Békés Megyei Népújság, 1962. január (17. évfolyam, 1-25. szám)

1962-01-21 / 17. szám

2 N É P ÚJ S Á G 1962, január 21., vasárnap Mikojan nyilatkozata a Mali Köztársaság rádiója és a szovjet rádió számára Újból fortyog a bongói boszorkányiist Bamako (TASZSZ) Mikojan, a Szovjetunió Minisz­tertanácsának első elnökhelyette­se, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága elnök­ségének tagja Marokkóba történt elutazása előtt nyilatkozatot adott a. Maii Köztársaság rádiója és a szovjet rádió számára. Mikojan mindenekelőtt köszö­­íietet mondott azért a szívélyes, baráti fogadtatásért, amelyben a Mali Köztársaságban része volt. Ezután arról beszélt, hogy a Szovjetunióban rokonszenwel kí­sérik az afrikai népeknek a füg­getlenségért, a demokráciáért és a boldog új életért folytatott, har­cát. Mali, Guinea és Ghana szövet­ségéről beszélve Mikojan megál­lapította, Hogy ezek az államok Az ENSZ Ádoula kívánságára Leopoldvillebe akarja vitetni Gizengát maznak európai missziotnáriuso-Léopoldville Az ENSZ léopoldvillei képvise­lete — amely mint ismeretes, ko­ráidban bejelentette, hogy nem hajlandó intézkedni Gizenga kon­gói miniszterelnök-helyettes sze­mélyi biztonságának szavatolására — pénteken közölte, hogy eleget tett Adoula kormánya kérésénél: és egy ENSZ-repülőgépet küldött Stanleyvillebe. A közleményt is­mertet» szóvivő kijelentéseiből kiderült, a repülőgép személyzete azt a parancsot kapta, hogy szállítsa Gizengát Léo pold viliébe. Ez a parancs igen különös, ha fi­gyelembe vesszük, hogy az Adou- Ja-kormány előreláthatóan ra­gaszkodik a már néhány napja elfoglalt álláspontjához, amely szerint Gizenga, a kormány mi­­niszterelnökj-helyettese és a kongói parlament tagja, „nem tekintendő szabad embernek”. A nyugatiak figyelemelterelő híreket közölnek arról, hogy kon­gói katonák kegyetlenül bánfái­kat. Kapva kap e hírek után Bel­gium ENSZ-küldöt tsége, amely nagy port szeretne felverni kü­lönböző ilyen levelek nyilvános­ságra hozatalával. Fura A nyugatnémet „erkölcsi fel­készülés” bajnokai fura urak. Már csak ritkán lepik meg az embert képtelenségeikkel, de ak­kor aztán alaposan. Ezúttal a Christ und Welt című stuttgarti hetilap egyik cikkéről van szó. A lap szellemi atyja Gerstenmaier, a Bundestag elnöke. Főszerkesztője egy Warring" nevű úriember, aki magasrangú SS-tiszt volt Hitler "idejében. Nos, a Christ und Welt egyik háromhasábos cikkében Hans Schomerus azon háborog —■ de mód nélkül —, hogy a Szov­­' jetunióban az utóbbi két esztendő. Háromszáz Mindig öröm, ha az ember ba­rátokra tesz szert, mert ezzel szé­lesül, bővül azok száma, akik sze­retik, akik gondolataiban, csele­új jóbarát romszáz családban válik ismer­tebbé megyénk élete, munkája, s a világ sok dolga a mindennapok során. H. R. számos afrikai nép számára meg­mutatják a függetlenséghez veze­tő utat, segítik egész Afrika fel­szabadításának ügyét. Örömmel állapította meg, hogy szoros együttműködés áll fenn ezen álla­mok között. így könnyebben fel­számolható a gyarmatosítás ter­hes öröksége és megvethető az alapja az afrikai népek önkéntes testvéri egyesülésének. Mikojan hangoztatta, hogy a gyarmatosítás halálos sebet ka­pott, de azért még él. Nem sza­bad megfeledkezni arról, hogy „Afrikában még 27 terület van gyarmati sorban és e területeken 50 millió afrikai él. A Szovjet­uniónak és a Mali Köztársaságnak számos afrikai államhoz hasonló­an az a határozott álláspontja, hogy a ko'kmializmusnak Afriká­ban is és másutt is, haladéktala­nul véget kell vetni”. (MTI) urak ben 465 klinikai halott közül 236- nak az orvostudomány visszaadta az életét. Ez a Schomerus nevű iény azzal ragadott tollat, hogy pfuj: „A kommunisták már lialni sem hagyják az embereket! Visz­­szakényszerítdk őket a halálból, mei-t irigylik tőlük a halál utáni öi'ök életet!” Igen ám, de a Christ und Welt nem következetes. Ő maga nem áhitozza a halál utáni örök életet. Nem és nem. Annyi­­nyira nem, hogy példányonként 8 garasért hétről hétre összekoldul­ja az életét. Pedig atomlovag nagyfőnökei, mint a halál puszi­­pajtásai, azt hirdetik: Lieber tot als rot. Ezt pedig a lényege sze­rint így kell értelmezni: Nincs szebb élet, mint a halál. Csakhogy az efajta „szép életet” az épeszű emberek szívesen átengedik a ha­lál, puszipajtásainak. És ha ezek elpatkolnak, senki sem fogja őket a klinikai halál állapotából vissza­sírni. — kavics — kedeteiben egyetértenek vele, se­gítik, ha rászorul vagy ő támogat­hatja őket. Mennyivel nagyobb hát az öröm olyankor, amikor két ember kapcsolatánál is mélyebb, átfogóbb, nagyobb horderejű ba-J rátság jön létre. Ez történt a kö-t zelmúltban. A mezőkovácsházi { járás nyolc községében összesen háromszázan rendelték meg a Népújságot. Háromszáz család kö­tött kedves barátságot a megyei lappal és a lap velük. Ezt a ba­ráti kézfogást természetesen is­merkedés előzte meg. A járás’ községeinek pártbizottságai kéré­sére sok kommunista és sok pár­­tonkívüli dolgozó kereste fel a családokat, akik még nem olvasói a lapnak, nem ismerik közelebb­ről. A közvetlen baráti beszélgeté­seknek lett is eredményük. Domb­egyházán 65, Almáskamaráson 45, Mezőhegyesen 51, Kaszaperen 20, Dombiratoson 31, Kevermesen 34, Reformátuskovácsházán pedig 11 családhoz jut el február elsejé­től a Népújság. Örvendetes, hogy az új olvasók többsége termelő­szövetkezeti tag. Hogy ilyen szép eredmény szü­letett, hogy a megyei pártsajtónak újabb 300 igaz barátja van, abban igencsak részesek a lelkes agitá­lok, közöttük a dombegyházi Ta­pasztó Mihály, Varga Antal, Gyü­­re János, id. Fülöp József, a Pe­tőfi Tsz tagjai. Almáskamaráson Tőgyi Gyula, Széchenyi Péter, Varga Sándor, Kevermesen Pápai elvtárs, a Petőfi Tsz párttitkára és még sokan mások végeztek igazi meggyőző munkát. Háromszáz jóbarátot köszön­tőnk lapunk hasábjain. Újabb há-1 XVIII. í O' a valaki messziről látja, azt * hiszi, rosszban töri ott a fe_ ^ jét: talán megint öngyilkosságot 2 akar elkövetni, s azért áll már j órák óta az ablak előtt, mert visz­* szariadt a mélységtől... Egyszer I már véget akart vetni az életének, t de megakadályozták. Szerelmi bá. « nata kergette öngyilkosságba, nem | látott más kiutat sivár, kilátás­* tálán helyzetéből. Annak Idején « egy átmulatott báli éjszaka vetet- J te a könnyelmű fiú karjaiba. Vá­lj kon követte a határon túlra. J —r Gyere, gyere! — húzta a fiú. ? — Odakint megesküszünk! * Boldogságot, szerelmet. Ígért és J ő követte volna akár a világ vé-Igére is. Hiszen szerette! S őt is hívták a rózsaszínű álmok, csalo­gatta a kalandvágy, amely egész úton kacérkodva futkosott előtte. De a lágerélet kijózanította, ke­­w serves csalódást okozott mindkét­­j tőjüknek. A kalandéhes fiút a ki­­t ábrándulás egy másik nő mellé t kergette és kihajózott vele Ame-Irikába. Otthagyta a szerencsétlen­né tett lányt, egyedül, a legna­gyobb kilátástalanságban. Három napig sírt egyfolytában. Vigasztalhatták, mondhattak akármit, a szép szavak nem gyó­gyíthatták vérző szívét. Hogy mi Ipst: pentán ehhen a rettenetes ál­lapotban? Erre a kérdésre nem tudott felelni. A csalódás kiábrán­dította a fiúból, de mihez kezdjen idegenben, születendő gyermeké­vel? Hiába törte a fejét, nem ta­lált semmi vigasztalót. Ha lenne idekint valakije: rokona, ismerő­se; ha itt lenne az öccse, talán még lehetne megoldást keresni, reménykedni, talán még várhatna valamit az élettől. De így? így csak egy megoldást talált... A halált! Pedig hogy szerette az éle­tet, hiszen olyan fiatal volt még, s ime, bezárult, vége! Éjjelente, amikor lefeküdt és magányosan, álomtalanul belebámult a sötét­ségbe, óriási siralomháznak tűnt a láger, ahol a disszidens-élet hajléktalanjai egymás mellett szu­szognak a földre terített szalmán, priccseken. A halálraítéltek ke­serves életét élik, amíg számukra is nem üt az utolsó óra. Nekik talán még lehet, de az ő számára nincs menekülés. A baj nőttön nő, s egyszer csak észreveszik má­sok is... Azon a napon már dél óta készülődött a halálra. Levelet akart írni az édesany­jának: keserves sírással teli leve­let, de összetépte a harmadik sor után. Minek szomorítsa még ez­zel is? Minek hagyjon hátra ilyen szörnyű emléket? Megmosakodott, lefeküdt, gondolatban elbúcsúzott Újból fortyog a kongói boszor­kányüst, újabb terveket kotyvasz­tanak az imperialista hatalmak politikai-gazdasági uralmuk fenn­tartására Afrika szívében. S a kongói dráma, úgy látszik újabb fejezethez érkezett. Az ENSZ-ha­­tóságok ösztönzésére, az ENSZ- csapatok tevékeny közreműködé­sével az Adoula-kormány az el­múlt héten akciót indított Gizen­ga miniszterelnök-helyettes és hí­vei ellen. Azok ellen, akik a meg­gyilkolt Patrice Lumumba politi­káját kívánják folytatni, szabad, független, virágzó Kongói Köz­társaságot akarnak. A nagysietve összehívott kongói parlamenttel (66 szavazattal 5 elle­nében) olyan határozatot fogad­tattak el, amely lemondásra szó­lítja Antoine Gizengát és egyide­jűleg hozzákezdtek a haladás és a nemzeti egység híveinek letar­tóztatásához. A Gizengát elítélő határozat meghozatalában a 137 tagú parla­ment képviselőinek alig több mint a fele vett csak részt, s magát a határozatot a képviselőknek még a fele sem szavazta meg. Kasza­­vubu elnök mégis gyorsan alá­írta azt, Adoula pedig fenntartot­ta annak lehetőségét, hogy Gizen. ga esetleges utódját a szakadár katangai diktátor, Csőmbe hívei közül jelöli majd ki. Gizenga, Lumumba politikájának letétemé­nyese és törvényes utóda az ENSZ-fő titkárhoz intézett távira­­j tában élesen tiltakozott az ellene ; hozott törvénytelen határozat el­len. Közölte, hogy személyesen kíván megjelenni a parlament előtt, figyelmeztette U Thant-ot a világszervezet súlyos felelőssé­gére a kongói események további j alakulásáért és kérte személyes mindenkitől, s akkor... akkor be­vette a rengeteg gyógyszert! Ha­marosan zsibbadás futott végig rajta, elemyedtek végtagjai, be­csukódott a szeme és lázas álom­ba merült, amelyből a láger ren­delőjében ébredt fel. Hát így volt! Ugyan, ki lehet ez a magyar or­vos, aki felébresztette, egész éj­szaka virrasztott mellette, vissza­adta őt az életnek! Sose látta többé. Öt Helmut doktor Becsbe küldte, a Vöröskereszt kórházban gyógyíttaitfta ki és aztán ide hozták szobalánynak ebbe a szállodába. S most terveket szövöget, számol­gatja a pénzét, hogy mennyivel van több tegnap óta. Mennyi kell még ahhoz, hogy hazamehessen? De hogy fogadják majd. otthon? Annyi mindent mesélnek... Hetek óta úgy jár-kel a földön, mint az alvajáró. Komor, szót­­lan, egész nap teng-leng ide-oda, kerüli az embereket, mert attól fél, hogy arcáról leolvassák gon­dolatait. Dél óta ólálkodott már az ablakban és ezrével rohanták meg az emlékek, gyötörte, kínozta a honvágy. De ha arra gondolt, amit a szállodai alkalmazottak a magyarországi viszonyokról be­széltek, félelem szállta meg és a hazavágyódó fellobbanások lelo­hadtak. Mindig azt kérdezte ma­gától: — Mit tegyek? Mit tegyek? A harmadik emelet 26-os számú szobájában egy francia öregúr lakott. Ügynökféle, kereskedelmi utazó, két-három hónapig tartóz­kodott egy-egy városban. Zsuzsa nem tudta, melyik cég képviselő­je. Kétszer-háromszor beszélget­biztonságánaíki szavatolását áss ENSZ részéről. Az ENSZ azonban nem volt hajlandó szavatolni An­toine Gizenga személyének biz­tonságát, azzal utasította el Lu­mumba törvényes utódának kéré­sét és jogos figyelmeztetését, hogy „nem akar beavatkozni Kongó belügyeibe”. Pedig az ENSZ fele­lős funkcionáriusai tudhatnák, hogy ez a bűnös közömbösség az elmúlt időszakban nemcsak Pat­rice Lumumbának, hanem még Bag Hammarskjöldnek, az ENSZ volt főtitkárának is a halálát okozta. A kongói ügyben folytatott szé­gyenletes huzavona, az ENSZ ha­tározatainak elszabotálása, a vi­lágszervezet csapatainak felhasz­nálása a kongói nép ellenségeinek támogatására, nap, mint nap le­leplezi az imperializmus- és el­sősorban az amerikai imperializ­mus igazi arculatát. Gizenga eltá­volítása az ENSZ nyomására tör­tént, a kongói ENSZ-parancsnok­­ság pedig mindenekelőtt az Egye­sült Államok gazdasági és politi­kai érdekeit képviseli. Kétségtelen, vannak bizonyos érdekellentétek a régi és az új gyarmatosítók, tehát az Egyesült Államok, illetve Belgium, Fran­ciaország és Anglia között. Ezt bizonyítja a francia és belga érde­keket szolgáló Csőmbe ellen in­tézett korlátozott jellegű támadás is. De ezeket az ellentéteket azon­nal félreteszik, amikor a nép egészséges erői ellen kell fellépni. Az imperialista hatalmak prak­tikái, a haladó erők elleni terror elodázhatja ugyan, de megakadá­lyozni nem tudja a Kongói Köz­társaság népének teljes felszaba­dulását. Eljön az az idő, amikor Afrika- földjéről végképp eltávoz, nak a gyarmatosítók és a Kongói Köztársaság is elfoglalhatja méltó helyét a szabad afrikai államok sorában. tek, amikor a reggelit felvitte, mert az öregúr mindig az ágyban reggelizett Hozzászokott már, hogy ha hívják, zavartalanul be­nyisson a vendég szobájába. Az öregúr mindig mosolyogva fogad­ta: teát reggelizett egy fél citrom, mai, vajas zsemlével. Mindennap adott borravalót, s soha nem mu­lasztotta el, hogy azt ne mondja: — A magyar nők nagyon csino­sak! Magában mosolygott a vén kan­dúr bókjain, de azért jólesett ne­ki. A 26-os szobába mindig szíve­sen nyitott be... Valami kis szim­pátiát érzett a deresedő hajú Öreg iránt, felébredt bizalma, s reggel amikor a teát felszolgálta, elárul­ta titkát. — Haza szeretnék menni. De az ügynök lehangolta. — Ne törje a fejét butaságokon, eszébe se jusson, hogy visszamen. jen — mondta. — Magyarorszá­gon börtönbe zárnak minden visz. szatérő menekültet... Tömegesen vetik börtönbe és akasztják fel az otthonmaradottakat is... Adjon há­lát az istennek> hogy megszaba­dult a vörös pokolból és örüljön az életnek. Keresse meg itt a sze­rencséjét. Maga csinos lány, még sokra viheti... nem muszáj itt ma­radni ebben a szállodában... Dél óta elhanyagolta a munká­ját, egyre azon töprengett, amit az öregúr mondott. A fájó, gyötrő honvágy és a félelemérzet vias­kodott benne. Maradjon? Menjen? (Folytatjuk)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom