Békés Megyei Népújság, 1963. február (18. évfolyam, 26-49. szám)
1963-02-01 / 26. szám
flNSS. február 1. 5 Akinek a neve tisztán cseng — Lesz ám nekünk egy megyei tanácstagunk Gyulán — hallom a Békés megyei pártbizottságon —, róla írjon. — Lesz-e vagy sem, az majd a választáson dől el — óvatoskodom, de mosolygás a válasz: — öt biztosan megválasztják. Nyíri "Sándornak hívják, Gyulán, az Aranykalász Tsz-ben megtalálja. © Az irodán ezt mondják: — Nem tudjuk, hol van az elnök elvtárs, talán a városi irodánkban. A városi irodában ezt mondják: — Talán a darálónkban. A darálóban: — Otthon van. Ide a harmadik ház. Az az új. A családi ház meleg szobájában ingujjra vetkőzve ül a házigazda és könyvek fölé hajol. Csak, amikor a kézfogásra felemelkedik, akkor látni: szép szál, erőtől duzzadó, szabályos arcú férfi. — Tanulmányi szabadság — mutat a könyvekre —, mezőgazdasági technikum, második osztály. Kulyanehéz ebben a korban. De muszáj. És azért, ma már, látja, nyugodtan tanulok akkor is, ha zárszámadás van. De az első év, az volt a nehéz! Az Aranykalászba főként középparasztok tömörültek. Akadt köztük művelt is, nem is egy. Elég talán megemlítenem, hogy jelenleg 70 aranyáé ezüstkalászos gazda van a tsz- ünkben, és velem együtt tízen járnak technikumba. De a tíz közül csak négy dolgozik vezető beosztásban. Az első évben sok hitre, erőre volt szükség. Hozzám nemcsak a belépés előtt jöttek tanácsot kérni, hanem utána is. Én jól tudom, hogy akad köztünk, aki ma sem lelkesedik a közösért, de a többség már akkor se kémé vissza a korábbi két, tíz vagy húsz holdját, ha valami csoda folytán a közgyűlés önként visszaadná neki. — Biztosan jól megtalálják a számításukat, azért! — Nemcsak azért. Az idén 26— 27, legfeljebb 28 forintot osztunk egy munkaegységre, hiszen bennünket is sújtott az aszály. De a perspektívák! Azok kötik ide az embereket. Minél értelmesebb, műveltebb, annál inkább látja. Ma már 13 millió forint a tsz összes vagyona. Adottságaink még külterjes művelésre kényszerítenek, de az öntözési tervek óriási lehetőségeket nyitnak meg előttünk. © Belemelegszik a beszédbe, hiszen a termelőszövetkezet az ő legfőbb témája. A félóra, amit beszélgetésünk elején kértem tőle, már lei árt, figyelmeztetem is, de 5 legyint: — Jót is tesz egy kis kikapcsolódás. Meg aztán szeretek ilyesmiről beszélgetni. Ifjúkorom óta po- litizálgató ember vagyok. Gyulán, ahol születtem és mindig éltem, jól tudják, hogy még nyáron, aratás után sem esett ki a könyv az én kezemből. Szabadság, demokrácia, az egész nép összefogása és boldogulása — ezért lettem politikus is. © 1945-ben lépett be a Nemzeti Parasztpártba. Harmincegyéves volt akkor. 1947-től a Parasztpárt országgyűlési képviselője volt 1950-ig. — Dehát a Parasztpártnak sohasem volt programja a mező- gazdaság kollektivizálása. Vagy 1959-ben már nem érezte magát parasztpártinak? — kérdezem. — Hivatalosain a Parasztpártnak valóban sohasem volt programja a kollektivizálás, de mi, aikik a párt belszárnyához tartoztunk, gyakran beszélgettünk erről. Hiszen már akkor látszott, hogy ez a fejlődés egyetlen útja. A kérdés csak az volt: hogyan valósítsuk meg? Nekem az a módszer tetszett, ahogyan nálunk 1959-ben szervezték a tsz-t. Tehát beléptem. Mosolyog: — Hogy akkor parasztpártinak óreztem-e magam? Én addigra már eljutottam korábbi pártomtól a népfrontig. Szavadból meggyőződés, őszinteség árad. Gondolatai egyszerűek, világosak, beszéde természetes, tekintete lelkes és lelkesítő. Gondolatban mar régóta helyeslek ' a pirtbizottsági elvtársaknak: igen, nem kétséges, hogy ezt az embert tisztelik Gyulán, hallgatnak rá és meg fogják választani. — Itt van például az egységes paraszti osztály gondolata — folytatja. — Ez is nagyon helyes. Csak egységes paraszti osztály kialakításával tüntethetjük el a falu és a városi közti különbségeket. Csak így érhetjük él a művelődés jobb lehetőségeinek megteremtését, s ezáltal, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz az emberek. Csak így lesz lehetséges, hogy amint egy kiváló szakmunkás sem érzi magát kisebbnek a gyár vezetőinél, úgy a sertéstenyésztő se érezze magát kisebbnek senki másnál. Nyíri Sándor 1959-ig úgy dolgozott Gyulán, mint a felszabadulás előtt és után is: bérlőként módosabb gazdák földjein. Mert bár tagja volt a gyulai nemzeti bizottságnak és földosztó bizottságnak is, 6 nem fogadta el a számára kiosztott földet. — Ne mondják, hogy a saját érdekemben akartam annyira az új rendszert, csak azért nem fogadtam el. © Túlzott szemérmesség vagy a falusi, kisvárosi szóbeszéd természetének alapos ismerete? KI tudja? Mindenesetre Nyíri Sándor neve tisztán, mellékzöngék nélkül cseng ma is a gyulaiak fülében. És 1959-ben, amikor az Aranykalász megalakult, az első közgyűlésen őt választották meg elnöknek, elsősorban az ő tisztánlátására, szorgalmára, becsületére bízták 440 tag és 3500 hold sorsát Ezekben az erényeiben bíznak most is mindazok, akik megyei tanácstagnak jelölték s akik majd megválasztják. Cs. 1. DCépeJt Frantisek Kahuda csehszlovák és llku Pál magyar művelődésügyi miniszter látogatásáról sor különösen jól van átpolitizálva... — Igen, de — szólt megint a kis Csicseri (ennek mindig van valami baja!) — de megint csak a vállalatvezetésről szól... Jó volna már egyszer valamit a mű- helybeliekről is... — Annoik most nincs itt az ideje! — felelte szigorúan. — Itt a kultúrát ápoljuk, szaktársak! Ismét benyitott valaki az ajtón: Mágori, a dekorációs Má- gori. — Kérjük a vezércikket a faliújságra, Sáfrány kartárs. Most csináljuk, holnapra ki akarjuk függeszteni. Széttárta karját. — Sajnos... Még nem tudtam megírni™ — Mára Ígérted. — ígértem, Ígértem... Hát van nekem arra időm? — Akkor miért vállaltad? Te vagy a faliújság-felelős! De most már aztán igazán elhagyta a béketűrés; felcsattant. — Hát ki csinálja, a mindenségit?! Sáfrány! Hát ki a felelős itt mindenért? Sáfrány! — Az énekkar tagjaihoz fordult: kétségbeesett mozdulatot tett. Most legalább látják, szaktársak! Mindent nekem Kell csinálnom! Kultúrfelel ős? Én vagyok! Könyvtárfelelős? Én vagyok! Sajtófelelős én vagyok! Énekkarvezető? Én vagyok' — Kezét végighúzta gyöngyöző homlokán, sóhajtott. — Nem élet ez, higgyék el! ..Szombaton délután összegyűltek a művészeti együttes tagjai a kis tanácsteremben. Sáfrány határozott kívánsága volt, hogy előadás előtt kétszer próbálják el az egész műsort. Az előadás kezdetét hét órára tűzték ki; az együttes háromtól hétig próbált. Remekül fújták már az új rigmus-szöveget, peregtek a jelenetek, szárnyain a költemény a versmondók ajkán, libbentek a tánckar leányainak szoknyái — Sáfrány kartárs elégedett volt. Arcán szíves mosoly kellemkedett; szinte mindenkihez volt egy jó szava. Csak akkor félhősödött el a tekintete, amikor — fél hét felé — valaki megszólalt, hogy át kellene menni a kultúrterembe, megnézni a gyülekező közönséget. — Megtiltom! — kiáltotta hevesen. — Csak semmi izgalom! A közönség látványától lámpalázat kap a jó előadó. Csak semmi lámpaláz! Gyorsan elénekeifette még néhányszor a rigmusokat, aztán hét óra előtt öt perccel maga küldte át Csicseri Mártát, hogy nézze meg: befér-e a közönség a terembe, vagy tapossák egymást az ajtónál. Két perc múltán már jött is vissza a leány. Az ajtóban megállt, lihegett: — Sáfrány kartárs! — pihegte elfúló hangon. — Egy lélek sincs sehol! — Hogyhogy? — kérdezte megütközve. — Hol járt maga, Mártuska? — A nagyteremben. Sötét és üres. Üres? Kong! — Mi történt? — kérdezte holtsápadtan Sáfrány. — Taláh : nem hirdették meg az előadást? j Borsos a homlokára ütött. í — Persze! Most jut eszembe, ! nem láttam sehol plakátokat! j Sáfrány felüvöltött. — Hol a közönségszervező? • Ki a közönségszervező?! Meg- j ölöm! Ki az? Jelentkezzék! ; • Az együttes tagjai egymást; nézték, vállukat vonogatták. Sáf- • rány tajtékozott. j — Ha ezt megcsinálta, legyen • annyi bátorsága, hogy jelentke- • zik! önkritikát akarok hallani, • bátor önkritikát! £ Frantisek Kahuda elvtárs, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság Iskola- és művelődésügyi minisztere Békéscsabára érkezésekor felkereste a megyei pú rtbizottságat, ahol Klaukó Mátyás elvtárssal, a pártbizottság első titkárával hosszasan elbeszélgetett .Békés megye iskolahelyzetéről, és a mezőgazdasági szakképzés különböző — nálunk leghasznosabb — ágmról. A vendégek felkeresték a nemrég épült modern szlovák kollégiumot is. (A felvételen ba>ól jobbra: Klaukó Mátyás, From- tisek Kahuda és II ku Pál elvtársak. — No, — szólalt meg Borsos buzdítóan —, hát szóljon már a közönségszervező! Szaktársak! Ne járassuk itt Sáfrány kartárssal a bolondját! — Jelentkezzék! — üvöltötte Sáfrány, és homlokán majd megpattant az ér. — Azonnal jelentkezzék! Bátortalan hang hallatszott. A kis Csicserié: — De hisz a közönségszervező... az is Sáfrány kartárs... Sáfrány rámeredt. • — Én? — kérdezte megdob- • benve —, ééén?! — S hirtelen ! még az utolsó csepp vér is elfu- ‘ tott arcából. — Igen, most már • emlékszem... Én vagyok... az is; én vagyok... j Megtámolyodott, beleroskadt • egy székbe. i — De hát tehetek róla, szak- j társak? — suttogta verítékezve. J — Ha egyszer mindent nekem | kell csinálnom™ «• A békéscsabai megyei könyvtár volt a kedves vendégek következő célja. Az olvas Heremb zn éppen sok fiatal tartózkodott, akikkel csehszlovák vendégünk — tolmács útján — *si- vélyesen elbeszélgetett. A csabai látogatás után fe'keresték a Mezőhegyest Állami Gazdaságot is, ahol Majoros János igazgató ismertette a gazdaság eredményeit, majd — miként azt felvételünk is bemutatja — a vendégek megtekintették a gazdaság különböző kiállításokon nyert díjait. Fotó : Koczinkr : «
