Békés Megyei Népújság, 1962. február (17. évfolyam, 26-49. szám)
1962-02-15 / 38. szám
1963. FEBRUAR 15., CSÜTÖRTÖK AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA xvn, ÉVFOLYAM, 38, SZÁM BÉKÉS MEGYEI Ara 56 fillér * Világ proletárjai, egyesüljetek I Versenyre lehetőséget adó | munkaszervezést! fasizmus nem jut hatalomra A Francia Kommunista Párt közleménye Mesterem egyszer 5 liter bort tűzött ki annak, aki legtöbb iskolai asztalt elkészít négyőnk közül, s mi úgy dolgoztunk, mint a gép. Nem a bor miatt, hiszen tudtuk, hogy bármelyikünk nyeri, közösen isszuk meg, hanem azért, hogy megmutassuk a mesternek: ki a leggyorsabb, legügyesebb kezű közülünk. Aligha akad ember, aki hasonló vetélkedés! élményt ne tudna mondani a felszabadulás előtti időből is, hiszen nagyon sokan vetélkedtek egymással kitűzött jutalom nélkül is. Hiszen emberi tulajdonság: erőben, ügyességben és még sok mindenben kitűnni a társak közül. Ez a tulajdonság sok nagyszerű versenymozgalom kibontakoztatója, s a termelés, a társadalmi tulajdon jelentős növelője volt a felszabadulás óta ipari üzemeinkben, a mezőgazdaságban és gazdasági életünk minden területén. A mezőgazdaságban a sok nagyszerű versenykezdeményezés és siker ellenére — nehézen válik általánossá a verseny, mert sok emiber idegenkedik is tőle, meg aztán nem is szervezik meg emberről-emberre, munkacsapatok és brigádok között termelőszövetkezeteink jó részében. Leginkábh csak kinyilatkoztatják: versenyre kelünk ezzel vagy azzal a munkacsapattal, brigáddal, termelőszövetkezettel, s a többit rábízzák a véletlenre. Legtöbb esetben ellaposodik a verseny, nem alakul ki olyan valóban vérbeli vetélkedés.! láz, amelynek közepette mindenki le akarja hagyni a versenytársát. S leginkább azért laposodik ed a legjobban kigondolt és megszervezett versenykezdeményezés is, ment nem fordítanak gondot a szövetkezet vezetői a napi, a heti, egyegy idénybeli teljesítmények értékelésére, a verseny állásának gyakori ismertetésére. Egy másik alapvető, mondhatnánk legalapvetőbb fogyatékossága volt eddig termelőszövetkezeteinkben a verseny kibontakozásának, a termelést jelentősen növelő, lüktető vetélkedés kialakításának, hogy kevés gondot fordítottak az erők csoportosítására, ar_ na, hogy egy-egy munkacsapatot, brigádot kor és nem szerint alakítsanak ki. Az idősek — több termelőszövetkezetben ők vannak többségben — a fiatalokkal együtt dolgozva egyenesen ellenzik a versenyt, lehurrogják a verseny kezdeményezőit, de az ellen is tiltakoznak sokan az idősebbek közül, hogy külön brigádba, munkacsapatba osszák be őket. Most, a zárszámadási közgyűléseken csaknem minden termelőszövetkezetben szó esett a munka, csapatok és brigádok kialakításáról, s hangzottak el olyan javaslatok is, hogy alakítsanak külön ifi és női munkacsapatokat, brigádokat. Az ilyen javaslatra az egyik idősebb ember azt válaszolta: „Talán ki akarjátok közösíteni az öregeket”, a másik pedig azt, hogy ha csak fiatalok dolgoznak együtt, akkor azok „agyoncsapják a munkát”, vagyis felében, harmadában csinálják meg. Ezen a címen helytelen a robbanékonyabb, tettrevágyóbb és nyilván nagyobb fizikai erővel rendelkező fiatalok munkáját fékezni, mert bármennyire rosszul esik is, be kell ismerni, ez az élet törvénye, hogy akik felett eljárt az idő, lassabban moznak és ez fékezőleg hat a fiatalabbakra. Meg aztán ma már egyre inkább az számit, hogy mennyi termett az egyénekre, munkacsapatokra, brigádokra kiosztott földterületen a növény, azt premizálják, s nem azt, hogy ki mekkora területet futkározott be kapával a kezében. Ilyen alapon egyenlő versenytársak lehetnek az idősek a fiatalokkal: ha ők alaposabban, jobban megkapál ják a növényt, gondosabban takarítják be. nyilvánvaló, hogy többet termelnek és több prémiumhoz jutnak- Lényegében ez a termelési verseny alapja s ennek köszönheti több termelőszövetkezet és nagyon sok szövetkezeti gazda, hogy a múlt évet jó jövedelemmel zárták a szárazság ellenére is. Az az igazság azonban nincs még a szövetkezeti gazdák mindegyikének tudatába vésődve, hogy minél alaposabb munkát végzünk, annál nagyobb lesz a termés, a jövedelem. Sőt, igen soknak csak a munkaegység szaporítása a legfőbb célja, esetenként egyeseknek még