Békés Megyei Népújság, 1963. március (18. évfolyam, 50-76. szám)

1963-03-24 / 70. szám

Férfiaknak | Ha a művezető legyint... | Bodzási tanulságok | Köröstáj | Álmok kapujában | Hideg idő A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAP JA • Világ proletárjai egyesüljetekI NÉPÚJSÁG 1963. MÁRCIUS 24.. VASÄRNAP Ara 80 fillér XVin. ÉVFOLYAM, 70. SZÁM Milliórdok és a türelem Megyei operatív bizottság alakult a leszerelési hónap és a VI. békekongresszus előkészítésére Ha kinézek az ablakon, építő­darut látok meredezmi az égig. Elszáguldanak a vonatok, gépko­csik, emelkedő kémények, épület, kolosszusok mellett A Békés me­gyei tájnak néhány év alatt meg­változott a képe. A hatalmas táb­la termőföldek között minden évben valami új, nagyszerű léte­sítmény lepi meg az érkezőt. És ne is tekintsünk most a számok mögé. A milliáirdok, amelyekről szó lenne itt, úgysem fejeznék ki a valóságot, hiszen hetek alatt változik sok minden. Néhány hét­tel ezelőtt még arról írtunk, hogy az ötéves terv időszakában Békés­csabán mintegy 500 millió forintos beruházást kell megvalósítani, amelyben egy hatmillió 500 ezer forintos tétel is szerepel, a Békés­csabai Felvonógyárat illetően. Az­óta már tudjuk, hogy Békéscsabá­ra telepítik a magyar felvonó- gyártást és ez 200 millió forintnál, évek múlva meg ki tudja hány száz milliónál is többet jelent. Még nincs befejezve — sajnos — a Békési Nyomda rekonstrukciója, de a felsőbb szervek már kilátás­ba helyezték egy újabb beruházás Békéscsabára küldését. Kétségtelen, hogy ennek a nagy változásnak talán azért is, mert a jelentősége óriási, nagyon sok fi­gyelője, szemlélője van. És akár­ki is nézi, akármilyen alapállás­ból, akármilyen beosztásból, meg , kell állapítania, hogy ezeknek a százmillió forintos beruházások­nak, de a kisebbeknek is, szép­séghibákkal teletűzdelt arca van. Persze vannak természetes, a munkával járó nehézségek. Az is igaz, hogy néha nehéz megállapí­tani egy-egy mulasztás objektív vagy szubjektív voltát és vita köz­ben megoszlanak a vélemények, mindenki á maga helyzetéből íté­li meg a nehézségeket. Ám van­nak kétségtelenül természetelle­nes dolgok, amelyek maguktól or­dítanak és nem kell hozzá különö­sebb tehetség vagy közgazdasági szakértelem, hogy megállapítsuk: ez így nem jó. Többször, több esetben és több helyről hoztuk haza a szerkesztő­ségbe bíráló írásainkat és közöl­tük észrevételeinket, aggályain­kat a megye lakosságával. Nem azért, mintha ki akarnánk tere­getni ügyes-bajos dolgaink lapja­it, hanem mert segíteni akartunk és akarunk is. Kötelességünk, hogy bíráljunk, de ennél sokkal nagyobb kötelességünk, hogy se­gítsünk. És talán jogosan illetnek ben­nünket is, másokat is a türelmet­lenség vádjával. Csakhogy ez a türélmeüenség, még ha néha hi- bádzik is, az ügy érdekében van. Azért van, mert a szimpla akarás nem minden, hozzá kell tenni -a szenvedélyt is. Nemcsak érzés, hanem valóság, hogy néhány ve­zető beosztásban lévő elvtársunk úgy veszi a változást, hogy az tör­vényszerű. Igaz, a Központi Bi­zottság és a kormány ipartelepíté­si politikájából adódóan törvény- szerű. De, hogy Békés megyében milyen mértékű, és hogy mennyire megbízható egy-egy beruházás el­végzése, az nem törvényszerű, az sok mindentől függ. Néhány hete megírtam az egyik építkezésről, hogy vontatottan halad, és nem valószínű, hogy tervszerűit befe­jezik az épületek felhúzását. És mi történt? Egy megyei értekez­leten a gyárra illetékes tanácsi vezető elvtárs megkérdezte: igaz-e, amit az újság megírt az építke­zésről? Igaz volt. De az illető ve­zető eivtárs miért nem tudta ezt? Mert nem érdeklődött utána, nem viselte szívén úgy, ahogy azt kel­lene. Megint csak azt tudom mon­dani, hogy természetesnek, tör­vényszerűnek vette a dolgok alá- fculásá/t, elégedetten könyvelte él ami van és kész. Vagy itt van a Békés megyei Állami Építőipari Vállalat példá­ja. A zord, hideg időjárás okozta gondokat elismerjük. Tudjuk azit is, hogy a néhány évvel ezelőtt csupán 80 milliós évi tervvel dol­gozó vállalatnak az idén 400 mil­lió forintra ugrott az éves terve. Ötszörös feladatok kellő felké­szültség nélkül! Nagy gondok De egyszer jó lenne már tisztára mos­ni a telet is és rehabilitálni kelle­ne a „hideg időjárást”. Ameny- nyi szitkot kapott és amit a bűn- lajstromára írtak, talán sok is. Más helyre tartozik ennek részle­tes elemzése, de azt el kell monda, nőm, hogy megértem a vállalat vezetőinek védekezését: a nehéz­ségek adják. De nemcsak ők, más illetékesek is, a dolgok könnyebb alakulásában bízva egyszerűen így intézik él: „Az a kutya tél elvtársam”. Jó, a bírálat úgy ér valamit, ha segítünk is vele. És nem kell mindenáron a