Békés Megyei Népújság, 1962. május (17. évfolyam, 101-125. szám)

1962-05-25 / 120. szám

2

1962. május 25., péntek

Kennedy két tűz között

Kennedy számára élet-halál kérdése, hogy az Egyesült Államok gyengülő pozícióinak talaján megakadályozza Latin-Amerika „kubai útra” térését. A régi módszei-ek alkalmazása azonban tovább növelné a latin-amerikai belső feszítőerőket és erősítené a jenki-ellenességet a tömegekben, viszont azok a hajmeresztő mutatványok, amelyeket a tömegek rokonszenvének megnyerése végett végez az amerikai kormány, vad ellenállásra ingerük a dél-amerikai nagytőkés- és földbirtokos- körökéit, sőt az Egyesült Államok-beli konzervatív beállítottságú erőket is. Goldwater arizonai szenátor, akit úgy könyvelnek el, mint a fasizmussal kacérkodó amerikai szélsőjobboldal szellemi vezérét és a republikánus párt egyik esélyes elnök jelöltjét, legújabb könyvében aperte azzal vádolja Kennedyt, hogy a „kommunisták kezére játszik” és nem is akar győzni a hidegháborúban. Kennedy hajója tehát a latin-amerikai forradalmi irányzatok és a konzervatív áramlatok között hánykolódik.

Az amerikai demokratapárti kormányzat nagyon jól látja, hogy ár ellen lehetetlen hajózni, már pedig az ár a nemzeti függetlenség, a társadalmi igazságosság, egyszóval a forradalom, a szocializmus felé sodorja a világot. Ennek ellenállni lehetetlen. Az egyetlen megoldás számára: ezt az irányzatot megnyergelni, s az amerikai imperialista érdekeknek megfelelő mederbe terelni. Erre szolgál Latin-Amerika viszonylatában a „Szövetség a haladásért” nevű program, amely időrendileg is az „új határ” első oszlopának tekinthető.

Ezt a MarshalL-segélyre emlékeztető tervet a dél-amerikai helyzet tüzetes tanulmányozása után hirdette meg az amerikai elnök. Lényege az az ígéret, hogy két évtized leforgása alatt húszmilliárd dollárt ad Latin-Amerikának a kontinens gazdasági életének fellendítésére.

II program meghirdetés ekor

Kennedy a következő indokolást adta: „Ha nem leszünk képesek tartalékainkat és erőforrásainkat a szociális haladás és a gazdasági fejlődés szolgálatába állítani, akkor szembe kell néznünk azzal a súlyos és elkerülhetetlen vessélylyel, hogy a kiábrándult emberek a kommunizmushoz fognak menekülni, mert csak ebben látják majd a változás ígéretét.” A latinamerikai helyzet súlyosságát ő maga néhány megdöbbentő ténynyel szemléltette. Az átlag-életkor Latin-Amerikában harminchat év. Egyes országokban csupán huszonhat év. A gyermekhalandóság ezer újszülöttre 110 (az Egyesült Államokban mindössze 30), a felnőtt lakosságnak több mint a fele — néhol 90 százaléka — írástudatlan. A Nation című hetilap ezekhez az adatokhoz hozzáfűzi, hogy az egy főre eső átlagjövedelem az Egyesült Államok-belinek mindössze egyhatoda, az európainak egyharmada. Ezek az adatok hihe. tetten 'kontrasztokat, hallatlanul nagy szociális különbséget takarnak. rettenetes tömegnyomort az

egyik oldalon és a másik oldalon hatalmas jövedelmeket egy egészen szűk réteg számára. Egyszóval Latin-Amerika forradalommal terhes. A New York Herald Tribune a minap a Brazíliában érlelődő parasztfelkelés miatt verte félre a harangokat. Kennedy éppen e veszélyre való tekintettel adott 131 millió dolláros rendkívüli segélyt Goulart elnöknek, amikor az pár héttel ezelőtt Washingtonban járt. De Brazíüában sokan kételkednek abban, vajon jut-e még idő a „mentőakcióra”, vajon sikerül-e még időben „megmutatni a parasztoknak a forradalom alternatíváját”.

A „Szövetség a haladásért” program értelme tehát a fent vázolt helyzet alapján és az idézett elnöki indokolás fényében a napnál is világosabb: enyhíteni a szociális feszültségen, meggátolni a forradalmi robbanást. Ehhez nem elegendő az amerikai gazdasági segély. A kapott pénzösszegeket bizonyos belső társadalmi és gazdasági reformokkal kell párosítani. Az a paradox helyzet áll tehát elő, hogy az amerikai imperializmus igyekszik rávenni a latin-amerikai kormányokat, az ottani feudális és borzsoá uralkodó osztályokat, hogy osszanak földet a parasztoknak, javítsák a munkásosztály helyzetét stb. Eközben az amerikai propaganda lázas buzgalommal bizonygatja, hogy forradalom és kommunizmus nem azonos fogalmak, s az igazi forradalmi erő az Egyesült Államok. Jellemző ebből a szempontból a Né v York Times következő eszmefuttatása: „Mi itt, az Egyesült Államokban forradalmat csináltunk, még pedig jót. Eszméink és elveink mindenekelőtt az egyenlő lehetőségek eszméje, amelyet 1789-ben tőlünk vett át Franciaország, sokkal forradalmibbak, mint amennyire a marxizmus-leninizmus bármikor is lehet. Mi terjesztettük el a foi’radalmi eszméket Latin-Amerikában, jóval azelőtt, hogy Marx — Fidel Castróról nem is szólva — megszületett. Fantasztikusan prosperáló jóléti államunk mai példája állandó forradalmasító tényező. A Szövetség a haladásért az a módszer, amelynek segítségével önkéntesen, békésen és demok.! ratikusan, a szabad vállalkozáson alapuló gazdasági rendszer eszközeivel társadalmi forradalmat lehet csinálni Latin-Amerikában.”

II lap okfejtésének minden

pontjáról kimutathatnék, mennyire ellentmond az igazságnak. De nem ezért idéztük. Azt akartuk szemléltem, hogy az amerikai politika igyekszik mindenképpen kifogni a szelet a forradalom vitorláiból, szeretne maga szelepeket nyitni a belső feszítőerőknek, mielőtt azok szétvetnék a meglévő kereteket. A New York Times vezércikke azt is megjegyzi, hogy ezt sokan nem értik meg. a program „a privilegizált osztályokat boldogtalanokká teszi”. Persze, ezek az erők nem mindig elégszenek meg érzelmi oppozícióval. Néha a hadsereg lép fel, hogy útját állja a Washingtonból szorgalmazott „H- beralizálódásnak” (Argentína, Venezuela), máskor a latin-amerikai kormányok nem a rendeltetésének

megfelelő módon használják fel a segélyt. Így nem csoda, ha a kívánt eredmény elmarad. El is keresztelték emiatt a programot a „Szövetség haladás nélkül” névre.

A Kennedy-féle elgondolás zátonyra juttatásában maguknak az amerikaiaknak is szerepük van. Nemcsak arról van szó, hogy a kormány jóval kevesebbet ad, mint amennyit ígér, s a segélynél sokszorta nagyobb összeget szívnak ki az amerikai magántársaságok profit formájában (egyébként a magántőke egyre kevésbé érdeklődik a politikailag bizonytalan dél-amerikai befektetések iránt, holott Kennedy számított az ő közreműködésükre is). Szembetűnő az a következetlenség, hogy a segélyezésnek a rendszer demokratizálását szabják feltételéül, de változatlanul támogatják a reakciós diktatúrákat, Paraguayi, Nicaraguát és Tahitit. A magyarázat: nélkülük az Egyesült Államok képtelen frontot alkotni Kuba ellen. Egy brazil lap meg is csipkedte Rusk külügyminisztert, akinek Punta del Este-i költségszámlája a lap szerint így fest: reggeli 2,85, taxi 6,90, ebéd a haiti delegáció részére 30 millió...

n liberalizmus és a hajlékonyság csupán egyik oldala az amerikai politikának. De nem kevésbé lényeges eleme a kíméletlenség a kubai forradalommal és a szocialista eszmékkel szemben, amiről a Fort Braggben és másutt kiképzett „különleges fegyveres alakulatok” tanúskodnak. Ezeknek az egységeknek az a rendeltetésük, hogy a világ bármely pontján bevessék őket a nemzeti függetlenségi mozgalmak ellen. Rájuk épül például Dél-Vietnamban a „napkelte” hadművelet. Az elegáns ruhába öltözött pénzügyi szakértők állandó kísérői a kést markoló, mindenre kapható zsoldosok. Ha Kennedy „liberális kísérleteire” gondolunk, ne feledjük ezt sem, mert a kettő éppúgy összetartozik, mint a napsütés és az árnyék.

Zala Tamás

Baj van a kréta körül»*.

Moszkva (TASZSZ)

A Krasznaja Zvezda csütörtöki számában foglalkozik a görög kormánynak azzal a bejelentésével, hogy Kréta szigetén kiépítik a NATO egyik „kiképző rakétatámaszpontját”.

Kondratyev, a cikk írója rámutat, hogy a krétai rakétatámaszpontot csak látszat kedvéért minősítették „kiképző” támaszpontnak. Ez a trükk aligha vezethet félre valakit is, mivel a krétai támaszpontról bármely pillanatban lehet majd atomrakétákat útnak indítani. A támaszpontot főképp az Egyesült Államok és Nyugat-Németország fogja használni. A NATO athéni tanácsülésének végeztével Strauss bonni hadügyminiszter és Heusinger tábornok ellátogat Krétára. „Világos, hogy egyáltalán nem a történelmi műemlékek keltették fel érdeklődésüket e sziget iránt.”

A cikk írója emlékeztet arra, hogy a szovjet kormány mór a

múlt év december 23-án aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Görögországban külföldi atomfegyvereket tárolnak. A görög kormány akkor kijelentette, hogy az ország területét soha nem fogják felhasználni a Szovjetunió elleni agresszió előkészítésére, hogy görög területen nincsenek külföldi atomfegyverek, továbbá, hogy a görög kormány kész jó kapcsolatot teremteni a Szovjetunióval.

„De hogyan lehet összeegyeztetni az ilyesféle kijelentéseket azzal, hogy görög területen rakétatámaszpontot építenek? Nem világos-e, hogy a krétai rakétatámaszpont létrehozásának célja bekapcsolni a szigetet a Szovjetunió és a többi békeszerető állam ellen létesített NATO-támaszpontok rendszerébe?”

A görög közvélemény ismét és ismét meggyőződhet arról, hogy a NATO-tábornokok és görögországi csatlósaik veszélyes útra taszítják az országot. (MTI)

U Thant szorgalmazza a Nyugat-lriánnal foglalkozó tárgyalások folytatását

New York

Az ENSZ New York-i központjában U Thant ügyvezető főtitkár szerdán hosszabb tárgyalást folytatott Ellsworth Bumker-rel, a Nyugat-Irián kérdéséről korábban folytatott indonéz—holland' tárgyalásokon jelen volt amerikai megbízottal. Közvetlenül a megbeszélés előtt U Thant értesítette a holland kormányt: 'az ENSZ csak abban az esetben küld megfigyelőket Nyugat- Iriánba, ha ezt az indonéz kormány is kérné.

A tanácskozást követően U Thant táviratban kérte fel Hollandia és Indonézia kormányát, vegyék figyelembe ,,a legutóbbi napok súlyos fejleményeit" és haladéktalanul folytassák a tárgyalásokat Bunker bevonásával.

Magyar államférfiak üdvözlő távirata Tito elnökhöz

Belgrad1 (MTI)

Kedves Elnök Elvtárs!

Hetvenedik születésnapja alkalmából fogadja őszinte szerencsekívánatainkat és meleg üdvözletün két. A jugoszláv nép jólétéért és a békéért folytatott felelősségteljes tevékenységéhez kívánunk további sikereket és jó egészséget.

Dobi István Kádár János

a Magyar Népköztársaság Elnöki a magyar forradalmi munkás- Tanácsának Elnöke paraszt kormány elnöke.

Egymásközt

Felbocsátották a második amerikai űrutast

Cape Canaveral (MTI)

A Cape Canaveral-i amerikai rakétakísérleti központból csü törtökön magyar idő szerint 13 óra 45 perckor, Atlas-rakétával föld körüli pályára vezérelték Malcolm Scott CaTpanter, a második amerikai űrutas Aurora—7 nevű, Mercury típusú űrhajóját. Az amerikai tengerészet 37 éves korve tt-kapi tanya elődjéhez,

Glenn ezredeshez hasonlóan a program szerint háromszor kerüli meg a földet, majd Puerto Ricotól északra az Atlanti-óceánba ereszkedik. Az űrhajó pályájának a földhöz legközelebb eső pontja 160, legtávolabbi pontja pedig 257 kilométer magasságban van. Az Aurora—7 sebessége óránként 28 ezer kilométer, egy föld körüli fordulat időtartama 89 perc.

Késő este lett, mire a gyűlés véget ért. Az új kultúrotthon széles kapuján mint gátját szakította áradat, ömlött kifelé a nép.

Bállá Károly, a helybeli tsz brigádvezetője a széttologatott székek között állt. A pártitkár várta meg azt a pillanatot, hogy az utoljára távozó sarka is eltűnjön a kijárat mögött. Négyszemközt akart maradni ezzel az emberrel, akit alig két hónapja helyeztek ide, de máris annyi bogarat rakott az emberek fülébe, hogy zsong tőle az egész község.

Pontosan elgondolta, hogyan szólítja meg, de amaz, miután aktatáskájába rakta a feljegyzéseit, felnézett és megelőzte:

— Talán csak nem volt rövid az értekezlet, Bállá elvtárs? — mosolygott Gáli András az előtte állóra, közben ügyes mozdulattal bekattintotta a táskája zárját,

— Hát, ahogy vesszük — mosolygott vissza kényszeredetten Balta. — Valamit nem értek — folytatta. Magunk között vagyunk, őszintén beszélhetünk...

— Na-na. Talán eddig nem őszintén beszéltünk? — lepődött meg a titkár.

— Nem úgy értettem én, Gáli elvtárs — hagyta helybe a figyelmeztetést a brigádos — hanem az nem fér a fejembe, hogy nincs-e itt valami jobbra-tolódás a pártpolitikában??! — nézett a

titkárra Bállá, s közben olyan gyászos arcot vágott, mintha az édesanyját temetné.

Gáli András nem válaszolt azonnal. Lassú mozdulattal a hóna alá dugta a táskát és elgondolkodva lépkedett le az elnöki emelvényről.

— Hm — ennyit mondott csak, amikor Bállá mellé ért, aztán töprengve ment tovább. Bállá követte.

— Ügyis egyfelé lakunk, hazafelé beszélgethetünk — szólalt meg végre a titkár, amikor a kijárathoz értek.

— Na, ugye, hogy van valami,..?! — csillant reménykedve a másiknak szeme. — Mégiscsak jó előérzetem volt. Már az előadás alatt gyanús volt nekem, hogy most nem azt kell nézni, ki mi volt, meg hogy ki mit csinált, hanem azt, hogy ma hogyan viselkedik. Nagy színészek az emberek ... — magyarázta, szenvedélyes szavait széles mozdulatokkal kísérve.

— Na és, nem az a helyes, hogy a tetteit nézzük az embereknek és aszerint ítéljük meg egymást? — állt meg csodálkozva a titkár, és a sarki lámpa fényénél mélyen belenézett Bállá szemébe. A brigádvezető állta a tekintetet, de az ő szemében különös lángocskák is lobogtak, nem is bírta tovább tűr. tőztetni magát, kirobbant. Tagbaszakadt alakjából, mint a hegyből a vulkán, dörögve tört elő a felháborodás hangja: A hétszentségit — szitkozódott. — Ezek szerint Gáli elvtárs nem látta azt, amit én láttam május elsején. Nos, hát megmondom, ott olyanok is vitték a vörös zászlót, akik az ellenforradalom idején megtiporták azt. Hogy nem égette meg a rúd a kezüket. Nos, ehhez mit szól?! Ha ezt lehet, akkor mondja meg, hogy mi van?!

— Mi lenne?! — húzta fél a vállát a titkár és nem csinált érzéseiből titkot, látszott rajta, hogy egyáltalán nem lepi meg a dolog. — Mi lenne?! — ismételte. — Az van, ami természetes. Az emberek változnak, fejlődnek. Ki előbb, ki később, a megtévedt ember belátja a hibáját. Aki tegnap ellenünk volt, az ma velünk jöhet, támogathat bennünket, szimpatizálhat velünk, nincs ebben semmi különös.

— Hah! Nincs...?! Éppen ez az, ami egyáltalán nem biztos. Nem tetszik nekem ez a nagy megbocsátás, ez a nagy bizalom — vágott a titkár szavába gúnyos hangon Bállá, és dühösen folytatta: Keblünkön melengetjük a kígyókat és aztán csodálkozunk majd, ha egyszer legnyugodtabb álmunkban marnak belénk. Kapha tunk mi még itt egy olyan pofont jobbról, hogy arról kódulunk — emelte fel figyelmeztetően az ujját Bállá, aztán leszegte a fejét makacsul.

— No-no. Nem olyan forrón eszik a kását. Nem kell elhamarkodottan ítélkezni — szólt megfontoltan a párttitkár, aztán látva, hogy amaz még nem adta ki