tisztességtelen úton is. Pedig a munkaegység csak akkor értékes, ha az adott földből, az állatállományból kihozható lehető legtöbb termés és termék van mögötte. Másképpen olyan a munkaegység, mint az inflációs pénz: egy zsákravalóért csak egy tojást adnak. Megyénk termelőszövetkezeteinek nagy része már a zárszámadás után van, s most az üzemterv végleges kialakításán, a munkacsapatok és brigádok megszervezésén a sor. Az üzem- és bevételi terv csak akkor lesz teljesítve, túlteljesítve minden szövetkezetben, ha — ahol ez még nem így van — kor és nem szerint alakítják ki a munkaszervezeteket, s ha jól meggondolt ösztönző, a többtermelésen alapuló prémium kitűzésével állandóan szítják az emberek természetében lévő vetélkedési kedvet, a munkaversenyt. Érdemes időt és fáradságot fordítani a verseny megszervezésére, a verseny állásának gyakori értékelésére és nyilvánosságra hozatalára, mert ez — számos példa igazolja — jelentősen növeli a termésátlagokat, a jövedelmet. Ráadásul a versenynek, s annak gyakori értékelésének nagy nevelőhatása van: az emberek megtanulják becsülni az apró tételeket, a gabonaszemeket, a takarmányszálakat is, hiszen azokból tevődnek össze a mázsatételek, kicsiből lesz a sok, s ez a sok jelenti azt a jő érzést, amelyért mindig, ösztönösen is küzdött az ember: íme, megelőztem másokat, többet termeltem, mint a társaim. Kukk Imre Párizs (TASZSZ) A Francia Kommunista Párt kedden közleményt adott ki, amely hangsúlyozza, hogy a rendőri terror nyolc áldozatának temetésén Párizs egymillió lakosa vett részt. Ugyanebben az időben a francia dolgozók országszerte általános sztrájkot tartottak és számos városban heves antifasiszta tüntetésekre került sor. A francia nép kegyelettel emlékezett meg a február 8-án meggyilkolt antifasisztákról és kifejezte meggyőződését, hogy győzelemre viszi Algéria szabadságának és békéjének ügyét. A közlemény rámutat, Franciaország lakossága egyre határozottabban követeli az OAS- gyilkosok törvényen kívül helyezését, a hadsereg, a rendőrség és az államapparátus sorainak megtisztítását. A Franciaország számára sorsszerűin délelőtt a TIT megyei elnöksége ülést tartott, és megvitatta az ismeretterjesztés 1961. évi eredményeit azzal a szándékkal, hogy az elmúlt év ismeretterjesztő munkájában mutatkozó problémák, hiányosságok megszüntetésének módjait megkeresi, és a tapasztalatokból összegezik a közeli és távoli feladatokat. Az elnökség több pontból álló határozatot szövegezett meg és fogadott el, melyek az ismeretterjesztő munka különböző ágazataival foglalkoznak. Az ülésen dr. Kertész Márton, a megyéi tanács elnökhelyettese elnökölt, és azon részt vett az elnökség valamennyi tagja. A hozott határozatok fö feladatként az 1961/62-es ismeretter.iesztési idény tervének maradéktalan teliesítését jelölik meg. ezzel kapcsolatban pedig a szervező munka meg- i a vitását, hogy az előadásokon a hallgatóság száma növekedien. Szükséges — mondja ki a határozat egy másik pontja —, hogy fokozzák az ellenőrzést, és az ellenőrzésnek új módszereit keressék meg. Az ellenőrzés hatósugarának növelése érdekében pedig a megyei és a járási tanácsok művelődési osztályaival. a Hazafias Népfronttal, a nőtanáccsal, a KISZ-szel, az SZMT- vel, Vöröskereszttel és más társadalmi szervezetekkel, valamint a tanácsok mezőgazdasági osztályaival kell megjavítani a TIT kapcsolatát. A szerda hajnal óta tartó hófúvás következtében a megye területén szerda estig csaknem az összes közlekedési útvonalak járhatatlanná váltak. Kondoros és Csanádapáca környékén az esti órákban nyolcvan centiméteres hó borította helyenként az utakat. Sok közlekedési eszköz bennrekedt a hóban. Csupán a kondorosi úton ötven jármű számára pródöntö órákban a Francia Kommunista Párt felhív valamenynyi dolgozót, demokratát, hazafit: a fasizmus ellen és a de-Tegnap, február 14-én ünnepi ülést tartót a Munkásőrség Békés megyei Parancsnoksága. A Munkásőrség fennállásának ötéves évfordulóján rendezett ünnepi gyűlésen Faragó Elek elvtárs, a Munkásőrség megyei parancsnoka tartott beszédet Beszédében értékelte megyénk munkásőreinek öt év alatt végzett munkáját és köszönetét mondott azoknak az elvtársaknak, akik becsületesen teljesítették kötelességüket. Az elnökségi ülés