Békés Megyei Népújság, 1962. február (17. évfolyam, 26-49. szám)
1962-02-09 / 33. szám
2 NÉPÚJSÁ& 1062. február 9., péntek Jjizezer tiér a dú Életet menteni a legnagyszerűbb, legnemesebb cselekedet, s a véradók életmentők. Az évek során számuk egyre nő, egyre több ember érti meg a vér gyógyító hatásának jelentőségét, s azt, hogy beteg embertársaikon így segíthetnek a legjobban. Történeteket olvasnak, hallanak és maguk is tapasztalják, hogy a vér sokszor szinte a csodával határos módon hozott vissza családapákat, édesanyákat és gyermekeket az életbe. Ezért is jelentkeznek évről évre többen véradásra. Megyénkben ma már tízezer véradó van. Az alig néhány év alatt szinte ugrásszerűen megnőtt létszám, de a kórházak vérellátása is nagyobb feladatot, munkát jelent a megyei Vérkonzerváló Állomás dolgozóinak. A napokban felkerestük dr. Rucz Lászlót, az állomás igazgatóját és megkértük, tájékoztasson bennünket a véradó, mozgalom fejlődéséről és arról, hogy a megnövekedett feladatoknak hogyan tudnak eleget tenni. Szerény kezdet — Megindulásunk első évében, 1954-ben mindössze 800—900 véradónk volt — mondotta Rucz László — és összesen 240 liter vért vettünk. Térítés nélküli, más szóval ingyenes véradó nem is volt A térítés nélküli véradást 1959- ben a Magyar Vöröskereszt I. országos kongresszusa után kezdtük szervezni. Más országok szolgáltattak erre példát, a Szovjetunióban például jelenleg a véradók 60 százaléka térítés nélkül ad vért. — Milyen volt a fejlődés az ingyenes véradók szervezésében? — Az első évben mindössze heten adtak vért térítés nélkül. Elsőnek Kovács Pál, a békéscsabai városi tanács v. b. elnöke jelentkezett, majd Halász János és felesége, Vozár János, Gyarmati Istvánná, Vágó Emőné és Sárközi Ferencné, akik ma is rendszeres véradók. 1960-ban már igen komoly eredményeket értünk el a véradómozgalom kiszélesítésében és a térítésmentes véradók szervezésében, melyhez sok segítséget kaptunk a pártbizottságoktól, pártszervezetektől, tanácsoktól, a termelőszövetkeztek és vállalatok vezetőitől. 1960-ban 484, 1961-ben pedig már 2190 volt az ilyen véradók száma. Megszerveztük a helyszíni véradást is. 1961-ben 17 alkalommal mentünk ki községekbe, üzemekbe a csoportosan jelentkezőkhöz. A fejlődés apró gondjai Az elmúlt évben összesen 5190 liter vért vettünk a megyében a mintegy tízezer véradótól. Számuk az elmúlt évek során Önállóság, ■agyibb felelősség Ügy mondják, több szem többet Iát, s ahogy a jó öreg közmondás tartja, úgy is dolgoznak a Magyar Szocialista Munkáspárt szervezeteiben. Még az olyan kicsiny pártalapszervezetben is. mint amilyen a Gyulai Cementipari Vállalatnál van, ahol egy titkárból és egy helyettesből áll a vezetőség, ott is úgy vélekednek, hogy minden fontos dolgot megbeszélnek a tagsággal, és a pártonkívüliekkel szót értve hajtják végre a határozatokat. — Több szem többet lát — így mondják ők is és tényleg ezt tartják. Kell is többet látniok, többet, mint régen. Manapság a felsőbb pártszervezetektől már nem instruálják agyon az alapszervezeteket. Nem tömik hónuk alá az előírások garmadát, a szempontok özönét. A vezetőségeket újjáválasztó taggyűlések idején például a pártbizottságok irodáiból már elmaradtak a régről megszokott rohangálások, a nagy sietség, az a nagy igyekezet, hogy minden alapszervezetnek a szájába rágják: Mit hogyan...? Kit hogyan...? Az alapsfeervezetekben önállóan döntenek ezekben a kérdésekben. Sokkal önállóbban dolgoznak, mint bármikor azelőtt. Az önállósággal azonban nagyobb felelősség is jár. A pártszervezetek vezető kollektívái érzik, hogy az alulról és felülről jövő jelzéseket, bírálatokat, javaslatokat alaposabban meg kell rágniok ahhoz, hogy önállóan állást foglalhassanak, a leghelyesebb megoldást találják meg, hasznos határozatokat alkossanak. Ugyanígy nagyobb gondot szükséges fordítani arra is, hogy a határozatokat helyesen értelmezzék, az elméleti és gyakorlati munkában elkerüljék a tévedéseket. Sajnos megtörténik még egyikmásik pártalapszervezetben vagy vezető kollektívában, taggyűléseken vagy bizottsági üléseken, hogy valaki a lelke mélyén helytelennek tartja ugyan a titkár j vagy valaki másnak az álláspontját és jóllehet, ebben valóban j - igaza is van, de nem kockáztatja : meg, hogy kimondja saját véleményét. Ez részben annak is a jele, hogy vannak még, akik szenvedélytől fűtve üldözőbe veszik ! bírálójukat, bosszút lihegnek rá. Elítéljük az ilyen magatartást? Elítéljük és bíráljuk. De ugyanakkor elítélendő az olyan gyengeség is, amikor egyik-másik ember saját kényelmét, nyugalmát tolja előtérbe, utat enged a félelemnek, elhallgatja a legbensőbb gondolatait, az igazi álláspontját. Az ilyen úton született „egyhangú” határozatnak, döntésnek, az ilyen egyhangúságnak semmi köze nincs a kollektivitáshoz. Az ilyen határozatok elvtelen alapon születnek,, nem tükrözik az egész kollektíva] igazi véleményét. Az egyhangú-] ság itt csak külsőleges, ugyanakkor a határozat helytelen véle-] ményt, káros megállapítást tártál-] mazhat. ] Ahol ilyen gyakorlat lábra kap,] ott a kollektíva tagjai nem érzik igazán felelősségüket a rájuk bízott munkáért és emberekért, sa-; ját ügyükért. Igaz, az ilyen jelenségek egyre ritkábbak a párt- , munkában, de még nem vesztek ] ki a gyakorlatból, sőt egyik-másik • helyen még makacsul tartják ma- . gukat, mert előfordulásukat a még ] meglévő önző, egoista gondolkodás újra- és újraszüli. Érdemes , ezekre a jelenségekre állandóan ] figyelni, mert veszélyeztetik a • kollektív vezetés elvi alapjait, • csak látszólag valósul meg a kol- ] lektív vezetés, s az ilyen „egyhan- ] gúsággal” megalkotott határoza- ] tok sértik a párt elveit, az embe-E rek igazságérzetét. t Boda Zoltán /? több mint tízezerre nőtt, éppen ezért a megnöveltedéit létszám, ezenkívül az egészségügyi szolgálat országos szükségletének folyamatos és pontos kielégítése, és a vérből készült gyógyszerek, valamint a plazmatermelés szükgessé teszik, hogy a véradók bejö_ vételét rendszeressé tegyük, ezért tértünk rá a véradók behívásos rendszerére. A véradási napokon sokszor nagy a zsúfoltság, ugyanakkor mégsem tudjuk a kórházakat ellátni az igényeknek megfelelően, vagyis előfordult, hogy nem tudtunk olyan vércsoportot adni, amilyenre a kórháznak éppen szüksége lett volna. — Hogyan változtattak ezen? — A véradók kartonjait vércsoportok és sorszám szerint csoportosítottuk. A vérvételi napokon mindig bizonyos számú véradót hívunk be minden csoportból, sorszám szerint. így biztosítani tudjuk a folyamatos vérellátást és plazmatermelést. Ezzel megváltozik a véradások közötti idő is, tehát nem négy hónaponként, hanem nagyobb időközönként kerül sor a véradókra. Az a kérésünk, hogy aki nem kapja meg a lejárt négy hónap után az értesítést, az se nyugtalankodjon, sor kerül a behívására. Megértés dolga Amióta ezt bevezettük, javult a munka, folyamatosabb a vérellátás. Csupán két dolog hátráltatja még a munkánkat. Az egyik, hogy a véradók 40—50 százaléka még nem értette meg a behívásos rendszert és így értesítés nélkül is bejönnek vagy