Békés Megyei Népújság, 1963. január (18. évfolyam, 1-25. szám)

1963-01-13 / 10. szám

IMI. január 13. 8 Vasárnap A gyulai Bedeaux-sztrájkról harminc év múltán A* emíékaket megrostálja az idő s felírja a történelem. Már kellő rálátással szólhatunk a Ko­lumbia Textilipari Részvénytár­saság gyulai üzemében dolgozó munkásnők 1932. június 6—októ­ber 25-ig tartó nagy sztrájkjánál ■ ezt követően az 1933. november 23-án véget ért bírósági eljárásról, de sokat kell még dolgoznunk az esemény táj, illetve országos tör­téneti keretbe helyezése érdeké­ben. Csak a teljes horizont látása óv meg a részletek téves megíté­lésétől. Jelen írásunkban viszont csak az események kronológiáját rögzíthetjük. Munkában a fináncpolitikus Az 1929—33. évi világgazdasági válság szétroncsolta a magyar textilipar talált kereteit is. A budapesti Hitelbank három textil­gyárat tart részvénybirtokosként kezében a válság kezdetén: a Bu­dapesti Kolumbia Textilipari R. T-t, az Első Gyulai Kötött Szö­vött Iparáru gyár R. T-t és a Veszprémi Szövő- és Kötőgyárat. A bank Budapesten állított fel közös áruraktárt és itt működött a főkönyvelőség. A vázolt kereten belül önálló igazgatóság vezette az egyes üze­meket A gyulai vállalat igazgató. Ságénak élén, elnöki minőségben találjuk Lukács György dr. nyu­galmazott minisztert, valóságos belső titkos tanácsost', országgyű­lési képviselőt, a Békés megyei Takarékpénztár Egyesület igazga­tósági tagját és a Gyulai Képke­retléc- és Faiparárugyár Rész­vénytársaság elnökét. Amikor a túltermelési válság miatt a Hitel­bank egyik üzemének bezárását határozta él, Lukács György igaz­gatásági elnök és Gyula város or­szággyűlésé képviselője megmen­tette a vállalatot s a veszprémit zárták be. A bank átszervezte életben hagyott textilipari szerve­zetét. 1931. február 23-án beol­vadt a gyulai üzem a budapesti Kolumbiába. Leépítették a gyulai üzem festödéjét s helyébe a bezárt veszprémi üzemből hoztak köt- szövő gépeket. Ebből az alkalom­ból viszont kárpótolta Lukács György Gyula városát.' Wekerle pénzügyminiszter hozzájárult ah­hoz, hogy a jövőben Budapest vá. ros csak 40 százaléknyi részese­dést kapjon a gyulai üzem forgal­mi adójából amiért ez igénybe veszi a központi raktárt, holott eddig 50 százalékot utaltak át ide. Most már Gyulán 60 százalék forgalmi adó maradt. Itt kell megjegyeznünk, hogy Veszprémben parázs az elégedet­lenség a Hitelbank lépése miatt. A város protektorát, Óváry Fe­renc felsőházi tagot veti csatába, de alulmarad. Négyszáz munkást szélnek eresztenek Veszprém egyetlen jelentősebb üzeméből. Közülük néhányan átjöttek Kar­dos Mihály művezetővel együtt Gyulára, ahol a sztrájktörők ál­datlan szerepét játszatták velük. Sefcsik István írásba foglal A gyulai köt-szövő gyár tehát tipikus fináncvállalat 1932-ben, részvényeinek 85 százalékát a budapesti Hitelbank tartja kezé­ben. A világgazdasági válság éveiben fokozott bérpraktikát folytat, hogy a kapitalista ver­senyben a munkások hozzanak áldozatot. Az uralkodó munkavi­szonyokról Korossy György főis­pán saját kézzel írt jelentése tájé­koztat minket. A napi 12 órai munka ellenére gyakorta fizetés napján közölte a gyár vezetősége a munkásokkal a visszamenőleges m u rakabér csökkentés t. A létbi­zonytalanságnak ezt az egyhangú­ságát egy félelmetes újság fűsze­rezte 1932. június elején: a Be- deaux-munkamódszer. A francia mérnök eszelte ki az idő- és da­rabbérrendszer kombinációjából adódó modem tókés prémiumos bérezés e különösen munkásnyúzó fajtáját. A legjobb munkás 1 perc alatt végzett legnagyobb teljesít­ményét tekintette alapteQjesít- ménynek, melynek hatvanszorosát kellett egy óra alatt teljesíteni; ennek