Békés Megyei Népújság, 1961. november (16. évfolyam, 258-282. szám)

1961-11-04 / 261. szám

f tsÉPúJSÁ a 1961. november 4., szombat &gf/ párlmtutkáu naplója Tekintettel arra, hogy a községi pártvezetőség tájékoztatót kért a szövetkezetben végzett pártmunka helyzetéről, az alábbiakban a napló részletet helyett pártszervezetünk tevékenységének értéke­lésénél folytatom. Külföldi kommunisták az Októberi Forradalom közelii évfordulójára rendezett moszkvai ünnepségeken Moszkva (TASZSZ) Az Októberi Forradalom közel­gő 44. évfordulója alkalmából csü­törtökön Moszkva több kerületé­ben ünnepséget tartottak. Ezeken az ünnepségeken részt vettek és Egyesített Forradalmi Szervezetek küldöttségének vezetője. A prog­ramról szólva kijelentette, hogy annak rendkívül nagy jelentősége van a kubai forradalom és Latin- Amerika országai számára. Hamg­A pártszervezet kommunistái, valamint a termelőszövetkezeti tagok alapjában véve ismerik pár­tunk politikai célkitűzését, és az­zal egyetértenek. Ez elsősorban abban mutatkozik meg, hogy min­den erejükkel igyekeznek a ter­melőszövetkezetet megerősíteni, és a még ingadozó, visszafelé te- bingetőket meggyőzni, hogy a szocializmus felépítése csak a szövetkezeti mozgalom fejlesztése, erősítése útján lehetséges. A termelőszövetkezet kommu­nistái elérték azt, hogy a volt ag­rárproletárok és az újonnan belé­pő középparasztok munkához való viszonya megjavult ebben a gaz­dasági évben. Azonban még min­dig található olyan helytelen né­zet, hogy „én cseléd voltam, ő meg középparaszt, csak hallgas­son”. Vagy „miért kapnak földjá­radékot azok, akik földet hoztak be, mikor azt az államtól kapták”? E helytelen nézetek visszaverésé­re, megmagyarázására a pártszer­vezet folytatott agitációs propa­ganda-munkát, de e kérdések megértése még nem oldódott meg teljesen, ez még hatékonyabb ne­velőmunkát igényel a pártszerve­zet kommunistáitól. A kommunisták nevelőmunká­jának eredményeképpen a tsz-ta- gok rendszeresen figyelemmel kí­sérik a pártszervezet kommunis­táinak, pártonkívüli aktíváinak állásfoglalását a belpolitikai és gazdasági kérdésekben. Igyekez­nek munkájukon keresztül segít­séget nyújtani különösen a gazda­sági feladatok megoldásához. A nevelőmunka hatékonysága eredményeként összeforrottak let­tek a munkacsapatok, melyeknek vezetői és agitátorai a kommunis­ták, KISZ-tagok és pártonkívüli aktívák voltak. Ennek eredménye­ként indult meg a szocialista munkaverseny mind a brigádok, munkacsapatok, mind pedig az egyének között. E munkaverseny elmélyítette a közösségi gondola­tot, erősítette a munkához való vi­szonyt, és erősítette a közös érdek- azonosságot a volt agrárproletár és a volt középparaszt között. A pártszervezet agitációs neve­lőmunkája gyenge volt a nemzet­közi helyzet általános ismertetése területén. Tehát fennállott bizo­nyos „befelé fordulás” az agitá­ciós munkában, mert a nemzetkö­zi helyzetből adódó országos fel­adatainkat nem kapcsoltuk össze a napi gazdasági feladatok megol­dásával. Ennek oka elsősorban az, hogy a kommunisták egy része olvas csak újságot, vagy hallgat rádiót. A pártvezetőség egyes tag­jai is tájékozatlanok a nemzetközi eseményekben, és ezáltal a nem­zetközi helyzet magyarázata, agi­tációs érvek adása a kommunis­táknak és a pártonkívüli aktívák­nak