarabot készít. De a tényleges 11 munkadarab helyett kijelentette, hogy csak kilencet „látott”, s ezért büntetést szabott ki. Vita kezdődött. A gyártulajdonos azzal vetett véget török származású alkalmazottja szavainak, hogy megfenyegette: azonnal elbocsátja. Mit tehetett a fiatal török ekkor? Hallgatott. Különben is csak néhány hónapra érvényes turista- vízuma volt, s a gyártulajdonos legkisebb panaszára azonnal kiutasították volna az országból. A külföldön dolgozó munkások élete is sivár. Ócska barakkokban laknak, öten-hatan egy szobában. Maguk kotyvasztják a napi élelmüket, maguk mosnak, takarítanak. A befogadó ország lakossága megveti, lenézi őket, nem is áll szóba velük. Estéik azzal telnek, hogy elüldögélnek a barakkban, beszélgetnek, énekelgetnek, s' minden mondatuk azzal kezdődik: ha újra otthon lehetnék... — Ha pedig ünnepnap van — mesélte Münchenben a szicíliai Roberto Cocciaguerra az egyik tudósítónak — sétálunk egyet az utcán, ami a pályaudvarhoz vezet és nézzük, jön-e ..valaki Olaszországból ... A nők kasztja Külön kasztot alkotnak a nemzetközi idegenlégióban a nők. A számítások szerint 20 ezer olasz, 25 ezer spanyol, 26 ezer görög és 2 ezer török lány vállalt munkát Nyugat-Németországban. Sokan vannak Svájcban is. Takarítónők, cselédek, mosogatólányok. Andrea Ruiz például az esküvőjére gyűjti a pénzt, s anyja is elkísérte. A török Fatima, aki egy nyugatnémet elektromosipari gyár alkalmazottja, otthon most is felköti fátylát. Ezeknek a külföldi nőknek a helyzete egyéb okok miatt sem könnyű. Ezt egy görög varrólány mondta el: — Amikor eljöttem a falumból, mindenféle rosszat mondtak rám. Pedig csak dolgozni akartam. S ha hazatérek, Athénben keresek valami állást, ott talán férjhez is mehetek, mert falumban az olyan lány, aki külföldre ment dolgozni, pártában marad. Ha úgy vesszük, ezek a munkások a sok emberi megaláztatás ellenére, bár távol kell élniük a családtól és különbséget tesznek köztük és a hazai munkások között, mégis szerencsések. Dolgozhatnak. Nem mindegyik kap ugyanis munkát. A colonial Ford Művek felvételi irodája előtt leste el a Vie Nouve című lap tudósítója a következő jelenetet. Két férfi várakozott. Egyszer csak nyílt az ajtó és kilépett egy tisztviselő. — Hány éves? — fordult az idősebb munkáshoz. — Elmúltam ötven. — Akkor a maga számára nincs munka. És ön? — Harminckettő ... — Jöjjön velem! És ez a legszebb pillanat annak a sok százezer munkásnak az életében, akik kis batyuval a hónuk alatt indultak útnak sok száz kilométerekre — nem világot látni, nyelveket tanulni, szakmai fogásokat ellesni — egyszerűen csak azért, hogy síró-éhező gyermekeiknek kenyeret adhassanak, s a család nyomorát valamivel elviselhetőbbé tegyék. Ezért nem lehet csodálkozni még azon sem, hogy a munkaidő felemeléséért sztráj- koltak. Únody György gedett sorsával, mint Brachna Gyula, Szász János, Kruzsicz Mihály, Leszkó Mátyás zetoros és felesége, Kepenyes Györgyék, vagy a kovácsmester, Lauvrinyecz János és a tejházvezető felesége. Tavaly 36 forintnál többet ért egy munkaegység. A mostani életet még jobbá akarják tenni A hosszú tanyasorokon nincs megnyugvás. Motorkerékpárokat és gépkocsit vásárolnak. Bejárják az országot, még külfödre is eljutnak, kóstolgatják, melyik élet a jobb: a tanyasi-e vagy a falusi? S két év óta a faluban, a tanácsháza köré már egész utcasorok, szép házakat építettek. Az idén is építkeznek, mert mégiscsak más a faluban a villany, a jó ivóvíz, az iskola, a kultúrház, a posta, a tanácsháza, az üzlet és az emberek közelsége, mint a tanya petróleumlámpájával járó sötétség és az őszi, kora tavaszi feneketlen sártenger. A jobb élet utáni vágyódás nagy erőket szabadít fel. A tanyavüág negyvennél több lakója végezte el néhány héttel