Békés Megyei Népújság, 1963. május (18. évfolyam, 100-125. szám)
1963-05-01 / 100. szám
1963. május 1. 4 Szerda Tovább bővítik és korszerűsítik a Békéscsabai Konzervgyárat A Békéscsabai Konzervgyár, amely tavaly kezdte meg az üzemelést, tovább bővül, korszerűsödik. Az épület vasbetongerendái az új tésztagyár alapjai. Fotó: Kocziszky Türelmetlenség, bizalmatlanság vagy rosszindulat? Újítók gondjai Nemrégiben Jól sikerült újítói ankétot tartottak Békéscsabán, az SZMT szervezésében. Az újítási felelősök és a legnevezetesebb újítók részére tartott értekezleten sok probléma felmerült és a találmányi hivatal kiküldöttének akadt dolga a kérdések megválaszolásában. Ebben a rövid írásban csak arról szólunk, ami a legtöbbet foglalkoztatta a felszólalókat: az üzemek, vállalatok vezető; keveset tesznek az újítók és líjítások érdekében. A Felsőnyomási Állami Gazdaság kiküldötte három példát mondott el. Az egyik egy kiska- pacitású cséplőgép tengerimor- zsolóvá való átalakítása ügyében tett intézkedéseket sürgette. Elmondott egy esetet a Diesel-motor olajfogyasztásának csökkentését elősegítő újítás sorsáról és egy áramkörbiztonsági szerkezet indokolatlan elvetéséről. A Békés megyei Kiskereskedelmi Vállalat újítási felelőse arról panaszkodott, hogy a kivitelezésben egyedül maradnak, nem segítenek a vezetők. Lehetne a példákat sorolni, van belőlük bőven. A válasz majdnem mindegyikre az volt: az újítóknak van igazuk, s nyugodtan forduljanak a bírósághoz. Furcsamód, kellemetlen és rossz erről beszélni. Igaz, az újítók anyagi előnyben is részesülnek, de ez csak elenyésző része annak az összegnek, ami a népgazdaság hasznát jelenti. A népgazdaság érdekében tett lépések miatt a bírósághoz fordulni? Az újítók jogait törvények is védik. De minden paragrafuson túl elsősorban a józan ész törvényének kell uralkodni. Az érdekek egyformák. Egyformáknak kell lenniük az intézkedéseknek is és azok, akiknek döntési joguk van, a lelkiismeret törvényét nézzék. Ez társadalmi követelmény. K. M. Pancsoló kislányok Néhány hónappal ezelőtt történt, hogy a Békéscsabai Téglagyár pártalktíva-éritekezletén súlyos vádakkal illették a fiatal mérnököket, mert sok selejtet gyártott az üzem, s a felelősséget rájuk hárították. Persze, a bírálatokban volt is igazság, s a fiatal műszakiak — közöttük a főmérnök is — valószínű tudták is ezt. Hanem a vádak önérzetet sértőek voltak, s hogy nem került kenyértörésre a sor, az annak köszönhető, hogy a megyei és a városi pártbizottság képviselői a fiatal műszakiak védelmére keltek. Lám, a türelmetlenségből mi adódhat! Bizonyosan más elintézési módot is találtak volna, ha arra gondolnak, hogy az agyetem tudást és diplomát ad csupán. Gyakorlatot, tapasztalatot munkában szereznek az emberek — s ami a leglényegesebb —, tapasztaltak segítségével. A türelmetlenségből, a bizalmatlanságból már sok baj adódott, különösen akkor, ha a fiatalok nem voltak erősek megvédeni magukat. Nem így történt a Békéscsabai Kötöttárugyárban, ahol egy fiatal mémökházaspár dolgozik. Majdnem munkába állásuk pillanatától bizalmatlanok voltak velük szemben, rengeteg nehézséggel kellett megküzdeniük,, s ahonnan legjobban várták — a pártszervezettől kapták a legkevesebb segítséget. Egyszer aztán a fiatal házaspár valamilyen készítménye első díjat nyert az ipari vásáron. Azóta megváltozott a helyzet, legalábbis úgy hírlik, megszűnt a bizalmatlanság. Pedig segítség nélkül, a maguk erejéből törtek maguknak utat a bizalomig. Ilyenkor önkéntelenül is arra gondol az ember, hogy mit tudtak volna még tenni, ha féltő gonddal segítik is munkájukat. A Békési Vízmű- és Kútkarbantartó Vállalat azok közé tartozik a megyében, ahonnan szinte menekülnek a műszaki emberek. Egységes műszaki gárdája talán még soha sem volt. A fiatal főmérnök is már többször kérte elhelyezését, de mindig meggyőzték: maradjon, majd megváltozik minden. Amikor beszélgettünk, sok mindent elmondott arról, ami bántja. De legjobban azért szeretné otthagyni a vállalatot, mert az igazgató a legtöbb esetben figyelembe se veszi a véleményét, s Ciyasmi is előfordult már, hogy megváltoztatta a főmérnök kiadott műszaki jellegű utasítását. Pedig az igazgató nem szakember. „Miért tanultam én, és miért gyötröm magam? Hát nem jobb nyugodtan élni és úgy dolgozni, hogy tudom, számítanak a munkámra?” De igen. Sokkal jobb így élni. Mentesnek lenni mások rosszindulatától és befásodott érzelmeitől. Csakhogy ezzel nem tettünk semmit, nem haladtunk előre — hátra mentünk. Pedig sürget bennünket az idő. Telnek az évek, s mi a szocializmust belátható, rövid idő alatt akarjuk felépíteni. Tanul az egész ország, a segédmunkástól a főmérnökig. Mindenki. Nagy terveink vannak, de elsősorban a meglévő erőket kell kihasználnunk. A friss, felszabadulni akaró erőket A fiatal műszaki értelmiség úgy termett és úgjg terem, ahogy a lehetőségek megengedik. Nem vagyunk mi még szellemi értékekben annyira gazdagok, hogy elvessük a meglévőket. De hát ilyet ne is mondjunk. A mostani fiatal gárdából kell nevelni az okos, higgadt iparvezetőket. A fiatal értelmiség is egyszer megöregszik, mint ahogy a mostaniak idővel átadják a helyüket. Társadalmi szükségszerűség követeli, hogy minden területen dolgozó vezető következetes legyen a fiatalok nevelésében. Persze, nem könnyű ez, de megéri. Azt mondják sokan, hogy a mostani fiatalok nem ismerik az életet. Hát ahogy vesszük. Ha úgy értik, hogy nincs gyakorlatuk, így igaz. Csak ezzel még nem fedeztük fel Amerikát. Hiszen azt mindenki tudja, hogy az iskolapadokból vagy a laboratóriumi lombikok mellől — ahol vezetve voltak — önálló munkakörbe kerülni nem kis dolog. Tántorgók az első lépések és olyanok lesznek, ahogy irányítják őket. Riadtan, társtalanul, egyedül, hány fiatalember érzi magát. S elgondolkozik: „Nekem most fel kell építenem egy házat, terveznem, kalkulálnom, irányítanom kell. De hogyan?” S ha elront valamit? Miért és hogyan tette? Mennyire bűnös, s volt-e benne akarás a jóhoz? A kérdések tömkelegét kell feltenni, mielőtt döntenénfc. Ez így van még akkor is, ha elismerjük, hogy a fiatal értelmiség néhány tagja valóban rászolgált arra, hogy rosszat mondjanak róla, de hát úgy van ez is, hogy a jó házasságról senki sem beszél, a rosszról pedig mindenki tud. Az általánosítás mindig veszélyes volt, ebben az esetben is igazságtalan. És mennyit ér segíteni abban, hogy egy-egy fiatal mérnök önbizalmat szerezzen, összeülni fiatalemberekkel, akikben repdes a termiakarás és megkérdezni tőlük: hogyan látjátok, mi a véleményetek? Csak az tudja ezt igazán értékelni, akit fiatal korában így bíztak meg feladattal, aki tudja, hogy számítanak rá, nem hiába él. Sokan gondolnak a fiatal műszaki értelmiség