eléréséért prémium járt, amely azonban degresszív (lefo­kozott) jellegű volt, azaz nem volt arányos a túlteljesítés százaléká­val, hanem annak legfeljebb há­romnegyed részét érte el csupán. : A gyulai üzem e munkamódszer ' bevezetésével kivánta csökkenteni | a termelési költséget, a kb. 400 munkásnő egynegyedét fokozato­san tervezték elbocsátani, hogy a vissza tartottakat, hátuk mögött a stopperrel hajthassák. De a tervet keresztülhúzta 1932. június 6-a. Az első 21 fős csoportot elbocsá­tották, köztük Krasznai Katalint, Nagy Ferencnét, Müller Terézt, Müllek Józsefnét, Gyepes Jolánt, Keresztes Antalnét és másokat. Az él nem bocsátottakat áthatotta a felelősség. A gyöngén táplált, fáradt munkásnők tudták, hogy az eddig is bizonytalan bérük to­vább csökkenne, nem bírnák a leheletlenül magas termelési kö­vetelmények teljesítését, » ezért az orsózó üzemrész 18 munkásnő- je szolidaritási sztrájkot kezdett. A termelés láncolatában ők a kezdet kezdetét jelentették, ezért — fonal híján — megbénult a gyár. Elenyészően kevés tagja van e pillanatban a Magyarországi Tex. tilmunkások- és Munkásnők Or­szágos Szövetsége csoportjának. A kevesek közé tartozott Krasznai Katalin, aki az első perctől jelen­tős szerepet játszott. Az akkor még ívelő Erdődi Lajos dr-tól is kapott bátorítás hatására vezette a munkásnők egy csoportját a fő­ispánhoz. A főispán jelentést tett a kereskedelemügyi miniszternek. Jelentésének alapmotívuma, hogy sürgős megoldást találjon, külön­ben az eddig könnyen kezelhető, szervezetlen tömeg a szociálde­mokrata pártnál keresve pártfo­gást könnyen a falhoz szoríthatja a helyi hatóságot. (Igen félt a szolidaritástól a tőke és rendsze­re!) Kéri a minisztert, az üzem budapesti vezetősége útján bírja jobb belátásra a gyulai vezető­séget, vonassa vissza a Bedeaux- rendszert Közben június 6-án délután egy órakor dr. Sóherer Ferenc, gyu­lai üzemigazgató telefonon értesí­tette a történtekről a városi rend­őrkapitányságot. A rendőrség gyulai kapitánya jelentést tett a főispánhoz a sztrájkról, s Ígérte, hogy biztosítja a közrendet és megakadályozza a sztrájk tovább, terjedését Gyula más üzemeibe. Másnap (június 7-én) a részleges sztrájk általánossá vált. „Ma reg­gel a munkásság megjelent ugyan munkahelyén, de egyhangúlag kijelentették, hogy a munkát fel nem veszik és sztrájkba lépnek. A munkásság mindegyike otthon, családja körében tartózkodik, sztrájktanya nincs, sőt arról sem lehet beszélni, hogy a munkás­ságnak sztrájkbizottsága lenne. A munkásság magatartását éber figyelemmel kísértetem, s erős megfigyelés alatt tartom a gyulai szociáldemokrata párt vezetőit” — jelentette a főispánnak július 7-én a gyulai rendőrkapitány. Persze nem is a szociáldemok­rata párt helyi vezetői, akik in­kább oldalról figyelték ezeket az eseményeket, s beérték a rokon- szenv-izgalmakkal, de a textilipa­ri munkások szövetsége vezeti a sztrájkot. Hogy milyen szerepet játszottak, miként vannak jelen ebben a sztrájkban is a Kommu­nisták Magyarországi Pártja ille­gális szervezetének dr. Madzsar József és dr. Sándor Pál által szerkesztett Társadalmi Szemlé-i és a moszkvai rádió kedd esti ma­gyar nyelvű adásai, akkor látha­tók meg, ha e sztrájkot majd me­gyei, illetve országos keretben sikerül bemutatnunk. A sztrájk megszűntetése ügyé­ben kezdett tárgyalásba a június 9-én bekapcsolódott Salamon Osz­kár, a Kolumbia R. .T budapesti vezérigazgatója is. Félórás beszé­det tartott a sztrájkoló munkás­nők előtt. Mivel azonban a Bede- aux-módszerről nem volt hajlan­dó lemondani, az összmunkásság elhagyta a gyárat a beszéd után ! kb 9 órakor. Ettől kezdve napon- ■ ként gyülekeztek a munkások ki­sebb csoportjai