Békés Megyei Népújság, 1962. november (17. évfolyam, 256-280. szám)
1962-11-07 / 261. szám
Barátok, elvtársak között voltunk | Farkastörvény | A szív parancsára | Az új KRESZ | Futó zápor I Szovjetunió hűen Lenin eszméihez a népek érdekeit tartja szem előtt, amikor harcol a békéért Díssünucpség Békéscsabán a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 45. évfordulóján Szédítő ütemben folyik a kommu-Díszűnnepség a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 45. évfordulója alkalmából Politikai Bizottságának póttagjai, politikai, társadalmi és kulturális életünk több kiváló személyisége. Az elnökségben foglalt helyet V. I, Usztyinov, a Szovjetunió bu„ dapesti nagykövete is. Az ünnepség részvevőinek soraiban ott volt az MSZMP Központi Bizottságának, az Elnöki Tanácsnak és a Minisztertanácsnak számos tagja, a politikai, a gazdasági, a kulturális élet sok vezető személyisége. Részt vett az ünnepségen a budapesti diplomáciai képviselet számos vezetője és tagja is. Az ünnepségen Komócsin Zoltán, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja, a Népszabadság főszerkesztője mondott ünnepi beszédet Kádár János elvtárs Moszkvába utazott •• Ünnepség a ruhagyárban november 7 tiszteletére unió Kommunista Pártja Központi Bizottságának és a Szovjetunió kormányának meghívására rövid látogatásra Moszkvába utazott Kedden este a békéscsabai Jókai Színházban ünnepi díszgyűlést tartottak a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 45. évfordulójának emlékezetére a város és megye párt- és társadalmi szervei, valamint dolgozód. Az elnökségben helyet foglaltak: Arany Tóth Lajos, a megyei tanács elnöke, AU János kisiparos, Áment Ferenc, a Cipész Ktsz elnöke, Bencsik Jánosáé, a Vendéglátóipari Vállalat párttitkára, Botyánszky Pál nyomdaigazgató, Balázs Béla, a MÁV Fűtőház szocialista brigádjának vezetője, Faragó Elek, a Munkásőrség megyei parancsnoka, ár. Gedos Iván orvos, Hidxis Mihály megyei rendőrfőkapitány, Kircsi István, a Közgazdasági Technikum igazgatója, özt>. Kulich Mihályné nyugdíjas, Kovács Pál, a városi tanács elnöke, Klxiukú Mátyás, a megyei pártbizottság első titkára, Liptá’c Mihály, a megyei pártbizottság osztályvezetője, Martincsek Pál, pamutszövő munkás, Meszjár György, a BARNEVÁL igazgatója, Grave ez István helyőrségi parancsnok, Papp Sándor téglagyári munkás, Rusznák János, a Hazafias Népfront megyei titkára, Such János, a városi pártbizottság titkára, Szelezsán Györgyné kötöttárugyári munkás, Szendrői László ruhagyári mérnök, Szilágyi Mihály, a Kulich Gyula Tsz tagja, Vasas Pál, az V. kerület párttitkára, Varga Mária állami áruházi eladó, Zsilek Mihályné pedagógus, Pankotai István, a Magyar—Szovjet Baráti Társaság titkára, valamint megyénk régi, kedves barátai: V. A. Jablonszkij és Sz. Czimmerman, a Szovjet Hadsereg tisztjei. A díszünnepség műsora a magyar és a szovjet himnusz akkordjaival kezdődött, majd Arany Tóth Lajos élvtárs mondott megnyitót. Ezután Lipták Mihály elvtárs, a megyei pártbizottság osztályvezetője emlékezett meg ünnepi beszédében a nagy október dicsőséges napjairól, s azokról az eredményekről, melyeket a világ első szocialista állama 45 esztendő óta elért a lenini párt vezetésével. Idézte azokat a jóslatokat, melyeket néhány évtizeddel ezelőtt a kapitalista országok államférfiai tettek a szovjet életforma „tarthatatlanságára”, s ismertette, hogyan vált a világ egyik vezető hatalmává gazdasági téren is a Szovjetunió. A forradalom óta — mondotta többek között — az ország nemzeti jövedelme huszonötszörösére növekedett, s a XX. kongresszus óta a legfontosabb