problémáira. De sohasem tehetünk valamit elég korán. Sietünk. Nagy feladatok várnak ránk. Kiss Máté Sipos Gyula: A férfi nem válaszolt, csak megsimogatta a hozzábújó asz- szony haját. Sárikát megnyugtatta ez a mozdulat, fölemelte fejét és szájon csókolták egymást hosszan, belefeledkezve. János keze önkéntelenül is a megszokott kereső, simító mozdulattal ölelte, fogta át az asszonyt. — Búcsú-csók — villant föl bennem — Júdás-csók — mart belé a gondolat, mikor kibontakoztak egymás karjából Nem, nem lehet így elbúcsúzni. Kihez mehetne rajtuk kívül? Beleveti magát a munkába vagy elsírja bánatát az öreg tanítónak. Most nem mondhatja meg neki, hogy mindennek vége, éppen most, amikor Tibor Is elveszett, elmerült. Szépen kell elbúcsúzniuk, nem mocskolhatják be mindazt, ami közöttük történt, ami most már mindenképpen megmarad titoknak, férfiemléknek, élete végéig. Majd — majd. — nyugtatja magát. — Hiszen délután jön Csekő, sikerülni kell a dolognak és akkor már semmi se olyan sürgős. Találkoznak még és Sárika mindent megért és úgy válnak el, hogy jó emlékeik maradnak egymásról. De ezt se mondhatja el most, Katit se megCse(22.) kőt se, mért szomorítsa külön is, amikor éppen elég a baja otthon a sápítozó öregasszonnyal, aki most a földjét siratja és azon rémüldözik, hogy a magukfajta, öregek végül majd a szeretet- házba kerülnek és úgy töltik öreg napjaikat, mint a kivénült koldusok, akiknek semmijük nincs. Itt meg ez a részeg fiatalember, aki alól mindig kicsúszik a talaj és aki Sárika nélkül talán végképp elzüllene. Most még jöjjön ő is a híreivel, mondja meg kegyetlenül, hogy nem láthatják többé egymást, nem találkozhatnak, legalábbis úgy nem... Hagyja magára az asszonyt, aki szeretett, akit szeret, hiszen éppen ezért kell elválniuk, akármilyen furcsa, ha csak jóbarátok lennének, véletlen társak egy könnyű kalandban, nem volna itt gond, minden maradhatna a régiben. De így? — Jaj, én olyan szerencsétlen vagyok! — Ha gyerekesen nyafogva és játékos-panaszkodón is, de ijesztően igazat mondott Sárika. Annyira a szörnyű valóságot, hogy ezt talán nem is lehet. másképp kimondani, csak így, egy könnyű bukfenccel, magasajnáló fintorral. Másképp nem tudná elviselni az ember. János emlékezett rá, soha nem nevettek annyit, mint a hadifogság legkeservesebb napjaiban. Egy szó, egy groteszk mozdulat elég volt ahhoz, hogy a lesoványodott, elkeseredett társaság hahotázni kezdjen, mert az ember élni akar, nem adja meg magát, lázzal válaszol a betegségre és éppen a legnagyobb leszorítottság- ban, a sorvasztó bánatban keresi a gyógyító nevetést. — Szomorú vagy bogárka! — Mert mókázol, onnan tudom, hogy szomorú vagy. Tudod, mit szokott mondani édesapám? — Mesélj, úgy szeretem, mikor mesélsz. — Ez nem olyan. — Ne gyere ide, dörmögd el, te mackó, olyan jó, amikor dör- mögsz, mondjad most már. — Hiszen tudod te is, a Mátyás királyról szóló mesét, hogy addig nincs baj, amíg káromkodnak meg mérgelődnek az emberek, akkor van baj, ha vígadnak, énekelnek. — Te dörmögő medvém, most ezt mért mondod? — Csak úgy eszembe jutott. — Mert panaszkodtam? — Mert vigasztalsz. Te vigasztalsz engem. — Ugye? Hát mondd, mit csináljak Tibivel? Olyan aranyos volt, de ezt így nem lehet. Mi lesz belőle? És mért kell három napig inni, te érted ezt? Most jó lesz újra és szégyelli maA nagy éjszaka Se menni, se maradni...