sárgaföl­dig szapulni egy nehézségékkel küzdő vállalatot. De értékelni kell, reálisan és igazságosan Ebben pe­dig bennefoglaitatik a kemény bírálat is. Hát így állunk a beruházások­kal és a türelemmel. Aki tenni akar, az türelmetlenül kutatja, keresi a lehetőségeket, és még ak­kor is segíteni akar, ha egy ki­csit: erősebben nyomja meg a szót. Kiss Máté Két műszak a végegyházi SzabaságTsz-ben A végegyházi Szabadság Ter­melőszövetkezetben tizenhét sa­ját-traktorral és 37 pár léfogattal végzik a tavaszi munkát. A késői kitavaszodás miatt összetorlódik a munka, ezért valmennyi gépre kettős műszakot szerveztek, s nem­csak szántanak, de fogasolnak, si- mítóznak, kultivátoroznak is éj­szaka. Az elavult gépek kicserélése ! mellett tovább bővül a gyár. Az ! ör utcai részen épül az új trafó- ■ telep, mely a megnagyobbodó • üzemrészek áramszüikségletét elé- • gíti majd ki. A napokban pedig £ megkezdték a régi raktár helyén : az új háromszintes konfekció- ■ üzem építését, Egyelőre a bontási £ munkálatok folynak, amelynek • tégla- és cserépanyagát a házépí- £ tésd engedéllyel rendelkező üzemi ■ dolgozóknak adja kedvezményes £ áron a gyár vezetősége. Erre 5 ugyanis nem lesz szükség, mert az j új részleg teljesen betonból épül. S Költségei 7 millió forintot emészd * tenek fel. Az 1963 végére elkészü- ; lő modern, a Tanácsköztársaság • , I I Egymillió-kétszázezer j melegágyi ablakot kapnak a tsz-ek A Béke Vilá^tanács felhívása alapján májusban és júniusban a nemzetközi békemozgalom foko­zottabb tevékenységet fejt ki az általános és teljes leszerelésre, a békés egymás mellett élés gondo­latának erősítésére. Ezen akció keretében kerül sor Moszkvában június 24—29-e között a nők vi­lágkongresszusára, amely napi­rendjére tűzte a békéért, a függet­lenségért és a népek közötti ba­rátságért folytatott harcot. A magyar békemozgalom az előbb említett időszakban ünnepli fennállásénak 15. évfordulóját. Ekkor kerül sor a hatodik ma­gyar bókekon gress zusra is. Ez méltóképpen kifejezi majd, hogy a magyar nép hisz az általános Megkezdték a háromemeletes új konfekció-üzem építését a Békéscsabai Kötöttárugyárban Az ötéves terv csaknem 25 mil­lió forintot irányoz elő a Békés­csabai Kötöttárugyár rekonstruk­ciójára, és üzembővítésére. 1965- ig itt alakul ki az ország lánckö­tő iparának vidéki központja. Eb­ben az évben öt és fél millió fo­rint értékű új gép — lánckötő-, körkörtő-, s különböző típusú var­rógép érkezik a gyárba, s néhány éven bélül teljesen kicserélődik a géppark. Nemrég szállítottak ide j Olaszországból egy RÍ mól ti típusú « új terítőgépet, amely a kézi téri- | tés munkáját könnyíti meg. útjára nyíló, nagy ablakokkal, korszerű fűtő. és világitó beren­dezéssel ellátott új épület telje­sen megváltoztatja majd e kör­nyék arculatát. Amint az idő en­gedi, az Építőipari Vállalat bri­gádjai két műszakban dolgoznak itt, hogy 1964 elején, a terv sze­rint,, már működhessen a konfek- ció-uiem. és teljes leszerelés .realitásában, helyesli a békés egymás mellett élés politikáját, a szocialista tá­bor béketörekvéseit és. elitéli az imperializmus mindennemű hábou rús lépését. A májusi leszerelési hónap és a VI. magyar békekongresszus elő­készítésére szombaton délelőtt Bé­késcsabán, a Hazafias Népfront titkárságán operatív bizottságot hoztak létre. Ebben a bizottság­ban megyénk valamennyi társa­dalmi és tömegszorv ezete képvi­selve van. Már a megalakulás napján elkészítették a munkater­vet Eszerint májusban megyénk több városában, községében, üze­mében, vállalatánál békegyűlése­ket tartanak, s ezt követi majd a gyulai és a szarvasi béketalál­kozó. A főiskolások és középisko­lások részvételével szellemi ve­télkedőket rendeznek. Megszer­vezik a nők nemzetközi barátsá­gának hetét is. A májusi béketa­lálkozókon szovjet vendégek is vesznek. SZÁNTANAK A TRAKTOROK A Földművelésügyi Minisztéri- ! um hosszabb idő után az idén ■ először — ki tudja elégíteni a £ termelőszövetkezeti kertészetek ■ melegágyi ablakigényét. A múlt £ esztendőben 250 000 ablakkeretet ■ osztottak szét az igénylő kertésze- £ tek között, az idén már 1 200 000 £ keret áll rendelkezésre. Valószí- £ ■ nu, hogy ez, a szokásost csaknem : ötszörösen felülmúló beruházás ■ már a jövő tavasszal érezteti ha- : tását nemcsak a palánlanevelés- * ben, hanem lemérhető lesz a zöld­ségfélék korábbi piacra kerülésén, esetleg az olcsóbb fogyasztói ára­kon is. (MTI) ' Négyszáz hold szántanivalója maradt tavaly őszről az orosházi Üj Élet Termelőszövetkezetnek, amelyhez március 18-án há­rom DT-vel láttak hozzá. Munkába állt lánctalpasával a fiatal Kiss Sándor traktoros is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom