Békés Megyei Népújság, 1962. június (17. évfolyam, 126-151. szám)
1962-06-21 / 143. szám
19*?. június 21, 3 Csütörtök Kinek használt? Az utóbbi négy évben számos olyan rendelkezést hozott a kormány, melyek szövetkezeti útra tért parasztságunk szociális ellátottságát segítették. Ilyen volt többek között a tsz-ekben a betegségi munkaegység-jóváírás bevezetése. Erről az intézkedésről — a többiekkel együtt — nagy elismeréssel szólnak, különösen a már idősebbek, az esetenként betegeskedők. S ez érthető. Hiszen az új paraszti élet útjára lépett egyéni parasztság bizonyos hányada, ha nem is betegen, de a több évtizedes verejtékes munkától fáradtan lépte át a nagyüzemi gazdaság mezsgyéjét. így aztán jó érzés hallani a néhány hónapra orvosilag is betegnek nyilvánított emberektől, hogy az ingyenes orvosi kezelés mellett naponként beírják részükre az alapszabály szerint meghatározott, betegség idejére járó, munkaegységet. A megyei Népi Ellenőrzési Bizottság legutóbbi vizsgálata azonban egy két alapvető fogyatékosságot is feltárt a tsz-ekben a betegségi munkaegység jóváírása körül. Ezek közül csak a legszembetűnőbbet említjük. A magyarbánhegyesi Dózsa Termelőszövetkezet igazgatósága úgy határozott, hogy az esetleges betegség esetén a közös régi gazdáinak 0,75. az egy, illetve másfél éve belépetteknek pedig csak 0,50 munkaegységet írnak a könyvükbe. Nehezen képzelhető el, hogy a Hat évvel ezelőtt egy kis kerékpárral, s néhány ruhadarabbal költözött Kétsopronyba Körösladányból Vakarcs Károly, hogy bátyja unszolására traktorosnak álljon be az ottani Dózsa Tsz-be. Aztán csakhamar megnősült, s künk ilyen lehetőségekről. De a hangsúly mindig azon van, hogyha valaki az előírásokat pontosan betartja, fegyelmezett és körültekintő, simán átcsúszhat minden ellenőrzésen, és sértetlenül visszatérhet. Már régen sejtettem — azt hiszem a többiek is, Sulyok Berci meg éppenséggel nem csinált titkot a véleményéből —, hogy az életben egy kicsit másképpen alakul az ilyesmi, mint ahogy kiterveziik. A másik ok, ami most megfoszt a nyugalmamtól, a levélben olvasható félreérthetetlen célzások. Hogy így a tisztelendő úr és amúgy ... Én már jóideje megírtam a szüleimnek, hogy katonai szolgálati időmet letöltöttem. Ez szükséges volt — írtam —, mert enélkül egyetlen fiatal férfi-bevándorló sem kaphat USA-állampolgárságot. Igyekeztem elhitetni velük, hogy visszatértem a civil életbe, s most agrártudományi tanulmányaimat fejezem be, a kukoricában akarok specializálódni. Az az elképzelésem, hogy Kaliforniában telepszem le, s ha beválnak a terveim, megházasodom, létesítek egy kis farmot magamnak. Milyen meggondolások alapján tüntet ki figyelmességével a tisztelendő úr? Talán egy követ fúj a kommunistákkal, hogy utánamszaglász. Miért gondolja, hogy engem bármiképpen is érdekel vagy érült ez a sárvári eset? Miből sejtermelőszövetkezet igazgatósága elfogadhatóan meg tudná indokolni, miért alkalmazzák e megkülönböztetést? A megye parasztságának tekintélyes része kétségkívül az utóbbi másfél—két évvel ezelőtt vált meg mezsgyékkel határolt néhány holdas gazdaságától. Jól gazdálkodó, tapasztalatokkal rendelkező kis- és középparasztokkal erősödtek termelőszövetkezeteink. Örvendetes, hogy a legtöbb tsz-ben már nemcsak magukra találtak ezek az emberek, hanem a mindennapi munkában, sőt a vezetésben is éppen úgy helytállnak, mint az egykori alapító tagok. Miért hát a megkülönböztetés a magyarbánhegyesi Dózsa Tsz-ben, s egyáltalán milyen jogon? Hiszen a párt és a kormány két évvel ezelőtti felhívására megyénk kis- és középparasztjai azzal válaszoltak, hogy a nagyüzemi gazdálkodást választották. S azóta pedig a mindennapi élet ezernyi példája bizonyítja: túlnyomó részük már nemcsak tagja a nagy családnak, hanem mindinkább sajátjuknak is érzik a szövetkezetei. Ezért — a magyarbánhegyesi Dózsa Termelőszövetkezetben is — csak elismerés és megbecsülés jár ezeknek az embereknek. Nem megkülönböztetés, ami csak arra jó, hogy ellentéteket szüljön a szövetkezet régi és új gazdái között. B. most amellett, hogy Pannónia motorkerékpárja van, százezer forint költséggel . jókora családi házat épít. Felesége nem kis büszkeséggel mondta, hogy fürdőszoba is lesz a konyha, kamra és két nagy lakószoba mellett. ti, íiogy én az vagyok, ami vagyok? És az a mondat apám leveléből, hogy „a volt honfitársak az életünket se kímélték volna, csakhogy megbízóiknak eleget tegyenek.” Óráról órára erősödik a nyugtalanságom. Nem hordhatom magamban ezt a gondot. Valentinnel beszélek róla. Igaz, hogy vele nem voltam olyan meghitt barátságban, mint a legutóbbi időkig Andrással, de az ilyen dolgokhoz ő ért a legjobban. Otthon katona volt, kioktatták. „Az lehet — mondja —, hogy nem árultál él titkot, szándékosan nem kottyantottál el semmit, de valamilyen ügyetlenkedést bizonyosan elkövettél. — Semmit a világon — erősítgetem. — Hát hidd el, hogy nem. Soha egyetlen levelemben sem írtam olyat, amiből kitalálhatták volna, hogy én még mindig katona vagyok, s különösen hogy milyen alakulatnál. „Otthon tudják, hogy vannak ilyen alakulatok — mondja Árpi. — Felvilágosítják róla a lakosságot, különösen az érdekelteket. Bi. zonyosan más is beszélt már erről a szüléiddel és a pappal. Ne hidd, hogy otthon a fejükre estek. Tudják, hogy az ilyen korosztálybeli fiatalokra itt kivetették' a hálót. Éppen ezért kell betartanunk Nehogy irigységet szüljön a jó eredmény — A Mezőberényi Pamutszövő kongresszusi versenyének tapasztalatai — Néhány nappal ezelőtt telefonon hívtam fel Balaton Zoltán elvtársat, a Mezőberényi Pamutszövő igazgatóját. Érdeklődtem, van-e valami érdekesség náluk, hogy hírt közölhessünk az újságban. Találtunk is érdekességet, mely azóta napvilágot látott lapunkban. Többek között elmondta Balaton elvtárs, hogy egy százalékkal emelkedett az elmúlt hónapokban a termelékenység. Ez annál is inkább meglepő, mert nagy gépátállások voltak az utóbbi hetekben náluk. S azután az eredmények titkát minden kutatás nélkül megtudtuk: a termelékenység emelésének egyetlen elősegítője a jól megszervezett kongresszusi verseny. Híradásunkban megírtuk már, hogy a Mezőberényi Pamutszövő szakszervezeti bizottsága, a párt és a vállalat vezetősége a kongresszusi versenyt új formában alkalmazza, mégpedig úgy, hogy a versenyt egyénenként értékelik naponta és naponta jutalmazzák is a legjobbakat. Nemrégiben azután Mezőberényben jártam, hogy részletesebben, alaposabban megismerjem a versenynek, mondhatnám, eddig is_ meretlen formáját. íme a vélemények: A verseny szervezője és a gondolat felvetője Kábái László. — ÜQV gondoltuk, hogy a kongresszusi versenyt a szó legszorosabb értelmében egyéni teljesítmények elérésére bízzuk. Természetesen így is jutalmazunk. Sok, eddig már eredményesen és eredménytelenül zárt verseny tapasztalata alapján mondhatom: a gyár valamennyi dolgozója és vezetője egyénenként is izgul és törekszik a minél jobb eredmények elérésére. Természetesen anyagilag is érdekelve vannak, mert a főművezetők, művezetők, segédművezetők, szövők naponta 20—17—15 forintos jutalomban részesülnek, ha a legjobb szintet elérik. Mindennap értékeljük a versenyt, és az eredményeket hirdetőtáblán tesszük közzé. Schidt Györgyné, az üzem párttitkára: — Eddigi tapasztalataink azt mutatják, hogy a versenynek ez a formája bevált és törekszünk arra, hogy a kongresszust versenyidőszak lezárása után tovább is így folytassuk. Egyébként ebben az évben a versenymozgalmunk második szakasza ez. Nem új dolog, de nálunk újszerű. Beszélgetve a gyár vezetőivel, Dezső István főművezetővel, néhány szövővel, elmondhatom, hogy a verseny ilyen formája tetszett. Van egy hibája azonban, amelyről részletesen kell írni. Magyarázat helyett álljon itt a Kővári Kálmánnéval való beszélgetés: — Ügy tudom, tizenihatodszorra érte el „a nap legjobb szövőnője” kitüntető címet, s vele együtt enynyiszer 15 forint jutalomban részesül majd a verseny lezárása után. — Nagyon örülök — mondta Kőváriné —, hogy vezetek a kongresszusi versenyben. Boldog vagyok azért is, mert rövidesen lejár a párttagjelöltségi időm, és ezzel szeretném bebizonyítani, hogy érdemes vagyok a párttagságra. — Azt hiszem, ehhez nem fér majd kétség, amikor a taggyűlés dönteni fog. Most azonban engedje meg, hogy egy kicsit kényes pontra tereljük a beszélgetést. De kérem, őszintén válaszoljon. A kolléganői, akikkel együtt dolgozik, nem veszik rossz néven . í . ki kell mondanom... nem irigykednek magára? — Az öltözőben vagy másutt elhangzottak olyan vélemények, hogy a főművezető előre állítja az órát, amelyen a vetéseket számoljuk, azért tudok ilyen jó eredményt elérni. Pedig higgye el, nem így van. Először is jók a gépeim, vigyázok rájuk, meg ha valami baj van, akkor néha magam is megcsinálom, nem várok fél órákat a szerelőre. És a gyakorlat. Tudja, nem mindegy az, hogy a hat gép közül melyikhez nyúlok hozzá. Be tudom-e osztani, hogy amíg az egyiket előkészítem, addig a másik ne álljon. Erről van szó, és ezért tudtam elérni nemegyszer a napi 517 ezer vetést.” Tehát az egyik dolog, amire nem figyeltek eléggé a verseny elindításakor. És most, hogy beszélünk, a párttitkár látja is, hogy hova akarok kilyukadni. — Igen, többet kell beszélgetnünk az emberekkel. Segíteni nekik, hogy ők is elérhessék ezt a címet, amit Kőváriné már 16-szor visel. Egyébként az eredményhirdetőtáblára 44 szövőnő neve van felírva. Azt jelenti, hogy a dolgozók mintegy egyharmada egyszer vagy többször már elérte a kitűzött célt. Egy másik beszélgetés Varga Vincénével: Járási szántóversenyekre készülnek a tsz-ek, a gépállomások és az állami gazdaságok traktorosai A múlt évhez hasnlóan, az idén is megrendezik a járásonkénti szántóversenyt. A július 1- és 20-a a szigorú előírásokat a levelezésben is.” Betartottam. Egyetlen szóval se tértem ki... „Persze, hogy nem — mosolyog Valentin, s rosszul esik, hogy kicsit fölényes. — De másból is értenek. Mégcsak panaszkodni se kell. Elég, ha kedvetlenséget árul el a levél, ha kiérződik belőle, hogy nehéz a sorod, hogy fáradt vagy. Elég, ha ügyetlenül hazudsz. Ne haragudj, úgy értem, hogy nem tudsz eléggé meggyőzően mesélni a mezőgazdász témákról és a ciközött lebonyolításra kerülő, nagyszabású vetélkedésben, mély a mi_ nőségi munka magasabb szintre emelését célozza, a termelőszövetkezetek, a gépállomások és állami gazdasagok traktorosai vesznek részt. Minden járásban külön bizottság értékeli a versenyt, s a legjobb eredményt elérő három traktoros tárgyjutalomban részesül. Az immár hagyományossá lett szántóverseny most is megyei ősztályozó-versennyel ér véget. Ennek megrendezésére augusztus 20-án kerül sor, ahol a járási vetélkedéseken három legjobb helyezést elért traktorosok mérik össze tudásukat. — Akármit csinálok, nem tudok jobb eredményt elérni. Ideges vagyok. Nem akarnak a gépeim menni. — Szoktak magának segíteni? — Nem sokat. Ez azután a másik hiba, s hogy minél többen osztozzanak a sikerekben, annak fontos feltétele: a kiválóak segítsenek más szövőnőknek. A hiányosságokat nem azért mondtam el, hogy ezek kisebbítsék a mezőberényi versenymozgalom jelentőségét. Az egészhez viszonyítva nem nagy súllyal esnék latba. De azért írtunk részletesen a mezőberényiek módszeréről, hogy megyénk más üzemében is segítséget jelentsen a versenymozgalom fellendítéséhez. Ha pedig így van, akkor el kellett mondanunk az eredmények mellett a kisebb hibákat is. Kiss Máté vil élet más elfoglaltságairól.” írtam ilyenekről. — Mégse eleget — mondja. — Mégse jól, mert különben nem jártál volna így. Nem lettem okosabb Valentin szavaitól. Már megbántam, hogy szóltam neki. Katona Sanyi — ez valósággal rejtélyes — mindent tud az ügyről. Pedig Valentin nem szólt neki. Kértem erre, s nem is szólt. A főnök figyelmeztetett, hogy ne beszéljek a dologról senkivel. Katona Sanyi pedig maga hozta szóba. Négyszemközt, de elég kihívóan. Mintha ő is valamilyen hivatalos személy volna. Most ő a szobaparancsnok. De ettől még aligha terjed ki a hatásköre ilyesmire. Csak úgy lehet, hogy a főnök maga tájékoztatta. Ezek szerint Sanyi is valami bennfentes? Az bizonyos, hogy nem egészen őszinte. Az ördög ismeri ki magát... (Folytatjuk) Egy példás háztáji gazdaság A háztáji kert szőlőlugasábar, találtuk B. Kovács Istvánnét. A zsenge szőlővesszőket kötötte a férje által oszlopokra kifeszített dróthoz. Arra a kérdésre, hogy talán borszerető ember a férje, aki nem más, mint a kondorost Lenin Tsz egyik brigádvezetője, B. Kovács Istvánná azt válaszolta, hogy inkább a szőlővel, a lugasfejlesztéssel való bajlódást szereti jobban. Egyébként a takaros ház körül — amit 1957-ben építették — 42 méhcsalád, három süldő, sok csirke és gyöngyös is van.