ezelőtt az ezüstkalászos tanfolyamot, amely most a sikeres vizsga után átváltott szakmunkás-előkészítőnek. Tizenhat parasztasszony és leány, valamint 25 férfi már a júliusi szakmunkásvizsgára készül. Húsznál többen az Orosházi Mezőgazdasági Technikum kihelyezett osztályába iratkoztak, közöttük Kepenyes Györgyné háromcsaládos édesanya is. De szép számmal járnak általános iskolába is. Az egyéni gazdálkodáshoz a 6 elemi is elegendőnek bizonyult, most már a nyolc osztályt is kevésnek tartják. Ilyenek a kétsopronyiak. Dupsi Károly ELEK M unkájáról sok jót hallottam. Hajlott korú, 69 éves, de munkakedve vetekszik a fiatalokéval, beszéltek róla. A borjúnevelőbein találtunk rá. Takarított. A borjakat kicsukta a karámba, kinyitotta az épület két végén az ajtókat és a hűs légáramban söp- rögetett. — Hogyan lett borjúgondozó? — Ideádlítottak. — Nem éppen — szól közbe kísérőm, a főállattenyésztő. — Elekes bácsi mindig szép állatokat tartott. Olyan növendékmarhái voltak, hogy alig fértek a bőrükben. A tisztaság, a rend, a becsületes munka kísérte egész életútját. Így esett rá a választás. Az elismerő szó szemmel láthatóan jólesik neki. — Nem választottunk rosszul — folytatja a főállattenyésztő. — Mindnyájan érezzük, de különösen a költségek, hogy jó kezekben van a borjúnevelés. Egy kiló élősúly 15,42 forintba kerül. Ez igen jó eredmény. — Hogyan érte el? — Menjünk a tejhá2iba — indítványozza. Itt is rend, tisztaság. A bor- júitató-vedrek kiforrázva, lefelé fordítva szellőznek. Olyanok, mintha most hozták volna a raktárból. A vedrekre erősíthető ÁCSI műanyagszívókálk hideg vízben áznak. Az üstök is tiszták, a falak, mint a leesett hó, fehérek. — Ez az alapja itt mindennek — magyarázza széles gesztussal. — Hány borjút bíztak a gondjára? — Most 49-et Visszamegyünk a nevelőbe. A* épület régen 20 kutricás fiaztató volt. Ezeket felszedték, s új belső beosztást csináltak. Az egyik oldalfal mellett etetőfolyosó és jászol, a jászol mögött pedig 6—7 egyivású borjúnak megfelelő hely. A borjak most kint napoznak. A karám is ugyanolyan beosztással készült, mint az éjszakai szállás, csak nagyobb alapterületteL — Egyedül dolgozik? — Nem. A feleségem is segít — A kereset? — Havi 50 munkaegység. A főállattenyésztő közbeszőL — Volt olyan hónap, hogy 90- nél is több egységet szerzett. — Volt — nyugtázza — 91 egység. Ez volt a legtöbb. — Mikor megy nyugdíjba? — Ha meghalok. Jó helyem van, örömmel dolgozom. Elekes bácsin a dombegyházi Dózsa Tsz gondozóján talán ezért is nem 1^+szik a 69 óv. Én 50—55 évesnek néztem. D. K. Megbecsülik a fiatalokat és az időseket is A reformátuskovácsházi Dózsa Tsz-ben külön brigádot alakítottak a KISZ-fiatalok, akiknek egy hold cukorrépát adott a szövetkezet vezetősége, hogy annak terméséből pénzhez jusson a tsz KISZ- szervezete. Azoknak a fiataloknak, akik igazolatlan hiányzás nélkül végigdolgozzák az évet, munkaegységenként két forint jutalmat ad a szövetkezet. A Dózsa Termelőszövetkezetből j az idén 43-an vesznek részt az Is- | merd meg hazánkat mozgalomban rendezett kiránduláson. A szövetkezet vezetősége 50 színházi bérletet vásárolt, amellyel időnként a legjobban dolgozók mennek el a színházi előadásra. Nagy megbecsülésben részesítik ebben a szövetkezetben az idős szövetkezeti gazdákat. Nemrég vacsorát rendeztek tiszteletükre, s a nyugdíjasokat 300—300 forinttal és egy Kincses Kalendáriummal jutalmazták meg. Váradi Géza Az £. M. 44. Állami Építőipari Vállalat (Budapest V., Kossuth Lajos tér 13—15.) azonnal felvesz ács, állványozó, kőműves szakmunkásokat, valamint KUBIKOSOKAT és SEGÉDMUNKÁSOKAT. Szállást és napi kétszeri étkezést biztosítunk. Munkaruhát 6 hónapig nem adunk. Szerszám szükséges. Tanácsigazolást kérünk. Munkahelyek csak Budapesten. 143
