Békés Megyei Népújság, 1962. november (17. évfolyam, 256-280. szám)
1962-11-21 / 272. szám
IMS. november 2l. 5 Szerda A Központi Bizottság: beszámolója (Folytatás a 4. oldalról.) tőkés országokban szinte ismeretlen. A kötelező oktatás korhatárát 16 éves korig emeltük fel, ma már majdnem minden második általános iskolát végzett tanuló középiskolában folytatja tanulmányait. Az a törekvésünk, hogy a középiskolai tanulóik számát fokozatosan, évről évre növeljük mindaddig, amíg a középiskolai oktatás is általánossá nem válik. Az új szakmunkásoknak mind‘nagyobb része tesz érettségi vizsgát. Ma már az iskola a felnőttek továbbtanulásának is otthona. Míg 1959- ben 138 000 felnőtt, az 1961—62-es tanévben már több mint 218 000 felnőtt tanult. A falu szocialista átszervezése nagy lendületet adott a parasztság művelődésének is. A VII. kongresszus iskolareform megvalósítását tűzte ki célul. A reform alapvető törekvését, a munkára való nevelést társadalmunk elfogadta. Örömmel látjuk, hogy Iskoláinkba végleg bevonult és pedagógiai tényezővé vált társadalmunk éltető eleme — a munka. Az iskolai nevelőmunka hatására előnyösen változott ifjúságunk erkölcsi és politikai arculata. Ifjúságunk becsületes, dolgos, egészséges szellemű, szocialista hazájához hű. A felsőoktatás fejlesztésére, anyagi ellátottságának javítására az eddiginél jóval többet kell áldoznunk. Tovább kell növelni az egyetemek és a főiskolák hallgatóinak létszámát, különösen a műszaki szakembereket és pedagógusokat képző felsőoktatási tanintézményekben. Sokkal bátrabban kell létrehozni egyes nagyüzemek mellett műszaki egyetemi esti tagozatot vagy felsőfokú technikumot, a Műszaki Egyetem csepeli esti tagozatához hasonlóan.*^. A közoktatás ily rohamos fejlődésével párhuzamosan kialakult és gyorsan terebélyesedett az iskolán kívüli népművelés egész hálózata, főként a művelődési otthonoké és könyvtáraké. 1961-ben már 7 millión felüli hallgatója volt az üzemekben és a falvakban tartott ismeretterjesztő előadásoknak. Elvtársak! A társadalom életében rendkívül megnövekedett a tudomány szerepe. 1961. évi adatok szerint az országban 132 önálló kutatóintézetben, 665 egyetemi tanszéken és 127 egyéb kutatóhelyen folyt a tudományos kutatómunka. Fokozatosan növekszik a kutatás anyagi támogatása. Míg 1960-ban 1 milliárd 467 millió forintot fordítottunk tudományos kutatásra, addig ez az összeg az 1962-es tervben már több mint 2 milliárd forintra növekedett. Több mint 2000 tudós és kutató közreműködésével elkészült az országos távlati kutatási ten', melynek legfőbb célja, hogy elősegítse egész tudományos életünk nagyobb tervszerűségét és szervezettségét. Pártunk úgy véli, hogy a távlati tudományos kutatási tervet jobban össze kell hangolni népgazdaságunk távlati fejlesztésének programjával és tudományos életünk anyagi, szellemi erőit az ebből kő. vetkező feladatok megoldására kell összpontosítani. A tudomány területén is ki kell alakítani a szocialista országok közötti együttműködés és munkamegosztás célszerű gyakorlatát. Meg kell teremteni az alapkutatások és az alkalmazott kutatások közötti egészséges arányt és biztositani kell a tervszerű összhangjukat. Célszerű lenne megvizsgálni, hogy a kutató intézetek jelenlegi szervezete és az irányítás jelenlegi rendszere megfelel-e a tudomány és a népgazdaság fejlődési követelményeinek. Forradalmunk lényeges eleme a tudomány és a szocializmus szövetsége. A szocializmus nem valósulhat meg a tudomány támogatása nélkül, a tudomány pedig valójában csak a szocialista társadalom viszonyai közt nyert szabad utat a fejlődéshez.. A továbbiakban Kádár elvtárs az irodalom és művészet terén élért eredményekkel foglalkozott. Eszmeileg erős és tehetséges fiatal művész és írónemzedék jelentkezett és tör előre. — Támogatjuk — mondotta — azokat az írókat, művészeket, kritikusokat, akik harcolnák irodalmi és művészeti közéletünk egészséges légköréért és bátran, szenvedélyesen küzdenek a szocialista művészettől idegen törekevések ellen. A párt és népünk számára a művészi alkotás eszmeisége, mondanivalója, a szocialista tartalom a legfontosabb. Olyan alkotásokat várunk, amelyeknek hőse a szocializmust építő, a közösségi ember. A forma kérdésében a párt nem híve a stílusviták rendeleti vagy adminisztratív úton való eldöntésének — mondotta Kádár elvtárs. — A művészeknek azonban tudniok kell, hogy a szocializmus a tömegek eszméje és aki a tömegekhez szól, annak meg kell találnia az utat a dolgozó milliók gondolataihoz és érzelmeihez. A valóságból indult kj a pórt, amikor kimondotta az irányelvekben, hogy Tisztelt Kongresszus! Kedves Elvtársak! Áttérek a párttal és a párt tevékenységével kapcsolatos kérdésekre. A párttagság az elmúlt évek nagy munkájában és bonyolult harcaiban a szocialista építés minden frontján példamutatóan a munka nehezét vállalva dolgozott és küzdött. A párt politikája a dolgozó milliók tetteiben válik valóra, akiket a kommunisták szerveznek és vezetnék a szocializmus építésének útján. A Magyar Szocialista Munkáspárt a munkásosztálynak marxista-leninista elmélettel felfegyverzett élcsapata. A párt több mint négy évtizede, megalakulása óta egyedüli feladatának a munkásosztály, a dolgozó nép szolgálatát tékintette. A párt és a tömegek közötti kapcsolatok ma szorosak, a párt a nép élén, a néppel együtt, a népért dolgozik és vezeti a szocializmus teljes felépítéséért vívott harcot. A párt szerepe a szocialista építés előrehaladásával növekszik, mert sokasodnak, bonyolultabbá válnak a gazdasági és kulturális feladatok, s a politikai küzdelmek is mindinkább ideológiai köntöst öltenek. A legfontosabb kérdés a párt általános irányvonalának helyessége. A Központi Bizottság meggyőződése szerint pártunk tevékenységében a győzelmes marxista-leninista eszme, a kommunista politika érvényesül. Belső pártéletünkben érvényesülnek a pártélet lenini normái, a demokratikus centralizmus, a kollektív vezetés. A személyi kultusz intézményesített rendellenességeit a párt újjászervezésének első napjaiban kiküszöböltük: a Rákosi-klikket kezdettől fogva távoltartottuk a párt, az ország politikai életétől — hangsúlyozta a beszámoló és megállapította, hogy a párt legfőbb vezető szervedben éppúgy, irodalmi és művészeti közéletünk világnézetileg, eszmeileg még nem egységes. A szocialista-realista művészet és irodalom mellett teret kap minden más becsületes szándékú művészi tevékenység is. Annak megállapítása azonban, hogy még nem alakult ki és nem szilárdult meg művészeti életünk szocialista világnézeti egysége, a párt részéről nem jelent belenyugvást, eszmei megalkuvást. Mi a szocialista irodalom magasabbrendűségét valljuk, ezért minden erőnkkel és eszközzel segítjük és segíteni fogjuk a szocialista-realista irodalmat és művészetet. Segíteni fogjuk a még nem szocialista világnézetű alkotók eszmei átalakulását is. Nem formális egységre van szükségünk, az igazi egységet megteremteni csak elvi alapon, szívós meggyőző munkával lehet. Az eszmék területén nincs és nem is lehet békés együttélés. Népünk kulturális félemelkedésében eddig is nagy eredmények születtek. Az igények azonban a mi társadalmunkban igen gyorsan nőnek. A tudósoknak, a művészeknek, a közoktatás, a kultúra munkásainak megtisztelő feladatuk, hogy a néppel összeforrva, alkotó munkájukkal tegyék szebbé, gazdagabbá, nemesebbé az emberek életét, a maguk területén vegyék ki részüket méltóan népünk nagy műve, a szocialista társadalom telmint valamennyi szervében, ettől az időponttól kezdve érvényesült ismét teljes mértékben a vezetés lenini, kollektív elve. A pártélet lenini normái érvényesülnek a párton belüli nézeteltérések megoldásában is. Tapasztalataink ismét megerősítik azt a marxista elvet, amely szerint a személyi kultusz idegen a szocializmustól és ellentétes vele, nem pedig a szocializmus, a proletárdiktatúra szükségszerű terméke. A személyi kultusz egyszer s mindenkorra a múlttá pártunkban, mert következetes harcot hirdettünk és vívtunk ellene. Ez a következetesség azt jelentette, hogy elutasítottuk a félmegoldásokat, levontunk minden politikai és személyi konzekvenciát, azt jelenti, hogy ragaszkodtunk a marxista-leninista eszmékhez. Voltak és vannak, akik „baloldalról” azt a hiedemet próbálták kelteni, hogy a személyi kultuszszál való nyílt és egyértelmű leszámolás káros a szocializmus ügyére; voltak és vannak, akik — jobboldalról, a „sztálinizmus”, a „rákosizmus” hamis jelszavaival — a személy! kultusz bírálatát a szocialista rendszer, a párt ellen akarják felhasználni. De minden tévhitnél és hamis vádaskodásnál, illúziónál és hiedelemnél erősebb a valóság tanúságtétele. A Rákosi-klikk politikája kedvező helyzetet teremtett az árulóknak, az osztályellenségnek és az ellenforradalom szélére sodorta az országot. A személyi kultusztél megszabadított párt és a munkásosztály a tömegek élén megvédte, megszilárdította a munkáshatalmat, a szocialista forradalmat. A Központi Bizottság ez év augusztusában tett pontot egy olyan kérdésre, amely már régen rendezésre várt. Ez a személyi kultusz éveiben a munkásmozgalmi emberek ellen lefolytatott törvénytelen perek ügye. A határozatot a pártközvélemény, az ország közvéleménye, a nemzetközi munkásmozgalom megértéssel és helyesléssel fogadta. Mégis, röviden szólni kell a kongreszus előtt arról, hogy miért tűztük e kérdést napirendre. Mindenekelőtt azért, hogy a személyi kultusz évei alatt az önkény áldozatául esett Rajk László elvtárs, Szönyi Tibor, Szálai Andrást Pálffy György, Sólyom László és más elvtársak emlékét a maguk tisztaságában állíthassuk a hazai és a nemzetközi közvélemény elé. Azért, hogy a személyi kultusz önkényének áldozatául esett elvtársainkról a jövőben érdemeik szerint megemlékezhessünk és a munkásmozgalomban kifejtett nagyszerű tevékenységüket méltóképpen értékelhessék. Másodszor: szükség volt erre azért, hogy a személyi kultusz éveiben meghurcolt, ártatlanul vádolt és büntetett elvtársainkat — ha ez valami hiba következtében eddig nem történt meg —, rehabilitáljuk. Jóvá kellett tennünk mindazt, ami a személyi kultusz idején keletkezett törvénysértő perekből jóvátehető. Foglalkozni kellett ezzel a kérdéssel azért is, hogy Rákosit, Gerőt és másokat, akiiket a személyi kultusz idején lefolytatott perekért a fő politikai felelősség terhe^ politikailag felelősségre vonjuk és a párt soraiból kizárjuk. Az augusztusi határozat minden pontjának az volt a rendeltetése, hogy újabb, további biztosítéka legyen anna^ hogy a szocialista törvényesség megsértése, a pártdemokrácia lábbal tiprása ne ismétlődhessék meg többé pártunk életében, az ország történelmében. (Nagy taps.) Csak a személyi kultusz gyökeres felszámolásával, a szocialista törvényesség helyreállításával és megerősítésével vált képessé pártunk arra, hogy a szocialista forradalom győzelméért folytatott harcban nélkülözhetetlen vezető szerepét méltóképpen betölthesse. A párt egyik légfontosabb feladata, hogy továbbra is őrködjön a szocialista törvényesség felett. Elvtársak! Pártunk eredményes munkájának forrása az, hogy a dogmatizmus és a revizionizímus ellen vívott kétfrontos harcban megőrizte a marxista-leninista eszmék tisztaságát. A magyar kommunista mozgalomban a revízionizmust is, a szektás dogmatizmust is visszavonhatatlan történelmi vereség érte. A kétfrontos harc pártunk számára nem taktikai jelszó, hanem-állandó feladat, a marxizmus—leninizmus lényegéből következik. A dogmatikus-szektás felfogás és szemlélet ma főképp azzal gátolja és nehezíti az előrehaladást, hogy értetlenül áll szemben a szocialista társadalmi fejlődés szükségleteivel, egykor időszerű, de elavulttá vált jelszavakat kér számon, szemben áll pártunk szövetségi politikájával. E felfogás és szemlélet veszélyét fokozza, hogy a személyi kultusz rossz hagyományaihoz kapcsolódik, s a nemzetközi helyzet álforradalmi, antimarxista megítélésével is összefügg. A revízionizmus sem adta meg magát: ahogy hat évvel ezelőtt a XX. kongresszus meghamisításához folyamodott, úgy most' a XXII. kongresszus eszméinek eltorzításával keresi a maga igazolását. A revizionisták opportunista módon meghamisítják szövetségi politikánkat. Szövetséget akarnak ideológiai harc nélkül tagadják a munkásosztálynak és pártjának vezető szerepét a szövetségben, elvetik a szövetség célját — a szocializmus teljes felépítését. Kísérletet tesznek a marxizmus és polgári-kispolgári •ideológiák összebókítésére. A marxizmus—leninizmus tisztaságának megőrzése, alkotó alkalmazása, a helyes politika is csak úgy vezethetett nagy győzelmekhez, hogy pártunk a harcban összekovácsolódott és egységes volt. Az egység nem formális kérdés. Az egység nem zárja ki, hanem feltételezi a kérdések sokoldalú megvitatását, s e vita során a különböző vélemények kifejezésének lehetőségét. Pártunk egysége azt jelenti, hogy a párt, valóban alapos és beható vita után hozzon határozatokat, amelyek azután mindenkire kötelezőek és a végrehajtásban érvényesüljön a szigorú fegyelem. Az elmúlt hat esztendő alatt előfordult, hogy olyan nézeteltérések is támadtak, amelyek végül is szakításhoz vezettek. Négy volt központi bizottsági taggal öltött a vita olyan formát és jelleget, hogy végül is szakítás következett be köztük és a Központi Bizottság között. A Központi Bizottság egyik esetet sem kezdeményezte, de amikor elvi nézeteltérések támadtak, s a hamis felfogás és magatartás képviselői — jobboldali, vagy „baloldali” eltévelyedés következtében, esetleg személyes hiúságból — szembefordultak a párt fő irányvonalával és szervezeti rendjével, a Központi Bízott-ság ném habozott, a párt és a nép érdekeit tartva szem előtt cselekedett. Nincs olyan ember, akinek elvi kérdésekben a párt engedményt tehet. Marxista-leninista eszméink, a párt politikája, egysége mindennél fontosabb számunkra (hosszantartó taps). Pártunk politikája, a marxizmus—leninizmus alkotó alkalmazásával olyan bonyolult kérdésekre adott választ, mint az osztályharc és az osztályszövetség összefüggése; az ellenforradalommal vívott harc és a szocialista konszolidáció; a mezőgazdaság szocialista átszervezésének problémái — mondotta, majd megállapította, hogy a szocialista építőmunka eredményei a marxista—leninista elmélet sikerei is voltak, a gyakorlatban igazolták az elmélet helyességét. Ideológiai munkánk még elmarad a társadalmi fejlődés, a lehetőségek és a követelmények mögött. A marxizmus eszmei offenz*vaja az egész szocialista építőmunka parancsoló szükségessége. A polgári és kispolgári ideológia legyőzése, a társadalmi tudat szocialista átalakítása a szocializmus teljes győzelmének elengedhetetlen feltétele és része. A kapitalista és a szocialista világrendszer egyidejű létezése, a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élése egyben ideológiai küzdelem is, s ennek tartalma a szocialista és a burzsoá eszmék harca. Fejlődésünk jelenlegi szakaszában a politikai harc is gyakran ideológiai harc formájában jelentkezik. A kapitalizmus ideológiai maradványai, az imperializmus eszmei behatolása elleni küzdelem is osztályharc. Ez a harc nem a polgári, kispolgári hatások alatt lévő — dolgozók ellen folyik, hanem értük is, azok ellen az eszmék ellen, amelyek objektíve a burzsoázia érdekeit fejezik ki. A Központi Bizottság megfelelő figyelmet fordított a párttagság és a párttal szimpatizálók ideológiai képzésére. A pártoktatásban résztvevők majdnem 50 százaléka pártonkívüli. A különböző típusú pártiskolá,kon évenként összesen 4509 hall(Folytatás a 6. oldalon.) jes felépítéséből. A pártmunka kérdései — Pártunk és a nemzetközi kommunista mozgalom