fordítva, nem jönnek be az értesítésen feltüntetett időben. A másik, hogy lakcím-változás esetén az új címüket nem közük időben a véradók, s így fölösleges munkát végzünk az értesítések kiküldésével. A behívásos rendszer azért is helyes, mert a véradók a munkahelyről csak az értesítés felmutatása alapján Kapják meg az enge, délyt az eltávozásra, különben igazolatlan napnak számít a véradással eltöltött idejük. Természetesen az új véradók értesítés né! kül is eljöhetnek és adhatnak vért: K. J. Kelta keresztes fasiszták Belgiumot egy éve rázkódtatta meg a Kongó miatti válság: ekkor megingott a gyarmati előnyökre, bevételekre alapozott államháztartás. A reakciós kormány az adóterhek fokozása révén a dolgozókkal akar*a megfizettetni Kongó „elveszesének” következményeit, erre robbantak ki az emlékezetes sztrájkharcok. Az akkori válság derített fényt először a Belgiumban, ebben a sokáig csendes-békésnek hitt nyugateurópai országban megbúvó fasiszta erőkre. A kongói, méginkább a katangat eseményekben ledobták álarcukat a belga gyarmatosítók, azok az ultrák, akik egyszeriben 'ermészetes szövetségeseikké váltak a suba alatt szervezkedő fasiszta ■'Soportoknak. S mivel ezek kapcsolatban állottak a franciaországi fasisz*ákkal, az algériai ultrákkal, mihamar kialakult egy Brüsszelből Párízson és Algíron át Kathngáig hú. zödó hálózat. Ernest Glinne szociálisba kénviselő a brüsszeli parlamentben elmondott megdöbbentő Interpellációjában leleplezte ezt a belga—francia —algíri—katangai „tengelyt”. Konkrét adatok egész sorával vádolt: Lille francia város fasiszta diákjai a belga Tournai-ban rendezik meg sorozatosan gyűléseiket — ugyanitt „ellenforradalmi tájékozató központ” néven volt kongói belga telepesek az OAS összekötő szervét hozták létre — egy 500 wattos rádióadót ugyancsak Tournai egyik kávéházában állítottak fel, hogy azon minden éjfélkor 1235 méteres hullámhosszon rádióösszeköttetést létesítsenek a Baleáriszigeteken élő Ortizzal, az OAS egyik vezérével. Mons, Bouillon és még öt belga városban az OAS fegyverraktárakkal rendelkezik. — Az OAS brüsszeli Salnt-Gilles postáján a 9. számú postafiókot bérli, pénz-átutalásokat pedig a 267 65 számú postai csekkszámlára irányíttat — és így tovább. Glinne képviselő a belga kormánytól még nem kapott feleletet interpellációjára, a fasiszták viszont nem késlekedtek a válasszal. „Továris Glinne, képviselő- és bordélyház, Rue de La Lói, Brüsszel” — ez állt címzésként a levélen. A gyalázkodó sorokban ezt olvasta a képviselő: A „szörnyűek” égnek a vágytól, hogy egy kis plasz'ikbombát helyezzenek alád ... az aláírás ezek után nem kelthetett meglepetést: a belga OAS. Kik is azok a „szörnyűek”? A katangai kormány európai zsoldosai, francia ejtőernyősök, belgák, német idegenlégiósok tudatosan nevezték el így magukat. Parancsnokuk az a Faulques őrnagy, volt francia „para”, aki számos tanúvallomás szerint a fiatal francia kommunis'a tudós, Maurice Audin gyalázatos meggyilkolásáért felelős... Nem lehet véletlen, hogy a francia fasiszták jelvénye, a kelta kereszt, azaz a kereszttel á*húzott kör Belgiumban is mind több helyen feltűnik. A MAC, a „Hazafias Akció Mozgalom” gyűlésein e jelvény előtt szónokol Emil Janssens tábornok, Belga-Kongó utolsó katonai pa. rancsnoka. A kelta kereszt „ékesíti” a belga fasiszta lapok fejlécét is. A „Jeune Europe” és társai rejtjeles üzeneteket közölnek hasábjaikon, s nyíltan felhívják francia olvasóikat, hogy az OAS elleni tüntetéseken, gyűléseken készítsenek felvételeket a részvevőkről, s