Békés Megyei Népújság, 1962. december (17. évfolyam, 281-305. szám)

1962-12-09 / 288. szám

W#B. december 9. 2 Vasárnap Kongresszusi útmutatást st ine$©2,sasflíisás,iisik Iz Stévss tenr második évé­nek vége felé járunk. A termelő­szövetkezetek készítik éves zár­számadásaikat, az üzemekben pe­dig teljes kapacitással folyik a munka az esetleges évközbeni el­maradások pótlásáért. Egészében véve elmondhatjuk, ha voltak is nehézségek év közben a tervek tel­jesítésében, a jelek szerint me­gyénk 1962-ben sem marad adósa az államnak. Az a csaknem fél­­milliárdos beruházás, melyet az ötéves terv csak Békéscsaba ipar­­fejlesztéséhez biztosít, és az a sok­­százmillió forintos befekte és, mely a megye szocialista mező­­gazdasága belterjességének foko­zásához, nagyobb gépesítéséhez, az öntözéses gazdálkodás kiter­jesztéséhez járult — az évről éyre, növekvő árutermeléssel egyenlí­tődik ki. Ha csak a város iparát, tekintjük: a beruházások révén 1965-ig 500 millió forintra emel­kedik évente az exporttermékek értéke. Ha tekintetbe vesszük, hogy az ötéves terv első évében mindössze 150 millió forint érté­kű árut exportáltak a csabai üze­mek, kiviláglik az ötéves terv alatti nagyarányú fejlődés, amely­nek aránya természetesen a nem exportra készülő áruk termelésére is értendő. Iparunk a nagyszabású beru­házások, konstrukciós tervek, s az Ipartelepítési politika megvalósu­lásaként nagy léptekkel halad elő­re a megyében. Termelése állandó növelését olyan szubjektív ténye­zők segítik, mint a munkuver­­seny legújabb formája, mely a mennyiségi szemléletet elvetve, az első osztályú áruk gyártásának növelése mellett a tudat minősé­gének növelését is célul tűzi. Áll megyénkre is az a kongresszusi megállapítás, hogy az ipari terme­lés a felszabadulás óta négysze­resére növekedett, s minőségileg új, szocialista ipar nőtt a régi he­lyén. Ugyanakkor igaz az a meg­állapítás ás, hogy ez idő alatt vi­szont a mezőgazdaság termelése még egy ötödével sem gyarapo­dott 1960 előtt objektív akadályai voltak a mezőgazdasági termelés gyors ütemű növelésének. Az öt­éves terv első évében viszont mi­nőségileg új mezőgazdaságot hoz­tunk létre, s ezzel megteremtettük a termelés gyors fellendítésének alapját. A VIII. pártkongresszuson elhangzott beszámoló, s a hozzá­szólások, az egész kongresszus mondanivalója többszörösen alá­húzta, hogy egész népgazdaságunk egészséges előrehaladásának egyik legfontosabb feltétele most a ter­melőszövetkezetek árutermelésé­nek fellendítése. Ezekben a na­pokban, amikor a jövő évi terme­lési tervet megvitató és megerő­sítő tsz-közgyűlések lezajlanak, különösen fontos, hogy a VIII. pártkongresszus útmutatásai utat törjenek és bele kerüljenek ezek­be a tervekbe. Elértük mir a mi megyénk­ben is, hogy a jobb gépi és anya­'ül gi ellátottság, a Étegyóbb szakér­telem és a sok évi tapasztalatok eredményeképpen az állami gaz­daságok a nagyüzemi gazdálko­dás követendő példáivá vál;«k. Sőt, a megye csaknem 300 szövet­kezetéből több tucatra lehelő azoknak a száma, amelyek elérik vagy megközelítik az állami gaz­daságok szintjét mind a növény­­termelésben, mind az állatte­nyésztésben. Ezekre a közös gaz­daságokra mondjuk: jó termelő­­szövetkezetek. Ugyanakkor azon­ban a tsz-ek zömében a gazdál­kodás közepesnek mondható és még mindig elég nagy azoknak a szövetkezeteknek a száma, melyek nevéhez a gyenge jelzőt illeszt­jük. Természetesen az ilyen meg­különböztetések nemcsak a jelzők­ben jelentenek differáltságot, ha­nem anyagiakban is. Míg egyes termelőszövetkezetekben 18—22 ezer forint az egy tagra jutó évi átlagjövedelem, addig a másikban a tízezer forintot is alig haladja felül, a harmadikban pedig jóval alatta van a tízezer forintnak. E sokféle közös gazdaság mégis egyben megegyezik egymással. Mégpedig abban, hogy még a leg­gyengébben is megvannak a könnyen kiaknázható lehetős igék az árutermelés gyors felleniííisé­­re. Éppen ezért amikor a közgyű­lésen megvitatják a jövő évi ter­melési terveket, egy pillanatra se feledjék el a gazdák a párt­kongresszus tanácsait s-mindenütt tüzetesen mérjék fel: a helyi adottságokhoz képest mit tehet­nek azért, hogy minél kisebb ön­költséggel, minél több terméket adjanak a jövő évben a népgaz­daságnak, termeljenek saját ma­guknak. A mf megyénk adottságai talán az egész országban a legjobbak ahhoz, hogy szocialista mezőgaz­daságunk elérje az ötéves tervben lefektetett célkitűzéseket. Kiváló földekkel rendelkezünk, s hozzá az emberanyag is egyre jobb. Fon­tos ezt hangsúlyozni, mert a cél, brgy 1965-ig Békés megyében hol­danként 15 mázsás átlag búzater­mést arassunk, tehenenként éven­te legalább háromezer liter tejet fejjünk stb., stb., nemcsak a me­zőgazdaságot irányító munkával szemben támaszt fokozódó köve­telményeket, hanem mindenki 'el szemben, aki a szövetkezetekben dolgozik. Legnagyobb erő falun az a csaknem 300 szövetkezetbe tömörült gazda, aki a maga hoz­záértésével, izmos karjával, az új élet iránti bizalmával, s az ebből fakadó egyre mélyebb egységével, a megye teljesen szocialistává fej­lődő mezőgazdaságát testesíti meg. Csak fikkor, ha a vezetők ér­tik a dolgukat, és támaszkodnak erre az erőre, válhat valóra a nagy feladat. Ez a támaszkodás meg ken nyilvánuljon most a közgyűlése­ken is. Mindenekelőit abban, hogy a vezetők és tagok között a viták során elmélyül az egyetér­tés, amelynek szinté/.'sokén1 utat biztosít magának a sok jó szán­dék, kezdeményezés, mely a szö­vetkezet ügyét akarja előbbre vinni. Csak ennek a dagadó erő­nek „zöld pályája” biztosíthatja, hogy 1963 a termelőszövetkezetek általános megerősödésének éve le­gyen, elsősorban olyan módon, hogy a következő zárszámadásig nem lesz már egyetlen gyenge tsz sem a megyében. Reális ez a cél? Reális. A gya­korlat bizonyította be hogy az olyan termelőszövetkezetekben, ahol jó a vezetés, egyetértés van a tagok és a vezetők között, ahol az emberek maguk körül az igaz­ság, a végzett munka szerinti el­osztás elvének érvényesülését lát­ják, képesek megbirkózni bármi­nő feladattal. A gyakorlat bizo­nyította be azt is, hogy egyetlen esztendő elegendő sgy-egy gyenge termelőszövetkezet megerősödé­séhez. Rengeteg tartalék van megyénk mezőgazdaságában, melyet még nem tártak fel a termelős’zövetke­­zetek. Gondolunk itt a tsz-ek köz­ti közös vállalkozásokra, hizlaldák, különböző mezőgazdasági üzemek együttes létesítésére, az öntözési lehetőségek közös felhasználására és így tovább. De gondolunk ar­ra a szinte felbecsülhetetlen ér­tékű, sokrétű ötletre, elgondolás­ra is, mely a hozzáértő, sok évti­zedes gazdálkodási tapasztalattal bíró emberek agyában szunnyad. Mindezek kibontakoztatására szükség van ahhoz, hogy a VIII. pártkongresszus útmutatásainak ösvényén haladva kiépítsük a kor­szerű nagyüzemi gazdaságokat, j melyek közt már ismeretlen lesz a „gyenge” fogakna. v. d. 1962. december 9., vasárnap. Dimitrij Mamin-Szibirjak 110 évvel ezelőtt 1852. decembe­rében született Dmitrij Mamin- Szibirjak orosz író, akinek művei a múlt század második fele Orosz­országának életét festik. Különö­sen mesterien az Ural vidék tár­sadalmát ábrázolta a kialakulóban lévő kapitalizmus korában (Priva­­locok milliói, Hegyi fészek, Préda, Arany). Igen népszerűek voltak továbbá gyermekmeséi is, melyek közül sokat magyarra is lefordí­tottak. — 245 évvel ezelőtt, 1717. december 9-én született X Johann Winckelmann német régész, a klasszikus régészet megalapító­ja. (Ókori művészet története). • — 220 évvel ezelőtt, 1742-ben e napon született Karl Schee­le svéd gyógyszerész, aki zseniális kísérletei révén a modern kémia egyik megalapítója lett. Ö fedezte fel a klórt, a mangánt, a báriumot és ő állított élő először glicerint. A szovjet pártszervezetek átállításáról tárgyalnak a köztársasági központi bizottságok Moszkva (TASZSZ) A Szovjetunióban a köztársasági kommunista pártok központi bi­zottságainak plénumain most vitatják meg az SZKP Központi Bizottsága novemberi plénumának a pártszervezetek feladataira vo­natkozó határozatait. Az Ukrán Kommunista Párt Központi Bizottságának plénumán Nyikolaj Pcdgornij mondott be­számolót Hangsúlyozta, hogy a pártszervezetek régi szerkezeti fel­építése nem felel már meg a je­len és a jövő nagy feladatainak. Bejelentette, hogy az Ukrán SZSZK 19 területének mindegyi­kén az Ukrán Kommunista Párt két területi bizottságot állít fel, egyet az ipar, egyet pedig a mező­­gazdaság irányítására. Szintén csütörtökön kezdte meg 66 — Gondolja, hogy Wiesbach provokátor? — kérdezte Aszker. — Ügy látszik, igen. A maga gyanúja igaznak bizonyult. Aszker a fejét rázta. — Nekem nem volt semmiféle gyanúm. Csak tanulmányoztam... De végérvényesen és pontosan meg kell bizonyosodnunk. A szombat estéket 'Wiesbach ugyan­abban a mulatóban szokta töl­teni, ahol én olyan jól ^beszél­gettem a raktárossal. — Aszker ennél a mondatnál elnevette ma­gát. -r- Ma pedig éppen szombat van. Valószínűleg ő már ott is ül. — Kerimov Staleekerre né­zett. — Segítene nekem? — Természetesen. — A következőt kérném. Én most elmegyek a mulatóba. Né­hány perc múlva jöjjön be maga munkáját az SZKP moszkvai te­rületi bizottságának plénuma is és megvitatta az SZKP Központi Bi­zottsága novemberi plénumán ho­zott határozatok végrehajtásával összefüggő feladatokat. Szintén az SZKP Központi Bi­zottsága novemberi plénumának határozatait és ezzel kapcsolatban a köztársaság pártszervezeteinek feladatait vitatta* meg az Azer­­bajdzsáni Kommunista Párt Köz­ponti Bizottságának Bakuban megtartott plenáris ülése. /Az Észt Kommunista Párt Köz­ponti Bizottságának plénuma a szaratovi, az asztahani és más te­rületi bizottságok plénuma is meg. kezdte munkáját, hogy megvitassa az SZKP Központi Bizottsága no­vemberi plénumának határozatai­val összefüggő feladatokat. is. Miután meggyőződött, hogy Wiesbach ott van és én vele be­szélgetek, észrevétlenül menjen ki a helyiségből. Vagy harminc perc múlva telefonáljon oda ... Otto, maga emlékszik Georg Ho. mann lakatosra? — kérdezte vá­ratlanul Aszker. 0 — Homannra? — kérdezte vissza csodálkozva Stalecker. — Természetes, hogy emlékszem... De hiszen ő__ Aszker megfogta Otto kezét. — Később majd mindent meg­magyarázok. Most nincs időnk. Homann szerepét kell eljátsza­nia. Ne féljen, nem l^sz nehéz dolga. Mindössze egyperces tele­fonbeszélgetést kell lebonyolíta­nia, Ráadásul hasonlít is egy­másra a maguk hangja, csak a Homanné, úgy emlékszem, egy alig észrevehető árnyalattal mé­lyebb. Stalecker bólintott. — Akkor tehát a következőről van szó, — folytatta, Aszker. — Maga ipost érkezett Ostburgba, s látni akarja Wiesbachot, mert valami igen fontos mondanivaló­ja van. Telefonált a gyárba, de ott nem volt. Utána felhívta a mulatót, ahová járni szokott. Be­széljenek meg egy találkozót. Holnap reggelre kérje. Ügyeljen rá, Stalecker elvtárs: kapkodva, izgatottan kell beszélnie, mintha félne valamitől. Wiesbachot a keresztnevén, rövidítve szólítsa, így: Mik. Azt kell mondania ne­ki: „Találkozunk a három szilfá­nál”. Vigyázzon, ez nagyon fon­tos. így beszélték meg annak idején... A beszélgetés folya­mán különböző kérdéseket tehet fel magának Wiesbach. Ne vála­szoljon rájuk. Csak annyit mond­jon, hogy nem egyedül jött. És adja értésére, hogy nem beszél­het, valaki áll maga mellett és hallgatja a szavait... Azt hi­szem, ez az egész. — Értem. — Kérem, ismételje el. Aszker, miközben Staleckert hallgatta, megelégedetten bólo­gatott. — Amint befejezte a beszélge­tést, jöjjön vissza a mulatóhoz, s legyen ott a közelben valahol. Megeshet, hogy még ma foglal­koznunk kell Wiesbach-hal. At­tól függ, beigazolódik-e a gya­núnk. Ki most a ruhatáros a mu­latóban? A mi emberünk? Stalecker bólintott. — Nagyon jó. Ö segít majd. Én még csak egyezer voltam abban a mulatóban. Ügy emlékszem, nem fülkében van a telefon, ugye? — A ruhatár melletti széles korlátra van szerelve, — mond­ta Stalecker. Aszker felállt. — Én Staleckerrél leszek, — szólt váratlanul Schubert. Aszker kérdően, csodálkozva nézett rá. — A mulatóba nem megyek bét — magyarázta meg Schubert. . A Békés megyei Vas-és Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat közli kedves vevőivel és ügyfeleivel, hogy 1963. január 2-t6l 17-ig leltározást tart Ez alatt az idő alatt az árukiadás szünetel. 81024

Next

/
Oldalképek
Tartalom