Békés Megyei Népújság, 1962. március (17. évfolyam, 50-76. szám)
1962-03-18 / 65. szám
KÖRÖSTÁJ A NÉPÚJSÁG KULTURÁLIS MELLÉKLETE Muesi József: Titok van szemedben Szemedben titok van elrejtve, Tengermélységű barna titok. S ahogy nézel egyre megejtve. Szívemen ajtót, újat nyitok. Ábrándos, bűnős, bús szemednek Mélysége engem magadhoz int. Tavasztól riadt, bölcs vágyaddal Magadhoz láncolsz rabként megint. Ekkor én is magamhoz vonlak, S megölelem szemed titkait, Kérve kérlellek, így unszollak: Maradj kedvesem örökre itt! Szemedben titok van elrejtve, Szelíd mezők végtelen titka. Nézzél reám újra megejtve, S lépj szívembe, ajtaja nyitva. Szép sikerrel zárult Milliós István kiállítása A békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumban szép sikerrel zárult Miklós István festőművész grafikai kiállítása. A két hétig nyitva tartott kiállításon kétezernél több néző tekintette meg a békéscsabai festőművész mintegy 80 monotypia, akvarell-festményét és tusrajzát. Több kép talált gazdára, többek között a városi tanács is vásárolt festményt. A látogatók közt külföldi, köztük kameruni vendégek is megfordultak, s elismerő sorokat írtak a múzeum évkönyvébe, de mindenki, aki látta képeit, elismerte a művész tartalmas, mondanivalóval telített látás- és ábrázolásmódját. MARTIN SERT: A SÁRGA BORÍTÉK — Sok a posta —, mondta Fernand, és az orra alá dugta a reggeli kávét — Valóban .,. Krisztina szíve hevesebben kezdett verni, mert a levelek közt megpillantotta az ő sárga borítékját is. Valaminek az űrügyén kiment a konyhába, noha elhatározta, hogy figyelni fogja a férje arcát, mikor olvassa a levelet. De nem tartotta be. Bizonyára elpirulna, és Fernand mindjárt tudná, hogy ő volt az, aki a levelet írta. Több mint százszor ismételgette el Krisztina a mondatokat, melyeket az újságból kivágott betűkből állított össze: Biztosan meg lesz lepődve, hogy a felesége megcsalja. Ha nem hiszi, térjen haza valamelyik szombaton négy óra tájban, s meggyőződhet róla. Krisztina sokáig tépelődött. míg a levelet szerkesztette. Erre a gondolatra a női lap elbeszélése-késztette. Ki akarta provokálni férjében a féltékenységet, hogy ismét olyan legyen, mint amilyen a mézeshetek idején. Biztos volt benne, hogy szereti öt, noha majdnem három éve múlt, hogy házasságot kötöttek. De az utóbbi időben Fernand szórakozott és közönyös volt. Ügy érezte, hogy ezek az első tünetei annak a krízisnek, mely rendesen be szokott következni ifjú házasoknál néhány évi együttélés után — legalábbis ez állt a folyóiratban. Ha ilyen próbának alávetjük, a szerelem visszatér, és még forróbb, békésebb és mélyebb lesz, mint azelőtt. — Megyek. Szervusz. Fernand ezt egészen normális hangon mondta. Mint máskor^ is, futtában megciirógatta a felesége arcát. Krisztina kiborította a papír kosarat, a levelet Fernand elolvasta, de nem dobta el. Eleinte bizonyára nem akarja elhinni. De persze újra A* ismeretterjesztés eredményei Medgyesegy házán Medgyesegyházán tavaly is megfelelő sikerrel bonyolították le az Ismeretterjesztő előadássorozatokat. Az idén — a jelentések szerint — még nem maradt el előadás azokon a helyeken, ahol sorozatokra kötöttek szerződést. Különösen sokan látogatják a Bőr- és Textilruházati Ktsz-ben szervezett ismeretterjesztő előadásokat, ugyanakkor a földmüvesszövetkezétnél Is nagy az érdeklődés, ahol a főként kereskedelmi problémákkal foglalkozó előadásokat 28—30-an látogatják rendszeresen. A község gépállomásán is megtartottak eddig minden tervezett előadást, nagy érdeklődés mellett. és újra erre gondol majd, és azt mondja: No igen, hátha igaz. Mennyire szenvedhet... Szombaton délutánig a napok minden jelentősebb változás nélkül teltek el. Fernand! viselkedése is állandóan a szokott volt. És ma épp úgy ment el a hivatalba, mint mindig. De Krisztina határozottan tudta, hogy délután előbb tér viszsza, hogy meggyőződjék a dologról. Nagyon fog bosszankodni, ha meglátja, hogy egyedül van, hazudozik majd 0s erősködik, hogy szabadságot kapott. Am ő mindent elmagyaráz, hogy megbocsássa ezt a turpisságot. Négy óra. Vánszorog az idő. Felállt, hogy bekapcsolja a rádiót. Abban a pillanatban megszólalt a csengő. Fomandnak kulcsa vani A csengő tovább berregett, és Krisztinái hirtelen rettenetes nagy igyekezet lett úrrá, nehogy arra gondoljon, hogy valamit takargat... — Fernand: itthon van? Kocsival jöttem, így akartam öt üdvözölni. Meunier vodt, férje barátja még a háborúból, már egyszer vagy kétszer hívták magukhoz. — Téved. Szombaton délután mindig dolgozik. Krisztina künérten felelt nehogy elárulja izgatottságát. Szörnyű érzés támadta meg. Mi lenne, ha Fernand hazatérne, s itt találná őt Meunierrel? De ö csak nézgelődött, egyik hírből a másikba csapott át, s az új autója sajátosságairól áradozott. Krisztina kétségbeesett tekintetet vetett az órára. Fél öt. Meuntermek el kell menni, ha rossz fc lesz a vége, ki kell öt dobnia. — A férjemre hiába vér. Szombaton nagyon későn tér haza. És ón is kissé fáradt vagyok ... Meunier megértette és láthatóan sértődötten távozott. Megsemmisülten rogyott a fotelba, és zokogott. Nyugtalansága egyre nőtt. Félórán belül Fernandaak mindenképpen haza kell jönnie. Felhívta az irodát. A férje? Dél óta senki sem látta. Krisztinát pánik fogta el és szeme előtt rettenetes jelenetek játszódtak le. Látta,hogy Femand kétségbeesetten botorkál az utcákon, látta a Szajna sötét vizét, mely öszszegsap a teste felett, a mentőautót, mely vágtatott az éjszakában, és szirénázott, szirénázott, szirénázott .'.. Mikor felébredt, verejtékben fürdőit, meglepve nézett körül. Éjszaka volt. De mi cseng? Elmúlt néhány perc, míg megértette, hogy a telefon. Remegett a keze. — Halló. Én vagyok, Femand. Elöntötte a boldogság. — Ne törd a fejed, és ne gyötrődj. Mindent tudók. Dél óta a szemben lévő kávéházban tartózkodtam ... Nem baj. Ezt csak azért mondom, hogy Meuniert oly gyakran fogadhatod', ahányszor • csak akarod ... Hogy most hol vagyok? Nem fontos. Mindenesetre azzal a növel, aki szeret — igen, szeret, és ón, bolond', ezt a mai napig sem tudtam. Krisztina ezt már nem hallotta. Sírt, és férje nevét ismételgette, közben a kagyló kicsúszott a kezéből, 8 lehullott a szőnyegre. Fordította: Krupa András Ladányi Mihály: rí)alö askcL Szépen élünk, jókat eszünk, kibékülünk, nem veszekszünk — vagy ha nem: lógatjuk az orrunkat, álmodjuk jódolgunkat — vagy ha nem: három hétig gondolok rád, ez lesz új cipőd, harisnyád — vagy ha nem: sétálgatunk, mendegélünk, ideérünk, odaérünk — vagy ha nem: mért kellett költőhöz menned, hogyha szonettet ad enned — vagy ha nem: ha ezt is már régen unnád, két poronty fogja a szoknyád kedvesen. Megvédem a filmgyártást Büntetőjogi felelősségem teljes tudatában ki merem jelenteni, hogy nem értek egyet azon dolgozók széles tömegeivel, akik azt állítják, hogy a Délibáb minden mennyiségben c. új magyar film víg játék egy teletömött bendővel lefeküdt ember zűrzavaros álmainak visszatükröződése volt. Lehet, hogy ezzel a kijelentésemmel esetleg elveszíthetem tömegkapcsolataimnak legnagyobb részét, de kuliürforradalmunk védelmében kénytelen vagyok egynéhány olyan kérdésre felhívni a mozitársak figyelmét, amit talán nem mérlegeitek megfelelően, amidőn kerese'len, de annál illetlenebb szavakkal illették új magyar filmvígjátékunkat. Felvilágosító tevékenységemet először is azzal kezdeném, hogy lényegében csak három dolog volt a filmben, amire rá lehet mondani, hogy érthetetlen, éspedig: az eleje, a vége, és ami a kettő között volt. Éppen ezért először furcsának tartottam, hogy mégis voltak emberek, akik az előadás után a falon keresztül akartak távozni a moziteremből, mások pedig kilincset keT restek a kijárati ajtókat takaró függönyön, megint mások pedig oly réveteg tekintetekkel pislogtak egymásra, mintha hipnotikus álomból ébredeznének. Aztán rájöttem, hogy ezek az emberek bizonyára agyonhajszolt életmódot folytatnak és így nem tudtak megfelelően kikapcsolódni. De az is lehet, hogy aranyira kikapcsolódtak, hogy nem tudnak egyhamar visszakapcsolódni. Szóval embere válogatja. Nekem például semmi bajom nem lett, bár azóta sem értem, hogy miért is nincs kilincs a függönyön. Egyébként biztos vagyok benne, hogy a filmet szidó mozilársak közül senki nem gondolt még arra, hogy hé (ha ezt a filmet csak azért csinálták, hegy megmutassák a dolgozóknak, milyen filmeket nem szabad csinálni. Filmgyárt óinkat tehát szidás helyett inkább elismerés illeti, hogy cirka 10 millió forintból már be tnd*ák mutatni, milyen is a rossz film. Mert ml az a rongyos 10 millió, amibe a film kerülhetett, hiszen egy kis száz fős szociális otthon is alig 10 évig tudna csak belőle gazdálkodni. Kultűrforradalmunk diadalát, gazdasági erőink jelentős növekedését mutatja, hogy már ilyesmire is jut a magyarnak. Aztán az is lehet, hogy a filmgyárunk költségvetésében komoly zavart okozott volna, ha ezt a betervezett tízmilliót nem tudják elkölteni. Ügy gondolom, hogy senki nem kívánhatja, hogy pont ők ne teljesítsék az állami terveket. Meg az'án ott vannak azok a munkára éhes filmesek, fő. és alszereclök, technikai személyzet, akik mind hoppon maradtak volna, ha el nem készül a Délibáb minden mennyiségben. Súlyos felelő1 lenség lett volna a munkaerők parlagon hevertetése. A film mondanivalója is csak a felületes szemlélőnek nem mond semmit. A magam részéről például rögtön leszűrtem, hogy öreg padlászugban kettesben maradni azzal a veszély- Iyel jár, hogy a következő pillanatban már a nászágyban találja magát az ember. Kerülöm is azóta a padlásokat. Nem lehet tehát vitás, hogy erre a sorsdöntő elhatározásra a film tapasztalatai késztettek. Az is biztos, hogy bő gatyában sohse fogok berontani indulás előtt álló repülőgépbe, mert kiröhögnek az útitársak. Nem tartom magamat kimondottan buta embernek, de a film megtekintése nélkül erre magamtól nem tudtam volna rájönni. Kétségtelen tehát a film tudatformáló hatása, csak figyelmesen kell lesni annak dús fantáziával kiagyalt kockáit. Éppen ezért a magam részéről élesen elítélem mindazokat a rémhírterjesztő moziiársakat, akik a moziból kifele jövet már az ajtóban felelőtlenül kijelentették, hogy: — Nagy hülyeség volt... Az ilyen kijelentések nem méltók kultúrforradalmunkhoz. Szerintem az ehhez hasonló meggondolatlan véleménynyilvánítások eredményezték azt, hogy az általam látott előadást mindössze tizenhatan néz! ük végig. Így aztán hiába szaladt Angyal Bandi betyár kartárs inaszakadtáig. hogy elérje a repülőgépet, előadásról előadásra mind kevesebben látták ezt a kiváló sportteljesítményt. Hiába fáradoznak tehát filmgyártóink pénz! és időt nem kímélve a dolgozó nép saját külön tudatának formálása érdekében, ha azok nem hagyják magukat formálni. Ezért arra kérem a tisztelt mozitársakat, hogy ne teriessz?n‘>k lesújtó kritikákat a Délibáb minden mennyiségben címmel készült új magyar filmvígjátékról, ne kérdezgessék lépten-nyomon, hogy ki hagyja jóvá az ilyen ülmek gyártását, hanem mélyüljenek el annak megértésében még akkor is, ha annak semmi tartalma stn'-s. Ez az önképzés legmagasabb foka, és ettől a személyes tapasztalaton alapuló tudatformólás'01 nem szabad megfosztani senki*. És különben is: azért a nvomorúsőpos t'zmt'lióért igazén nem lehet kívánni egy magyar filmtől, hogy értelme is legyen. De búcsúzom is a Kedves mozitársaktól annak reményében, hegy sikerült bebizonyítanom — legalábbis bennem megvolt a .(''"karat —, hogy mégsem volt az a fűm olyan vacak, mint amilyennek látszott. Mellékesen még megjegyzem — bár nem tartozik .szorosan a tárgyhoz —, hogy az egyik kul'űrházunk fotoszakkörében fel"lő*lenül elrontottak egy tekercs filmet, amellyel tizenhárom forint kárt okoz*ak népgazdaságunknak. A kuhúrház Igazgatója az így keletkezett kel* úrkárt a szakkör vezetőjével irgalom nélkül megtéríttette. Ügy gondolom, megnyugtató lehet mindannyiunk számára, hogy milyen határozott következetességgel el tudunk járni a népvagyon herdálóival szemben Ö. Kovács István