a Városház utca 9. sz. alatt a Munkásét” o ■ Egye­sület helyiségében. Június 11-én megjelent itt körükben Botyánsz- ky Pál né, a Magyarországi Textil- munkások és Munkásnők Orszá­gos Szövetsége békéscsabai helyi csoportjának vezetője. Miközben felvilágosító beszélgetést folytatott a munkásnőkkel a szervezkedés és a bérharc módszereiről, egy kisebb csoport az utcán tüntető sétát rendezett szidalmazva a Be- deaux-módszert és béremelést követelt. Sefcsik István, a rendőrség gyulai kapitányságának detektív csoportvezetője, beépített emberei útján a munkásság minden lépé­sét figyelteti. Június 13-án az1 alábbi jelentést küldte helyi fe-' lettesének: „Folyó hó 11-én du. I 1 óra 30 perckor megjelentem a Városház u. 9. alatt levő munkás- otthon helyiségében, ahol mintegy 00 főre menő kötőgyári' munkás- nőt találtam. Már előzőleg szerzett bizalmas értesülésem alapján tu­domásom volt arról, hogy Bo- tyánszkyné, békéscsabai munkás­nő az egybegyűltek előtt a szer­vezkedés fontosságáról és az ösz- sze tartásról beszélt. Megjelené­sem pillanatában az udvaron állt tömegből értesítést adtak az épü­letben tartózkodó Botyánszkyné- nak, akit a munkásnők álruhába öltöztetve a tömeg közt kiszöktet­tek. A helyszínen többeket meg­kérdeztem az összejövetel céljáról akik elzárkóztak a válaszadás elől s csak annyit közöltek, hogy a munkásotthon tagsági igazolvá­nyait váltják ki. Arra vonatkozó­lag, hogy Botyánszkyné miről tar­tott gyűlést — minden valószínű­ség szerint — a pártfegyelem hatá­sa alatt megtagadták a felvilágo­sítást.” Virágh Ferenc Rendkívüli kiadás Minden baj akkor kezdődött, ami kor Albert kéthetes nyári pihenő­jéből hazafelé tartva, motorkerékpárjával megállt egy faluban, hogy az éjszakát a camping-táb orban töltse. Itt találkozott Fran- coise-zal, ezzel a hóbortos, szép fiatal lánnyal, aki egyszerűen el­hurcolta magával azon a címent h ogy megmutatja, merre van a tá­bor. Francoise szépen berendezett kastélyba cipelte a csodálkozás­tól szóhoz sem jutó Albertet, mi közben ■ sietve elmondta, hogy árva, és nagyszüleivel él ebben az unalmas fészekben. A végén a lány szobájába kerülnek, ahol... tg y kezdődik ennek a szellemes francia filmnek meséje, melyet január 10—14-ig a békéscsabai Sza­badság mozi mutat be. Színházi jegyzet egy M iller-bem utalóról JANUÁR 13. Békési Bástya: Esős vasárnap. Bé­késcsabai Brigád: Münchhausen báró Békéscsabai Szabadság: Rendkívüli ki­adás. Békéscsabai Terv: A francia nő és a szerelem. Gyomai szabadság: A viharok bolygója. Gyulai Erkel: Felmegyek a miniszterhez. Gyulai Pe­tőfi: Hátha mégis szerelem. Mezőko­vácsházi Vörös Október: Angyalok földje. Orosházi Béke: Pinocchió. Oros­házi Partizán: Kertes házak utcája. Még elevenen rezonál bennem két Miller-dráma, amelyet nemrég láttam: a Pillantás a hídról és az Ügynök ha­lála. Közben a televízió megörvendez­tetett a Salemi boszorkányok közvetí­tésével is, és most a mi színházunk kínálja az újabb élményt, műsorra tűzve az író kezdeti korszakának egyik alkotását, az Édes fiaim-at. Ar­thur Miller valósággal hazai szerzőnk­ké válik; persze, korántsem sokalljuk drámáinak szinte egymás utáni be­mutatóit, hiszen színművészetünknek Van mit törlesztenie vele szemben is Hátrányunk — az európai színvonal­hoz mérve — tetemes, sokat kell te­hát „behoznunk” ahhoz, hogy utol­érjük Európát, hogy utolérjük korunk minden égtáj felőli tükrözését. Természetesen lehetne vitatkozni azon, hogy ehhez a nagy, és kibon­takozó erőfeszítéshez a mi színházunk miért éppen ezzel a Miller-darab bal próbál adni valamit, és miért nem újabbat választott, időben-eseményben közelebbit. Hogy nem így történt, an­nak feltehetően olyan