termékek egy főre jutó fogyasztása 35—50 százalékkal nőtt, bár a lakosság is 10 millió fővel szoporodott. nista építőmunka> valósággá válnak az elkövetkezendő évtizedekben Lenin eszméi, a Szovjetunió messze maga mögött hagyja a legfejlettebb kapitalista országot az egy főre eső termelésben. Az SZKP programja előírja, hogy 1970-re az ipari termélés terjedelmét a jelenleginek két és félszeresére, 1980-ra pedig legalább hatszorosára kell növelni. Ezzel létrejönnek a szükségletek szerinti elosztás kommunista elvére való áttérés anyagi előfeltételei. íme, így alakult a jövő, ezt eredményezte a nagy október által elindult folyamat, mely 45 esztendő alatt szocialista világrendszert teremtett bolygónkon. Az októberi forradalom eszméi — mondotta Lipták élvtárs — megvalósulnak hazánkban is. A párt helyes politikája alapján tovább szilárdult népi demokratikus rendszerünk, növekedett az ipar és a mezőgazdaság termelése, ki-* bontakozik a szocialista kultúrforradalom. Megyénkben az ipari termelés 1961-ben több, mint négyszeresen múlta felül az 1938-as, s több, mint háromszorosan az 1949-es színvonalat. A második ötéves terv ez év első kilenc hónapjában az állami iparban 7,2, a tanácsi iparban 7,6 százalékkal termeltek többet, mint a múlt év azonos időszakában. A mezőgazdaság szocialista átszervezésével jelentősen fejlődött a mezőgazdasági termelés is. Az utóbbi három évben a megye ossz mezőgazdasági termelése 18,4, árutermelése pedig 24,7 százalékkal nőtt. Majd arról beszélt Lipták elvtárs, hogy a szocialista tábor gazdasági sikerei milyen hatással vannak a világ valamenynyi népére. A szocializmus létrejötte és megszilárdulása az elnyomott népek felszabadulásának korszakát nyitotta meg. Sorra felszabadulnak a gyarmati népek, egyre inkább összezsugorodik a kapitalista világ. 1917 forradalmi eseményei teremtették meg a béke megvé-Tegnap Békéscsabán az Ifjúsági Házban Baukó Mihály elvtárs, a megyei KISZ-bizottság titkára több ifjúsági vezetőnek, úttörővezetőnek és sportaktívának adott át kitüntetést. A KISZ legmagasabb kitüntetését a KISZ-érdemérmet Horváth István és Karakó Imre elvtársak kapták. Aranykoszorús KISZ-jelvényt többen, közöttük Jantyik Mátyás, Papp József, Benyó László, Romvári József, Bibel Ilona, Forgat Bálint és más désének reális lehetőségét, s a Szovjetunióval együtt az egész szocialista tábor hűen Lenin eszméihez a népek érdekeit tartja szem előtt, amikor harcol a békéért a két társadalmi rendszer békés egymás mellett éléséért, az általános és teljes leszerelésért Ezt bizonyítják a nemzetközi élet legutóbbi eseményei is, az hogy létezik és fejlődik a kubai szocialista forradalom, melyet háborúval akartak megsemmisíteni az amerikai imperialisták. A Szovjetunió döntésével továbbnövelte a nemzetközi tekintélyét és újabb milliókkal szélesedett és szilárdult a békéért küzdők tábora. Lipták elvtárs a Nagy Októberi Szocialista Forradalom, a magyar és szovjet nép barátsága, s a világbéke éltetésével fejezte be ünnepi beszédét. Majd Czimmerman őrnagy, megyénk régi barátja szólt az ünnepi gyűlésen. Szavai után Pankotai István, az MSZBT aranykoszorús jelvényét adta át a jelenlévők nagy tapsa közben Czimmerman elvtársnak, a magyar és szovjet nép barátságának elmélyítésében végzett munkája elismeréseként. A díszünnepség után a Jókai Színház művészei Hamletnak nincs igaza című színdarabot mutatták be. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 45. évfordulója alkalmából több dolgozót és munkásmozgalmi aktívát tüntettek ki jó munkájuk elismeréséül. A Szocialista Munkáért Érdemérmet Gyulavári Pál, az MSZMP megyei bizottsága ipari osztályának vezetője, Balázs Vince, a gyomai járási pártbizottság titkára, Brezina Rudolf, a Mezőhegyes! Cukorgyár párttitkára, György István, a csanádapácai elvtársak kaptak. Kiváló Üttörővezető jelvényt nyújtottak át D. Kiss Sándornak, Papp Erzsébetnek, Székelyhídi Pál, Papp Gyula és más elvtársaknak. A Testnevelés és Sport Kiváló Dolgozója címet adományozták Kiss Józsefnek, a Testnevelés és Sport Érdemes Dolgozója címet pedig Bertalan Pál, Apáti György, Máji Mihály elvtársak kaptak. A megyéi KISZ-titkár még sok elvtársnak* adott át jutalmat vagy ajándéktárgyait. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 45. évfordulója alkalmából a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a forradalmi munkás-paraszt kormány és a Hazafias Népfront Országos Tanácsa kedden este díszünnepséget rendezett az Erkel Színházban. Az ünnepség elnökségében helyet foglalt Dobi István, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Apró Antal, Biszku Béla, Fehér Lajos, Fock Jenő, Kállai Gyula, dr. Münnich Ferenc, Rónai Sándor, Somogyi Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Gáspár Sándor, Komócsin Zoltán, Szirmai István, az MSZMP Kádár János elvtárs, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, a Minisztertanács elnöke, a Szovjet-A Nagy Októberi Szocialista | Forradalom 45. évfordulója alkalmából bensőséges ünnepséget rendeztek november 3-án a Békés-Köztársaság Termelőszövetkezet párttitkára, valamint Nagy János békési ép Varga József pusztaföldvári munkásmozgalmi veterán kapta. Munkaérdeméremmel tüntették ki Szatynári N. Györgynét, az Orosházi Ruhagyár párttitkárát, Kovács Gábomét, a gyomai Dózsa tsz tagját, Tóth Cs. Pált, a kondorosi községi MSZMP titkárát, Szabó Ferencnét, a Gyulai Kötöttipari Vállalat párttitkárát, Seres Istvánt, a békésszentandrási No. vember 7 Tsz párttitkárát és Vörös Gézánét, az MSZMP békéscsabai városi bizottságának munkatársát. A kintüntetéseket rövid ünnepség keretében Klaukó Mátyás elvtárs, az MSZMP megyei végrehajtó bizottságának első titkára adta át. A tanácsi vonalon végzett jó munkájának elismeréséül a Szocialista Munkáért Érdemérmet Sülé József, a gyulai járási tanács vb-elnöke, a Munkaérdemérmet pedig özv. Makra Petemé, a füzesgyarmati községi tanács állandó bizottsági elnöke kapta. csabai Ruhagyár dolgozói. Az üze. mi kultúrotthonban megrendezett ünnepségen Varga György alapszervi párttitkár mondott beszédet. A rövid ünnepi műsor kedves meglepetést is okozott a részvevőknek. Az ünnepségen ugyanis részt vettek a Honvédelmi Minisz. térium képviselői is, akik elhozták a legjobb dolgozóknak szánt jutalmakat. Első ízben fordult elő, hogy üzemi munkásokat jutalmazott, tartalékos tiszteket előléptetésben részesített a Honvédelmi Minisztérium az üzemben végzett jó munkájuk jutalmául. A Békéscsabai Ruhagyár dolgozói közül kitüntetést kapott Cseh József, aki a gyár létrejötte óta dolgozik itt, s igen aktívan vesz részt a munkásmozgalomban, Gelegonya József tartalékos tisztet pedig hadnaggyá léptették elő jó munkája jutalmául. A gyár nődolgozói közül Ligeti Józsefné és Vizsnyicai Judit egyegy művészi kivitelű, értékes porcelán vázát kapott ajándékul. A kitüntetést és az ajándéktárgyakat meleg szavak kíséretében a minisztérium egyik képviselője adta át, jó munkát kívánva a gyár többi dolgozóinak is. Az ünnepség után a jelenlévők közös vacsorán vettek részt, melyet tánc követett. Az esten a honvédség KISZ-szervezetének tánczenekara szórakoztatta a részvevőket. K. J. Ifjúsági vezetők kitüntetései Kitüntetések november 7 alkalmából \