után délután 2 órakor a TIT-klubjában Krupa András, a tlT megyei szervezeténektitkára ismertette aa elnökség határozatait a járási TIT-titkárok, művelődésügyi osztályvezetők és népművelési felügyelők előtt. Vitaindító referátumában az elnökségi határozat egyes pontjait kiegészítette, gyakorlati példákkal illusztrálta a határozatban foglaltak végrehajtásának sürgős fontosságát. Elmondotta, hogy bár a TIT ismeretterjesztő előadásainak száma 1961-ben az előző évhez viszonyítva növekedett, az egyes előadások hallgatóinak átlaga azonban csökkenő tendenciát mutat. Sok helyen objektív körülmények is gátolják az előadások látogatottságának növelését, például olyanok, mint egy esetben Gyomán, ahol az előadás napján kezdték szervezni a hallgatóságot, vagy Tótkomlóson, ahol a művelődési otthon szemetes, hideg helyiséggel várta a résztvevőket. Rámutatott arra, hogy még nagyon sok a tennivaló a falusi értelmiség megnyerésére, olyan szempontból, hogy vállaljanak ismeretterjesztő előadásokat, és megemlítette azt is, hogy a megye területén megszervezett 33 tsz-akadémia közül csak 19-ben kezdődött el a rendszeres foglalkozás. A munkásakadémiák általában jói! működnek, az ifjúsági akadémiákon viszont a közelmúltban huszonnyolc előadás maradt el, ha a megyei ösz-Postaügyi Minisztérium Közúti Igazgatósága Békés megyei kirendeltségénék dolgozói. Az esti órákban ötvenkét fa-hóekével és négy vas-hóekével kotorták a hótorlaszokat, hogy kiszabadítsák az elrekedt utasokat. A hófúvás és a szél azonban olyan nagy volt, hogy Pestről kellett erősítést kérni a munkákhoz. mokráciáért vívott Karcban erősítse szövetségét és akcióegységét! A fasizmus nem jut hatalomra! (MTI) Szabó Sándor elvtárs, az MSZMP Békés megyei Bizottságának titkára, Arany Tóth Lajos elvtárs, a megyei tanács végrehajtó bizottságának elnöke, továbbá a honvédség, rendőrség és a határőrség képviselője. Ugyancsak megjelentek az ünnepségen a szovjet hadsereg képviselői, akik a szovjet hadsereg és a szovjet nép üdvözletét tolmácsolták. Az ünnepségen tizenkilenc muskásőr elvtársnak adták át a szesítést vizsgáljuk. Szólt még az előadóképzésről és arról is, hogy a tanácsok mezőgazdasági osztályainak aktívabb segítsége szükséges a falusi ismeretterjesztési tervek teljes megvalósításához. A vitaindító referátumhoz igen sokan szóltak hozzá, és elemezték a járások, községek ismeretterjesztéssel kapcsolatas problémáit. Ternyák Ferenc, a gyuiai városi tanács népművelési felügyelője a társadalmi szervezetek és a TIT szoros kapcsolatának szükségességéről beszélt. Varga András, a gyulai járás TIT- titkána az adminisztrációs munka hibaforrásairól beszélt, melyek nagymértékben kihatnak az ismeretterjesztői munka eredményességére is. Kovács István, az orosházi járási tanács népművelési felügyelője hozzászólásában helytelenítette, hogy az idei évadiban túlságosan előtérbe került a szerződéses előadások számának növelése és az is, hogy ezeket a szerződéseket túlságosan decentralizálták. Kifejtette, hogy a járás községeiben mennyire eredményes az, amikor ez előadásokat minden esetben filmvetítéssel kötik össze, ugyanakkor a filmellátással kapcsolatban a megyei Népművelési Tanácsadót bírálta. Orbán Béla, a gyomai járás TIT-titkára pénzügyi kérdésekkel foglalkozott, több javaslatot tett, melyeket hasznosnak tartana megvitatni. Kökényesi Tibor, a TIT társadalomtudományi szaktitkára az ismeretterjesztő előadások új tartalmi és formai módszereinek kutatását jelölte meg fontos feladatként, a vitában felszólalt Borka József, a megyei tanács művelődésügyi osztálya népművelési csoportjának vezetője is, és a közös munka szükségességét húzta alá. Rámutatott, hogy a közeli és a távolabbi feladatok még fokozottabb tevékenységet követelnek a népműveléssel foglalkozóktól, viszont az adott lehetőségeket is sokkal jobban ki kell használni, mint eddig. Az értekezlet hasznos munkát végzett, és legközelebb hasonló öszszetételben már az új népművelési évad előkészítését vitatják meg. , (S. E-) Munkásőr Emléikje!vény”-t. Megbeszélések az ismeretterjesztő munka újabb feladatairól Lapzártakor érkezett: Hóakadályok megyénkben báltak utat tömi a Közlekedés- és Ünnepi gyűlés a Munkásőrség fennállásának ötéves évfordulója alkalmával