elmarad, az azonban megál­lapítható, hogy a kommunisták, KISZ-tagok és pártonkívüliek nem közömbösek a nemzetközi helyzet alakulása iránt. Az augusztusban tartott első szabad pártnapon — melyen a német kérdést ismertet­tük — a tsz-tagság 67 %-a vett részt. E tény bizonyítja élesen, hogy a pártvezetőségnek nagyobb gondot kell fordítani az elkövet­kezendő időben a nemzetközi helyzet magyarázására, az aktívák tájékoztatására. A gyenge agitatív politikai jel­legű munka következménye az, hogy sok esetben tsz-ellenes hang, vagy éppen ellenséges rémhírter­jesztés volt tapasztalható. Ez év májusában többen „halálra ítél­ték” a szövetkezetét, mert 11 éves fennállása óta még csak egy eset­ben volt mérlegképes. A kommu­nisták egy része is úgy nyilatko­zott, hogy a 116 tag közül csak 20—30 akar dolgozni, a többi nem és jobb lenne felosztani a tsz-t, nem pedig kísérletezni a megerő­sítésével. A kommunisták közül Kiss Gábor volt e ferde nézet első. rendű támogatója. De a tez-tagok közül is hasonló elvet vallottak Pikó Sándor, Kiss Pál, Szabó Já­nos, Dobra István, Pogány Júlia és még soka n mások. Majd, amikor megszilárdult a munkafegyelem, az aratás előtt olyan nézet alakult ki, hogy a tsz-t a gépállomás teszi tönkre, és mi­ért van szükség gépre az aratás­hoz, amikor a tsz-nek van 20 pár fogata és a tagok maguk is el tud­nak végezni kaszával az aratást Ezt a nézetet is sikerült azonban leszerelni; megmagyaráztuk azok­nak, akik nem látták, hogy ebben az esetben a növényápolása mun­kák 50 százaléka elmaradt volna. Összefoglalva: politikailag a pártszervezet kommunistái nagy fejlődésen mentek keresztül és igyekeznek nevelőmunká jukkái odahatni, hogy minden körülmé­nyek között érvényesüljön pár­tunk politikája és a dolgozók leg­szélesebb rétegei megértsék azt Fő feladatuknak tekintik, hogy megerősítsék a gazdasági veze­tést, a munkafegyelmet, kialakít­sák a munkához való új viszonyt Módszerük azonban még nem ki­forrott, mert egyes népszerűtlen­nek vélt kérdések megmagyarázá­sától idegenkednek, nem szállnak szembe minden esetben az ellen­séges nézetet terjesztőkkel; enge­dik, hogy azok magyarázzák meg álláspontjukat, nézetüket a többi dolgozóknak. Ez elsősorban a kép­zetlenségből, illetve tájékozatlan­(24) A norvég gyors mozdulattal Dá- vidka zsebébe nyúlt. Kivette a fontokat és kilépett: — Én vettem el a pénzt... — kezdte, de a kisfiú már mellette is volt. — Add vissza, bácsi — zokogta —, könyörgöm, add vissza. Anyu­kám itt van valahol kint, és biz­tos nincs neki ennivalója. Azért tettem zsebre ezt a pénzt abból a csomagból, amit Wegner bácsi küldött a szakértő bácsinak, hogy ha találkozom anyukával, odaad­jam neki. Wladyslaw, a vörös hajú balti matróz remegő szájjal fordította a lengyel szavakat. Az őrnagy arca rebbenéstelen maradt. Kötelességszerúen lendí­tette ki öklét, egyenesen a norvég arcába. A partizán fejét egy pil­lanat alatt elöntötte a vér, de meg sem ingott. Kruger intett, a gye reket az irodába vitték. Mögöttük Wegner főhadnagy bicegett — felszólaltak az SZKP XXII. kong­resszusán részt vett külíödi kom­munista és munkáspártok küldött­ségének tagjai és vezetői. Moszkva leningrádi kerületének dolgozói előtt Louis Carlos Pres­tos, a Brazil Kommunista Párt fő. titkára hangsúlyozta, hogy a XXII. kongresszuson elfogadott új prog­ram korszakot nyit az emberiség történetében. A kijevi kerületben rendezett ünnepségen Tim Buck, a Kanadai Kommunista Párt küldöttségének vezetője szólalt fel. Beszédében kiemelte, hogy a Szovjetunió ered­ményei milyen nagy hatást gyako­rolnak közvetlenül Kanadára. A moszkvai Barátság Házában rendezett ünnepség egyik felszó­lalója Bias Koca volt, a Kubai Bár csütörtökön a november elsejei áldozatok temetésénél is­mét több algériai esett el a rend­őrök sortüzétől, és ezzel a halot­tak száma — az algériai kormány közlése szerint — kétszáz fölé emelkedett, az FLN vezetői to­vábbra is fenntartják ajánlatukat az algériai kérdés békés rendezé­sére és sürgetik a tárgyalások azonnali megkezdését. A francia sajtó is elismeri, hogy a november elsejei nagy tö­megmegmozdulás megerősítette az algériai kormány helyzetét. „Megmutatkozott — írja a szoci­alista Populaire —, hogy a muzul­mán lakosság végérvényesen fel­sorakozott az FLN mögé.” Párizsi politikai körökben bizo­nyos meglepetést keltett, hogy az algériai vezetők a szerdai győze­lem napján is mérsékelt hangot krákogott egy sort, aztán megkér­dezte: — Hm... őrnagy úr... Nem lehet­ne elkerülni, hogy ezt a gyere­ket... — Nem — hangzott halkan, rendíthetetlenül a parancsnok vá­lasza. Talán én is sajnálom ezt a kölyköt. De nem cselekedhetünk személyes érzelmeink szerint. Kö­telességünk példát statuálni. Ha most nem tesszük, ezerszer meg­bánhatjuk. ...Dávid Jendrichowski 12 éves lengyel állampolgárt soha senki nem látta többé. * « — Alszol, norvég? — uttogta Krebs takarodó után a priccsen. Ezek voltak a nehéz napok leg­nehezebb percei. Nappal nem ér­tek rá gondolkodni, az éjszakát a fáradtságtól álmatlan ájultság völgyébe zuhanva aludták végig, de ez a néhány perc... ez a tétlen ébrenlét, a követelőző gondolato­ké volt. súlyozta, hogy a kubai forradalom támogatása egyenértékű a világ­Bonn (MTI) Csütörtökön éjjel ismét felbo­rult a délben már biztosra vett koalíciós megállapodás. A CDU— CSU-frakció délutáni ülésén, amelyen ismét Adenauert jelölte kancellárnak és jóváhagyta Schröder külügyminiszterségét is, egyúttal olyan határozatot is ho­zott, hogy a szabad demokraták­kal már megkötött koalíciós egyezményt bevezető résszel kell kiegészíteni. Ezt a bevezető részt a kereszténydemokraták úgy szö­ütöttek meg és nagyon reális ja­vaslatokat tettek az algériai kér­dés békés megoldására. Bár egyes jobboldali lapok — a „Francia Algéria” szószólói — a gyengeség jelét vélik felfedez­ni az algériai vezetők nyilatkoza­taiban és a tárgyalás meghiúsítá­sára spekulálva „hajthatetlanság. ra” buzdítják a kormányt A jó­zanabb polgári lapok is úgy lát­ják, hogy kellő előkészítés után kialakíthatók a megegyezés felté­telei. A PHumanité mai vezércikké­ben rámutat: Az algériai béke nemcsak lehetséges, hanem kéz- nyújtásnyira van. „Az egyetlen feltétel — írja a lap —, hogy De Gaulle tettekre váltsa azt, amit eddig mondott. Ezért fokozni kell a tömegek nyomását, hogy a kor­mány a tárgyalások megkezdésé­re kényszerüljön”. Ilyenkor árnyak népesítették be a sötétséget, élő vagy halott szere­tők, feleségek és barátok árnyai. És elsősorban gyermekek árnyai, akik — ha vannak még — kenyér­ről álmodnak, és apa nélkül nőnek fel. — Nem — jött Berhardson le­heletszerű válasza. — Fáj? — Semmiség. Oslo ifjúsági ököl­vívó-bajnokságán egyszer ezüstér­met nyertem. Bírom. — Hja, akkor vissza lehetett ütni. — Mindig meg kell próbálni visszaütni. Eleget mondtuk mi ezt még idejében. Norvégiában is, másutt is. — Mit jelent ez a „mi”? — Mi, kommunisták. — Nem tudom, Norvégiában hogy volt. Németországban nem hallgattunk rátok. Én sem. Untam, hogy folyton falra festitek az ör­dögöt. Békés ember vagyok, nor­vég. Egy kicsit jobb életet akar­tam és kész. Ti meg örökké nagy' szavakat mondtatok, harcról pa­poltatok — egyszerűen idegesítet­tetek. — Logikus. Az embert mindig idegesíti, ha szunnyadni, bóbis­kolni akaró lelkiismeretét ébreszt- getík. George Seguly, a Francia Kom­munista Párt Politikai Bizottságá­nak póttagja a Frunze-kerületben tartott ünnepségein helyeselte az SZKP XXII. kongresszusán hozott határozatokat és kijelentette, hogy az SZKP új programja lelkesedés­sel tölti el az egész haladó embe­vegezték meg, hogy az gyakorla­titag hatálytalanítaná a koalíciós szerződés jó néhány fontos részét. A szabad demokrata párt parla­menti frakciója azonban vétót emelt a kereszténydemokraták e követelése ellen. Az FDP-frakció nyolcórás tanácskozás után éjjel 11 órakor nagy többséggel meg­szavazta azt a határozatot, amely kimondja, hogy a párt ragaszko­dik a koalíciós szerződés változat­lan érvénybentartásához. „A ko­alíciós szerződés változatlan fenn­tartása előfeltétele annak, hogy az FDP támogassa Adenauer újabb kancellárságát” — hangsúlyozza a határozat. Valószínű, még a pénteki nap folyamán újabb tárgyalások kez­dődnek a CDU és FDP .vezetői kö­zött. A bonni kormányválság te­hát még mindig nem ért véget és számos megfigyelő úgy véli, hogy a csütörtök éjjel bekövetkezett újabb fordulat most már veszé­lyeztetheti Adenauer pozícióját is. Tüntetés a portugál fővárosban Lisszabon (MTI) Csütörtök este mintegy ötszás diák tüntetett Lisszabon utcáin a kormány egyik jogtipró csele­kedete ellen. Az ellenzék nyilatkozatot adott ki, amely szerint a tüntetés tiltás kozás volt két fiatal diák letartóz­tatása ellen, akik tüntettek az egyik ellenzéki jelölt múlt heti temetése alkalmával. A diákok szabad választásokat és amneszti­át követeltek. Hallgattak egy send., aztán Krebsből kiszakadt. — Miért tetted? — Mit? — Hát... Dávidkával... — Emberként akarunk élni. — Mi a fenének használod foly­ton ezt a többesszámot? Én Bern- hardsent kérdezem egy kriptában, egy nyomorult priccsen — és min­dig a kommunista párt válaszol. — Ezen fog megbukni a fasiz­mus, Krebs. Ezen a többesszámon. Hogy van egy óriási ország már a Földön, ahol győzött ez a fajta többesszám. A ti Führeretek az oroszokba fog belepusztulni. — A ti Führeretek... ez is igaz­ságos többesszám? — Nem, Krebs, ez nem igazsá­gos többesszám. Bocsáss meg öre­gem. Újra csend, sóhajok és árnyak csendje. — Norvég! — Hm? — Igazatok volt. Mindenben. Tudod, mit csinálok először, ha túlélem ezt a dögvészt? — No? — Belépek abba az Wegesitó pártotokba. b Pet rich egyre kibírhatatlanabb lett. Tűi jó szakember volt abbao, Ságból fakad. (Folytatjuk) HARMATH - RÉTI: Az algériai béke nemcsak lehetséges, hanem kéznyújtásnyira yan Párizs (MTI) béke erősítésével. riséget. (MTI) Ismét felborult Bonnban a koalíciós megállapodás

Next

/
Oldalképek
Tartalom