a képeket juttassák el a laphoz. Éppencsakhogy meg nem írja a belga (és francia) fasiszták e szennylapja, hogy mi célból van erre szüksége. A képeken felismert személyekből válogatja ki az OAS következő merényleteinek áldozatait! Pálfy József Kormányellenes felkelést kíséreltek meg Guatemalában Guatemala (MTI) A Reuter-iroda és az AFP ismerteti a guatemalal kormány szerdán este kiadott közleményét. Ebből kiderül, hogy baloldali csoportok szerdára virradó éjszaka felkelést kíséreltek meg a reakciós kormány megdöntésére. Az akció a Puefto Barrios közelében lévő Banánéra városából indult Jel és a felkelők fegyverrel indultak el az ország fővárosa felé. Mintegy nyolcvan kilométerre a fővárostól összetűzésre került sor a kormánycsapatok és- XXXIV. < • Kerekes kis idő múlva megszo] lalt: ] — Őrnagy elvtárs! A tanácsát kérem. Mondom, úgy beszélek ] most önnel, mint az apámmal. Hiszen ismeri az édesapámat, a családomat: orvostanhallgató bá] ]tyámat, a húgomat és... ismerte ■édesanyámat. Szeretem az édesapámat, de ebben a kérdésben mégis önre számítok a legjob] ] bon. Még ha az édesanyám élne ] szegény... . — Mondd csak... ] — Szeretek egy lányt, őrnagy 1 ’elvtársi ‘ — Komolyan? ’ ] — Hozzád illő? ' ■ — Azt hiszem. De hiszen éppen ■ ezért... ■ ] — Vedd el és éljetek boldogan! •C — De őrnagy elvtárs! Hiszen... L jaj, ez olyan nehéz!... Hogy is /í mondjam? — Mondd! — Ez a lány disszidált... — Miért? — Ha tudnám! Csak Sejtem, de olyan bizonytalan vagyok. Egyszer már szeretett valakit. Vele ment. Vakon követte. De ott kiábrándultak egymásból. A fiú elhagyta és ő visszajött. — No és? — Megismerkedtünk. A postán dolgozik: A farsangi bálon ismertem meg. Ez a lány a barátom menyasszonyának barátnője. Táncoltunk, beszélgettünk, elmesélte nekem a szomorú kalandot — Aztán? — Akkor csak beszélgettünk és nem is láttam hónapokig. Elfelejtettem, mint azt a báli estét. Később a cukrászdában pillantottam rrieg újra. Akkor is a barátommal voltam. Ott ült a menyasszonynyal, s hogy engem meglátott, elpia felkelők között. A túlerőben lévő kormány csapatokká 1 vívott rövid harc után a felkelők a hegyekbe menekültek, hogy onnan folytassák a küzdelmet! Enrique Peralta hadügyminiszter Reuter-tudósítas szerint szerdán este bejelentette, hogy a helyzet már „teljesen nyugodt”. Az AFP jelenti, hogy Castaneda rendőrfőparancsmok ellen szerdán este merényletet kíséreltek meg. Elődjét január 24-én ölték meg és az akkor életbe léptetett kijárási tilalom még ma is érvényben van. rult. Távozni akart, de ott tartottam. Hát... azon az estén őrnagy elvtárs... már elkísértem a villamosmegállóig és... éreztem, hogy úgy reszket a keze, amikor a búcsúzásnál kezet fogtunk, mintha egy riadt galamb vergődött volna a tenyeremben. Attól kezdve érdekelni kezdett, egyre többet gondoltam rá és... éreztem, hogy ő is énrám... A fiatal hadnagy elhallgatott, idegesen cigarettára gyújtott. Üveges őrnagy elgondolkozva hallgatta. A csiüagokat nézte az égen vagy talán könny csillogott a szemében? Hátradőlt a pádon: — Folytasd! — Megint hetekig nem találkoztunk. Éreztem, hogy hiányzik, s bárhová mentem, ösztönösen mindenütt őt kerestem. Felhívtam a postán, telefonon kértem, hogy jöjjön el velem egy feketére. Megígérte. Én már félórával a munkaideje letelte előtt a posta előtt, a téren ólálkodtam. Meglepődött, de láttam az arcán, hogy boldog volt, örül nekem. Később mégis, azóta is annyiszor észrevettem már rajta, hirtelen valamiért eütomorodik. Ki tudja, kire, vagy mire gondol ilyenkor? Nem
