Békés Megyei Népújság, 1963. február (18. évfolyam, 26-49. szám)

1963-02-13 / 36. szám

1963. február IS. 2 Szerda Ä Márvány utcai csata A szovjet hadsereg oldalán sok száz magyar katona har­colt Budapest felszabadításáért. Közöttük volt egy kötegyáni fiatal: Csíkos Dániel elvtárs is. Tevékenyen részt vett a budai, dunántúli és ausztriai tisztogató hadműveletekben. Érdemei el­ismeréséül 1947 tavaszán Budapesten Szviridov altábornagy, a Szövetséges Ellenőrző Bizottság elnöke, a Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsának Emlékérmével tüntették ki. Csíkos elvtárs je­lenleg néphadseregünk tisztje. Nemrég felkerestük őt. Kéré­sünkre felidézte az 1944-es budai harcok egyik epizódját. „A napra pontosan emlékszem: 1944. február 8-a volt, este 9 óra. Opálos köd terpeszkedett a romos bérházakra, síkossá tette a macs- kaköves utcákat, behatolt a kabá­tunk alá, ezüstösre dermesztette a sapka alól kilógó hajunkat Az egyik kisebbfajta budai utcában, a Márvány utca 9. számú házban készültünk ekkor az újabb éjsza­kai házfoglalásra. Általában éjsza­ka tettük egy-két házzal odébb székhelyünket Óvakodni kellett az emberveszteségtől. Rajunk parancsnoka, akit csak „szakállas zászlósnak” hívtunk, hisz nem ismertük valódi nevét, agyorvhaj togatott térképeit halá­szott elő zsebéből és közölte, hogy készüljünk fel, mert ha a felderítők a Márvány utca 7. szá­mú házból jó helyzetről hoznak hírt, azonnal á/tmegyümk és ott töltjük az éjszakát A jó helyzet az* jelentette, hogy tiszta a leve­gő előttünk, a nácik elkotródtak. Kilenc óra múlhatott tíz perc­ed, amikor meghozták a hírt: csak a lakók találhatók a pincé­ben, indulhatunk. Libasorban, csendben léptünk ki a szabadba, s megkerültük a háztömböt. A házban nyolc-tíz lépés után, egy pinceszerű szobában találtuk ma­gunkat. A lámpák fénye egy szek­rényt asztalt, tűzhelyet, kiságyat, s egy másik szobába vezető ajtót világított meg. Munkáscsalád ott­hona — így mérte a szemünk az eléggé kopott berendezést a két helyiség egyszerűségét Nehezen jött álom a szemünk­re az állandó fegyverropogásban. Néhányan elaludtak, de többen ébren bámultunk a sötétbe. Vol­taik, akik halkan beszélgettek. A holnapi támadás jelentette a té­mát. A felderítők szerint a nácik befészkelték magukat a Márvány utca 5-be, lehetnek vagy húszán, tüzelnek, mint az eszeveszettek. Félnek is meg ijeszteni is akar­nak ... A konyha sarkában többen tár­gyaltak: a „szakállas zászlós” és a szovjet katonák. Mi, akik ébren voltunk, a parancsnokunkat fi­gyeltük. Őszinte csodálattal vi­seltettünk mindig iránta. Nem tu­dom világéletében csendes, hideg­vérű, vakmerő ember volt-e, de amíg együtt csatáztunk Budán, két hónapon át a Kékgolyó utcá­ban, a Németvölgyi úton, a Pozso­nyi úton, Feri Oszkár utcán, a Bö­szörményi utcai laktanyánál, nem hallottunk tőle egy panaszos szót sem. Szerettük őt Az igazi nevét azt hiszem nem tudta senki. Nem volt szokás nálunk a vezetéknév közlése, így aztán alig tudtunk többet egymástól, hogy ez Jóska, az Laci, amaz Sanyi. Nekünk ez elég volt.. Hajnali négy óra tájban valaki megrázta a vállam. Hirtelen ug­rani akartam, de egy kéz vissza­nyomott — Ébredj, ne ugrálj... Megbe­szélés... — ismertem meg a pa­rancsnok hangját. Sorra felkeltet­te a többieket is. A szobában még sötét volt, kívülről beszűrődött a géppuska zaja Fojtott hangon kezdett beszélni: — Barátaim! — mindig így szó­lított bennünket. — A következő feladatunk van. A szomszédban, 35 méterre innen befészkelték ma­gukat a fasiszták. Ezt a falat — mutatott a németek felőli falra — a szovjetek segítségével kirob­bantjuk, s délelőtt 9 órakor kezd- I jük a támadást. A derékszíjra 3 j kukorioagránátot szereljenek fel,j élesítsék be valamennyit. Min-1 den fegyverbe a maximális lő­szert biztosítsák betárolva. Vala­mennyi mozgó célra tűzetni kell! Felemelt hangon fejezte be: — | Mindenki önállóan cselekszik! Támadásra parancsot senki nem kap! Gyorsan telt el * hátralévő idő. Az új ütközet valamennyiünk­nek megpezsdítettfe a vérét. Las­san kivilágosodott, 6 a tenyérnyi ablakon keresztül látni lehetett az eget. A lövöldözés újult erő­vel kezdődött, alábbhagyott, majd újra süvöltöttek, vijjogtak a go­lyók, robbanások hangja resz­ketette meg a levegőt... Reggeliz­tünk, pucoltuk a fegyvereket, s közben a szovjet tűzszerészeket figyeltük. Beidegződött mozdula­tokkal bontották belülről félkör­ben a falat, a törmelékből lépcsőt készítettek a könnyebb kiugrásra, a robbanás után nyíló résen. Ki­lenc óra előtt néhány p>erccel már mindannyian talpon voltunk, si­sakban, teljes fegyverzetben. A konyhában várakoztunk. Idegtépő percek következtek. A szovjet katonák már behelyezték a szoba megbontott falába a trikettöt. Nyolc óra 59 perc 50 másod- perc... 51, 53, 57, 59... Robbanás! A fal kidőlt, s a következő pillanat- ban egymás után tűntek el az em­berek a hatalmas porfelhőben. Hátulról indultam, golyószáró elő­reszegezve, ujjam a ravaszon. Tíz-tizenkét lépést tehettem, ami­kor kiértem a porfelhőből. Egy embert láttam, rám szegezte a pisztolyát. Ösztönszerűen lőttem. Előre bukott. Elértem a Márvány utca 5. ajtajához. Az ajtó nyí­lásán egy kéz emelkedett, pisz­tollyal Német! Megsebesült, de még volt ereje. Fordulásból a pillanat tizedrésze alatt a golyó­szóró tuséjával fejbecsaptam. El­feküdt. Abban a pillanatban va­laki, mint egy megszállott, bero­hant mellettem a szobába és lőtt, sorozat... A fasiszták a nyitott ab­lakon ugráltak ki Laci kettőt szitává ámított ugrása közben. Rohant az ablakhoz, géppisztolya okádta a tüzet. — Gyere vissza!!! — ordítottam torkom szakadtából. Csak lőtt... — Gyere!!! — Jaj! — félordított, s széttárt karokkal végigzuhant a padlón. Agyonlőtték a németek a Már. vány utca 3-ból. Hátrapillantot­tam. Hol vannak a többiek? őr­jítő, csak tán nem?! Hullottak a golyók. Egyedül lennék?! Ha ezt megtudják a németek! Nem, mégsem voltam egyedül. Egyszer- csak megszólalt a fülem mellett egy géppuska. Lénárd Sanyi! A németeknél Mhagyott egy géppuska, csendesült az őrjítő ro­pogás. Az utca felőli ablakon ki­pillantottam: jönnek a szovjetek, rohannak. Alig telt bele tíz má­sodperc, már mellettünk voltak. A párbaj alábbhagyott, a németek iszkoltak. A szovjet katonák intettek: győztünk. Miénk a fasiszták utol­só Márvány utcai mentsvára is. Kitámolyogtunk a szobából, vissza a napsütésre. Vakított a fény, a kék égbolt, a hómaradvá­nyok égették a szemünket... Alig tettünk meg húsz lépést, hirtelen földbe gyökeredzett a lábunk. Éreztük, hogy kivert a veríték, borsódzott a hátunk: ott, előttünk, széttárt karokkal, eltorzult arcok­kal, egymás hegyén-hátán halot­tam feküdtek a magyar katonatár­sak. A náci lekaszálta őket, mind a tizenhetet... Nem tudom meddig álltunk ott. Levettük a sapkánkat, lehajtottuk a fejünket, sírtunk mind a ketten... Ez volt az ára a Márvány utca 5-nek!” * A Márvány utca 5. számú ház helyén Budán, a második ötéves terv során egy napfényes, tágas, világos, gyönyörű kórházat építe­nek. Az alapokat már lerakták. Pallag Róbert 1963. február 13., szerda. — 80 évvel ezelőtt, 1883. február 13-án halt meg Richard Wagner, a zenedráma történetének egyik leg­kiválóbb egyénisége. Müvei a német kultúrában gyökereznek, bár a pol­gári hatás erősen befolyásolta néze­teit. 184S-ban, a forradalmak hatásá­ra írta Siegfried című drámáját. A drezdai felkelésben való részvétele miatt Svájcba menekült, majd visz- szatérve 1812-ben Bayreuthban tele­pedett le. Emlékére ez a város 1876- tól ünnepi játékok színhelye. Első ismert müve a Rienzi (1842). Ezt követték reform-operái: a Boly­gó Hollandi (1843), a nagyszerű Tannhäuser, a Lohengrin és a Nie- belung gyűrűje című tetralógia. A wagneri müvek jellegzetessége a daliám és harmónia megújítása, az ária és a recitativo közti különb­ség eltörlésével, az ún. vezérmotívum alkalmazása, mellyel a szerző a cselekmények logikai hátterére és a hősei jellemére utalt. * — Budapest, 1945. február 13-án szabadult fel. E napok irodalmi feldolgozását adja Illés Béla: A vígszínházi csata cí­mű műve R chard Wagner A tábornok mosolya A színhely London, 1962. Meg. érkezett az angol fővárosba De Gaulle, a tábornok-elnök és féle. sége. Fogadásán jelen volt az an­gol királynő, Fülöp herceg, Mac­millan miniszterelnök és a baráti szónoklatok a két ország közötti ragyogó viszonyt éltették. Maga De Gaulle legkedvesebb mosolya kíséretében fogadta az üdvözlést és biztosította vendéglátóit őszin. te, igazi érzelmeiről. A francia és az angol vezető politikusok közötti együttműködés szinte tö­kéletesnek látszott. Azóta alig egy esztendő telt el, de bizony a degaullei mosoly alaposan megfagyott. A brüssze­li tárgyalásokon a francia dele­gáció megvétózta Anglia Közö6 Piaci tagságát és a tábornok az­óta is mindent elkövet, hogy Angliát gazdaságilag és politi­kailag is kiszorítsa az európai kontinensről. Londonban pedig már ilyen hangok hallatszanak: Elegünk volt De Gaulle-ból vagy: Tűrhetetlen a francia el­nök magatartása Íme: egy tiszavirág életű ba­rátság története. Az azonos jel­legű francia—angol politikai vo­nalvezetésből már csak egy mo­mentum maradt meg: teljesen egyöntetűen mindegyik a mási­kat vádolja a nyugati egység megbontásával. KKREGENY Zavarba hozta ez a fájdalma­san nevetséges helyzet: a kulá- kok is azt kívánják, amit ő. Da­nit távol tartani Kláritól. Fél­tették a földjüket, féltették a fiatal Kustánt, hogy az ő párt­jukról átevez az innenső partra. Cinkosságra biztatták s tudta, hogy Kulcsár Bertalan jószán- dékoskodása nem egyéb cukro­zott patkányméregnél. Türelme­sen, ráérősen mondta a kulák szemébe: — Mit fáj az magának, ha Kincsest hírbe hozzák? Mondok valamit: hagyjon engem békén. Ha meg annyira a bögyükben van a dolog, szóljanak annak, akire egyenesen tartozik. Kulcsár is kezdett türelmet­lenkedni, idegesen pislogott, fln- torgatta vörhenyes bajuszát. — Nem beszélsz a szívedből. Ha éppenséggel tudni akarod, hát megmondom: azért fordul­tam hozzád, mert tudom, hogy szerelmes vagy abba lányba. Hálás lehetnél, amiért veled ér­zek. Szét kell őket választanod. Mert, ha ezek összeházasodnak, megkeseredik a víz a kútjuk- ban. Erre esküszöm! A tüzes szavak vastag pálin­kaszagot hoztak magukkal Kul­csár tátogó szájából. Anti hátat fordított a kuláknak, ostorával a tinók felé legyintett. Az eke megindult. A legény a válla fö­lött szólt vissza; — A miaga esküje annyit ér, mint ördög nyakán a feszület. Na, Isten megáldja... Kulcsár dühösen rángatta ha­sán a katonazubbonyt. Arca föi- puffadt a haragtól. — Én szóltam! — kiáltotta az egyenletesen haladó eke után. — Ha mégis baj lesz, jusson eszedbe a szavam! Anti lehorgasztott fejjel lép­kedett a barázdában. „A baj csak az enyém lehet, senki má­sé...” — gondolta szomorúan. Ilyen lakodalom még nem volt a faluban. De ilyen esküvő sem, hogy a fiatal pár csak a községházáig menjen, a temp­lomnak meg úgy hátat fordít­son, mintha soha sem hallott volna a házasság szentségéről. Kincses József merészen dacolt a közfelfogással, úgy vélte, hogy a kommunista igazodjon a saját törvényeihez. Klári ugyancsak tagja volt a pártnak, rendjén- valónak találta hát, ha beéri a polgári esküvővel. Dani se na­gyon kívánta, hogy az a pap szentelje meg a karikagyűrűt, aki egy jó vasárnapi ebédért hajlandó volt őt perbe fogni a szószékről. A meghívottak sorra kimen­tették magukat, csupán a két tanú jött el. Ezek nagy igyeke­zettel tettették a vidámságot, telezabálták magukat, gyorsan berúgtak és mire besötétedett, hült helyük maradt. Halottat sem lehetett volna különbül virrasztani, mint ahogy hármasban kuksoltak a lakodalmi szobában. A középső mestergerendáról emyős petróle­umlámpa függött alá, céltalanul sugárzott a fehér falakra, me­lyeken itt-ott néhány megbar- nult fénykép szomorkodott. A vadonatúj vászonterítővei borí­tott asztal roskadozott a sok ételtől. Középütt, a porcelán tálban teljesen kihűlt a csigale-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom