Békés Megyei Népújság, 1962. szeptember (17. évfolyam, 204-229. szám)

1962-09-28 / 227. szám

Hz ENSZ ügyrendi bizottsága szovjet javaslatra két újabb kérdést tűzött a közgyűlés napirendjére A kubai nép örömmel fogadja az újabb szovjet segítséget Dolgozók iskolája „Hány ió ész lett vaddá, hogy nem mívelték...” — írta egykor Csokonay Jövendölés az első os­koláról a Somogybán című költe­ményében, látva a népet a tudat­lanság béklyóiban vergődni. Száz. ötven esztendőnek kellett eltelnie, hogy a munkás és a paraszti agyak parlagon hevertetésének bűnös fényűzése megszűnjék. Évszázadok vétkét máról holnapra felszámolni azonban lehetetlen. Tizenhét esz­tendővel a felszabadulás után, mi­kor az általános iskolásokat száz­ezrekben, a közsépiskolásokat tíz­ezrekben, s a főiskolai és az egye­temi hallgatókat ezrekben meg ez­rekben számolhatjuk, még ma sem csekély erőfeszítést kell kifej­tenünk azért, hogy minden dolgo­zónak legalább a nyolc általánosa meglegyen. Hogy mennyi még a tennivaló, annak illusztrálására megemlítjük, hogy megyénkben 30 ezernél is több azoknak a 15 és 50 év közötti termelőszövetkezeti dolgozóknak a száma, akik még nem végezték el az általános is­kola nyolc osztályát, holott szocia­lista társadalmunkban a szakkép­zettségnek és műveltségnek itt ve­tik meg az alapját. A kongresszusi irányelvekben ez így fogalmazó­dott: A dolgozók mind szélesebb körének tesszük lehetővé a to­vábbtanulást: a szakképzettség emelésére és az általános művelő­dési igények kielégítésére még to­vább keli szélesítem az esti és le­velező oktatást... Korunkban már nemcsak a sza­badságharcok és hősi építő csele­kedetek teremtenek eposzba illő helyzeteket, hanem a dolgozó tö­megeknek a tudásért hozott áldo­zatvállalása is. Az ember képtelen meghatottság nélkül befogadni azt a sók apró és mégis szívig ható élményt, ami a dolgozók iskolájá­nak frontján mindennap éri. A szövetkezeti ember, asszony, férfi, leány és legény indul etetés, itatás után — a maga vacsorájával alig törődve — messzi tanyákról az is­kola felé a tudásért. A pusztai sö­tétségben olyanok a tantermek ab. lakai, mint megannyi fényes mág­nes, mely felé minden irányból aipró csillagokként húznak a ta­núim vágyók viharlámpád. És — ugyanígy meg kellene énekelni a nevelőket, akik önmaguk és tanít­ványaik szemében régesrég túlnőt­tek a „fizetett óraszámot teljesítő tanerő” fogalmán. Nem egyszer mostoha körülmények közepette, nagy alkalmazkodó kedvvel, sze­retettel, megértéssel és türelem­mel foglalkoznak a rájuk bízot­takkal. Tudatos cél lelkesíti őket; az egységes paraszti osztály mi­előbbi megszületésének a segítése. Ök is bábái akarnak lenni a nem­sokára világra jövőnek, aki után esokonay óta — de már előtte is — annyi jó hazafi és köztük annyi derék néptanító áhítozott a mű­veit, „oskolázott” magyar páraszt­­ságnak. És a dolgozó nép hazájá­ban ennek elérése már nem vágy többé, hanem bizonyosság! Huszár Rezső New York (MTI) Az ENSZ ügyrendi bizottsága szerdán este szovjet javaslatra felvett még két kérdést a közgyű­lés napirendjére. A két szovjet javaslat közül az egyik a preven­tív nukleáris háború propagandá­jának elítélésére vonatkozik, a másik gazdasági program kidol­gozását indítványozza, amelynek alapján a leszerelés következté­ben felszabaduló anyagi eszközö­ket a gazdaságilag elmaradt or­szágok megsegítésére fordítanák. A két kérdés megvitatásának na­pirendre tűzését a bizottság egy­hangúlag megszavazta, de annyit módosított rajta, hogy — az ere­deti javaslattól eltérően — a kér­dések nem kerülnek azonnal a közgyűlés plénuma elé, hanem előbb az illetékes bizottságokban vitatják meg azokat. Ajub Khan pakisztáni államel­nök a .közgyűlés szerda délutáni ülésén beszédet mondott. Felszó­lította. az ENSZ-t, hogy minél előbb vitassa meg a nukleáris fegyverek elterjedését betiltó szerződés megkötését. Kijelentet­te, meg kell akadályozni, hogy a nukleáris fegyverkezési verseny a világ többi részeire is kiterjed­jen. Követelte továbbá a nukleáris kísérletek megszüntetését. Ajub Khan részletesen kifej­tette, hogy a gazdaságilag elma­radt országoknak szükségük van arra, hogy hozzáférhessenek az összes világpiacokhoz. A nyugati világnak el kéll döntenie, hogy ad-e helyet a gazdaságilag elma­radt országoknak vagy hatalmas nemzetközi toártellba akar-e tö­mörülni, amely elzárja a piacait a mi árucikkeink elöl és arra kényszerít bennünket, hogy to­vábbra is nyersanyagokat szállít­sunk gyárai ellátására. Ameny­­nyiben az utóbbi történik meg, ez a leggonoszabb imperializmus visszaállítását jelentené, s végze­tes következményei lehetnek — mondotta beszédében a pakisztáni elnök. 1 — Hidasháton A betakarításnak nagyon ked­vez az idő, s mind nagyobb erő­vel látnak hozzá megyeszerte. Ha­lad a talajmunka is, bár nagyon nehéz szántani a nagy szárazság miatt. A termelőszövetkezetek és állami gazdaságok traktorosai en­nek ellenére igyekeznek jó mag­ágyat készíteni a hazai és a kül­földi búzafajtáknak. Az őszi árpa és a takarmánykeverék után ugyanis most már a búza vetésén a sor, s a gazdaságok vezetőitől kapott telefontájékoztatás szerint több helyen már hozzáláttak, vagy pedig a napokban kezdik meg a búza vetését. fl gyomai Alkotmány Tsz-ben befejezték a 150 hold őszi árpa vetését, s hozzáláttak a kukorica töréséhez. Először a 250 hold ház­tájit törik le, hogy mielőbb hoz­záláthassanak a föld felszántásá­hoz, mert külföldi búzával akar­ják bevetni. A szövetkezeti és a Havanna (TASZSZ) A kubai nép nagy örömmel ér­tesült arról, hogy a Szovjetunió és a Kubai Köztársaság forradalmi kormánya között aláírt egyez­mény értelmében a Szovjetunió segítséget nyújt egy halászkikötő felépítésében. A kubai rádióállo­mások híradásaikban nagy jelen­tőséget tulajdonítanak ennek az egyezménynek. A csütörtöki kubai lapok nagy terjedelemben számolnak be az egyezmény aláírásáról. A Noticias de Hoy vezércikkében rámutat, tegnap kezdték meg a 2100 hold búza vetését hat géppel. A terve­zett terület 70 százalékába szovjet, 30 százalékába pedig olasz búzát vetnek, de ezenkívül vetnek még nyolc fajtát öt—tíz holdas kísér­leti parcellába is. Gajdács elvtárs, az állami gazdaság igazgatója sze­rint október 16-ig befejezik a búza vetését. Gyors ütemben halad ez náluk, a 770 hold őszi árpát és a 240 hold őszi takarmánykeveréket még szeptember 16-ig elvetették, s most mái- szépen zöldéül az árpa is, a keverék is. A gazdaságban 2700 holdon ter­melnek kukoricát, ebből 1600 hib­rid. A hibridkukorica apasorait hogy a kubai nép örömmel üd­vözli az egyezményt. A lap ösz­­szehasonlítja a szerződést azokkal, amelyeket az 1 Efyesült Államok köt a latin-amerikai országokkal. Megállapítja, hogy ott, ahol fenn­áll az imperializmustól való füg­gőség, lehetetlen lenne olyan egyezmény, amelyben egy hatal­mas ország, bár a teljes egyenjo­gúság alapján baráti kezet nyújt egy kis államnak, Kennedy „szö­vetség a haladásért” programja sohasem tudna ehhez hasonlót nyújtani egy latin-amerikai or­szágnak sem. (MTI) már beszállították 200 hóidról, 29 mázsa átlagterméssel és első osz­tályú minőségben. A füzesgyarmati Vörös Csillag Tsz-ben befejezdődött a 600 hold őszi árpa vetése, s itt is javában folyik a még kint lévő termények betaka­rítása. Az 500 hold cukorrépából eddig 140 holdat szedtek fel és szólítottak el, az 1400 hold kuko­ricából pedig 250 holdat törtek le. A fogatosok eddig 800 holdra te­rítettek istállótrágyái, , de még mindig folyamatban van ez a munka. A traktorosok éddig 600 holdon készítették,.. el vetéshez a talajt. Örömmel jelentették a ter­melőszövetkezetből, hpgy befejez­ték a lucernamag cséplését, s ed­dig 300 mázsát adtak át a vállalat, nak, de még átadnak vagy 200 má­zsát, amely még tisztító alatt van. A Telekgerendás) Állami Gazdaságban 520 hold kukoricát töltök le a 329® holdból. Folyamatban van a ken­der beszállítása, amelyből össze­sen mintegy 150 vagonra számíta­nak, mert jól fizet, holdanként 37 mázsa körül. A gazdaságban nem terveztek az idén lucemamagfo­­gást, ennek ellenére mintegy 45® mázsát csépelnek el. Telekgerendáson is befejezték a 380 hold őszi árpa vetését, s a tervezett takarmánykeverékből fc földben van már a mag 160 holdon. A tervezett 2868 holdból eddig 1250 holdat terítettek meg istálló­­trágyával. Folyamatban van a magágykészítés 3660 hold búzá­nak. Eddig 3020 holdon fejezték be a vetőszántót, amelyre előző­leg 1,5—3 mázsa vegyes műtrágyát szórtak ki holdanként. Hull a mag a földbe WWVVWSAi AAAVWV» Halad a betakarítás, a szántás és a vetés már zöldéit az őszi árpa -gépállomási traktorosok eddig 430 hold földet készítettek el a búza alá, melynek vetéséhez — össze­sen 630 holdhoz — ma látnak hoz­zá. A Hidasháti Állami Gazdaságban már letörték, s most már hozzálát­tak az anyasorok, de a kommerc­­kukorica töréséhez is. Megfelelő számú dolgozó áll rendelkezésre, úgyhogy naponta 120—150 holdat takarítanak be. Szedik a 100 hold napraforgó termését is. A kendert

Next

/
Oldalképek
Tartalom