Békés Megyei Népújság, 1962. május (17. évfolyam, 101-125. szám)

1962-05-27 / 122. szám

Léhner Ica:

JCűbeiea fele.se q

Gonda Ákos ott cut a topár

ton és bámulta a vizet. Ült, maga 6em tudta, mióta. Csak szívta együk cigarettát a másik után. Cilura gondolt, a feleségére. Az asszonyra, aki elment, s talán nem is jön vissza többet. Cilura gondolt, s nem hitte, nem értette, hogy ő a hibás.

Ha kérdeznék, nem tudná megmondani, hogyan került a tó partjára. Ott ült már akkor is, amikor az alkonyati nap fáradt, vörös képét mosdatta a liiaszínü vízben, azóta a víz feketévé mélyült, s tOikréböl a hold sápadt képe nézett vele farkasszemet.

Szokatlanul langyos éjszaka volt. Jó lett volna végigfeküdni a csillagokkal telehímzett fekete vízszőnyegen. s kemény, erőteljes karcsapásokkal átszelni a tavat, egyszer, kétszer, sokszor egymás után, a végkimerülésig. Egyáltalán, jó lett volna valami nehéz munkát végezni, hátha a test fáradtságától nem érezné azt a szörnyű belső fáradtságot. De nem volt ereje megmozdulni sem. Csak ült a tóparton, szívta a cigarettákat, s időnként apró kavicsokat dobott a vízbe, felriasztva vele a parton békésen szunnyadó bókákat, s azok hangos osobbanással zuhantak a sfllylyedő kavics után. Egy darabig nézte az egymásba futó vízgyűrűket. azután abba is belefáradt. Már gondolkozni sem volt kedve. Ügysem értette az egészet.

Hét évvel ezelőtt vette feleségül Cilut. Jóformán az

érettségi vizsgáról vitte az anyakönyvvezető elé. Alig volt még tizennyolc éves, Ákos huszonhat volt akkor, s ma is úgy gondolja, hogy szerelemből nősült. Házassága úgy sikerült, mint ahogy azt legénykorában mindig elképzelte. Háztartása mint egy kifogástalanul működő gépezet. Az ingek frissen vasaltak, a parkett tükörfényes, az ebéd mindig ízletes. Ciki kitűnő háziasszony volt és amellett az, aminek ő kívánta, vidám, gondtalan babafeleség. Néha karmoló, de mindig doromboló kiscica. Kedves játékszer, pihentető az egésznapi idegtépő, fárasztó munka után. l.yen vo't

Í-ilu. Vagy talán csak azért látta lyennek, mert ilyennek akarta 'át- V>i? Nehéz erre ma már válaszolni.

Az egész úgy kezdődött, mint a rossz regényekben. A szokottnál kicsit korábban végzett munkájával, g örült a pár óra szabad1 időnek. Hazafelé menet vett két jegyet a legújabb Bara Margit-filmhez. Orü’ majd Cilu — gondolta —, hiszen legalább két hónapja nem voltak moziban.

Kicsit meglepődött, hogy az ajtót zárva találta, de nem gondolt semmi rosszra. Biztosan a szomszédban beszélget — gondolta —, nem tudhatta. hogy ma hamarabb jövök. Kivette a kulcsot a lábtörlő alól, a levélszekrényből kivette az újságokat, és hozzáfogott az olvasáshoz. Csak amikor már alkonyodéit, s Cilu még mindig nem jött, akkor kezdett nyugtalankodni. Komoly bajra még akkor sem gondolt, amikor az íróasztalon megtalálta a levelet. Az anyósa már régebb idő óta betegeskedett, biztos rosszul lett, s Cilu hazautazott. Holnapra a mama jobban lesz, s ő holnapután — úgyis szombat (esz — elmegy Oiluőrt. és együtt jönnek haza. Csak a kárbaveszett mozijegyeket sajnálta.

Amikor a levelet végigolvasta. akikor döbbent rá. hogy Cilu nem jön vissza holnapután, de lehet. hogy soha többet.

Mint a rossz regényekben — gondolta Gonda Ákos, ahogy ott ült a tóparton, s apró kavicsokat dobott a vízbe. Igaz, Cilu megírta, hogy hova megy. Azt is, hogy miért ment el.

,,Nem azért megyek el, mert nem szeretlek. Hidd el, ma is szeretlek, és nagyon nehéz lesz nélküled. De el kell mennem, ha meg alkarom találni önmagamat. Hét éve vagyok a feleséged, és hazudnék, ha rosszat mondanék Rádi- Jó voltál hozzám a magad módiján, és mindent megadtál, amire csak általában az asszonyoknak szüksége lehet. Volt puha, ssseieg otthonom, szép ruháim, tárdatságóm, egyszóval mindenem.

csak éppen önbecsülésem nem. Cilu voltam. Kiscica. Pedig én ember akartam lenni. Emlékszel, hányszor kértelek, hogy valami munkát vállalhassak? Mindig azt mondtad: Hát nincs meg mindened? Szólj, ha valami hiányzik! Még igazán el tudom tartani a feleségemet. És én nem szóltam. Pedig hiányzott valami. A cél, a tartalom az életemből. S ha. mivel saját munkám, saját életcélom nem volt, a te munkád iránt akartam érdeklődni, a te problómáezt a valamit ő soha nem tudta megadni neki, ezt nem értette. Talán — gondolta Ákos —, talán még Trézsi néni, Cilu öreg nagynénje jár a legközelebb az igazsághoz. ,,Az a baj — mondta —, hogy nincs gyereketek. Egy asszony, akinek gyereke van, soha nem mondhatja, hogy nincs életcélja.”

Ákos kelletlenül ismerte be, hogy ebben is ő a hibás. Kétéves házasok voltak, amikor Cilu teherbeesett. Cilu boldog volt, nagyon sze-Nagyanyó barackfája

idba szerettem volna belemélyedni, megveregetted az arcomat, és azt mondtad: ,,Te ezt úgysem érted:, Cilu. Ne törd a fejed nem neked való dolgokkal, ráncos lesz a homlokod. Elvégre neked az elektrotechnikával csak annyi dolgod van, hogy be tudd kapcsolni a mosógépedet.'' Ebben tulajdonképpen igazad volt. Valóban nem nagyon érdekelt az elektrotechnika. De akartam. érted!? Akartam veled érezni, veled gondolkozni, eggyéválnl veled, ha egyszer úgyis a saját kívánságod szerint formáltál. Még az olvasmányaimat is te válogattad meg. Urai verseket és könnyű szépirodalmi regényeket hoztál. Ezek valók hozzád — mondottad. Még az újságot sem szeretted!, ha olvasom, a rádiót is elzártad, ha híreket hallgattam. Férfiaknak való a politika, nem kiscicá|knak. Hét évig voltam kiscica. És ha melletted maradok, az leszek továbbra is. Ezért kell elmennem. Üjra akarom kezdeni az életem, különben elkósek. Hiszen már elmúltam huszonöt éves ..

Első haragjában az any-Jához rohant panaszkodni. A szikár. kemény munkában meggör nyedit parasztasszony a fejét csóválta:

— Túl jó dolga volt, fiam, nagyon elkényeztetted!, és itt az eredmény. Ha neki is az lett volna a gondja, hogy pengőhúszas napszámból hogyan etet meg három gyereket, nem lett volna ideje anynyit foglalkozni önmagával. Nem futott volna világgá.

Gonda Ákos ott a vízparton megcsóválta a fejét. Nem, az anyja nem érti meg őket. Sem őt, sem Ciliit. Hiszen a felesége nem futott világgá. Megírta hová megy.

„Ha megértettél és úgy gondolod, hogy beszélnivalónk van egymással, bármikor megtalálhatsz. Szegedre mentem a védőnőképző intézetbe Énre a pályára készültem már kislánykorom óta. Be is adtam a kérvényem már érettségi előtt. Aztán jöttél te, és én elfelejtettem ...”

Igen, emlékszik rá, hogy Cilu milyen lelkesedéssel beszélt erről még az esküvőjük előtt... de 5 ezt is, mint mindent, szeszélynek, múló hangulatnak tekintette. Hogy Cilu életéből hiányzott valami, s hogy

Miután a mami viszszautazott a városba, nagyanyó kézen fogta Lacit és Mártikét, s kisétált velük a ház mögötti gyümölcsösbe. Ennek a gyümölcsösnek nincsen kerítése, mint a városi kerteknek, s a vége kirúg a szántóföldre, ahol már sárgállni kezdett a kukorica.

— Mindegyik fáról annyi gyümölcsöt szedhettek, amennyit csak szemetek-szátok kíván — szólt nagyanyó a gyerekekhez. — Almát, körtét, szilvát annyit ehettek, amennyi belétek fér; csak arra vigyázzatok, hogy meg ne ártson.

A törpefák termő ágai oly alacsonyan nyújtózkodnak, hogy a kilencéves Laci és a hatéves Mártika is pipiskedés nélkül elérték. Csábította őket a sok ízes húsú gyümölcs, de még jobban az, hogy maguk téphették le a fáról.

Nagyany ónak azonban volt egy szigorú tilalma is:

—s Látjátok itt ezt a fiatal őszibarackfát? Ezidén termett először. Aládúcoltam az ágait, hogy le ne törjön. Magam szeretném megszedni. Ezért, ha őszibarackra vásik a fogatok, nekem szóljatok.

Városi gyerekeknek lehet-e különb játszóhelye, mint egy végtelenbe nyíló falusi gyümölcsöskert? Laci és Mártika úgy érezték ott magukat, mintha Meseországba szabadultak volna. Csak azt sajnálták, hogy

a piros almából, a sárga körtéből és a kék szilvából kevés jutott a bendőjükbe, mert nagyon beteltek az ebéddel. Az élősövény alatt találtak egy rejtekhelyei, ahováí másnapra eldugták a leszedett gyümölcsöt. Füvei betakarták, hogy senki se akadjon a nyomára.

Amikor már a csörgő szarkákat és a károgó varjakat is megcsodálták és megbámultak egy seregélyfelhőt, mely odább a szőlőre le-lecsapott, de kerepelővei elriasztották őket, Laci a tiltott őszibarackfához vezette Mártikát és egy szép, hamvas barack után ágaskodott.

— De a nagyanyó! — próbált Mártika tiltakozni.

— Csak nyim-nyám lányokkal ne kezdjen az ember! — torkolta le László. — Nem érem el, gyere, fölemellek.

— De megtiltotta! — húzódozott a kislány.

—■ Buti vagy, fiam! — hősködött László. — Nem számolta meg, hány van rajta. Ha egy hiányzik, nem veszi észre.

Ezzel derékon kapta húgocskáját és már emelte is a magasba. Mártika nyúlt, nyújtózkodott, de a bátyja megbotlott ő pedig megkapaszkodott az ágban.

Jajdulás, sikoltás, recscsenés és mind a hárman a földön voltak: a kisfiú, kislány és a barackfa letört ága.

— Most baj van! — lápászkodott fel elsőnek

Laci, majd kézen fogta húgocskáját és vonta maga után arrafelé, ahol az élősövényben egy jó búvóhelyet már kiszemelt magának.

Mártika szipogva maszatolta el az arcán a könnyeit, de a bátyja ezért is korholta:

— Mit pityogsz? Hisz itt sohasem találhatnak ránk!

Ki tudja, meddig kuksoltak volna ott, ha nem jön a kertbe nagyanyó.

— Laci, Mártika, hol vagytok? Gyertek elő, mert indulunk a tejért!

De a két gyerek még összébb hajolt a sövényben, a világ kincséért sem hagyták volna ott búvóhelyüket.

Kisvártatva újból hallották nagyanyó hangját:

— Látja kedves szomszédasszony? A rontó szél nem letörte ennek a fiatal barackfának az ágát! Pedig az unokáimnak szántam minden gyümölcsét.

Laci torkát szorongatni kezdte valami. Kiugrott a sövényből és szaladt, szaladt a hang irányába, Mártika alig ért a nyomába. Mindketten nagyanyó kötényébe rejtették az arcukat.

— Ne haragudj, nagyanyó, nem a szél a vétkes, hanem én — vallotta be Laci.

— Maradt még elég barack azon a fán — vigasztalta őket nagyanyó, és szeretettel simogatta a két bűnbánó gyerek buksiját.

E. Kovács Kálmán

Ha.jdik Antal rajza.

retett volna gyereket, ö nem akarta. Féltette a kényelmét, megszokott nyugalmát. Nem akart osztozni Cilu szer etet ében a még meg sem született gyerekkel. Ráérnek még — mondotta akkor — hiszen Cilu még csak húsz éves. Még maga is gyerek. Majd pár év múlva. Cilu akkoriban sokat sírt. de nem ellenkezett, s azóta — bár már öt év telt el — nem volt szó többé gyerekről. Ákos nem bánta, neki nem hiányzott, s hogy Cilunak esetleg hiányozhat, arra nem is gondolt. Talán, ha tényleg gyerekünk lett volna — gondolta, de érezte, hogy ez is hamis. Igaz, Cilu szeretett volna gyereket, de az életét ez sem töltötte volna be teljesein.

„Hét évig voltam kiscica melletted, most eljöttem azok közé, akiknek nem Cilu, hanem Bérei Margit vagyok. Ember. Érted? Teljes értékű ember!"

Gonda Ákos egyik cigarettáról a másikra gyújtott.

— Hiszen — gondolta —, tulajdonképpen nem kellene más, csak vonatra ülni és elmenni hozzá. Bizonyosan Ciki is ezt várja tőle. De nincs értelme, ö abba úgy sem egyezik bele, hogy Cilu évekig távol tőle, intézetben legyen.

Hiszen így van is felesége az embernek, meg nincs is. S különben is, ő a régi Cilut szereti. A kedves, vidám, doromboló cicát, s saját maga teremtette babafeleséget. Az óvni-, becéznivalót. Hogy ezt az új Bérei Margitot szereti-e? Ezt még nem tudta. Ez a gondolat túlságosan új. Ezt megszokni idő kell.

Ej — nyugtatta önmagiát —. aszszonyszeszély. majd visszajön, ha megunta. Nem lehet az, hogy valaki otthagyja a kényelmet a kényelmetlenségért, a nyugodt, gondtalan életet a küzdelemért. Csak próbálgassa az erejét, majd rájön, hogy nem neki való dologra vállalkozott.

Az utolsó cigarettacsikket a már világosodó vízbe dobta, s lassan elindult hazafelé. Léptei nehezek voltak, a fáradtság, ott legbelül, csak nem akart feloldódni, mert érezte, bizonyosan érezte, hogy egyedül maradt. Hogy arról az útról, ahova Bérei Margit elindult, Cilu nem fog többé visszatérni.

ÚJ KÉPEK

Miklós István: Épülő üzem.

Dénes János: Városrészlet.