okai voltak, melyek nem engedtek más választást — kioszthatóság stb. így az öröm­ben az üröm csupán ennyi, elenyé­sző, nem is túlságosan lényeges. Az Édes fiaim lassan húszesztendős, problémája is inkább kapcsolódik a 11. világháborúhoz, mint az utána következő korszakhoz, mégis számta­lan fonásában, kicsengésében a ma emberét újra és újra rádöbbenti a há­ború borzalmaira, a kapitalizmus em­bertelenségére, az üzlet mindenható­ságának torz következményeire. Egy hadianyag-gyáros a háború alatt repedt hengerfejeket szállít a hadse­regnek. A hibás alkatrészeket besze­relik, a repülőgépek egymás után zuhannak le, pilótáik szörnyethalnak. A gyáros egyik fia szintén repülő, a fronton értesül a rettenetes hírről. Menyasszonyához írt levelében kétség- beesetten vádolja apját, bajtársai gyil­kosát. Aztán felderítő útra indul, és ő sem tér vissza. Miller félreérthetetlenül érzékelteti, hogy a tragédiák oka a kapitalista Keller mérhetetlen önzése, az üzlet. Az üzlet, mely nem ismer emberi ér­zéseket, mely lábbal tiporja a barát­ságot is: Joe Keller szemrebbenés nélkül löki maga helyett a börtönbe ártatlan, csak látszólag bűnös ba­rátját, a család szomszédját, gyerme­kei pajtásának apját. A per után úgy látszik, hogy a nyugalom hónapjai kö­vetkeznek, ez azonban csak a felszín. A lelkek mélyén örvények kavarognak és amikor az ártatlanul elitéit ember fia megtudja a valóságot, a kavargás kitör, robban, összezúzza a hamis illúziókat, a tudatos hazugságokat, és Joe Keller, miután Chris, a másik fiú is eltaszítja magától, öngyilkos lesz. Mennyi nagyszerű lehetőség, milyen ragyogó alkalom rendezőnek, színész­nek egyarántl Máté Lajos igyekszik mélyen elemezni a drámát és úgy épí­teni fel az előadást, hogy elejétől a végéig megteremtse azt a feszültséget, mely állandó kontaktust biztosít a közönséggel. Érdeme, hogy néhány egészen kiváló színpadi percet terem­tettmelyekből azt is érezni, hogy korszerűségre, újra törekszik. Az össz­kép azonban kissé egyenetlen, erre a megállapításra egy-két gyengébben si­került alakítás miatt kellett jutnunk. Körösztös István és Szoboszlay Sán­dor (Joe Keller és Chris Keller) a figura lényegébe hatolnak, és megle­pő egyszerűséggel, eszköztelenül hoz­zák azokat. Körösztös, Joe Keller belső összeomlását érzékelteti művészi erő­vel, Szoboszlay yr a Chris-ben tomboló feszültség fontos elemzésével és ha? tásos — de reális l — váltásokkal az apjából kiábránduló, környezete em­bertelenségét gyűlölő fiatalember j<5Z sikerült jellemrajzát adja. Szendrey Hona a harmadik. akire a rendező biz­tosan ‘számíthatott, különösen a har­madik felvonásban nyújtott emléke­zeteset; ők hárman tartják az előadás „pilléreit”. Szentirmay Eva Ann De wer szerepében nem mozog eléggé otthono­san, több szív van ebben a lányban és ezzel adósunk marad. Sajnos Geor­ge Dewer összetett, bár alapállásában eléggé szimpla, törtető figurájával Zana József nem tudott úgy megbir­kózni, hogy Joe Keller lelepleződése valóban olyan vihart kavarjon, mint amilyet ki kell, hogy robbantson a második felvonásban, a drámának ßzen a fordulópontján. A továbbiak­ban Horváth Magda és Rajna Mihály nevét jegyeztük még fel; a kis Bert néhány mondatos szerepét ifj. Bánffy Frigyes ügyesen j át szott a-mondta el. Ezúttal a díszlettervező Suki Antaltól sem kaptuk meg a tőle megszokott színvonalat, nehezen hihető, hogy a dúsgazdag gyáros, Joe Keller ilyen szegényes házikóban élte profit-haj szo­ló életét. Az említett hibák ellenére nem rossz ez az előadás, ezt le kell szögezni és ■feltétlen örömünkre szolgál, hogy színházunk Arthur Millert is megszó­laltatta ebben az évadban. Sass Ervin ¥

Next

/
Oldalképek
Tartalom